Mohamed Mbougar Sarr kapta a Goncourt-díjat

Mohamed Mbougar Sarr kapta a Goncourt-díjat

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író Az emberek legtitkosabb emlékezete (La plus secrète mémoire des hommes) című, 2021 augusztusában, az Éditions Philippe Reynél megjelent könyve nyerte az idei Goncourt-díjat. Az elismerést, Franciaország legnagyobb presztízsű irodalmi díját most először nyerte el fekete-afrikai író.

Fotó: Momar Niang

Könyves Magazin | 2021. november 03. |

A regény története szerint 2018-ban egy fiatal szenegáli író, Diégane Latyr Faye Párizsban rábukkan egy legendás könyvre, az 1938-ban kiadott Az embertelenség labirintusa című kötetre. A mű szerzőjét „a néger Rimbaud”-ként emlegették annak idején, aki a könyve megjelenését kísérő botrányok miatt nyomtalanul eltűnt. Diégane nyomozni kezd a titokzatos T. C. Elimane után, és a gyarmatosítás meg a soá tragédiájával szembesül. Szenegál, Argentína, Franciaország… vajon milyen igazság várja majd a labirintus közepén?

Diégane Párizsban összejár egy csoport fiatal afrikai íróval, akik figyelnek egymásra, folyton beszélgetnek, vitatkoznak, isznak, szeretkeznek, és rengeteget töprengenek azon, mit is jelent száműzetésben alkotni. Diégane két nőhöz vonzódik: a démoni Sigához, aki nagy titkok tudója, és az öntörvényű fotóriporterhez, Aidához.

Az emberek legtitkosabb emlékezete villódzóan ötletes, lebilincselő olvasmány, középpontjában ott az állandó döntési kényszer: írni vagy élni? És annak vágya, hogy meghaladják az Afrika és a Nyugat között feszülő ellentét leegyszerűsítő képletét. A könyv mindenekelőtt óda az irodalomhoz és az irodalom időtlen hatalmához, nyelvezete gazdag, könnyedén vált líraiból akár szikáran tényszerűvé is. Az izgalmas regényt szellemes irodalmi és lételméleti gondolatfutamok gazdagítják. Az emberek legtitkosabb emlékezete mindvégig meglepetésekkel szolgál és elbűvöl. A regény várhatóan 2022-ben jelenik meg magyarul a Park Kiadó gondozásában.

A friss Goncourt-díjas Mohamed Mbougar Sarr 1990-ben született Dakarban. Irodalmat és filozófiát tanult a párizsi École des hautes études en sciences sociales-on. Első regénye, a Testvériség (Terre Ceinte) korábban már elnyerte a Grand Prix du Roman Métis-t, a Prix Ahmadou Kouroumát és a French Voices Grand Prize-t.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hasít a tavalyi Goncourt-győztes könyve

Az irodalmi díjaknak – a szakmai elismerés mellett – általában komoly, szabad szemmel is kimutatható kereskedelmi eredménye is van. Nincs ez másként a franciák legrangosabb irodalmi elismerésével, a Goncourt-ral sem: a tavalyi győztes regénye például a díj történetének második legkelendőbb könyve lett.

...

Matematikus végzettségű író nyerte a Goncourt-díjat

Anomália című regényével a 63 éves Hervé Le Tellier nyerte el a franciák legrangosabb irodalmi díját, a Goncourt-t.

...

Egy marokkói-francia írónő regénye kapta a Goncourt-díjat

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

Polc

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Ebben a partiumi faluban nyolc nap alatt szabadul el a pokol: Olvass bele a Sok ördögök című regénybe!

...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

...

Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye

...
Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

Zola, a fényíró címen nyílt kiállítás a Mai Manó Házban, ahol a francia író eddig ismeretlen oldalát ismerhetjük meg. 

Szerzőink

bs
bs

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

Valuska László
Valuska László

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Olvass!
...

A nyugtalanság is csak mintázat, féreglyuk benne az ismétlődés – Olvass bele Márián Gábor verseskötetébe!

A valóság sokkal több egy költő kezében, mint gondolnánk. Olvass bele!

...

A járvánnyal együtt jár a hazugság és a kétségbeesés – Olvass bele a Fóbia folytatásába!

A világjárvány nemcsak félelmet kelt, hanem tönkreteszi az emberi kapcsolatokat is. Olvass bele!

...

Egy tragikus baleset, ami mindent megváltoztat – Olvass bele M. L. Stedman regényébe!

Mutatunk egy részletet M. L. Stedman regényéből, melyben egy váratlan baleset forgatja fel egy család életét.