Nincs kontrollom az életem felett
Vérbeli y-generációsként abban a hitben nőttem fel, hogy csak rajtam múlik, milyen életem lesz. Ha jól tanulok, ha túlesek a nyelvvizsgákon, a fogszabályzáson, az érettségin és az egyetemen, akkor minden kapu nyitva fog állni előttem, és meg tudom majd teremteni azt az életet magamnak, amit a szüleim is meg tudtak. Ez az elképzelés a világról párszor már megingott bennem az évek során. Először a 2008-as gazdasági világválságkor, amikor világossá vált, hogy a kemény munka nem minden történelmi helyzetben elég az anyagi biztonsághoz. Aztán másodszor a diplomázásom utáni 11 hónapban, amikor ingyen ugyan rengeteget írhattam, de az állásszerzés sehogyan sem jött össze. Harmadszor pedig, amikor végre megkaptam az első felnőtt fizetésem, és némi számolgatás után ráébredtem, hogy nekem soha nem lesz autóm, lakásom vagy bármilyen megtakarításom, de még nyugdíjam se.
A mostani kontrollvesztés viszont más. Most nem csak arról van szó, hogy elveszett egy illúzió, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy azt gyerekként hittem. Most az alapvető biztonságérzetem rengett meg, a mindennapok kiszámíthatósága tűnt el, a támpontok, a tervezhetőség lett oda mindenestül. Az én generációm a rendszerváltás után született, és álmokból épített nagyszabású várat magának. Ez a vár megrendült már az utóbbi években is, most viszont egy egész világot érintő földrengés porig rombolta. Nincs kontrollunk afelett, hogy mi történik a világban. És nincs kontrollunk a saját életünk felett sem. Úgy tűnik, ezt meg kell tanulnunk, mert ez a felismerés teljesen más életstratégiát követel, például kevesebb kőbe vésett tervet, és sokkal nagyobb rugalmasságot.
Járvány idején szabadok vagyunk, de házi őrizetben - Paolo Giordano könyvet írt a koronavírusról - Könyves magazin
Miközben sokan azt találgatják, vajon ki írja meg elsőként a mostani járványidőszakot is feldolgozó karanténregényt, Olaszországban már meg is jelent az első olyan kötet, amely a pandémia társadalmi alapkérdéseivel foglalkozik. Paolo Giordano fizikus-író ( A prímszámok magánya, Az emberi test, Ezüst és fekete) új, Járvány idején című szellős kötete nem fikció, sokkal inkább reflexiók láncolata, amelynek első fejezetét február 29-én írta meg.
Semmit sem tudok a túlélésről
Már egy kisebb áramszünet is elég ahhoz, hogy az ember ráébredjen, mennyire kiszolgáltatott a lakásában lévő eszközök nélkül. A világjárvány, plusz a vele járó kijárási korlátozások pláne az arcunkba tolták a saját életképtelenségünket. A túlélési ösztönök beindultak, csakhogy fogalmunk sem volt, mit kell tenni. Az első bevásárlási láz közepette én például csak álltam a boltban tanácstalanul, és elképzelésem sem volt, miből kell ilyenkor betárazni és mi az, ami fölösleges kiadás. Ráadásul, mire észbe kaptam, már hiány volt lisztből, élesztőből, maszkból és kézfertőtlenítőből is.
Most, hogy már két hónapja tart ez a járványhelyzet, és látjuk, hogy a boltok nyitva tartanak és az ellátás is folyamatos maradt (leszámítva az élesztő-helyzetet), ez már nem tűnik olyan nagy dolognak, de az első pillanatokban, amikor még nem lehetett tudni, milyen következményei lesznek az egésznek, nagyon is reális volt a veszélyérzet. Elgondolkodtató, hogy mit tudnánk enni, ha az üzletek tényleg kiürülnének, vagy ha tényleg beütne egy nagyobb krízis. Arra jutottam, hogy ezen a területen fejlődni kell, meg kell tanulni olyan dolgokat, amiket a nagyszüleink még tudtak, mi viszont már nem: kenyeret sütni, befőttet eltenni, varrni, zöldséget és gyümölcsöt termelni, halat fogni vagy bármit, ami hasonló válság esetén csökkenti a kiszolgáltatottságot.
Lehet élesztő nélkül is kenyeret sütni
A karanténélet egyik legnagyobb kliséje a kenyérsütés lett, mindenki úgy kezdett dagasztani és keleszteni otthon, mintha az élete múlna rajta (beleértve minket, a Könyves Magazin szerkesztőit is), az internetet pedig elárasztották a büszke fotók. Bár a két hónap alatt már sokan telítődtek ezzel, szerintem a kenyérsütésbe menekülés jó dolog. Elsőként én is ebben találtam meg a kapaszkodót, azt az érzést, hogy ebben a bizonytalan helyzetben képes vagyok létrehozni valami hasznosat és finomat. Úgy éltem meg, hogy a kontrollvesztéssel szemben mégis csak tudok tenni valamit, ami az én irányításom alatt áll. És persze tiszta haszon, ha emiatt nem kell minden második nap kimozdulni otthonról és így lehet csökkenteni a megfertőződés kockázatát. Szerintem ez a szokásom meg fog maradni a karantén után is, remélem másoknak is.
Vajda Józsi: Nem a GDP ment meg, hanem az anyaföld - Összekötve - Könyves magazin
Vajda József pékkel, a nagysikerű Pékműhely megálmodójával, A kenyér lelke című könyv szerzőjével a kötet kapcsán, a kenyér jelentősége mellett szokatlan életútjáról, személyes hitvallásáról is beszélgettünk az Összekötve csütörtöki adásában. című kötet elsőre alapvetően receptkönyvnek tűnik, ennél mégis sokkal több: önéletrajz, egy filozófia, egy életmód leírása.
A kapálás szuper feszültségoldó
A kenyérsütés mellett a karantén alatti másik nagy globális elfoglaltság a kertészkedés lett. Aki csak tehette, ültetni, gyomlálni és metszeni kezdett. Ezt nem csak én mondom, az amerikai könyveladási statisztikákból például tisztán látszik, hogy tavasszal mindenki a kenyérsütésről és a kertészkedésről szóló könyveket kereste. Szerintem szuper dolog, hogy az emberek konstruktív módon álltak ehhez az időszakhoz, és ahelyett, hogy passzívan szenvedtek volna, úgy döntöttek, hogy csinálnak valami hasznosat és szépet.
A kertészkedési láz természetesen minket sem kímélt. Konkrétan minden megváltozott a kertünkben. Mostanra túlvagyunk a füvesítésen, a sziklakert-építésen, a gyomláláson, a metszésen és lett saját kis veteményesünk is. Nekem a legkedvesebb elfoglaltságom a kapálás és az ültetés lett. Az előbbi azért, mert a hosszútávú bizonytalanság és szorongás miatti feszültséget nagyon jól le lehet vezetni vele, az utóbbi pedig azért, mert látványos az eredménye.
Otthon lenni jó
A karantén előtt úgy éreztem, hogy ha egy nap úgy telik el, hogy nem voltam sehol, csak a lakásban, akkor az kárba ment, nem volt semmi értelme. Minden nap menni akartam valahová, cukrászdába, moziba, kávézni, kirándulni, de minimum sétálni egy nagyot. Bár sok minden hiányzik a régi életből, és már nagyon várom, hogy legyen újra lehetőség kimozdulni, arra rájöttem, hogy itthon lenni is elég jó, nem kell feltétlenül mindig máshova menni, hogy jól érezzem magam. Kiderült például, hogy ha nem lehet cukrászdába menni, a sütisütés önmagában is nagyon jó dolog tud lenni. És még spórolni is lehet valamennyit.
A rendrakás valamit odabent is helyretesz
Pár hete írtam róla, hogy nagyszabású rendrakásba kezdtünk itthon, és még engem is váratlanul ért, hogy mennyire jólesett. Van valami meglepően nagy erő abban, hogy amikor odakint a világban, és odabent a lelkedben is káosz van, rendbe teszed a környezeted. Valószínűleg ez is a kontrollról szól, az ember ilyenkor azt éli meg, hogy mégis csak vannak dolgok, amikre hatással tud lenni, amiken tud változtatni.
Attól még, hogy nincsenek programok, nem feltétlenül unatkozom
Bár a karantén elején még azon lamentáltam, hogy vajon kell-e félni az unalomtól, mert ahogy mindenki, én is azt hittem, rengeteg idő fog ránk szabadulni a bezártság közepette, kiderült, hogy tévedtem. A home office kiegészítve a főzéssel, kenyérsütéssel és egyéb házimunkával bőven kiteszi az egész napot, sőt. Szóval rá kellett jönnöm, hogy a karanténélet nem egyenlő a rengeteg szabadidővel.
Szabad megélni a mélypontokat
Az előbb felsorolt dolgok – a kenyérsütés, a kertészkedés, a rendrakás – nagyon jók arra, hogy a felszínen tartsák az embert, de így is elkerülhetetlen, hogy időnként kiboruljunk vagy leeresszünk. Nekem az elmúlt két hónap folyamatos érzelmi hullámzásban telt. Időnként már-már boldogsággal töltött el, hogy itthon lehetek és figyelhetek magamra meg a körülöttem lévő emberekre, máskor nagyon magányosnak éreztem magam. Megtanultam, hogy rendben van, ha egy ilyen hosszú távon tartó krízishelyzetben felgyűlik a feszültség, ahogy az is, ha az ember időről időre belefárad ebbe. Ilyenkor a legjobb begubózni és pihenni kicsit.
Máshogy kell hozzáállnunk a természethez
Ahogy arra számos író, tudós és művész is felhívta a figyelmet a napokban, jó lenne, ha a járvány után nem térnénk vissza a „normális életünhöz”, mivel az nem nevezhető normálisnak, hogy olyan életmódot folytatunk, amellyel folyamatosan romboljuk a körülöttünk lévő élővilágot. A koronavírus szerintem rávilágított arra, hogy ez a saját érdekünk is (ha a többi élőlény érdeke valakinek nem lenne elég). Most kezd csak összeállni az emberek fejében, hogy létezik olyan, hogy planetáris egészség, és muszáj a természettel nagyobb harmóniában élnünk, mert a bolygó állapota ránk is kihat. Ahogy azt Ferenc pápa is mondta, a koronavírus lehet a természet válasza is a klímaválságra. (Ha érdekel valakit ez a téma, az Összekötve azon adásait ajánlom, amelyben az Ökológiai Kutatóintézet munkatársaival beszélgettünk.)
A bolygó egészsége a mi egészségünk is - Összekötve Aszalós Rékával - Könyves magazin
Hetek óta saját bőrünkön tapasztaljuk a koronavírus pusztító hatásait. A járvány azonban korántsem független a bolygónkon végbemenő drámai változásoktól. Az egészségügyi és gazdasági válság, a biodiverzitás pusztulása, a klímaválság mind összefüggő folyamatok. A planetáris egészséget meghatározó tényezőkről, a globalizáció következményeiről, jövőnk érdekében meghozandó változásokról Aszalós Réka erdőökológussal, az Ökológiai Kutatóintézet munkatársával beszélgettünk az Összekötve pénteki műsorában.
Az internet sok mindenben segít, de sokat is kér cserébe
Az elmúlt két hónapban az internet volt a barátunk. Azon keresztül tudtunk tanulni, olvasni, dolgozni, vásárolni és szórakozni. Azt saccolom, hogy nem csak az én esetemben, de szinte mindenkinél nőtt a képernyő előtt töltött órák száma. Ennek viszont vannak hátrányai is, mert amellett, hogy a net valamelyest összeköt azokkal, akik most távol vannak tőlünk, közben el is választ azoktól, akikkel viszont együtt élünk. Muszáj ezért tudatosan kezelni az online töltött időt. Nem is beszélve a közelgő totális technológiai uralomról, amitől – Valuska Lászlóhoz hasonlóan – én is a QualityLand olvasása után kezdtem parázni. Az adataink a techcégeknél, és már egy Facebook-poszt is elég ahhoz, hogy ránk jöjjön a rendőrség. Szóval úgy tűnik, az internet nemcsak a megmentőnk, hanem az elnyomónk is egyben.
