Habár a fülszöveg vagy egy-egy részlet alapján (itt beleolvashatsz) úgy tűnhet, hogy a Margó Könyvek-sorozatban megjelent A kék macska történelmi regény, ez nem teljesen igaz, még akkor sem, ha minden értelemben nagy távlatokat jár be, és a legnagyobb része a középkorban játszódik.
A sokszereplős mű középpontjában a tudomány és a megmagyarázhatatlan, a misztikus örök harca áll, na és az emberi természet. Utóbbi, a könyv alapján legalábbis, egyszerre a világ egyik legkönnyebben és legnehezebben kiismerhető jelensége.
Hívők és eretnekek
A regény nagyrészt Kasubföldön játszódik, ami Pomerániában, vagyis Németország és Lengyelország északi határvidékén helyezkedik el. Mint ilyen,
a terület gyakran volt harcok helyszíne,
hiszen a különböző hatalmak vagy uralkodók mindig a maguk földjéhez akarták csatolni. (Ami talán kicsit nehezíti az olvasást, hogy az író bizonyos neveket több nyelven is használ, és a lengyel földrajzi nevekbe is könnyű belezavarodni, ha valaki nem szokott a hangzáshoz.)
Bár Jeruzsálemtől Prokowóig, az 1300-as évektől a 2010-es évekig térben és időben is nagy utat jár be a regény, Martyna Bunda jórészt kézben tartja a történetet. Az jutott eszembe róla, amikor egy dokumentumfilmben animáción gyorsítva látjuk, ahogy egy egykor erdővel borított hegyen elkezdenek ritkulni a fák, sokasodni a házak, eltűnnek a mocsarak, helyükön házak emelkednek, míg végül semmi sem marad az eredeti képből.
Csakhogy míg a környezet teljesen átalakul, addig az emberek viselkedése valahogy sokkal merevebbnek tűnik. Például, miben más a földesúr által elrabolt, teherbe ejtett, majd elhagyott és ebbe belebolonduló nő a 14. századból, mint a 20. század elején a közéletben buzgólkodó orvos, ha mindketten elhanyagolják a gyermekeiket? Sőt, előbbinek még inkább elnézi az ember ezt a mulasztást.
A kötetnek nincs egyértelmű főszereplője,
a hét fejezet mindegyike egy-egy fontosabb karaktert és annak többnyire tragikus, olykor kifejezetten borzalmas véget érő történetét helyezi a középpontba. Megismerjük a két Jant, egyikük karthauzi szerzetes, másikuk egy gyarló füldesúr, aki a bűntudatát egy kolostor építésével enyhítené; Almát, az apácát, akinek látomásai vannak; Mestwint, a furcsa törvénytelen gyermeket, akiből hóhér válik; az ő lányát, Joannát, a füvesasszonyt. Majd találkozunk Rajnolddal és Idemmel, két későbbi szerzetessel; végül Olával, egy nagy társasági életet élő orvos magányos feleségével.
Az összes karakter kapcsolódik egymáshoz, olykor közvetlenül is, de nem feltétlenül. A hangsúly ugyanis nem annyira az egyes embereken van, hanem sokkal inkább azokon a személyiségjegyeken, tapasztalatokon, tetteken és gondolatokon, amelyek aztán az utánuk jövők sorsára is hatással vannak. Ezek átörökítődnek nemzedékről nemzedékre, de ehhez az író sokkal árnyaltabban nyúl, mint a kortárs regények többsége.
Nem mellesleg önálló szereplőnek tekinthetjük a címadó karthauzi kék macskát is,
ami szintén összeköti a hétszáz évet és az egyes élettörténeteket. Természetesen nem egy örökéletű példányról van szó, de ezek a különös, hallgatag, sokat látott lények a háttérben végigkísérik a történetet. Az ő sorsuk is nagyban függ a kortól, de valahogy mindig alkalmazkodnak és túlélnek. (Papp-Zakor Ilka jegyzi az utószót, ő részletesen írt a macska szerepéről.)
Minden új megtörtént már
A szereplők egy része tehát az ésszel megmagyarázhatatlan dolgokban hisz és azok szerint él, míg a többiek életét a föld, a kézzelfogható javak határozzák meg. Utóbbi alatt nem mindig a pénzt kell érteni, hanem például az erdőt, a gyógynövényeket, a mérgeket, a bárdot, a gyerekholmit.
A baj általában olyankor következik be a regényben,
amikor a vak hit és a racionalitás, a megfoghatatlan és a nagyon is anyagi összeütközésbe kerül.
Például, amikor kiderül, hogy a szerzetesrend nagyban uzsorázik, az évszázadok alatt ugyanis többször is nagyon meggazdagodnak (majd elszegényednek). Nem nehéz ebben észrevenni az intézményesített vallás, a földekben, pénzben dúskáló egyházak kritikáját. Hiszen Bunda hazájában, a miénknél sokkal vallásosabb Lengyelországban a katolikus egyház befolyása még mindig nagyon erős, az utóbbi években is jelentős lobbitevékenységet folytattak az akkori konzervatív kormánynál a nők reproduktív jogainak korlátozásáért.
A kék macska nagyon gazdag szimbólumokban: a címadón kívül olyan állatok bukkannak fel újra és újra, mint a kutya, a ló és a seregély. De Bunda gyakran használja a fény és a sötétség, a hideg és a forró, az ember építette falak és a természet képeit, valamint különböző színek is sokszor ismétlődnek. Sőt bizonyos mozgások is, mint például a madarak rajzása.
A felsorolt tulajdonságok adnak egy ciklikus, ismétlődő jelleget A kék macskának: kívülállóként figyeljük, ahogy
peregnek az évtizedek és -századok, miközben az ember semmiből nem tanul,
és mindig elköveti ugyanazokat a hibákat. Ahogy mindig ugyanazok a nagy problémák foglalkoztatják, ami miatt hajlamos a saját környezetét észre sem venni, olykor kifejezetten pusztítani. Elérhetjük-e az istenit? Szükséges-e az erőszak? Van-e annál fontosabb, mint hogy hogyan bánunk az embertársainkkal?
Bár akadnak benne rendkívül erőszakos részek (hiába, a középkorban nem ismertek tréfát), alapjában véve A kék macska mégis egy meditatív, tűnődő regény, amelynek az egészét nem annyira a cselekmény határozza meg, inkább az említett visszatérő gondolatok és elemek. Aki katarzist vár, nem biztos, hogy megkapja. Ez annál sokkal filozofikusabb és allegorikusabb mű. Mintha azt üzenné: az ember megismerés iránti törekvése, sőt harca örök.
