Richard Osman egy csapásra vált bestsellerszerzővé, amikor megjelent A csütörtöki nyomozóklub című első regénye, írói sikertörténete pedig azóta is töretlen. Osman már korábban is elismert és népszerű televíziós műsorvezető volt a BBC One Pointless című kvízműsorának köszönhetően, a világhírnevet azonban a könyvei hozták meg számára. A legutóbbi hírek szerint pedig még a tévés kötelességeit is háttérbe szorította a krimiírás.

Tavaly télen már olvashattuk A csütörtöki nyomozóklub folytatását is, amelyet szintén pillanatok alatt kapkodtak el a Richard Osman-rajongók. A férfi, aki kétszer halt meg a legtöbb ponton hozza mindazt, amit már az elsőben is szerettünk. Ezt írtuk róla:
„A férfi, aki kétszer halt meg krimiként nem hagy mély nyomot, de borzasztóan szórakoztató olvasmány. Érezni azt is, hogy a négy szereplőben van még muníció, és Osman is azt mondta, hogy már belekezdett a harmadik könyvbe. Amikor májusban interjút készíthettünk vele, akkor épp azzal küzdött, hogy ki tudja zárni a felhajtással járó zajokat. Az új eladási számok azt mutatják, hogy Osman könyves sikere nem lesz tiszavirág életű, az általa kreált négyes pedig – hajlott kor ide vagy oda – még egy darabig biztosan velünk lesz.”
A jóslatunk úgy tűnik, beigazolódni látszik, a napokban ugyanis megjelent angolul Osman legújabb könyve, Az eltévedt golyó. A krimi Angliában rögtön az eladási listák élére került, sőt, a nyitó fogyásával lekörözte a sorozat tavaly megjelent második részét is. Ami nekünk jó hír, hogy a regény hamarosan magyarul is olvasható lesz. Az Agave Kiadó posztja szerint már zajlanak is a munkálatok, novemberben pedig már kézbe is vehetjük a kötetet.
A regényről azt lehet tudni, hogy az idős főszereplők ezúttal egy régebbi ügybe ássák bele magukat: Bethany Waites televíziós riporter tíz évvel korábbi halálának gyanús körülményeit kezdik vizsgálni. Az újságíró éppen egy nagyszabású adócsalási ügyet tárt fel, amikor az autójával lezuhant egy szikláról. A nyomozóklub megpróbálja kideríteni, hogy kit látogatott meg a végzetes éjszakán, ki volt még az autó utasa, és hogy mi történhetett később a holttestével. Az eltévedt golyóról egyelőre kevés kritika jelent meg, a The Washington Post recenzense szerint Osman meglehetősen komplex sztorit agyalt ki, sok fordulattal és csavarral. De a könyv erejét elsősorban a jól megformált karakterét adják, nem pedig a cselekmény által tartogatott izgalmak. A sok humor mellett pedig mélységei is vannak a történetnek, szerepet kap az öregedés és a barátság témája.
Richard Osmannal tavaly mi interjúzhattunk is, többek közt a jó krimikről, az idős emberek láthatatlanságáról és rendőr nagypapájáról is beszélgettünk vele. És kiderült az is, hogy vérbeli csapatjátékosként hogyan élte meg az írással járó egyedüllétet, és vajon unja-e, hogy örökké a filmjogokat megvásárló Steven Spielbergről kérdezik. Az interjút érdemes elolvasni itt:
Ritka az olyan könyves siker, mint Richard Osmané. A Nagy-Britanniában televíziós műsorvezetőként ismert Osman régi vágya volt, hogy regényt írjon, a tévés munkái miatt viszont egyre csak halogatta a dolgot. A szikra akkor pattant ki a fejéből, amikor egy angliai nyugdíjas otthonban meglátogatta az anyját: így született meg A csütörtöki nyomozóklub ötlete (kritikánk róla ITT), amelyben négy hetven fölötti nyugdíjas ered egy bűntény nyomába és próbálja szétsimítani egy rejtélyes gyilkosság szálait. A könyv óriási siker lett, Nagy-Britanniában már több mint egymillió példányt adtak el belőle, a folytatásért pedig állítólag hétszámjegyű összeget fizetett a Penguin Random House. Richard Osmant zoomon értük el: a jó krimikről, az idős emberek láthatatlanságáról és rendőr nagypapájáról is beszélgettünk vele. Közben kiderült, vérbeli csapatjátékosként hogyan élte meg az írással járó egyedüllétet, vajon unja-e, hogy örökké a filmjogokat megvásárló Steven Spielbergről kérdezik, és persze mesélt egy kicsit a második részről is. Interjú.
Tovább olvasok