![Szécsi Noémi: Vajon kit szúrnak hátba a testvérek között dúló háborúban? [MARGÓ KÖNYVEK]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/37501/fe_1180_600_fe_1180_600_konyves_honlap_cover_47.png "Asko Sahlberg - konyvesmagazin.hu")
18 kötetből álló könyvsorozat jelenik meg a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó gondozásában, Margó Könyvek néven. A sorozat első hat kötete 2023-ban látott napvilágot, melyeket idén újabb könyvek követnek. Ezúttal Asko Sahlberg Ők című regényének utószavát olvashatod el, amit Szécsi Noémi jegyez, aki a svéd-orosz háborúról ír, és felteszi a kérdést: hogy lehet egy állam szuverén Oroszország szomszédjaként?
A Margó Könyvek-sorozatban idén megjelent első kötet, Arnaud Dudek Légy észnél című regényének részletét itt találod, utószavát Fehér Boldizsár írta. A második kötet Martyna Bunda A kék macska című regénye volt a sorban, itt beleolvashatsz, itt pedig Papp-Zakor Ilka utószavát találod hozzá. Ivana Bodrožić Fiaink, lányaik című regényéből itt találsz egy részletet, a Bencsik Orsolya által írt utószót pedig itt olvashatod el.
Szécsi Noémi: Testvérháború
Vajon kell ismernünk a 19. század elejének finn történelmi viszonyait, hogy a maga teljességében mélyedjünk el Asko Sahlberg 1809-ben játszódó kisregényében? A válasz határozott nem. Olvasás közben nem bukkannak fel a kelet-közép-európaiak számára halványan sem derengő történelmi alakok nevei, nem értesülünk az orosz–svéd háborúk sorában finn háborúnak nevezett csatározás csapatmozgásairól, győztes és vesztes csatáiról, sőt igazából még a (legalább) száz évre kiható történelmi következményeiről sem.
Mindazonáltal a „háború és az oroszok” témája nem csupán a történelemből, az irodalomból is kiszakíthatatlan.
Sőt, a háború ábrázolását egy világirodalmi rangú orosz író, Tolsztoj emelte eposzi magaslatokba azokat az időket felfestve, amikor Napóleon éppen Oroszország megtámadásával kívánta beteljesíteni világuralmi törekvéseit. Ha mindenképpen be kell tájolnunk magunkat a világtörténelemben, akkor a Háború és békét előrángatva a legjobb helyen járunk. Napóleon oroszországi hadjárata 1812-ben zajlott, Sahlberg regényében pedig pár évvel korábban, 1808–1809 körül vesszük fel a fonalat. Oroszországot a napóleoni háborúk ezen szakaszában még nem az anyaföld – Tél tábornok által hatékonyan megsegített – védelmezése foglalja le, hanem inkább a hódítás mozgatja. Az említett orosz–svéd háborúk csatatere többek közt az önálló államiságtól még messze járó Finnország, amelynek területeiért a 12. század óta váltakozó hadi szerencsével zajlott a harc a svéd és az orosz birodalom között. Nyugat és Kelet ütközőzónájában az autonómia ritka luxus – ez nekünk, magyaroknak is rettentő ismerős –, de Sahlberget ez a kérdés ebben a regényben csak közvetve foglalkoztatja.
Néhány kurta dialógust persze lefolytatnak a szereplők Finnország önállóságának témájában. Finn regényt olvasunk, a dialógusok szükségszerűen tőmondatokra korlátozódnak, voltaképpen a váltakozó belső monológok is szűkszavúak, az eredetiben ráadásul komorak és kimértek. Lehet egy állam szuverén Oroszország szomszédjaként? Nem kell válaszolni, ebben a világban senki sem ragadtatja magát szenvedélyes igazmondásra, világmegváltásra vagy érzelemkifejezésre. Amúgy sem drámai összecsapásokon keresztül bontakozik ki a történet, hanem a két testvér, Henrik és Erik; az anyjuk, a Gazdasszony; Erik felesége, Anna; a gazdaság Bérese, a család távoli rokona, Mauri, valamint az ispán és egy cseléd gondolatfolyamai révén. Ez az írói technika a szerző ökonomikus szógazdálkodásával társítva az információvisszatartást szolgálja. Minden egyes szereplő a valóság rá eső kis szeletét kíséri száraz kommentárjaival, a jelenre összpontosítva, a távlatokat alig megnyitva, szinte még a gondolatait is szigorúan korlátozva. Így hát Sahlberg szándékai szerint a család birtokának zárt világába,
mesterségesen mérsékelt indulatoktól terhes, baljós, fenyegető közegbe lépünk be.
A finnül 2010-ben megjelent regény címe csupán egy többes szám harmadik személyű személyes névmás, He vagyis Ők, amelyet angolra The Brothers (Fivérek) címmel fordítottak le 2011-ben. Ám Sahlberg talán azért sem célzott a címben a fiútestvérekre, mert a finnek számára túl erős képzettársítással irányította volna a figyelmet egy klasszikus mű, az első jelentős finn regényként számon tartott Hét testvér (Seitsemän veljestä, 1870) felé. Ebben Aleksis Kivi hét fiútestvér civilizációba való beilleszkedését, közvetve a finnek létért és identitásért folyó harcát írta meg utánozhatatlan stílusban. Ám Sahlberg esetében az állandóan felemlített – olykor talán fellengzősnek ítélt – klasszikus irodalmi párhuzam nem Kivi, hanem Shakespeare. Bosszú és árulás, mint a királydrámákban. Ezek a fivérek, Henrik és Erik nem heten, csak ketten vannak, két fiú – most meg máris a Bibliánál, Káin és Ábel történeténél tartunk. Henrik és Erik apjuk, Arvid halála után ketten örökölték meg a telket és a házat, ahol születésük óta laknak. A vén Béres is velük élt, amióta az eszüket tudják, rajta kívül ott van még a szegény rokon, Mauri, és Anna, akire… Mindketten nőként tekintenek, maradjunk ennyiben.
A háborúban – ami mindennél jobban kiélezi a különbségeket – Henrik, az idősebbik fiú az orosz cár oldalán harcol, míg Erik a svéd király híve. A finn olvasóknak pedig talán az is sokatmondó, hogy a testvérek földbirtoka éppen a nyugati partvidéken, az egykoron a svéd királyi család tiszteletére a Vasa-dinasztiáról elnevezett Vaasa városa közelében található, amely nagyon megsínylette a harcokat, hiszen amikor az orosz sereg 1808 nyarán elfoglalta a várost, ott három napig folyt a gyilkolás és fosztogatás. Az 1809-ben létrehozott Finn Nagyhercegség az orosz nagybirodalom része lett, függetlenségét majdan a cári hatalom szétesését követően, a Szovjetunió megalakulásával nyerte csak el 1917-ben. Finnország Helsinkiben új, Pétervárhoz közelebb eső fővárost és orosz bürokráciát kapott, noha kulturálisan elsősorban mindig is Skandináviához kötődött,
még ha történelmét éppúgy meghatározta és meghatározza az orosz, mint a svéd szomszédság.
A szerző, Asko Sahlberg számára sem ismeretlen a kettős önazonosság, hiszen 1964-ben Finnországban született ugyan, ám 1996 óta Svédországban él, egy Göteborg közelében fekvő településen alkot, a fogalmakat előszeretettel egyetlen hosszú összetett szóba tömörítő finn nyelv szerint egészen pontosan „ruotsinsuomalainen”, ami annyit jelent, hogy svédországi finn. Ezt a kulturális létállapotot alkotóként is olyannyira megtestesíti, hogy a svédországi finn kultúra műveléséért 2018-ban alapított elismerést róla nevezték el Asko Sahlberg-díjnak. Minden jel szerint tehát Sahlberg 2000 óta tartó írói pályája és az annak során írott regények összesége adja ki azt a szellemiséget, amelyet a díjalapítók a Svédországban élő finnség kultúrája szempontjából eszményinek látnak. Annak a munkásságát, aki majdnem negyedszázados írói tevékenysége során Göteborg-sorozatában (2000–2014) az emberi lélekben lakozó sötétségről írt, nem egyszer választott történelmi közeget (különösképpen háborús időszakokat, 1809, 1918 vagy 1944 éveit) a történetei elmeséléséhez, és nem ijedt meg attól sem, hogy Heródes vagy Pilátus történeteit írja újra Mika Waltari stílusában. A konzervatív és zárkózott férfi benyomását keltő, elsősorban az alkotásnak élő író a kor elvárásai ellenére az olvasóközönséggel kizárólag irodalmi művei révén kíván kapcsolatot tartani, szabad idejét legszívesebben a tengerpartra tett sétáknak és az évek múltával egyre inkább megkedvelt kertészkedésnek szenteli. Saját bevallása szerint a legnagyobb élvezettel a szél és az eső hangját hallgatja.
Az eső kattogásához hasonlít talán leginkább az írásművei nyelvezete is. Ahogyan azt a nyelvészek voltaképpen minden haszon nélkül megállapítják, a finn nyelv az olaszhoz hasonlóan gazdag magánhangzókban – méghozzá diftongusokban –, és kerüli a mássalhangzótorlódásokat. Ennek ellenére még csak véletlenül sem hangzik hajlékonynak, könnyednek vagy dallamosnak. Ez a finn nyelv Asko Sahlberg számára a svédországi önkéntes elvonulásban gondosan őrizgetett becses eszköz, amellyel a lelkeket rágó, bárhol és bármikor ránk találó magányról, elszigeteltségről és kételyről, az emberi kapcsolatokat eltorzító politikáról és világi törtetésről ír. Henrik és Erik története tehát 1809-ben játszódik a nyugati finn területek egyik kisbirtokán, de ennek a részletnek éppen csak annyi jelentősége van, hogy segít elvonatkoztatni a saját valóságunktól.
A távoli történelmi időszakban, egy messzi ország isten háta mögötti tanyáján kibontakozó dráma azonban mégsem hat idegennek, inkább kortalannak.
A családon belül megtapasztalt dermesztő egyedüllét és gyűlölködés amúgy is a finn irodalom egyik visszatérő témája, olyasféle nagy előszeretettel boncolgatott téma, mint a magyar irodalomban a hatalom természete. Sahlbergnek mindkét problémahalmazról igen sok mondanivalója akad – a mennyiség persze nem a szavak özönére, hanem a szűkszavú megnyilatkozásokba zárt gondolatok bőségére vonatkozik, összpontosítanunk kell, hogy ne szalasszunk el egyetlen félmondatnyi utalást, kósza hangsúlyt sem. Henriket figyeljük, ő lesz a dráma központi alakja a testvérharc intrikáiban, miközben a kopogó mondatok, kemény szavak és lefojtottságukban is fortyogó indulatok közepette azon tépelődünk a regényt olvasva, kinek a kezében lesz a kés, és az kit szúr majd hátba a történet utolsó lapjain.
Szerzőportré: Historiker/Wikipedia
