Baska József

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A később festőművésszé váló Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra, különben a Beneš-dekrétumok értelmében a Szudéta-vidékre telepítették volna ki őket. Felnőttként  egy naplóban elevenítette fel a sok évvel korábbi, sorsdöntő téli éjszaka előzményeit és drámai pillanatait. Lánya, Baska Barbara most kisregény formában adja közre a történetet a Baska magyarul beszél című kötetben. Olvass bele a kötetbe!

Könyves Magazin |
baska józsef
Baska magyarul beszél
Trend Kiadó, 2023, 120 oldal
-Baska József napló

1945-től a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovákiában élő magyarokat különböző atrocitások érték, és sokukat deportálták. Ez várt 1947-ben a tizenkét éves Baska Józsefre, a szüleire és a három testvérére is a felvidéki Dernőn. Ők azonban nem törődtek bele a sorsukba, és mindenüket hátrahagyva Magyarországra menekültek. Baska József festőművész már felnőttként elevenítette fel a sok évvel korábbi, sorsdöntő téli éjszaka előzményeit és drámai pillanatait egy naplóban. Baska Barbara rendező-grafikus a napokban bemutatott Baska magyarul beszél című filmben és a kapcsolódó, azonos című kisregényben adja át Édesapja naplóját, hogy az ő szavai, amik őszintén világítottak egész életében – ezek a szavak meséljék el a szavakon túlit.

Miért is érezhetem azt, hogy ez nemcsak Apám és nagyszüleim története, hanem az enyém is? Mert ez az én „így jöttem” történetem is

– fogalmaz Baska Barbara.

A december 4-i kötetbemutatón – ahol részleteket is vetítenek a filmből – Juhász Anna irodalmár és Baska Barbara filmrendező Máthé Áron történésszel és Dr. Ritter Andrea traumakutatóval elemzi, miben mindannyiunk története mindez, és mit lehet kezdeni családi, sok évtizedes traumákkal? Miként segítség és a túlélés eszköze a művészet? További részletek itt.

Hol: 1053 Budapest, Veres Pálné u. 12. – Scruton VP Mikor: 2023. 12. 04. hétfő, 16:00


Baska József: Baska magyarul beszél

Előszó

Drága Apu! Festetted, írtad, mesélted, de én csak most értem igazán. És hogy más is értse, próbálom tovább mesélni. Mindig így kezdted: „Felvidékről menekültünk egy szénásszekéren, az egész család, az éj leple alatt, még gyerek voltam, de nekem kellett megszerveznem a szökést…”

1945-től a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovákiában élő magyarokat különböző atrocitások érték, és sokukat deportálták. Ez várt Apura, a testvéreire és a szüleire is. De ők nem hagyták magukat! 1947 januárjának azon a sorsdöntő éjszakáján mindenüket hátrahagyva Magyarországra menekültek. Mindez akkor kezdődött, amikor a Baska család az összeíráskor – természetesen – magyarnak vallotta magát.

Aput az iskolában nap mint nap megalázta a tanár – akit ráadásul Jozef Kossuth tanár úrnak hívtak –, mert magyarul beszélt szünetben,

és minden alkalommal egy osztálytársa feljelentette a napi rutin részeként. Ilyenkor Aput megverte a tanár az osztály előtt. Ezt Apu mindig megköszönte szlovákul, majd magyarul is, így persze a verés tovább folytatódott. Ezt a mindennapos bántalmazást, majd a menekülésük drámáját Édesapám a festészetében dolgozta fel, és ki is írta magából, újra és újra átélve az eseménysort.

Ez a feloldhatatlan és visszavonhatatlan igazságtalanság rányomta bélyegét Édesapám életművére, hiszen az átírás, átlényegítés mentén absztrakt művésszé vált, ám így is tetten érhetőek a motívumok: a szekér, a mozgás, az út. Ez az absztrakció egyedülálló, mert nem az esztétikai elv, a dekorativitás vezérli, hanem a Karinthy-féle ars poetica: „Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek.” Saját biogeometrikus világot teremtett, és ott lehetett őszinte. Majd Apu százával nevelte fel az Iparművészeti Egyetemen a művész diákokat, 45 éven át volt tanár és tanszékvezető, otthon pedig Édesanyámmal, Rényi Katalin festőművésszel a magánhallgatókat és a Csopaki Művésztelep diákjait tanította. Két gyermekéből, belőlünk is művészeket nevelt, a bátyám, Baska Balázs és én is grafikusművészek és filmesek lettünk. Nekünk és minden diákjának továbbadta Apu a bátorságot, hogy találjuk meg a legszebb és legnehezebb témákat önmagunkban.

-Baska magyarul beszél

Bennem Édesapám, Baska József üzenete elemien zsigeri indulatokat generált, amelyeket vissza kellett fejtenem. Dokumentumfilmet forgattam róla, rólunk, erről a megmásíthatatlan családi drámáról. És átadom most könyv formában Apám 1947-ről szóló visszaemlékezését, hogy az ő szavai, amelyek őszintén világítottak egész életében, meséljék el a szavakon túlit. Miért érezhetem azt, hogy ez nemcsak Apám és nagyszüleim története, hanem az enyém is? Mert ez az én „így jöttem” történetem is, úgyhogy vissza kellett menjek, és felülve a szekérre nekem is át kellett mennem sok mindenen, az egész úton – a zöldhatáron, télen. 

Nem véletlen, hogy ezt a kötetet és a filmet is azzal a megrázó szöveggel kezdem, amelyet Édesapám a rozsnyói iskolában eltöltött évekről írt. Itt szembesülhetünk ugyanis azzal az értelmetlen és kicsinyes kegyetlenséggel, amely akkoriban sok százezer magyar embert ért. Baska Barbara grafikusművész, filmrendező



„Verekedtem Apámért,
Anyámért,
megvertek a hazámért.”

A szünetben félrehúzódtam a gesztenyefák alatt álló vaskerítés mellé. A nagy zsivajban Mádit láttam is a másik oldalon, felém se mert nézni.

Becsengettek. Az ajtóban tülekedés támadt, összekeveredve felsősök az alsósokkal, egy pillanatra Mádi mellé sodródtam. Odasúgtam, hogy várjon meg a kolostor előtt, egymásra se néztünk, de Kübakova, ez a gyönyörű kis kígyó az osztályunkból, észrevette. A szőke baba gúnyosan mosolygott.

Beültem a helyemre, kikészítettem a könyvet, kényelmesen ültem, mert nem volt padtársam.

„Zemepis” (földrajz) óra következett.

Bejött a tanár, Kossuth tanár úr, egy magas, fekete csuhás pap, piros képű, közel álltak a vörös szemei.

Intett a kezével, hogy üljünk le. A felvigyázó jelentett, a tanár úr az osztálykönyvet lapozgatta, és vizenyős szemével föl-föltekintett. Akkor Kübakova jelentkezett:

– Pán professzor, Jozef Baska hovoril po magyarszki – és leült, mint aki a kötelességét teljesítette, és jelesre felelt.

A pap a szokásosnál nyugodtabban felállt, és magához intett. Ahogy megálltam előtte, éreztem, hogy ez most megint egy nagy verés lesz, de kihúztam magam. Akkorát csattant a pofon, hogy a fél fejem elzsibbadt, és beestem a tábla alá.

Kiszólított egy fiút, és

utasította, hogy egy hasáb tűzifát élével felfelé tegyen a tábla elé, aztán felrántott a földről, azt ordította, hogy térdeljek rá az osztállyal szemben.

Olyan éles fájdalmat éreztem a térdem alatt, de térdeltem.

Kinyújtatta a két karom előre, és a kihívott fiú hasábfákat rakott rá. Alig láttam ki a hasábok mögül. Izzadni kezdtem, lábaim reszkettek, de tartottam magam, és hirtelen fordult egyet a terem.

Az ivóvödörből öntött végig, ami egy pléhbögrében állt a lócán. Leült, benyúlt a reverendába, és egy kendővel végigtörölte a homlokát. Ott feküdtem a hasábok alatt csuromvizesen, tekintetem végigjárta a széles mennyezetet. A világ legtermészetesebb dolgának tűnt egy pillanatra, hogy itt fekszem. A pap lassan fellépett a katedrára, a hatalmas alakja így még magasabbnak látszott.

Olyan volt, mint egy torony, hústorony.

Az osztálytársak mind odatolakodtak az első padokba, hogy megnézzenek, a tanár intett, és mindenki helyre ült.

Feltápászkodtam, és megálltam a padok között, kihúzva magam, majd megköszöntem:

– Gyakujem peknye. Köszönöm szépen. – De úgy látszik, a tanár felismerte a gúnyt, mert visszahívott, kiszólított két erős fiút. Lefektettek az első padra, lehúzta a nadrágomat, és somfapálcával verni kezdett. A padhoz szorítottam az arcomat, zokszó nélkül tűrtem. A szégyen, hogy kint volt a seggem, jobban fájt.

Mikor helyre támolyogtam, csak a két kezem fejére tudtam ülni. Fájdalmat nem éreztem, csak gyengeséget. Halálos csend volt az osztályban, még az előző vigyori arcok is elmaradtak, sőt, egyik-másik tekintetben mintha még együttérzés is lett volna, de lehet, hogy csak azt szerettem volna, hogy legyen. Többször megvert már, de így még nem, minden porcikám fájt, de valami furcsa könnyűséget mégis éreztem a szívem körül, és büszke önérzetet, hiszen

olyasmiért kaptam ki, amiért meg is haltam volna.

Az a marha Mádi meg sem mert szólalni, pedig nem tehetett semmiről, csak egyszerűen magyar volt.

Ezek a verések jótékonyak voltak a jellemem fejlődésére, nem ismertem többé a fájdalom félelmét, egyáltalán a félelmet, a lapulást, büszke voltam ezektől a verésektől. A belső öntudattól nem éreztem soha megalázónak, sőt, észrevettem, hogy ez a tanár lassan feladja. Soha többé nem bújtam senki mögé, mindig vállaltam magam és nemzetségem.

1947

Katonák, egy egész szakasz, rendőrök közelednek felénk sietve, fekete kalapos civilekkel a szekérúton.

A malomházunkig tart az út, csak egy gyalogösvény vezet tovább, azt gondoltam, itt mennek át a püspök kertek felé – de nem.

Néznek be az ablakon, többen hátraindulnak az istálló felé, az udvaron fekvő szálfákon is ülnek puskáikat maguk mellé téve. Nagyot nyikordult a malomajtó. Ide jöttek! A nyitott konyhaajtóban udvariaskodnak egymással, hogy ki lépjen be először – civilek, a tiszt vagy a rendőrök –, sokan vannak, alig férnek be. Szótlanul megnéznek mindent, a bútorokat, az edényeket, a kemencét, benyitottak a kisszobába is, de főleg minket mustráltak tanácstalanul, a négy apró gyermek láttán kis sajnálat féle volt a tekintetükben. A civil hivatalnokok iratokat szednek elő, és félretolva irkáimat az asztalon, egyeztetni kezdik az adatokat.

– A szüleitek hol vannak? – kérdi az egyik hivatalnok.

Rémületemben elég sokáig nem válaszoltam, a tiszt ingerülten megismétli a kérdést. Továbbra is hallgatva meredtem a tisztre, kínosan hosszan, már-már azt hittem, meg sem bírok szólalni, ekkor a félig nyitott ajtóban Mama állt meg kifulladva, láthatóan hazáig szaladt, és alig tudta összeszedni magát. Az egyik úr szinte szívélyesen mondja:

– No, megjött a háziasszony, ugyebár?

Fekete nagykendőjét a kezében tartva Mama csak állt, és nézett.

– Maga Baskáné?

– Mit akarnak?

– A kormányunk határozata értelmében magukat az északnyugati határvidékre, Szudéta-földre telepítjük ki. A kitelepítési végzés itt van, most lép életbe, és három nap múlva lejár.

Akkor egy teherautó jön magukért, mindent pakoljanak össze, addig őrizet alatt lesznek, a portát nem hagyhatják el.

Egy kis szünet után olvasni kezdi a kitelepítési parancsot:

– Baska György, negyvenkét éves földműves, rozsnyói lakos. Hol van?

– A városban.

– Baska Györgyné Gáspár Mária, harminchat éves háztartásbeli, Baska József, tizenkét éves gimnáziumi tanuló, Baska Valéria, tízéves tanuló, Baska Magdolna, hatéves, Baska György, kétéves.

A felsoroláskor mindig megállt, és végignézett rajtunk. Valika beteg volt, az ágyban magára húzta a takarót, a kicsik ijedten nézték a sok idegent. A hivatalnok olvasna tovább, de Mama zokogni kezdett.

– Mit követtünk mi el, vagy ezek a gyerekek? Nem tehetik ezt velünk, itt születtünk, ez az otthonunk, nem tettünk mi semmit a kormány ellen, magyarok vagyunk, ezért visznek el. Ha nem felelünk meg itt így, akkor vigyenek Magyarországra – vigyék Csehországba a szlovákokat, vagy azokat, akik annak vallják magukat.

Csend lett. Az írnok folytatni akarta, de Mama nem engedte szóhoz jutni. A tiszt kivette a papírt az írnok kezéből, az asztalra tette, és ellentmondást nem tűrő mozdulattal rászólt Mamára, hogy írja alá.

Látva, hogy anyánk nem mozdul, egészen kivörösödve közli – ez parancs!

– Nekem itt maga hiába parancsolgat, semmit nem írok alá, érti? Semmit! Mert akkor aláírom, hogy saját akaratomból megyünk, nem, nem írom alá, értik!!! – Még hozzátette félig síró, félig nyöszörgő hangon: – Mert minket nem visznek el innen semmilyen erőszakkal.

– Asszonyom, ne csináljon botrányt, ne rontsa a helyzetüket, lássa be, hogy nem csinálhat semmit, úgyis elviszik magukat – inkább szedje össze magát.

Még álltak egy kis ideig, de Mama csak sírt. A tiszt mérgesen intett, hogy menjenek. A katonák, ahogy meglátták őket, felálltak, és elvonultak. Sűrű füstöt hagytak maguk után, és az asztalon a papírt, valami végtelen bizonytalanságot. A bénító csapástól csendben ültünk, behallatszott az udvarról, hogy a katona le-fel jár, ropog a jeges hó a csizma alatt, ahogy megállt az ablak előtt, széles hátával eltakarta a fényt.

– Mama, mi lesz velünk?

Csak sokára válaszolt:

– Nem tudom, fiam, nem tudom. Az Isten elhagyott minket, magyarokat.

A fiatal Tamás néni jött az udvaron, nagy kék folttal az arcán, a felfagyott kútnál elcsúszott. A katona megállt, és utánanézett. Ahogy belépett az ajtón, Mama újra sírva fakadt.

– Marika, ne sírjon! Míg itt volt a bizottság, elszaladtam Puskáshoz, megbeszéltük, hogy nem lehet ebbe belenyugodni, valamit tenni kell. Puskás elment Baska szomszéd elé… – látva, hogy ez minket nagyon érdekel, Tamás néni kihívta Mamát a malomba, és sokáig beszélgettek. Hiába csitítottam a kicsiket, nem sokat hallottam az egészből. Mama bejött, egy szatyorba szalonnát meg kolbászt, kenyeret rakott, Tamás néni elvitte.

Az ablakból láttam, hogy Imre, a szomszéd fiú jön, de a katona felemelt kézzel megállítja, és int, hogy menjen vissza, ámde ő egyszerűen kikerüli, és beront.

– Jaj, Mari néni, kik voltak ezek, mi lesz magukkal? – Mama elküldte valahová vagy valamiért, és ment a jó koki kacsázva – segíteni akart. Az öreg Tamás szomszéd az udvaron álló katona miatt bizonytalan, de azt nem érdekli, ki jön, ki megy, csak mi maradjunk.

– Drága szomszédasszony, hát ezt kellett megélnünk, hogy az embereket újra elhurcolják az otthonukból.

– Jó Tamás bácsi, nem sajnálat kell most nekünk, hanem segítség.

– Ja, hiszen segítünk mi mindenben, csak mondja meg, miben tudunk.

– Vigyázzanak a gyerekekre, a házra, a jószágra.

– Mit akarnak tenni?

– Nem beszélt a menyével?

– Nem, mert elszaladt valahová. A szomszéd hol van?

– Jó helyen.

Tamás bácsi zavarban volt, nem tudta, mit mondjon.

– Tudja-e, hány családot visznek el?

– Elég baj ez, hogy mi, magyarok saját szülő földünkön váltunk hontalanná, törvényen kívüliekké, így akarnak megbüntetni – beolvasztani –, hát nem látja a világ, hogy azt tesznek velünk, amit akarnak? Meg vagyunk alázva, kiszolgáltatva nekik, de minket nem visznek el, ha maguk is segítenek, biztos nem.

Az öreg hitetlenkedve nézett rá.

– Hát csak baj ne legyen, nagy igazságtalanság ez magukkal, és minden ilyen családdal, hát hogyne segítenénk.

– Látszott, hogy őszintén beszél, aztán elment. Majd sűrűn átnéznek, mondta, a feleségével meg főzet valamit.

A konyhában már kialudt a tűz. Valika lázas, folyton vizet kért, Gyurika mellette szendergett, Magduska nem tágított anyánk öléből, vigasztalta. Mama nem csinált semmit, mintha minden ereje elhagyta volna, nem nyúlt semmihez.

Kimentem fát vágni a szín alá, a katona odajött, a tartógerendának támaszkodva nézte, hogy csinálom. Láttam a pufók képén, hogy legszívesebben kivenné a kezemből a baltát, hogy megmutassa, hogy is kell ezt jól csinálni, de csak mozgatta a fejét. Aztán otthagyott, és le-fel járt a fagyos jéghártyás udvaron, néha odapislogva rám, meg-megigazítva hátán a nehéz puskát.

Mikor befelé vittem az öl fát, rám mosolygott – de hogy komoly maradtam, elkomorodott, és elfordult.

(X)

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Hírek
...
Zöld

Orvos-Tóth Noémi könyvével van tele egy horvát könyvesbolt kirakata

...
Gyerekirodalom

Kormos Istvánnak avatnak emléktáblát az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárnál

...
Zöld

Az ír nomádok meséiben a pitypang napként ragyog

...
Hírek

Puskás Panni regényét jelölték az Európai Unió Irodalmi Díjára

...
Szórakozás

A Bábel megfilmesítéséről nyilatkozott Kuang

...
Hírek

Sally Rooney új regénye ősszel érkezik

...
Szórakozás

Még két hét, és felkelnek a márciusi ifjak

...
Beleolvasó

Képtelen nyomozás indul egy felszívódott kolléga és egy rejtélyes, könyvolvasó lány után

...
Hírek

Benedek Ágota Állva maszturbálok című könyve miatt kapott büntetést a Libri

A hét könyve
Kritika
Alan Moore tálalásában a képregényiparnak átható ondószaga van
...
Zöld

Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair

Litkai Gergely podcastsorozatának témája ez alkalommal a Repair - Hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyakat, kapcsolatainkat és társadalmunkat című kötet, amiről a szerzővel, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal beszélgettek.

KERÜLJ KÉPBE ÉS OLVASS!
...
Gyerekirodalom

Kormos Istvánnak avatnak emléktáblát az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárnál

...
Gyerekirodalom

Percy Jackson gyerekbarát tempóban nyomoz Zeusz villáma után

...
Gyerekirodalom

Janikovszky Éva a rendszerváltás utáni felfordulást egy kamasz szemén át mutatja be

...
Gyerekirodalom

2024 tavaszán ezeket a gyerek- és ifjúsági köteteket várjuk legjobban

...
Gyerekirodalom

Első világháborús harctéren rajzolt mesekönyvet kislányának egy magyar katona

...
Gyerekirodalom

Aki elvarázsolja és megnyugtatja a legkisebbeket - Bartos Erika 50