Negyven éve halt meg Sartre

Negyven éve, 1980. április 15-én hunyt el Jean-Paul Sartre francia író, filozófus, esszéista, akit bár munkásságáért Nobel-díjjal tüntettek ki, ő mégsem kért belőle.

.konyves. | 2020. április 15. |

Jan-Paul Sartre jómódú polgárcsaládban született Párizsban 1905. június 21-én. Tengerésztiszt apja korán meghalt, ettől kezdve fiatal, művelt anyja és anyai nagyapja, Carl Schweitzer professzor, Albert Schweitzer nagybátyja nevelte. Gyermekkora nagy része az irodalom bűvkörében telt el, kötelező jelleggel mélyült el a klasszikusokban, titokban a ponyvairodalomban, és igen hamar az írással is megpróbálkozott. Ebből a viszonylag védett állapotból anyja újabb házassága és saját csúnyaságának felfedezése mozdította ki. A tanulás hosszú évei alatt Párizsba, majd La Rochelle-be járt gimnáziumba, és ismét Párizsban, a rangos École Normale Supérieure-ben szerzett 1929-ben diplomát filozófiából. Ebben az időben ismerkedett meg a Sorbonne-on tanuló Simone de Beauvoirral, akivel élete végéig élettársi kapcsolatban élt.

1931-től a Le Havre-i gimnáziumban filozófiát tanított. 1933-ban ösztöndíjjal egy évet töltött Berlinben, és a husserli fenomenológiát tanulmányozta. Hazatérése után ismét Le Havre-ban, majd Laonban, végül Párizsban tanított. Ekkor már elkészült első regénye, a Melancholia, amelyet azonban a Gallimard Kiadó visszautasított. Két évvel később mégis elfogadta az immár Az undor címet viselő regényt, amely egy csapásra híressé tette szerzőjét. Sartre 1939-ben, a második világháború kitörésekor bevonult katonának, nem sokra rá német fogságba esett. 1941-ben kiszabadult, visszatért Párizsba, ahol tanári állást vállalt, és bekapcsolódott a titkos ellenállási mozgalomba. 1943-ban vitték színre első darabját, A legyek címmel, majd megjelent első és legfontosabb filozófiai tanulmánya, A lét és a semmi. A mű alaptétele, hogy az ember beledobódik a semmibe, létének - az egzisztenciának - eleve nincs célja és értelme, a gondolkodó lénynek azonban megvan a lehetősége és képessége, hogy tartalmat, lényeget (eszenciát) adjon létezésének. Innentől számítják az egzisztencializmus filozófiatörténeti kezdetét.

Átvenni vagy nem átvenni: az egzisztencialisták és a Nobel-díj -...

Jean-Paul Sartre visszautasította a Nobel-díjat, Albert Camus elfogadta. Mindketten az egzisztencialista filozófia szellemében döntöttek így, és mégis, a maguk szempontjából mindketten helyesen cselekedtek. „Egyrészt személyes, másrészt objektív okokból nem veszem át a díjat" - jelentette ki 1964-es, a Nobel-díjat visszautasító nyilatkozatában Jean-Paul Sartre, Az undor című regény, számos dráma és több jelentős filozófiai írás szerzője.

Életének fordulópontja 1945 volt, figyelme ettől kezdve a társadalmi elkötelezettség fogalma felé fordult. Még ebben az évben élettársával megalapította a Les Temps Modernes című filozófiai, kulturális, politikai folyóiratot. A gyakorlati politikában Sartre erőteljesen baloldali volt, közeledett a kommunistákhoz, de a bolsevizmus sztálini gyakorlatát elítélte. Barátai, eszmetársai körében igyekezett rokonszenvet ébreszteni a Szovjetunió iránt, ahol több ízben is megfordult, emiatt végül örökre összeveszett jó barátjával, Camus-vel, aki helytelenítette Sartre álláspontját.

Irodalmi szempontból az 1940-50-es évek rendkívül termékeny időszaka volt, sorra születtek drámái, amelyeket Magyarországon is többször játszottak: Zárt tárgyalás, Piszkos kezek, Az ördög és a jóisten, Temetetlen holtak, Tisztességtudó utcalány, Főbelövendők klubja, Altona foglyai. 1945-ben regénytetralógiába kezdett, A szabadság útjai címmel, amelynek csak három darabja készült el, mivel Sartre úgy gondolta, gondolatai közvetítésének mégsem a regény a megfelelő forma. 1948-ban írta meg nagy hatású esszéjét, Mi az irodalom? címmel, tanulmányt publikált Baudelaire-ről és Jean Genet-ről, és számtalan újságcikket írt a Les Temps Modernes-be, ezeket később a Situations című kötetében adta közre.

Teljes erővel részt vett a közéletben, a politikában: az algériai háború idején rendkívül harciasan és következetesen szembefordult a francia neokolonializmussal, 1956-ban elítélte a magyar forradalom leverését, lelkesen támogatta Fidel Castro kubai forradalmát, később minden rendelkezésére álló eszközzel küzdött az amerikaiak vietnami intervenciója ellen. 1960-ban megjelent második nagyszabású bölcseletei munkája, A dialektikus ész kritikája, amelyben kísérletet tett a marxizmus és az egzisztencializmus szintézisének megteremtésére.

Sartre levélben kérte a Nobel-bizottságot, hogy ne őt díjazzák -...

A Svéd Királyi Akadémia nyilvánosságra hozta Jean-Paul Sartre levelét, melyben Sartre arra kérte őket, ne neki ítéljék oda a Nobel-díjat. Kicsit elkésett a levéllel, mert 1964-ben a francia egzisztencialistát díjazták, így kénytelen volt visszautasítani a díjat. Döntését azzal magyarázta, hogy egy írónak, aki politikai, társadalmi és irodalmi szerepet vesz magára, kizárólag egy eszköze van, az írott szó.

1964-ben visszautasította a neki ítélt irodalmi Nobel-díjat, mert pacifista meggyőződésével nem találta összeegyeztethetőnek az adományozók tevékenységét. (Igaz, 1975 szeptemberében megtudakolta a Nobel-díj Alapítványtól, hogy utólag nem vehetné-e fel a díjjal járó pénz, de elutasították.) 1960 és 1971 között energiái nagy részét Flaubert-monográfiájának megírására fordította. A tervezett négy kötetből végül csak három készült el, közülük a harmadik, A család félkegyelműje roppant bonyolult módon az egzisztencializmus, a marxizmus és a freudizmus egybeolvasztására tett kísérletet.

1968-ban Sartre a párizsi diákmozgalom mellé állt, majd a rákövetkező években a szélsőbalon kereste helyét. A szellemi divatok azonban lassan túlhaladták, gondolatait és felfogását egyre hevesebben vitatták, és 1971 után már csak keveset írt. Ehhez hozzájárult fokozatos megvakulása és egyre romló egészségi állapota is.

A világirodalom-történet legnagyobb botrányai - Könyves magazin

Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró, a 24.hu felelős szerkesztője évek óta írja együtt a Page Not Found történelmi stúdióblogot , amelyen tízes listákban szintetizálják a politika-, kultúr- és sporttörténet legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit a Kennedy-gyilkosságtól a Kacsamesék félbeszakadásáig, a holdra szállástól a herevasalásig.

1980. április 15-én halt meg Párizsban. Temetése - mint egykor Victor Hugóé - nemzeti esemény volt, több mint ötvenezer ember kísérte végső útjára a Pere Lachaise temetőben.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Sartre levélben kérte a Nobel-bizottságot, hogy ne őt díjazzák

...
Hírek

Előkerült Sartre harminc éve ellopott sírköve

...
Hírek

Camus eddig ismeretlen, Sartre-nak írt levele került elő

Az évtized könyve
...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 3.

...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 1.

...
Nagy

Az évtized legemlékezetesebb világirodalmi könyvei 5.