Nemes Nagy Ágnes gyerekversei és meséi két kötetben összegyűjtve jelennek meg. Ebben az elsőben az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló művei szerepelnek, a legkisebbeknek szóló, korábban különálló leporellóként megjelent képeskönyvek versei, többek között a Ki ette meg a málnát? és a Mit látunk az utcán? Nagyobbaknak szánt verseit Nemes Nagy Ágnes maga formálta egységes kötetté, amelynek szerkezetét megőriztük, de hozzáillesztettük a hagyatékából előkerült műveket. Ezt követi talán legnépszerűbb munkája, a verseket és prózai meséket egyaránt tartalmazó Bors néni könyve, végül A zöldkezű című vallomása arról, hogyan és miért kezdett el gyerekeknek írni. A könyvet Szabó Imola Julianna új, Nemes Nagy Ágnes képi világát mély beleérzéssel megjelenítő, derűs illusztrációi díszítik.
Nemes Nagy Ágnes: A titkos út (részlet)
Ki ette meg a málnát?
Nagymosást tart medve néni.
Két kisfia kérve kéri:
„Míg te mosol, licsi-locs,
málnát szed két kicsi bocs.”
Málnát szednek, ha találnak,
kis húguknak, Márikának.
Szép az erdő mindenütt:
szőke nyírfa, sima bükk.
„Itt a bokor, itt a málna,
jaj be édes, tömd a szádba!
Szúr a tüske? Annyi baj!
Bozontos a medvehaj.”
Tele kosár, tele bendő,
két kis bocsnak elegendő.
Elnyúlnak a fa alatt.
„Hé, lopják a kosarat!”
Felriadnak most a zajra,
néznek erre, néznek arra…
„Jaj! Hová lett a kosár?”
Pamatfülük égnek áll.
El nem rejti azt a fenyves,
akinek a keze enyves!
A két mackó szétszalad,
fölverik a bokrokat.
„Nézzünk körül ott, a nyúlnál!”
„Répán élek – mondja Nyúl Pál –,
meg káposztalevelen,
olykor meg is reszelem.”
Rókaasszony mondja: „Mackók!
Málnát nálam mért kutattok?
Mért csináltok galibát?
Többre tartom a libát!”
Sün Sámuel fa tövében
siklót vacsorázik éppen.
„Nincs ennél jobb eledel!” –
mondja bölcsen Sámuel.
„Mókus, mókus! Hol a málna?
Nem te vitted föl az ágra?”
„Málna? Dió, mogyoró
meg fenyőmag, az a jó!”
Mókus Miklós kedves fickó,
boldog ám a két kis mackó,
mert a fáról leszalad,
s kölcsönad egy kosarat.
„Nézd csak, nézd csak, ki fut erre?
Senki más, mint Tolvaj Ferke’”
Itt a baj most, itt a jaj!
Egy fatörzsön elhasal.
„Hát szaladjunk most utána?”
„Nem, ide süss, itt a málna!
Ó be édes, zamatos,
megszedjük, míg mama mos.”
Tele kosár, tele bendő,
három bocsnak elegendő.
Nincsen otthon már hiba,
málnát eszik Márika.
Itt az este, ágyuk vetve,
alszik három buksi medve.
Medve néni fonogat –
így őrzi a bocsokat.
Bors néni és a nyulak
Mese
Az erdő szélén folyt egy patak, a patak szélén ott állt egy vízimalom. A malomház küszöbén ült Bors néni, és babot fejtett. Hja, igen, azt még nem mondtam, hogy a malom mellett nőtt egy nagy vadgesztenyefa. Óriás volt, háromszor olyan magas, mint a malom, és tele volt piros virággal. Ilyen fa nem is nőtt több az erdőben.
Mert volt ott
tölgy, bükk,
szép fenyő,
mind-mind
nagyra nő,
de ilyen piros virágú vadgesztenye csak ez az egy. Mondom, Bors néni babot fejtett a küszöbön, előtte meg a fűben ott ült Évi és Lackó. Éppen látogatóban voltak Bors néninél, aki nyáron az erdőben lakott. Azonkívül ott ült a fűben a házi sün és egy Dezső nevű törpekakas. Bors néni oda-odadobott egy tarkababszemet a törpekakasnak, a házi sünnek, sőt Évinek és Lackónak is. Kicsit nyers volt az íze, de édes. Zúgott a malomkerék: zú-katt, és ők rágcsálták a tarkababot: rip-rop.
Malomkerék, tarkabab,
nyári fű és nyári nap,
rip-rop, zú-katt,
babszemet egyetek,
gyerekek, gyerekek,
zubogó patak
kereket, kereket
zúgat, zúgat.
Akkor közébük ugrott egy nyúl. – Jön! – kiáltotta a nyúl. De máris közébük ugrott egy másik nyúl is. – Jön! – kiáltotta a másik nyúl. Egy pillanat, és csak úgy nyüzsögtek a nyulak a tisztáson, átugrottak Évi és Lackó fején, Bors néni felé rohantak. Hja, igen, nem mondtam még, hogy Bors néni jóban volt a nyulakkal.
– Jön! – kiáltották a nyulak. – Jön, jön, jön!
Ki jön? – kérdezte Lackó.
Ki jön? – kérdezte Évi.
Majd mindjárt meglátjátok – felelte rá a néni.
Egy perc, és minden kiderül – felelte rá a néni.
És ki is derült. Mert egy óriás nyúl ugrott egyszerre a többi közé, gyorsan beleharapott két társába, minden nyúl menekült előle, ráugráltak Bors nénire, az ölébe, a hátára, a vállára. Olyan volt Bors néni a sok nyúllal, mint egy karácsonyfa, nyúlfülekkel díszítve. De jutott belőlük Évi ölébe is egy, meg Lackó nyakába. Az óriás nyúl egyedül maradt a tisztás közepén. Ezüstszürke volt, két hatalmas füle, mint két ezüst káposztalevél.
A két füle között pedig ott ült egy papírpohár. Biztosan egy autó mellett találta.
A nagy nyúl körbesétált, és énekelt:
Én vagyok
Nyúl Elek,
mindenkit felöklelek,
hordok pohárkalapot,
karmolok és harapok,
bámuljatok, nyúl-fejek,
én,
én,
Nyúl Elek,
bőgök, mint a bőgőhúr,
én vagyok a fő-fő nyúl!
Ez már igazán tűrhetetlen – mondták a nyulak.
Nyúl Elek elviselhetetlen – mondták a nyulak.
Mióta kalapja van, folyton üldöz minket – mondták a nyulak.
És csípdesi, marja a füleinket – mondták a nyulak.
Nyúl Elek mindig a kalapjával dicsekszik,
és ordít az erdőn reggeltől estig – mondták a nyulak.
(Csak Bors néni nem szólt semmit.)
Mit bánom én, akármit is beszéltek – felelte Nyúl Elek.
Van kalapom, és a bundátokba tépek – felelte Nyúl Elek.
(Bors néni erre se szólt semmit.)
Ordított ez már épp eleget,
én megszúrom ezt a Nyúl Eleket – mondta a házisün.
Akármilyen kalapos, pohos, hasas,
a fülébe csípek én, a törpekakas – mondta Dezs–, a törpekakas.
Mi megfogjuk – mondta Lackó meg Évi.
Mi megverjük – mondták a nyulak.
Azzal mind egyszerre odaugrottak, hogy megfogják Nyúl Eleket, de hol volt már akkor Nyúl Elek? A gesztenyefa törzse mögül prüszkölt rájuk, és még szamárfület is mutatott a nyúlfüle meg a kalapja mellé. Mind egyszerre odarohantak, de Nyúl Elek körbefutotta a fa törzsét egyszer, kétszer, háromszor, a többiek is körbefutották utána egyszer, kétszer, háromszor, aztán az óriás nyúl visszaszaladt a malomházhoz, és egyetlen óriás ugrással földobta magát a malomkerék kávájára. Ott forgott mellette a nagy-nagy malomkerék: zú-katt, zú-katt, és Nyúl Elek énekelt, fél mancsával a kalapja szélét fogva:
Én vagyok
Nyúl Elek,
mindenkit felöklelek,
nem kell nekem marharépa,
holmi sárga margaréta,
én vagyok a legnagyobb,
mert én Nyúl Elek vagyok.
Akkor Bors néni fölállt a küszöbről. Nem szólt semmit. Még a kis ősz kontya sem rezzent meg a fején. Mégis, Nyúl Elek megbillent a malomkerék káváján, ingadozott egy percig, aztán egyetlen nagy bukfenccel belezuhant a patakba. Csoda, hogy a malomkerék el nem kapta. De ott, ahová esett, ott volt a patak a legmélyebb, ott zúgott, zubogott legjobban a víz. Oda aztán senki sem mehetett utána. Mindenki a patakhoz futott.
A nyúl, a nyúl
a vízbe fúl,
a nyúúúl,
a nyúúúl
a vízbe, vízbe fúl,
oda a kalap,
viszi a patak,
a nyúlkalap
már nem kalap,
befúl,
befúl,
a nyúl a vízbe fúl.
– Gyertek – mondta Bors néni Évinek és Lackónak. Odamentek a gesztenyefához, hárman kinyújtott karral átfogták a törzsét. Bors néni ráhajtotta az arcát a fa kérgére, és belemormolta: – Most! Lackó és Évi utána mormolta: –Most! És a nagy, piros virágú gesztenyefa szépen előrehajlott, lombja ráborult a malom fedelére, aztán még lejjebb, ráborult a patak vizére, és óvatosan ágai közé fogta a nyulat. Aztán fölemelkedett a fa, és a lombjában ott ült Nyúl Elek. De milyen furcsa volt Nyúl Elek, amint ott pislogott ázottan, kalap nélkül, a lomb között! A többi nyúl körülugrálta a fát.
Jaj, mamám, jaj, papám,
furcsa ám a nyúl a fán!
Orra reszket, lóg a füle,
hát mi vagy te? Fülemüle?
Mit csinálsz ott? Szállj le már!
Hosszú fülű szőrmadár!
Bors néni pedig megveregette a piros virágú gesztenyefa törzsét.
– Jól van – mondta neki. – Jól van.
(X)
