Kelemen János

Elhunyt Kelemen János filozófus, italianista

ki | 2024. február 02. |

Életének 81. évében, 2024. január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – közölte az MTA csütörtökön. A nyelvfilozófia, Dante Alighieri, valamint a modern olasz, francia és angolszász filozófia neves kutatója volt. 

„Pályafutását költőként kezdte, életének utolsó éveit pedig Dante tanulmányozásával töltötte a Dante-kutatás nemzetközileg ismert szakértőjeként.

Egyaránt maradandót alkotott a nyelvfilozófia, a történelemfilozófia, az episztemológia és a filozófiatörténet területén.

Filozófusok nemzedékeit indította el pályáján; kijelenthetjük, hogy tanári és szakmamentori munkássága nélkül a filozófia ma nem az lenne Magyarországon, ami. Távozása mind a filozófiai szakma, mind az egész magyar kulturális és szellemi élet számára pótolhatatlan veszteség,” írja róla az MTA.

Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz–orosz–francia szakán szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben. Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg. 2000 és 2008 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézetét vezette. 

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották. 2004-ben a Magyar Dantisztikai Társaság, 2006-ban a Magyarországi Francia Nyelvű Filozófiai Társaság elnökévé választották. Tudományos eredményeit egyebek mellett 2003-ban Nemzetközi Benedetto Croce-díjjal, 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el.

Fotó: kelemenjanos.hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Meghalt Vajda Mihály

A Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 88 éves volt.

...

Meghalt Sántha József kritikus, író

Hetvenévesen, múlt héten hunyt el a Déry-díjas Sántha József, a hírt a család közölte szerdán a kiadójával.

...

Meghalt Grétsy László nyelvész

Tudományos munkája mellett számos televíziós műsorban és könyvben igyekezett szélesebb körhöz szólni és népszerűsíteni a nyelvi játékokat, nyelvhelyességet, helyesírást.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!