K&V rovatunkban húsz kérdést teszünk fel íróknak, ismert embereknek könyvekről, irodalomról, kedvelt és utált szokásaikról, egyszóval az életről. Most Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Terézanyu.hu nőket segítő, női történeteket bemutató és nőknek szóló pályázatokat indító weboldal alapítója válaszol nekünk.
Mi volt ez első regény, amit az elejétől a végéig elolvasott?
Johanna Spyri Heidi című regénye. Olyan kilenc-tíz éves lehettem, amikor kórházba kerültem, és ott megvolt valakinek ez a könyv – gyakorlatilag kézről kézre járt a kórházban. Nagyon megfogott, katartikus élmény volt. A barátság az egyik legfontosabb eleme a regénynek, akkoriban engem is ez éltetett, nagyon fontosak voltak számomra a barátságok. Szóval ez a könyv olyan volt számomra akkor, mint egy falat kenyér.
Csalódott már íróban? Kiben és miért?
Persze, sokakban. Például Sue Monk Kidd A sellő legendája című könyvét nagyon vártam, és csalódás volt számomra, pedig az első könyvét, A méhek titkos életét fantasztikusnak tartom. Olyan, mintha két különböző szerző írta volna őket. De azért végigolvastam, nagyon kevés regényt, tényleg csak a gyalázatos minőségűeket hagyom félbe, mert egy rossz könyvből is nagyon sokat lehet tanulni. Engem ilyenkor mindig az érdekel, hogy milyen logika vezérelte az írót, és hogy végül mit rontott el, miért nem működik a könyv. Például az egyik legnagyobb kedvencem, Sue Townsend, az Adrian Mole-könyvek szerzője is volt, hogy nem jó döntést hozott szerintem. Az egész Adrian Mole-sagában egyetlenegyszer történik meg ez: amikor a főhősről kiderül, hogy prosztatarákja van. Egyszerűen egy ilyen komikus figurát nem lehet ennyire tragikus helyzetbe hozni, mert nem fog működni többé a könyv. Persze, tudható, hogy maga a szerző is súlyos betegséggel küzdött, és ez szűrődik át a regénybe, mégis azt gondolom, egy ennyire az iróniára és a humorra épülő figurával ezt nem lehet megtenni.
Lehet jó író egy szörnyű ember?
Sajnos lehet. Mikor például Arthur Koestlerről kiderültek a molesztálási és erőszakolási ügyei, én egyszerűen nem tudtam többé olvasni a könyveit. Van bennem egyfajta régimódi naivitás, azt szeretném hinni, hogy az írók az erkölcs példaképei. Egyébként ez is volt az egyik legnagyobb csalódás számomra ezen a pályán: sok írót megismertem, és meg kellett tanulnom, hogy lehet úgy is morális hősöket megalkotni, hogy a teremtőjük nem az. A nagymamám mondta mindig: az írók úriemberek. Sajnos, meg kellett tanulnom, hogy ez nem mindig igaz. Tudom, magasra rakom a lécet.
Mely írók hatottak önre a leginkább és hogyan?
Már említettem az egyiket: Sue Townsendet, aki a kedvenc szerzőm. Minden könyve megvan, úgy is mondhatnám, egyidős vagyok Adrien Mole-lal. Minden évben újraolvastam a könyveit – sőt, mielőtt megszületett az első kislányom, az összes könyvén végigmentem, mert tudtam, hogy többé úgysem tudok annyit olvasni, mint addig. Nagyon sokrétű szerző, erős feminista és társadalomkritikai hangja van, rengeteget tanultam tőle a társadalomábrázolásról, az angol munkásosztályról. Amellett, hogy zseniális szerző, érdekes, hogy mennyi bizonytalanság volt benne a saját tehetségével kapcsolatban. Ezen nem segített, hogy Angliában sem fogadta be a magasirodalmi kánon.
A másik fontos szerző Nick Hornby, akinek a humora és a világa nagyon hat rám. Biztosan nem véletlen, hogy ő is angol szerző. Az ő könyvei, szövegei is rendkívül sokrétűek, nagyon szeretem a pontos, rövid mondatait, fantasztikusan bánik a nyelvvel. Bár az utolsó könyvei, A Meztelen Juliet vagy a Hosszú út lefelé fele olyan hosszúak is lehetnének, elkélt volna melléjük egy jobb szerkesztő.
És még egy, kamaszkoromban felfedezett fontos szerzőt említenék: Brunella Gasperini könyveit imádtam mindig is, nagyon sokban neki köszönhető, hogy író lettem, és azt is megtanultam tőle, lehet egyszerre családunk és írhatunk is.
Használ könyvjelzőt?
Használnék. Nagyon szeretem a könyvjelzőket, de a gyerekek folyton elszedik őket.
Könyv / e-könyv?
Mindkettőt használok. Nagyon szeretem az e-könyvet, de imádom szagolni a könyveket, a könyv mint anyag, örök szerelem számomra. De gyakorlatilag nem fér el több könyv a lakásunkban, nálunk még a vécén is könyvek vannak. A gyerekeink azt hiszik, hogy a könyv éppúgy kell a mindennapi élethez, mint a tej vagy a kenyér.
Novella/ regény / vers?
Mindegyiket szeretem és olvasom, de a regény a valódi szerelem számomra. Ha nincs egy regény a közelemben, akkor nem érzem jól magam. Gyakran fel kell kelnem éjszaka a gyerekeimhez, a virrasztásoknál is mindig a regényekhez fordulok.
Hallgat (és mikor) hangoskönyveket?
Nagyon szeretem a hangoskönyveket, a gyerekekkel szoktunk Lázár Ervin-történeteket hallgatni. De a hangoskönyveknél még jobban szeretem a hangjátékokat. Igazi fan vagyok. Gyerekkoromban a hangjátékok jelentették nekem a menedéket. Nagyon örültem, mikor rátaláltam egy applikációra, amin non-stop hangjátékokat lehet hallgatni a harmincas, negyvenes, ötvenes évekből. Félórás felvételek ezek, nem túl jó minőségben, de egyszerűen rajongok értük. Valószínűleg az egész arról szól, hogy imádom, ha valaki mesél nekem.
Rácz Zsuzsa. 1972-ben született Miskolcon, 18 éves kora óta Budapesten él. Az ELTE angol és kommunikáció szakán és a KRE szupervizor szakán végzett, tíz éven át dolgozott a Petőfi Rádióban. 1998-ban jelent meg Kábítószeretet címmel első riportkönyve, amelyben drogfüggő fiatalok sorsát mutatja be. 2002-ben megírta az első magyar szingliregényt, az Állítsátok meg Terézanyut!, amelyből két évvel később mozifilm is készült. A könyv felkerült a 2005-ös Nagy Könyv százas listájára. 2009-ben jelent meg a regény folytatása Nesze Neked Terézanyu! címmel. 2011-ben a Richterrel közösen megalapította a Terézanyu Klubot, amely egy nyitott, támogató női közösség. A hozzá kapcsolódó Terézanyu-pályázaton pedig nők történeteit várják évről évre. Emellett életre hívta a Richter Aranyanyu Díjat, amely az egyetlen kifejezetten nőknek szóló elismerés Magyarországon, a köztünk élő hősnőket helyezi reflektorfénybe.
Jegyzetelve olvas?
Nem, falom a betűket.
Használ kis jegyzeteket az írásnál?
Rengeteg jegyzetfüzetem van, legalább harminc darab szerte a lakásban. Úgy gyűjtöm őket, mint Gombóc Artúr a csokit. Próbálom mindig lejegyezni az ötleteimet, néha gépbe is szoktam, de az esik kézre a legkevésbé.
Vezet (vagy valaha vezetett) olvasónaplót?
Naplót igen, de olvasónaplót nem.
Rendszerető?
Borzasztóan rendetlen vagyok, de ezt senki sem mondhatja el a gyerekeimnek.
Mit olvas lefekvés előtt?
Most olvastam újra az Éhezők viadalát, mert érdekel, mit esznek ezen az egyébként nagyon jó regényen a kamaszok. Jonathan Franzen regényei vagy Claire Messud A király gyermekei című könyve nagyon hatottak rám a közelmúltban. De most épp keresésben vagyok, hogy mit olvassak.
Szokott járműveken és/vagy vécén olvasni?
Vécén igen, járműveken már nem, mert nagyon ritkán jutok ki a lakásból a gyerekek miatt, és mert otthonról dolgozom. Amikor utazom, az embereket bámulom, és „beszélgetéseket hallgatok ki”, hogy ne veszítsem el teljesen a kapcsolatot a valósággal.
Hány könyve van?
Háromezerig számoltuk. Akkor mondta a férjem, hogy többet már nem hozhatok haza. Próbálom is tartani magam ehhez, mert tényleg nem fér el már több.
Hogy érzi magát ebben a pillanatban?
Szuperül! Színházba megyek, ráadásul a barátnőimmel. Ünnepi alkalom ez manapság!
Mitől fél a legjobban?
Ugyanazoktól, mint a legtöbb ember, nem is mondom ki.
Mi volt a legboldogabb pillanat az életében?
Nincs ilyen. Azért dolgozom, hogy minden napra jusson boldog pillanat. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, tenni kell azért, hogy örüljünk az életünknek. Tegnap volt a lányom hetedik születésnapja, ez egy boldog pillanat volt: örültünk neki, örültünk vele, annak, hogy ilyen jól sikerült gyerek. Az élet rövid, a boldogságot nekünk magunknak kell megcsinálni.
Mi idegesíti a legjobban önmagában?
Hosszú ez a lista. Talán az impulzivitásom: hamarabb jár a szám sokszor, mint gondolkodnék. Temperamentumos vagyok. A rendetlenségem is zavar. És az is, hogy mindig elkések mostanában, pedig régen én voltam a pontosság mintaképe. De legalább ugyanennyi dolgot szeretek magamban, mára megtanultam nem bántani magam.
Mi idegesíti a legjobban másokban?
Nagyon tud irritálni az autoriter viselkedés, ha bántanak, lenyomnak másokat. Gyakori dolog ez a kultúránkban. Az igazságtalanságot, ha valaki ráerőlteti a másikra az akaratát, ha korlátozni akarja a másikat – ezeket nem bírom elviselni, ha ilyet tapasztalok akármilyen helyzetben, egyszerűen lelécelek.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.
