Családias hangulatú, könnyed beszélgetésben volt része annak, aki Rácz Zsuzsa legújabb könyvének bemutatójára ellátogatott. Barátok, kollégák, régóta nem látott ismerősei vették körül az írónőt, akit sokan, sokáig unszoltak, hogy az elmúlt húsz év terméséből előálljon egy válogatáskötettel. Most végre elérkezett az idő: Ismeritek Terézanyut? – címmel forgathatjuk a önironikus, groteszk, érzékeny megfigyelőről tanúskodó karcolatokat.
A könyvbemutatón Tóth Krisztina költő-írónő kérdezte Rácz Zsuzsát, miközben meg-megszakadt a beszélgetés és felváltva egy-egy írást is felolvastak az egybegyűlteknek. Nem kis örömömre szolgáltak ezzel, mivel rendkívül humoros, olykor tragikomikus történetekből szemezgettek. Végre nem a mai magyar mély valóság!
Elsőként Tóth Krisztina olvasta fel összegző kritikáját a kötetről és úgy vélte: talán a legszembetűnőbb jelenség, hogy a szerzőt nagyon is érdekli az őt körülvevő világ, melyet több szemszögből is körüljár írásaiban. Úgy látszik, a sok csúnyaság ellenére, mégis jó hely valahogy.
No, de hogyan történt a kötetbe kerülő írások szelektálása? Ki hinné, de ugyancsak prózai okokkal magyarázható. Rengeteg írás eltűnt ugyanis. Így azok maradtak, amelyek a szerkesztőségben még fellelhetőek voltak. (Éveken át a Maxima jelentette meg a kötetben szereplő tárcákat, másik részük a Magyar Rádióban hangoztak el.)
Felvetődik az a kérdés is, mennyi a fikciós és a valós alapanyagból készült munka? Bizonyos esetekben kiütközik például, hogy utazás vagy egy-egy híradás nyomán születtek a szövegek. „A Nyúl például egy fejben lejátszott játék eredménye, más írások hallgatózás nyomán vagy egy-egy konkrét szereplőből indultak ki aztán teljesen elszakadtak a valóságtól. Egyes írások olyan régiek, hogy például a Daru Lajos esetében nem is emlékeztem, hogy beszéltem-e azzal az emberrel, akiről megmintáztam vagy sem. Azt hiszem, nem váltottam vele egyetlen szót sem. Valamikor összetalálkoztam vele egy Heves megyei öregotthonban és annyira nagy hatással volt rám, hogy egyszerre kirajzolódott a fejemben egy képzeletbeli történet róla” – magyarázza.
Egy nagyobb epikától mennyire szívja el az energiát a rendszeres tárcaírás beépíthetőek-e az itt megjelenő alakok egy nagyobb terjedelmű munkába? – faggatta tovább a szerzőt Tóth Krisztina. „Csak idő és energia kérdése. Olyanok ezek a kis történetek, mint a legódarabkák előbb utóbb mind a helyére kerül, vannak köztük olyanok, amelyek bekerültek anno a Terézanyuba is, ilyen például a Nyúl. Én egyébként jegyzeteknek nevezem ezeket az írásokat" – árulja el Rácz Zsuzsa.
Ezzel a kötettel lényegében lezárult a Terézanyu-trilógia, no de mi jön ezután? „Nehéz elszakadni, mert ezen a pályán mindenki be van skatulyázva valamilyen szinten, de úgy érzem, a Terézanyu-szakasz végleg lezárult az életemben. A következő regényem munkacíme: Kovácsné. Mostanában nagyon sokat olvasom a hetvenes évek nőirodalmát, Palotai Boris, Balázs Anna írásait. Innen jött a gondolat létezik egy Kovácsné, na de ki is az a nő, aki felveszi valakinek a nevét? Szeretnék emléket állítani azoknak a nőknek, akik eltűnnek egy-egy név mögött" – tudtuk meg a szerzőtől.
