A klímaváltozás korunk egyik legnagyobb kérdése, egyesek szerint a világvégét jelenti, másik szerint ez a Föld természetes állapota, hiszen korábban is volt már hasonló. Reidar Müller norvég geológus szerint viszont ez nem ilyen egyszerű, hiszen még ha állandó változásban is van a klíma, az emberi behatás csak szélsőségessé tette ezt a folyamatot. Több évnyi olajvállalatnál töltött munka után könyvírásba fogott, hogy a politika bugyrait megkerülve, tényleges hatást érhessen el az embereknél. Így készült el többek között a Tűz és jég című klímaváltozásról szóló földtörténeti könyv, amibe itt bele is tudsz olvasni.
Reidar Müller az Oslói Egyetem földtudományi tanszékének kutatója, mellette képzett újságíró, rendszeresen publikál természettudomány témában, illetve több könyve is született már, ami a tudománynépszerűsítés mellett a környezetvédelmi problémák orvoslását helyezi előtérbe. Hamarosan pedig a Futurotecha nonfiction fesztivál keretében Magyarországra is ellátogat, a Mit tesz az egónk az ökoszisztémával? című beszélgetés egyik vendége lesz.
A környezetismerettől a könyvírásig
Müller már fiatalkorában is szerette a természetet, sőt gyakran ugratták is a barátai azért, mert túlságosan sokat foglalkozik növényekkel és rovarokkal. Gyerekként rengeteg időt töltött az Oslótól nyugatra található Krokskogen erdőiben, és azóta is biofilnek vallja magát. Az érdeklődése viszont csak a középiskolában fordult komolyra, amikor egy helyi környezetvédő szervezet előadásán megismerte, milyen pusztítást végez az ember a környezettel szemben, és eldöntötte, hogy ő is a szervezet tagja lesz.
Az agyunk egy biocentrikus világban fejlődött ki, nem pedig egy gépek által irányított világban. Természetes, hogy kapcsolódik a természethez”
– fejtette ki egy interjúban a környezethez való viszonyát.
Geológiát tanult az egyetemen, majd egy környezetvédelmi civil szervezetnél ismerkedett meg jobban a terület gyakorlati részével. Az első komolyabb projektje egy oroszországi súlyos olajszennyezés feltérképezése volt, amely során megtapasztalta, hogy a környezetvédelem sokszor inkább a politikáról szól. Ezt követően több olajipari vállalatnál és a Norvég Kutatási Tanácsban is dolgozott, de a politika egyre inkább elvette a kedvét:
Megtanultam, hogy sajnos nincs egyszerű megoldás a klímaproblémára”
– mondta a fentebb idézett interjúban.
Többek között ezért is döntött úgy, hogy az írással sokkal nagyobb változást tud elérni: azt gondolta, így a munkája több emberhez juthat el. Eleinte norvég lapokba írt természeti jelenségekről, majd 2018-ban megjelent az első könyve Skogens historie (Az erdő története) címen.
A klímaváltozás nem olyan egyszerű mint gondolnánk, emberi léptékkel felfoghatatlan időközönként változik, melegedik vagy jegesedik, sokszor teljesen ellentétes és hirtelen változásokon megy keresztül.
Egy zöld forradalomra van szükségünk
Müller életében meghatározó élményt jelentett az olajiparban végzett munka, ugyanis első kézből látta, hogy mennyire sok energiát használ az emberiség. Szerinte minden lehetőségünk meglenne arra, hogy olyan városokat építsünk, ahol a tömegközlekedés dominál, mégis inkább a személyautókra támaszkodunk. Meglátása szerint egyre többen vannak azok a középosztálybeliek, akik saját autót, lakást, nyaralót vesznek, évente többször utaznak, ám ez az életszínvonal rengeteg energiát használ:
A Föld népessége minden nap annyival növekszik, amennyi ember Bergenben él. Ők is energiát akarnak fogyasztani.”
A geológus szerint a megoldás a zöld energia forradalma lehet, vagyis alternatív, megújuló energiaforrásokat kell használnunk, csökkentenünk a károsanyag-kibocsátást és olyan életszínvonalat teremteni, ami a bolygónak és nekünk is megfelelő. Ehhez viszont az kell Müller szerint, hogy akár politikai módszerekkel korlátozzuk például a repülést, a húsfogyasztást vagy az autózást.
Nem kell félnünk a klímaváltozástól
A globális felmelegedés és a klímaváltozás általában szorongást vált ki az emberekből, a sok bonyolult információ miatt a hétköznapi embereknek átláthatatlan a téma. Reidar Müller pontosan tudta, hogy ha változást szeretne hozni, akkor olyan könyveket kell írnia, amik könnyen olvashatóak, szórakoztatóak, de egyben informatívak is. Így született meg végül a Tűz és jég című könyve, amely egy lépést hátra lépve nem a Föld jelenlegi klímájáról beszél, hanem a bolygó éghajlatának több ezer éves fejlődéséről. A klímaváltozás ugyanis nem egy modern probléma, hanem a Föld természetes működése, csak ezt sokszor elfelejtjük:
„A Föld éghajlatának története olyan, mint egy végtelen zenemű, amelynek ritmusa és tempója állandóan változik.
Az éghajlat ütemváltásainak értelmezése segíthet annak megértésében, mi történik a bolygónkkal a jelenben és a jövőben"
– olvasható a könyv fülszövegében.
A Föld klímája állandó változásban van, ideje felkészülnünk, hogy minden átalakulhat.
Ez a kötet viszont sokkal több, mint egy természettudományi történelemkönyv: hiszen azt is megtudjuk belőle, hogy egyszer tevék éltek az Északi-sarkon, hogy egy gondnok oldotta meg a jégkorszakok rejtélyét, vagy hogy ki az 5000 éves ember. Amellett, hogy szórakoztat, rengeteg fontos információt oszt meg a környezet és a világ működéséről, az éghajlatok alakulásáról, vagy akár az emberek romboló, káros tevékenységéről.
„A Föld történetében az éghajlat sokszor úgy viselkedett, mint egy infarktusos ember szíve, hirtelen és váratlanul jöttek a változások, amit egy hosszú felépülés követett. De egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy elérjük azt a billenőpontot, ahonnan már ez a szív nem újraindítható, legalább is nem abban a formában, ahogyan eddig működött” – írtuk a könyv kapcsán egy korábbi cikkünkben.