A szingli egy lúzer? – olvasható a Kovácsné kivan első fejezetének elején a kérdés, amivel már bele is lépünk egy kulturális diskurzusba. Egyedülállónak lenni semmiképp se könnyű, mert lehet az ember saját döntése (főleg akkor, ha jómódú), de az is előfordulhat, hogy egy sor körülmény hozza létre.
Más férfiként és más nőként egyedülállónak lenni, mert a kulturális és társadalmi hagyományok egyszerűen kijelölik mindenkinek a szerepét.
A szingli negatív jelentésén részben változtatott a kilencvenes években a Bridget Jones naplója vagy a Szex és New York-sorozat, hogy csak a popkulturális értelemben legnagyobb hatású történeteket említsük, illetve itthon a Terézanyu (ezek újgenerációs megfelelői a Csajok vagy a Broad City voltak, de a Szex és New Yorknak a sok szar film után 2021-ben elindult az 50-es nőkre koncentráló woke változata is).
Rácz Zsuzsa új regénye 2023 őszén jelent meg Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva Felhő Café Könyvek kiadójánál. Egyfelől Péterfyék kiköltöztek Olaszországba, másfelől egyre többen végzik el íróképzésüket, és ezzel párhuzamosan egyre több könyvet adnak ki. Kicsi és független kiadójuk szépen épül, első nagy dobásuk Mérő Vera Lúg című könyve volt, amelyben a szerző Renner Erika történetét meséli el. A második nagy dobás a Kovácsné kivan Rácz Zsuzsától, ami a megjelenése óta a Bookline eladási listáján a legjobb 50 között szerepel.
Húsz év: ugyanaz a függetlenségért harcoló nő
Terézanyut 2002-ben ismerhettük meg, 2009-ben folytatódott, majd megjelent Rácz írásaiból egy válogatáskötet, de a Kovácsné kivan 2023-as megjelenése az igazi visszatérés. A Terézanyu a könyvpiac rendszerváltás utáni történetének nagy sikere volt.
Rácz Zsuzsa szabadúszó újságíróként dolgozott a Magyar Rádiónak, majd előbb a reklámszakmában helyezkedett el, végül szupervízor és coach lett, és 1998-ban írt egy könyvet Kábítószeretet címmel drogfüggő fiatalokról. A fordulópont 2002-ben érkezett, amikor saját élményeit feldolgozva, naplóregényszerűen megírta az Állítsátok meg Terézanyut! című könyvét. Pontos számokat nem ismerek, de legalább 150 ezer példány körül kelhetett el a különböző infomorzsák alapján. Az nagyon soknak számított, aztán jött a regény adaptációja Bergendy Péter rendezésében, ami 200 ezer nézőig jutott el. A főszereplő Kéki Katát alakító Hámori Gabriella életét biztosan megváltoztatta, ahogy Csányi Sándorét, Ónodi Eszterét, Schell Juditét vagy Nagy Ervinét is.
2002 és 2023 között óriási különbségek vannak: a nők szerepe a munkában, a családban vagy a társadalomban rengeteget alakult,
így Kéki Kata nézőpontja is. Ráadásul Rácz Zsuzsa épít JK Rowling példájára: a Harry Potter-sorozat sikerének egyik titka biztosan az volt, hogy az olvasók együtt öregszenek a főszereplőkkel, így alakulnak a karakterek vagy a bonyodalmak is a regényfolyamban. Kéki Katát is más problémák érdeklik már, mint a kezdetek kezdetén, folyamatos változásban van.
Az Állítsátok meg Terézanyut! megjelenése óta olyan folyamatok játszódtak le a társadalomban, amit összefoglalni is lehetetlen: az internet széleskörű elterjedése, a közösségi média megjelenése, a magánélet (és ezen belül a figyelmünk) monetizálása, a gyorsabb és személytelenebb társkeresőpiac kiépülése. Vagy például a férfi-nő kapcsolatok megítélésének változása a munkahelyen: ha valaki emlékszik az első Bridget Jones-filmre, abban Hugh Grant alakítja René Zellweger főnökét, és bár romantikusnak látszik az ismerkedés, de visszatekintve borzasztó a főnök erőszakos nyomulása, hiszen hatalmi helyzetből történik. A metoo nemcsak láthatóvá tett toxikus viszonyokat, de segített megértetni – vagy legalábbis előtérbe tolni –, hogy nemcsak határok vannak, hanem azokat a nő is meghúzhatja.
Bridget Jones és Terézanyu
A siker Rácz Zsuzsa számára nyomasztó és fojtogató volt, erről még 2009-ben beszélgettünk: „Nem tudtam, hogy kinek az életét élem. Helen Fielding érezhette így magát, hogy egyik napról a másikra, mint a mesékben, megváltozik körülötte minden. Képzelje el, hogy 10 évig dolgoztam a Magyar Rádióban, egy láthatatlan, no name újságíró voltam. Két évig próbáltam megtalálni a helyemet, miután elküldtek onnan. Szembesültem azzal, hogy mindegy, hova megyek, borásznak Tokajba, vagy pr-esnek, sehova nem kellek. Mindenhol túlképzett voltam, az önéletrajzomat nem tudták beilleszteni abba a kockába, amit elvártak. Harmincévesen légüres térben találtam magam. Erre meg jött a siker. Nem értettem, hogy egyik nap nem kellek, a másik nap igen, ezen gondolkoztam néhány évet”.
A kulturális kontextus nem elhanyagolható: a Terézanyu megjelenésekor a rendszerváltás után vagyunk 12 évvel, a kulturális piacon sokkal gyorsabban jelentek meg a nemzetközi trendek, így például Helen Fielding 1996-ban angolul megjelent regénye, a Bridget Jones naplója. A Terézanyut és a Bridget Jonest is lesajnálták, mert sokak számára nem szól másról, mint az önmagát és párját kereső, bénázó, szerencsétlen harmincas csajról, aki a testével és a problémáival van elfoglalva. Pedig a maguk szórakoztató módján ennél sokkal problémásabb témákat dolgoz fel:
mit jelent nőnek lenni ilyen családi vagy társadalmi elvárások között, hogyan lehet szembenézni a pop- és reklámkultúra kapitalista, vagyis tökéletesnek mutatott nőképével.
A Terézanyut annak idején keményebbnek tartottam, mint a Bridget Jonest (aki csak a Terézanyu romkomját látta, az mást látott). És Fielding folytatásaihoz képest a Kovácsné is messze érdekesebb problémákat vet fel, de egyenesebb még a bénázásaival együtt is.
A láthatatlan anyák regénye
A hét fejezetből és két epilógusból álló regény filmszerűen építkezik, egymást követik a rövid, pörgős, címekkel elválasztott jelenetek, így nemcsak a lehető legközelebbről figyelhetjük a terhességgel vagy a családalapítással járó nehézségeket, hanem a múltba is visszaugorhatunk. A könyv elején egy apró jelenet segít megérteni, mi zajlik a gyerek Katában, amikor gyufásdobozokból és legófigurákkal épített családi idillt magának.
A regény nyelvezete bátran felvállal már használhatatlannak tűnő kifejezéseket („bármikor bekaphatnám a legyet”, „nyilvános párzás”), szórakoztató, ahogy a boomerség beépül a könyvbe, akár nyelvileg, akár témájában, mert láthatóvá teszi, mennyire másként működött az élet a közösségi média vagy a GPS előtti világban. A regény nézőpontja egy diszkójelenetben érhető tetten:
„Miért teszik ezt a férfiak? Miért hagyják a nők? Megöregedtem, vagy ez valóban gusztustalan?”
Kéki Katának van története, amit mi is csak azért tudhatunk, mert ő maga szembenézett vele. A regény címében a Kovácsné is Kékire utal, de ügyesen sűríti mindazt a rengeteg terhet, amit egy nőnek el kell viselnie. A név elveszítését – a birtokviszonyt, ha úgy tetszik.
Kéki Kata rengeteget dolgozik, a barátaival találkozik, ismerkedik, és közben Indiánnak és Szőke Tarzannak nevezi a férfiakat, mert mindenkinek kell legyen valami kódneve. Az ismerkedésből közös utazás is lesz, meg nászút, gyomorvírus, vagyis ezt a romantikus vígjátékokra jellemző dramaturgiát is részben megkapják az olvasók.
Azért csak részben, mert a romantikus történetekben a valódi bonyodalmak előtt húzzák be a féket, pedig az összeköltözés, a házasság, a gyerekvállalás, és az ezekkel járó konfliktusok az igazán izgalmasak.
Nincs több romkom
A romantikus sztori után kezdődik a szuper stand-upos, Amy Schumer többrészes dokumentumfilmsorozata is (Expecting Amy), ami a terhességét, a szülését és az új előadásának készületeit követi végig. A jó és vicces történeteket szeretjük, de mit tegyünk, ha az események se nem viccesek, se nem problémamentesek?
Tanuljuk meg uralni a saját elbeszélésünkön keresztül: ez Schumerben és Ráczban is közös.
„Szül a faszom” – írja őszintén Rácz Zsuzsa karaktere, aki a nehézségek önreflexív, és emiatt vicces kitárgyalásában megy nagyot, megmutatva, hogyan lehet az egészségügyben vagy szülészetbizniszben döntéshozónak megmaradni (miért kell félni a szüléstől? – kérdezi kacagva a doktor úr), hogy a szexuális vágy igenis normális (aranydildó, ha máshogy nem). És milyen azzal találkozni, hogy „terhesen derül ki számomra: a környezetem jelentős része is úgy gondol rám, mint egy igazi macsóra”. Felteszi a kérdést, hogy mi más lehetne egy nő, mint erős? Ahogy az anyja és a nagyanyja is az volt, és amiből következik, hogy „nem erős (…) nőkkel nem is találkoztam felnövésem során”.
A Kovácsné kivan abból a szempontból is jó olvasmány, hogy az ún. hétköznapok bőven elegendő belső és külső konfliktust hordoznak, amikről a párok néha beszélnek, de inkább nem. És amelyek folyamatosan arra kényszerítik az elbeszélőt, hogy újra és újra megalkossa identitását, ugyanis az soha nem lehet fix, hanem folyamatosan alakul.
Például akkor, amikor a gyerekvállalással megszűnik a magán- és a szexuális élet, összefolyik a nappal és az éjszaka, a figyelem fókuszában egy pici gyerek áll, minden más eltűnik.
És legelőször az anya tűnik el.
A Kovácsné kivan ezt az eltűnést teszi láthatóvá: fájdalmas, nehéz és akár véres sztorik, amelyek felszámolják azt a nőt, aki a terhességig volt.
Kovácsné elhitte, hogy lehet más az élet
Rácz Zsuzsa nem lektűrszerző, bár sokáig ebben a kontextusban beszéltek róla. A Kovácsné kivan elbeszélője Kéki Kata, aki a társkeresés vicces vagy nehéz útjai után a gyerekvállalás és családdá válás bonyolult világába vezeti be az olvasóit – persze bizonyos műfaji alapokat meghagyva Így például beszél a valódi társkeresésről, vagyis arról, hogy kivel, hogyan és milyen nehézségek árán lehet közös életet elképzelni, de ábrázolja a nők helyzetét a társadalmi elvárások mátrixában (munka, család, média, társas kommunikáció), illetve viccesen-őszintén beszél a gyerekvállalás nehézségeiről, az azzal járó elvárásokról.
Kéki Kata élete ugyanis örök felszabadulási kísérlet a férfiak által létrehozott és működtetett társadalmi mátrix alól.
Az új regény csak megerősíti, hogy Terézanyu története a rendszerváltáskor felnőtté váló nők nagy elbeszélése, ezt bizonyítja kereskedelmi sikere is. „Mi meg elhittük” – vallja be magának Kéki, amikor a rendszerváltás utáni lelkesedést ütközteti a jelennel. Amíg a kilencvenes években Kéki Kata szülővárosában terjedő droghasználatról riportozik (ahogy Rácz is), addigra a jelene vált elképzelhetetlen sci-fivé: „Magam vagyok egy rendszerhiba, amit gyorsan ki fognak küszöbölni kis banánköztársaságunkban”.
Tudom, hogy sokak számára a piaci siker elrettentő lehet, de ebben az esetben kifejezetten fontos elemzési szempont, hogy az olvasók mihez tudtak kapcsolódni, miben ismerték fel saját problémáikat, kérdéseiket vagy örömeiket.
A terézanyuságnak nincs vége
Rácz Zsuzsa hősét a családi hagyományok, a kulturális minták, a média és a férfitársadalom hozta létre: Kéki Kata felmérte és megértette a veszélyeket, és szembeszáll. Amíg a történetben kizárólag magát képviseli, saját jól létét és boldogságát szeretné valahogy elérni, addig Rácz Zsuzsa a szélesebb nyilvánosságban ábrázolja, hogy ez a harc a boldogulásért igazából minden nő ügye. És bizony minden férfié, aki ennek a régóta épült és védett rendszernek a fenntartója és kedvezményezettje.
