Ki hozza el a királylány kezéért a Nap aranyát és a Hold ezüstjét?

Ki hozza el a királylány kezéért a Nap aranyát és a Hold ezüstjét?

Áldás vagy átok, ha valaki érti, mit mond a szél? Milyen sors vár arra, aki a Nap aranyára és a Hold ezüstjére vágyik? Boldog életet élhet, aki soha nem néz szembe a sötétséggel? Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló "gonosz" meséit nemcsak sajátos hangulatuk teszi különlegessé, hanem az is, hogy a tizenhárom történet mindegyikét Viive Noor észt illusztrátor egyedi világú képei ihlették. Olvass bele!

Könyves Magazin |
Mészöly Ágnes
Nap aranya, Hold ezüstje - Felnőtt mesék Viive Noor képeihez
Trend, 2023, 102 oldal
-

Mészöly Ágnes: Nap aranya, Hold ezüstje - Felnőtt mesék Viive Noor képeihez (részletek)

Nap aranya, Hold ezüstje

Élt egyszer egy király, kinek nagyobb volt a birodalma, mint amit a Nap reggeltől estéig, a Hold estétől reggelig bejár. Palotája a főváros feletti fennsíkon terpeszkedett. Minden égtáj felé arannyal borított kapuk nyíltak, az eget pedig ezüsttel fedett tornyok és kupolák ostromolták. Gazdag volt az ország, és gazdag a város, de a palota kincseiről fogalmat sem alkothattak az egyszerű földi halandók. Falain belül nyoma sem volt csúfnak, torznak vagy hibásnak, kertjeiben a föld legkülönlegesebb növényei nyújtottak árnyékot, ligeteiben szelídített vadállatok gyönyörködtették a sétáló­kat, dísze­sen faragott szökőkútjaiból kristálytiszta víz vagy bódító bor szökött az ég felé.

A királynak egyetlen leánya volt, akiről a birodalom minden költője verset próbált írni. Mindhiába: emberi szó nem festhette le a gyönyörűségét. A királykisasszony gondtalanul élt a csillogó palotában, egyetlen napra sem hagyta el e földi édent. Szolgák hada leste a gondolatait, ám ő leg­szívesebben magában sétálgatott a palota végtelen folyosóin vagy zegzugos kertjében, pórázon vezetve különleges, hatalmas gyíkját. A félelmetes hüllő a királylány szobájának küszöbén aludt. Senki rossz gondolattal nem közeledhetett a kisasszonyhoz, mert a gyík erős harapása, tűéles fogai soha nem múló sebeket ígértek. A szolgák suttogták, hogy alkalom­adtán, a gránátalmaliget árnyas fái alatt a királykisasszony még beszélget is a gyíkkal, de ezt persze nem hitte el nekik senki, hiszen a szolgák feje még a legtökéletesebb birodalom leghatalmasabb királyának palotájában is kele­kótya, nyelvük pedig hamari.

Az öreg király egy nap elhatározta, hogy férjhez adja a lányát, ám a királykisasszony egy gránátalmakerti séta után kijelentette, hogy csak ahhoz hajlandó hozzámenni, aki elhozza neki a Nap aranyát és a Hold ezüstjét; mert ahogy egy régi jövendölés megírta, aki azokat birtokolja, örökké káprázatos lesz, mint a Nap, és mindig megújul, mint a Hold. A király futárokat küldött hát szerte a birodalomba, hogy a leány kívánsága kihirdettessék. Tudomására is jutott mindenkinek, még az utolsó falu utolsó koldusának is, s elindult a birodalom összes valamirevaló nemes ifjúja, délceg legénye, szegény ördöge a Nap és a Hold birodalmába. De hiá­ba ostromolták az eget hatalmas létrákkal, hiába építettek felhőkbe vesző tornyokat, senki sem érte el a legmagasabb égi szférát:

senki sem volt képes elhozni a Nap aranyát és a Hold ezüstjét a királylánynak.

A birodalom legszélén, ahol az égi és a földi vizek összeérnek, élt három fivér. Csónakjukkal bejárták az alsó és a felső tengereket, hálójukba bőven akadt hal, polip, fellegfoszlány. Nagy ritkán elvitték a zsákmányt a legközelebbi falu piacára, néhanapján meg hozzájuk állított be egy-egy kereskedő sózott halért, pácolt polipkarért, fellegkönnyekért. A királylány kívánságának híre a fivérek portájára is elérkezett. A legnagyobbik egy sóhajtásnyit sem várt, evezőt kapott a kezébe, és meg sem állott a Nap és a Hold kertjéig. A kert egy sötétbe burkolózott égi szigeten rejtőzött. A Nap éppen égi útját járta, így a fiú a sziget közepén magasodó hatalmas csarnokban trónoló Holdat köszöntötte alázatosan, majd e szavakat intézte hozzá: 

Fényes Hold, kérlek, add nekem az összes ezüstödet és a Nap minden aranyát! Királyunk leánya ahhoz megy feleségül, aki a lába elé teszi e kincseket. Én feleveztem az udvarotokba, nem törődve a szférák határának veszélyeivel – ne tagadd hát meg tőlem a kérésemet!

-

A Hold nyájas mosollyal bólintott, elővett egy szelencét, kinyitotta, és két intéssel a piciny dobozba gyűjtötte a világból a Hold összes ezüstjét és a Nap összes aranyát. Majd rácsukta a fedelet, és komoly szóval így szólt a legidősebb fivérhez:

Nem tagadhatom meg kérésedet, mert aki képes átlépni az ég határát, érdemes arra, hogy a kívánságát teljesítsük. Tudnod kell azonban, hogy kérésed esztelen és gonosz: nem lesz többé szürke csillogás a holdas éjeken, nem lesz aranyló déli verőfény. Vidd hát a világ legnagyobb kincseit a palotába, de jól vigyázz: a dobozkát csak a királylány nyithatja ki, senki más. Ha nem fogadod meg a szavam, keserű halállal lakolsz!

A legidősebb fivér boldogan ült vissza a csónakjába. Mire leevezett a földi vizekhez, leszállt az éj, de eszében sem volt pihenni, azonnal tovább­indult, immár gyalogosan, a királyi város felé. Útja egy sötét erdőn keresz­tül vezetett. Vakon botorkált előre, mert a fényevesztett telihold nem vilá­gította be az ösvényt. A holdsugarak nem csillantak meg a fák hófehér kérgén, nem neszeztek éjszakai állatok az ezüsttelen félhomályban.

Halott és rideg volt a világ.

„Nem lehet, hogy a királylány kénye-kedve miatt ilyen árva legyen éjjelente minden” – mondta magában, és feledve a Hold figyelmeztetését, kinyitotta a szelencét. A dobozból kiszabaduló arany és ezüst azonban olyan forró volt, hogy menten porrá égette őt – nem maradt belőle más, csak pár megszenesedett ruhafoszlány. Az erdőbe ellenben visszatért az élet és a holdfény.

Telt-múlt az idő, s mivel nem érkezett hír a legidősebb testvérről, a középső is útnak eredt. Ő is eljutott a Nap és a Hold udvarába, a Hold neki is felajánlotta a szelencét, és őt is figyelmeztette, hogy csak a királylány nyithatja ki. A középső fivér is az éj közepén ért vissza a földre, és ő is megrettent a fénytelen éjszaka halott csöndjétől, de állhatatosan ment és ment a királyi város felé. Ám amikor felvirradt a reggel, a napfény nem aranyozta be vidám kedvvel a hajnalt. A mező színei megfakultak, az ég kékje elhalványodott, az állatok és az emberek leszegett fejjel gubbasztottak vackukon.

„Nem lehet, hogy a királylány kénye-kedve miatt ilyen halott legyen nap nap után a világ” – gondolta a középső testvér, és feledve a Hold figyelmeztetését, ő is kinyitotta a dobozkát. Porrá is hamvadt, ugyanúgy, mint a bátyja, ám a világ újra régi erejében ragyogott.

Néhány héttel később útra kelt a legkisebb fiú is. Udvarias mosollyal köszöntötte a Holdat, átvette tőle a szelencét, megígérte, hogy semmi­képpen sem nyitja ki, aztán visszaszállt a csónakjába. Az apró ladikot igencsak megviselte a veszélyes út: alig indult visszafelé a szigetről, szivárogni kezdett belé a víz, és a fiú majdnem hajótörést szenvedett. Végül mégiscsak kikötött valahogy a szárazföldön, s útnak indult a Birodalom szíve felé.

-

S bár nem volt könnyű, betartotta a Holdnak tett ígéretet: hiába rettegett az ezüst árnyékok nélküli éjszakákban, hiába borzadt a fakó nappalok során, csak ment, ment kilenc nap és kilenc éjjel, és ha szíve elgyengült a halott éjjelektől vagy a színtelen nappaloktól, maga elé idézte a király­lány gyönyörű arcát. 

A tizedik nap reggelén, halálosan kimerülve végre megérkezett a palotába. A pompás épület aranykapui sápadtan szomorkodtak, ezüsttornyai és -kupolái szürkén meredeztek a vigasztalan, ólomszínű ég felé. Az udvari nép kedvetlenül tette a dolgát, egyedül a királylány várakozott izgatottan: ő pontosan tudta, mit jelent a világ hirtelen színtelensége. Épp kedvenc gránátalmafája alatt üldögélt, és szeretett óriásgyíkját kényeztette válogatott finomságokkal. Alig hitt a szemének, amikor az udvar­mester a színe elé vezette a szakadt ruhájú, csonttá soványodott alakot, és az elmondta, mi járatban van, mert a várakozás hosszú napjain hősiesebbnek, magasztosabbnak képzelte jövendőbelijét. Ennek ellenére bájos mosollyal jutalmazta a hőst, majd mohón a szelencéért nyúlt. Ám amikor kinyitotta, pontosan ugyanúgy járt, mint a legidősebb és a középső testvér. A színek és az élet visszatért a világba, a leány gyönyörű alakja, mézsárga hajkoronája, bőrének halovány simasága azonban egy szemvillanás alatt egy marék hamu­vá oszlott. S nem csak ő égett porrá: vele pusztult hatalmas gyíkja is. Egy szolgáló, aki a gránát­almafák mögül leselkedett, tisztán hallotta, hogy a gyík utolsó sóhajtásával még megátkozza a legkisebb fiút, de elmondani ezt már nem tudta senkinek: 

a rémes látványtól örökre elakadt a szava.

Az udvarmester észvesztve rohant a királyhoz, a legkisebb testvér pedig lélekszakadva menekült. A palota lakói rémületükben azt sem tudták, mit csináljanak: a hölgyek sikítoztak vagy aléltan rogytak össze, az udvaroncok az udvarmester példáját követve kétségbeesetten szaladtak a király­hoz, a katonák a fegyverükhöz kaptak, és a fiú nyomába eredtek, de hiába keresték mindenfelé, sehol sem találták.

A legkisebb fiú kisurrant a palotából, fejvesztve iszkolt, szaladt három nap és három éjjel, míg csak haza nem ért. Ott azonnal a csónakjába ugrott, és elindult fel, fel az égi vizekre, hogy számonkérje testvérei és a király­lány halálát a Holdon és a Napon, de az éjsötét szigetet, ahol a Hold és a Nap lako­zott, áthatolhatatlan felhőtakaró övezte. A fiú addig ostromolta a vihar­fellegekből épített falat, míg a csónakja darabokra nem tört. Ő maga a hullámokba veszett, a lelke azonban azóta sem lelt nyugalmat: néha dühös orkánként, máskor állhatatos szellőként próbál a Nap és a Hold kertjébe jutni, csakhogy a viharfelhők mindig útját állják. S ha bárki megközelíti az égi szféra kristályhatárát, hatalmas vihart korbácsolva ő űzi el az égbolt közeléből az oktalan halandót.



A kereskedő lánya

Messze-messze, egy távoli birodalomban élt egy kereskedő. Mahoválnak hívták, s bár inkább jómódú volt, mint gazdag, aki csak ismerte, irigyelte őt. Mert volt, akinek a pénze jobban fialt, volt, akit kevesebb veszteség ért a karavánutakon, de senkit nem várt olyan szépséges asszony otthon, mint Mahovált. A férfi hazatérve ajándékokkal halmozta el feleségét, s amikor az gyönyörű kisleánynak adott életet, még veszélyesebb utakat vállalt, hogy gondtalan életet biztosítson asszonyának, aki hónapról hónapra sóhajtozva várt rá a városuk közepén álló, rácsos ablakú házban. 

Az ifjú feleség néhány év alatt elunta a magányt és a bőséget. Míg Ma­ho­vál karavánjával távoli birodalmak portékáiért utazott, ő vándorokat, színészeket, csepűrágókat fogadott be az otthonába. Lakomával vendégelt meg minden arra járó semmirekellőt, s nemegyszer még az ágyát is megosztotta velük. Leányával sem sokat törődött, egy öreg dajka gondjai­ra bízta. Arra azonban ügyelt, hogy amikor hazatér, a férje mindent a lehető legnagyobb rendben találjon. Friss kenyérrel és borral fogadta, saját kezűleg nyitott neki kaput, s abban a néhány napban, míg Mahovál erőt gyűjtött az újabb útra, minden földi jóval elhalmozta. Ám egyre kevésbé él­vezte gondtalan életét, s egy hajnalon elhatározta, hogy nem marad tovább takaros házában. Magához vette legértékesebb ékszereit, batyuba kötötte kedvenc ruháit, és csupán egyetlen percre állt meg gyermeke ágya mellett.

Légy szabad!

– suttogta az áldást vagy átkot, azzal kisurrant a kert hátsó kapuján, hogy a város szélén csatlakozzon egy éhenkórász vándorcirkuszhoz.

Mahovál szinte eszét vesztette, amikor néhány hét múlva hazatért, és felesége helyett a kezét tördelő szakácsné nyitotta ki neki a nehéz vaskaput. Tört-zúzott haragjában, szolgának, dajkának nem volt megállása a színe előtt. Csak akkor csillapodott, mikor észrevette, hogy leánykája, Virella könnyes szemmel figyeli egy nehéz bársonyfüggöny mögül.

A kereskedő a következő napokban elkótyavetyélte mindenét. Alig néhány málhányi holmit hagyott meg, s gyermekével együtt messzi vidékre költözött, ahol sem a nevét, sem a vele megesett szégyent nem ismerte senki. Új házat vásárolt, újra kereskedni kezdett, s lassanként ismét takaros vagyonra tett szert. A lány is felcseperedett, egyre szebb lett, kedvességének és okosságának híre pedig bejárta a várost. Ám a hírek igazáról csak kevesen győződhettek meg, mert Mahovál szigorúan megtiltotta, hogy Virella felügyelet nélkül szóba elegyedjen bárkivel. Ha hosszabb útra ment, minden lépését szolgákkal vigyáztatta. A leány őszinte szeretettel csüggött apján, mindenben alávetette magát akaratának, s bár néha vágyakozva nézte rácsokkal védett ablakából a város forgatagát, egyetlen szóval sem említette, hogy szívesebben barátkozna az utcán trécselő kisasszonyokkal, mint a házi cselédekkel. Néha, amikor a nap aranyló fénnyel locsolta be a szomszédos házak tetejét, elképzelte, hogy öklömnyi, vérvörös tollú madárrá változik, kirepül a rácsok között, és olyan magasra száll, hogy apró hangyáknak látja csupán az utcákon sürgölődő embereket. Éjszakánként, amikor az egész ház a legmélyebb álomba szédült, nemegyszer a vérvörös tollú madárral álmodott. Ilyenkor arra ébredt, hogy a szíve úgy kalapál, mintha ki akarna ugrani a mellkasából.

Virella soha nem nyaggatta apját a vágyaival, és nem beszélt e különös rémálmokról sem. Tudta, hogy Mahovál így is kétségek között vergődik útjai során, a féltés ólomabroncsa szorítja össze a szívét minden lépésnél, s félelmei fokozódnak, ahogy az otthonához közeledik. Azt is tudta a lány, hogy a szorítás csak akkor enged, mikor apja belép a háza ajtaján, és ő könnyű léptekkel szalad átölelni a megfáradt utazót. Gyerekszíve mélyére rejtette hát gondolatait, cserfességgel, kedvességgel, szófogadással fedte el őket. S míg apja távol volt, meseszép rajzokat készített neki, 

így hálálta meg Mahovál pazar ajándékait.

Teltek a hónapok, múltak az évek. Egy este a kereskedő éppen hazafelé tartott, amikor szörnyű égiháború tört a városra. Bár alig egy fertály­órányira volt otthonától, s a félelmei űzték, hajtották gyermeke felé, kénytelen volt behúzódni egy fogadóba a kíséretével együtt. Jó ideig csak a tornác alatt toporogtak, remélve, hogy csendesedik az eső, és alábbhagy a szélvihar. Ám egy idő után már látta Mahovál, hogy az est leszállta előtt esélyük sincs elérni az otthonukat. Szobát bérelt hát az embereinek, a málhásokat az istállóba köttette, ő maga meg levonult az ivóba, s csatlakozott az egyik asztaltársasághoz.

Igencsak vegyes kompánia volt, és tagjai kockajátékkal múlatták az időt. A kereskedő egy kupa bort rendelt magának, s tisztelettel megkér­­dezte, beállhat-e a játékba a következő körben. Az asztalnál ülő vagányok már látták maguk előtt, ahogy megkopasztják a tehetős utazót, helyet szorí­tottak hát neki. Mahoválnak viszont esze ágában sem volt veszíteni, sőt, mintha megbabonázta volna a kockákat, egyre-másra söpörte be a töb­biek tétjeit. Végül csak egyetlen ellenfele maradt: egy nagyhangú férfi, aki varázs­lónak mondta magát. Ám úgy látszik, cserben hagyta a tudománya, Mahovál ugyanis lassacskán az utolsó garast is elnyerte az erszényéből.

-

Csak egyetlen revansot, egyetlen visszavágót még – kérlelte a va­rázsló a kereskedőt. – Ha ebben a körben is veszítek, teljesítem a szíved legtitkosabb kívánságát. Kérhetsz gazdagságot, szerelmet, hatalmat, bár­mit módomban áll megadni! Csak ezekkel a nyavalyás kockákkal nem bírok sosem…

Mahovál belement az alkuba: újra perdültek a kockák, és újra ő nyert. Az asztaltársaság lélegzet-visszafojtva várta, mi lesz a kereskedő szíve kívánsága.

Azt akarom – hajtotta le Mahovál az utolsó korty bort –, hogy a lányom, míg a szíve a mellkasában dobog, soha ne hagyjon el engem.

Ugyan már, micsoda ostobaság! – csapott az asztalra a varázsló. – Kívánj bármi mást, csak ne ilyen nevetséges szamárságot!

Minden lány elhagyja az apját, különben szégyenszemre vénlány lesz belőle – tódította valamelyik ivócimbora.

Kérj inkább vagyont vagy szerencsét magadnak! Békés öregkort, a lányod­nak gazdag kérőket! – vágtak egymás szavába az asztalnál ülők. De Mahoválnak esze ágában sem volt változtatni a kívánalmán.

Pontosan elmondtam, mi a kívánságom, mágus uram – felelte makacsul. – És nem fogom megváltoztatni csak azért, mert a kocsmai csőcselék nem ért egyet velem. Ha persze nem tud efféléket teljesíteni, kérhetek kalapból előugró nyulat vagy papírmasé pillangókat is – tette hozzá gúnyosan.

A mágus erre lélekben vállat vont, és így szólt:

Térj hát haza, s intézz mindent úgy, ahogy máskor szoktad. Meglásd, holnap reggelre biztos lehetsz abban, hogy teljesül a kívánságod.

Nemsokára elült a vihar, s Mahovál egy percig sem maradt tovább a fogadóban. Szolgáit és áruját hátrahagyva vágtatott haza a lányához. Virella, mint mindig, nyájas örömmel fogadta apját. Egész este csacsogott, az útjáról kérdezgette, de a férfi szíve szomorú volt. Kurta szavakkal válaszolt a lánya kérdéseire, mosoly nélkül adta át ajándékait. A képekre, amiket távollétében rajzolt a lányka, csak futó pillantást vetett, de így is lúdbőrös lett a háta egy vérvörös madártól, amely minden rajzon felbukkant. Majd az út fáradalmaira hivatkozva még azelőtt aludni tért, hogy a baglyok huhogni kezdtek volna.

Éjszaka aztán rémséges álmot látott a kereskedő. Előbb azt hitte, hogy valami barlangba került, nyirkos, mohos falak vették körül, és szinte tapintani tudta maga körül a sötétet. Nedves, nyálkás padlón tapodott meztelen talpával, és hiába indult bármilyen irányba, sem ajtót, sem folyosót nem talált sehol. S ahogy tapogatózott, lassanként beleolvadt maga is a sziklába, fogolyból börtönné lett, komor és vigasztalan tömlöccé. Teste eggyé vált a falakkal, de ezek a falak már ismerősek voltak. Mahovál rájött, hogy álmában a saját házává változott. A házban azonban üresség lakozott, nyoma sem volt szolgáknak, egyedül Virella ténfergett a visszhangos falak között. Néha megpróbált ablakot vagy ajtót nyitni, de ahogy a kilincsekhez ért, a ház alapjaiban megremegett, mintha földrengés rázná, s ilyenkor a lány rémülten kushadt egy sarokba.

Reggelre izzadtságtól csatakosan ébredt Mahovál. Feje hasogatott, s dobhártyája olyan hangosan dübörgött, mintha egy megpakolt karaván gyalogolna rajta. Szólítani próbálta a cselédet, a nyelve azonban feldagadva, papírrá száradva tapadt szájpadlásához. Támolyogva tápászkodott fel az ágyából.

Ebben a pillanatban fegyveresek rontottak a szobájába. Kérdés nélkül a földre teperték, kezét hátrakötötték, majd talpra rángatták, és az ajtó felé lökdösték. A kereskedő látta, ahogy az egyik katona az ágya alá kotor a kardjával.

Itt sincs semmi – kiáltott oda társainak. 

Ugyan, akárhová elrejthette! – felelt neki egy másik. – Nincs szükségünk több bizonyítékra, kapitány!

Mahoválnak fogalma sem volt, mi történik vele. Nem értette, miért néznek rá iszonyattal a cselédek, nem értette, miért szaladnak sikítva az emeletre előle. És ahogy a katonák Virella szobája felé löködték, a szívét megint összenyomta az ólomabroncs. Látta, hogy a szobácska ajtaja ki­fordult a helyéről. Oda akart rohanni, de a katonák nem engedték, szorításuk az ólomabroncséval vetekedett. Egyetlen pillantást vethetett gyermeke szobájába, s ez a szempillantásnyi idő is elég volt, hogy Mahovál megőszüljön. Virella az ágyán hevert, mellkasán arasznyi seb, mintha valaki kivágta volna ártatlan szívét, körötte a hófehér ciha vértől volt iszamós.

A kereskedő összecsuklott a fájdalomtól, a katonák azonban nem mutattak szánalmat iránta. Egy zárt, fekete hintóhoz rángatták. Az utolsó, amit Mahovál a világból látott, a háza előtt gyülekező csőcselék volt. A tömegben ott állt a pirospozsgás képű varázsló is; vállán egy vérvörös tollú, öklömnyi madár ült. Mielőtt Mahovált betuszkolták volna a rabszállítóba, a vörös madár felreppent a varázsló válláról. A kereskedőhöz lebbent, egészen közel, és a férfi életének utolsó szabad pillanatában szárnyaival végigsimította Mahovál elgyötört arcát. Aztán ott verdesett a rabszállító batár körül, amíg a katonák el nem függönyözték az összes ablakot, végül elrepült, fel a végtelen, kék égbe.

(X)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Nemes Nagy Ágnes meséi a fantázia végtelenségét villantják fel

Olvass bele Nemes Nagy Ágnes A titkos út című kötetébe!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Hírek
...
Beleolvasó

Amikor már kihaltnak hitték az őslakos sárkányokat, egy lány különös tojást talált – Olvass bele!

...
Hírek

Az algériai polgárháborúról szóló regény nyerte a Goncourt-díjat

...
Szórakozás

A Piszkos Fred, a kapitány előzetesében nincs hiány verekedésből

...
Hírek

Még idén megjelenik a Nobel-díjas Han Kang harmadik regénye

...
Beleolvasó

Adameșteanu főhőse egyfolytában telefonál, hogy ne legyen magányos

...
Promóció

4 könyv, ami segít a sport melletti ideális étrend összeállításában

Természetesen olvasok
...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...
Zöld

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...
Zöld

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...
Zöld

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...
Zöld

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...
Zöld

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...
Zöld

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...
Zöld

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

KERÜLJ KÉPBE ÉS OLVASS!
...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

...
Gyerekirodalom

Ausztrál őslakos gyerekekkel foglalkozó szervezet nyerte a gyerekirodalmi Nobelt

...
Gyerekirodalom

Burgenlandi gyerekkönyvíró és kanadai illusztrátor kapja idén az Andersen-díjat

...
Gyerekirodalom

Ronja, a rabló vadóc lánya eredetileg Astrid Lindgren tollán kelt életre

...
Gyerekirodalom

A First Lady a Fehér Ház macskájáról ír gyerekkönyvet

...
Gyerekirodalom

Orczy Mimi ezúttal Párizsban nyomoz egy eltűnt műkincs után – Olvass bele!