Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

Salman Rushdie támadójának földet ígért egy iráni alapítvány
Az alapítvány részéről "őszintén köszönik a fiatal amerikai bátor tettét".

Salman Rushdie elvesztette a látását az egyik szemére, és az egyik kezét sem tudja többé használni
Hosszú idő után nyilatkozott ügynöke Salman Rushdie állapotáról. Az írót egy irodalmi rendezvényen késelték meg augusztusban, súlyos sérüléseket szenvedett és most már biztos, hogy maradandó károsodásokat szenvedett.

Salman Rushdie-t fogják ünnepelni az írók Londonban
Két hónap telt el azóta, hogy Salman Rushdie-t megtámadták egy rendezvényen, ahol a szólásszabadságról beszélt. Az író tiszteletére most a londoni British Library-ben rendeznek ünnepséget, amelyen számos neves szerző is fellép.
Salman Rushdie: „A félelem olyan, mint egy diktátor”
Friderikusz Sándor közzétette a Youtube-csatornáján azt a 2007-es stúdióbeszélgetést, amelyet az akkor Budapestre látogató Salman Rushdie-val készített. Abban az évben jelent meg az író Sálimár bohóc című regénye magyarul, az interjúban pedig a fatváról, Indiáról és a kulturális tisztaságról, illetve tisztátalanságról is beszélgettek.

Rushdie és a vallási fundamentalizmus: miért fájhat a hívőknek ennyire, ha valaki nem hisz?
Mit jelent eredetileg a fatva, milyenek voltak a Rushdie-ra kihirdetett fatva keletkezési körülményei? Milyen vallási-politikai folyamatok zajlottak Iránban akkoriban? Mivel verhette ki a biztosítékot A sátáni versek a muszlim hívőknél, és vajon vallási szempontok alapján elfogadható vagy arányos-e a Rushdie által elkövetett „vétséggel” szemben a rá kiszabott büntetés?

Rushdie „viszonylag normálisan” élte az életét a támadás előtt
Erről és az amerikai demokráciát fenyegető veszélyekről a szerző a Stern magazinnak adott interjúban beszélt, amelyet két hete adott és eredetileg augusztus 18-án jelent volna meg. A támadás előtt egy órával pedig megjelent egy cikk Rushdie fatvájáról egy iráni hírportálon.

Megkéselték Salman Rushdie-t egy amerikai beszéde előtt
Sikerült elhagynia a színpadot, a támadót őrizetbe vették.

5 Rushdie-könyv, amit el kell olvasnod
A Booker-djías Salman Rushdie mögött nehéz helyzetekkel teli pálya, több évnyi bujkálás és rengeteg nagyon jó könyv áll. A napokban legújabb, Quichotte című regényét ajánlottuk (olvass bele ITT), most pedig mutatunk öt Rushdie-könyvet, amellyel alá lehet merülni az író mágikus realista világában.