Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.
Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré - interjúnkat itt olvashatod vele:
Samantha Downing könyveiben nincs semmi kirívó vagy extravagáns, ám tökéletes stílusérzékkel és némi fekete humorral fűszerezett történeteiben képes hátborzongató közelségbe hozni azokat a félelmeinket, amik bármikor bárkit utolérhetnek. Interjú.
A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok.
Samantha Downing: A saját érdekedben
Fordította Bosnyák Edit
Első rész
1
A FELSŐBBRENDŰSÉGI TUDATNAK van egy jellegzetes bűze. Orrfacsaró és kegyetlen. Szinte brutális.
Teddy már messziről megérzi.
A szag James Warddal együtt ront be az ajtón. A pórusaiból árad, az öltönyét, kifényesített cipőjét és túlzóan fehér fogsorát is beszennyezi.
– Elnézését kérem a késésért – mondja James, és kezet nyújt.
– Semmi gond – feleli Teddy. – Nem lehet mindenki pontos.
James arcáról eltűnik a mosoly.
– Néha közbejön valami.
– Hogyne.
James leül az egyik padba. Teddy mindig a szülők mellé szokott ülni, de most a tanári asztalnál foglal helyet. Kissé elfordította a székét, hogy James jól lássa a falon lógó elismerést. A múlt héten kapta meg az Év tanára díjat.
– Azt mondta, hogy Zachről akar beszélni – vág bele.
– Igen, a félévi házi dolgozatáról.
Zach dolgozata Daisy Buchanan A nagy Getsbyből. Vajon megérte? címmel Teddy asztalán hever az értékelőtáblázattal együtt. A tanár felpillant Jamesre, akinek nem változik az arckifejezése.
– Érdekes témaválasztás.
– Négyes fölét adott rá.
– Így igaz.
James halvány mosolyra húzza a száját.
– Nézze, Teddy! – Nem Mr. Crutchernek szólítja, ahogy mindenki más, még csak nem is Theodore-nak, hanem a becenevén, mintha barátok lennének. – Maga is tudja, hogy a harmadikos jegyek nagyon fontosak a továbbtanulás szempontjából.
– Igen, tudom.
– Zach színjeles tanuló.
– Igen, ezt is tudom.
– Elolvastam a dolgozatot – folytatja James, és hátradől a széken, mint aki hosszas vitára készül. – Véleményem szerint remekül meg van írva, és rendkívül kreatív. Zach sok munkát fektetett abba, hogy eredeti témát találjon. Új szemszögből akart bemutatni egy könyvet, amit már ad infinitum kielemeztek.
Ad infinitum. A kifejezés ott hintázott a levegőben.
– Ez mind igaz.
– Mégis négyes fölére osztályozta.
– Zach egy jó dolgozatot adott le. A jó dolgozatokra négyest adunk, a kiválóakra adunk ötöst. – Felemeli a táblázatot, és James felé nyújtja. – Itt részletesen szerepelnek az értékelés szempontjai. Nyelvhelyesség, felépítés, helyesírás… Nézze meg!
Jamesnek fel kell állnia, hogy elvegye a lapot, amin Teddy magában elmosolyodik. Karba teszi a kezét, és figyel.
James olvas, és megrezdül a telefonja. Jelzi a tanárnak, hogy várjon, azután feláll, és kisétál a tanteremből, hogy fogadja a hívást.
Teddy egyedül marad, és az elpazarolt idején gondolkodik.
James kérte a találkozót, és a kései időponthoz is ő ragaszkodott. Teddynek ezt le kell nyelnie a szülőktől, ad infinitum.
A telefonjára néz, és számolja a perceket. Azon gondolkodik, vajon mit tenne James, ha felállna, elsétálna mellette, és távozna.
De sajnos ezt nem teheti meg.
Ha kisétál, akkor James felhívja az igazgatót, és panaszt tesz. Azután az igazgató felhívja Crutchert, és emlékezteti arra, hogy a szülők adják a pénzt a fenntartásra, az ő fizetését is beleértve. A Belmont egy magániskola.
Persze nem rúgnák ki. Végtére is hat hónappal ezelőtt nevezték az Év tanára díjra. Mindenesetre kellemetlen helyzetbe kerülne, amire most nincs szüksége.
Ezért aztán marad, számolja a perceket, és a falat bámulja.
A tanterem rendezett és puritán. Zach dolgozatát, egy tollat és egy laptopot leszámítva Teddy asztala üres. A helyiséget nem díszítik gondolatébresztő feliratok, még egy naptár sincs kifüggesztve. Csak az elismerése a tanári asztal mögött.
A Belmont Akadémia régi iskola sötét falambériával, tömör ajtókkal, még az eredeti parkettával. Az ajtók melletti tárolórekeszek az egyedüli újítás, a diákoknak ott kell tartaniuk a telefonjukat óra alatt. Teddy harcolta ki ezeket az iskolavezetésnél, és most már minden kollégája hálás érte.
Azelőtt a tanulók óra közben is a telefonjukat nyomkodták, Teddy néhány éve földhöz is vágta az egyik diákja mobilját, ami drága lecke volt.
Öt perc telt el azóta, hogy James kisétált. A tanár a körömágyát piszkálta. A gimnáziumban vette fel ezt a szokást, később abbahagyta, de néhány évvel ezelőtt újrakezdte. Gyűlöli magát érte, de képtelen tőle megszabadulni.
Az idő csak telik.
Ha minden ilyen várakozással töltött percért egy dollárt kapott volna, már nem kellene tanítania. Egyáltalán nem is kéne dolgoznia.
Tizenegy perc telik el, mire James visszatér a terembe.
– Elnézést kérek! Fontos hívás volt.
– Semmi gond – feleli Teddy. – Sokan képtelenek kikapcsolni a telefonjukat.
– Néha nem tehetjük meg.
– Hogyne.
James visszaül a padba.
– Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha egyenesen megkérdezem: Tehetünk valamit Zach dolgozatával?
– Úgy érti, Mr. Ward, hogy hajlandó vagyok-e ötöst adni rá?
– Nos, szerintem ötöst érdemel. Esetleg ötös alát, de négyest semmiképp.
– Igen, megértem – feleli Teddy. – És a Zach jövőjéért érzett aggodalmát is. Ugyanakkor el tudja képzelni, mi történne, ha jobb jegyet adnék?
Beláthatja, hogy ez rendkívül igazságtalan lenne a többi diákkal és az iskolával szemben is.
Ha a szülők véleményére alapoznánk az osztályzatokat a sajátunk helyett, hogyan lehetnénk biztosak abban, hogy elvégeztük a munkánkat? Miből tudnánk megállapítani, hogy a diákjaink elsajátították-e az anyagot, és haladnak-e a tanulmányaikkal? Márpedig pontosan ez a Belmont alapelve. – Tart egy kis szünetet, és elégedetten szemléli James döbbent arckifejezését. Már nem olyan arrogáns. – Éppen ezért nem adok jobb jegyet a fiának, és nem fogom veszélybe sodorni az iskola jó hírét.
A csöndet csak a falióra percmutatója töri meg, ami hangosan kattan.
James megköszörüli a torkát.
– Bocsánatot kérek! Nem így értettem.
– Nem történt semmi.
De James még nem végzett. A szülők már csak ilyenek.
– Talán Zach kaphatna újabb feladatot. Elolvashatna még egy könyvet, és arról is írhatna dolgozatot.
Teddy a kezére mered, és gondolkodik. A jobb mutatóujján már felrepedezett a körömágy, pedig még csak félévnél járnak.
– Talán – mondja végül. – Fontolóra veszem.
– Csak ennyit kérek. És hálás vagyok érte. Zach is.
A gyerek egy öntelt hólyag, aki a világon semmiért nem hálás. Ezért nem kapott ötöst.
A dolgozat jó. Igazság szerint kurva jó. És ha Zach normálisabb lenne, akkor jobb jegyet kapott volna.
2
MÁR CSAK TEDDY ÖREG SAABJA áll a parkolóban. Mindenki elment, a sportolókat és a többi tanárt is beleértve. Ma este ő az utolsó. Kinyitja az ajtót kulccsal – az autóban nincsenek elektromos kütyük –, és az aktatáskáját a hátsó ülésre teszi.
– Mr. Crutcher!
A tanár összerezzen. Egy másodperccel korábban még üres volt a parkoló, most viszont egy nő áll a háta mögött.
– Elnézést! Nem akartam megijeszteni – mondja.
Magas, formás, sötét haja az álláig ér, és a száját szilvaszínűre festette. Egyszerű, kék ruhát és magas sarkú cipőt visel, a táskájáról ordít, hogy drága volt. Teddy jól ismeri ezt a típust.
– Miben segíthetek? – kérdezi.
– Pamela Ward vagyok, Zach édesanyja.
– Ó, jó estét! – Teddy kihúzza magát. – Azt hiszem, még nem találkoztunk.
– Nem, még nem.
A nő odalép, kezet nyújt, és a férfi orrát megcsapja az illata. Gardénia.
– Sajnos elkerülték egymást a férjével – mondja a tanár kézfogás közben. – Úgy húsz perce ment el.
– Tudom. Beszéltem vele.
– Igen, már…
– Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni a megbeszélésen. Azért jöttem, mert meg akartam győződni arról, hogy sikerült-e mindent elintézni.
Az asszony egyenesen Crutcher szemébe néz. Nem fél tőle, és az sem zavarja, hogy kettesben vannak egy sötét parkolóban.
– Elintézni? – kérdez vissza a tanár.
– Maga azt teszi, ami a legjobb a fiam számára. – Nem kérdés, hanem kijelentés.
– Természetesen. Én mindig a diákjaim érdekeit tartom szem előtt.
– Köszönöm. Hálás vagyok érte – feleli Pamela. – További kellemes estét!
– Önnek is! Örülök, hogy megismertem.
Az asszony bólint, azután sarkon fordul, és távozik.
Teddy megpillantja az autóját. A parkoló túlsó végében áll. A fekete terepjárót szinte elnyeli a sötétség, a nővel együtt.
Beül, és a tükörben végignézi, ahogy Zach anyja elhajt.
Még sohasem találkozott a gyerek szüleivel, ami meglehetősen szokatlan egy harmadéves diáknál. A tanárnak fontos az összes tanácsadáson, szülői értekezleten, jótékonysági rendezvényen és sporteseményen – legalábbis a nagyobb meccseken – való részvétel. Teddy Crutchert mindenki ismeri, és a többség a feleségével, Allisonnal is találkozott már.
Meglepődött, amikor James Ward e-mailben találkozót kért tőle. Rákeresett a neten, és megtudta, hogy pénzügyi területen dolgozik, ami nem meglepő, mert a belmontos szülők fele ilyen. Ettől valamivel érdektelenebbé, hétköznapibbá és könnyebben kezelhetővé változott a szemében.
Ma este többet megtudott a Ward házaspárról,
bár ennek csak akkor van jelentősége, ha előnyt tud kovácsolni belőle.
* * *
AZ UTCA FELŐL Teddy háza elhagyatott benyomást kelt. Foghíjas deszkakerítés, gazos kert, rogyadozó tornác. Felújítandóként vették a feleségével, az elektromos és vízvezetékekkel, illetve a tetővel kezdték. Többe került és tovább tartott, mint amire számítottak. Teddy a mai napig sem tudja, hogy a pénzük fogyott-e el előbb, vagy a kedvük, de már évekkel ezelőtt felhagytak a renoválással.
A ház belseje valamivel jobb állapotú. Kifestettek és a padlót is felújították beköltözés előtt.
Már a feleségének kiáltana, de mégsem teszi.
Nincs szükség rá.
Az ilyen nagy házak előnye, hogy lehet külön dolgozószobájuk. Allisoné hátrafelé néz, ahol kertnek és tónak kéne lennie, ám végül egyik sem készült el.
Teddy dolgozója a ház elülső sarkában. Régen úgy képzelte, hogy majd elgyönyörködik a pázsitban és a frissen festett kerítésben, de állandóan be vannak húzva a sötétítőfüggönyök.
Egy csomó e-mailt kapott a diákjaitól, akik a beadandókról kérdezgetik. Több időt, útmutatást és pontosítást kérnek. Állandóan akarnak valamit. A mai diákok képtelenek egyszerűen elvégezni a feladatukat. Folyton instruálni kell őket. Teddy újabban a fele munkaidejét azzal tölti, hogy másodjára, harmadjára és negyedjére is elmagyarázza, amit kell.
Ma este figyelmen kívül hagyja az e-maileket, és tölt magának egy nagy pohár tejet. Ritkán iszik tejet, mert nem tesz jót neki, de szereti, most ez a jutalma. Talán ez segít kitalálni, mit tegyen Zachkel.
3
FENT, A SZOBÁJÁBAN Zach Ward a történelemházit írja, és közben csetel. Az apja ráüzen:
Gyere le!
Zach nem hallotta, hogy beállt az autóval, még csak azt sem, hogy bejött a házba. Gyorsan válaszol a barátjának, Lucasnak:
Mennem kell. Lerendeltek a földszintre.
Lucas egy felrobbanó bombát küld.
A lépcsőn lefelé Zach emlékezteti magát, hogy bármi történjék is, a legjobb, ha befogja a száját. Csak akkor szólal meg, ha feltétlenül szükséges. Ha már intézkedtek a szülei, úgyis mindegy. Nincs értelme vitatkozni velük.
– Itt vagyunk – kiáltja az apja a nappaliból, és int, hogy menjen be.
Még ingben és vasalt nadrágban van, csak a zakóját vette le. Az anyja pont úgy néz ki, mint reggel, amikor munkába indult. Csak a cipőjéből bújt ki.
Zach külsőre a szülei keveréke. Sűrű haját, állát és gödröcskéit az apjától örökölte, a szemét és a hosszú pillákat az anyjától. Mindkettőjüktől a legjobbat.
Genetikai főnyeremény, ezt ő is tudja.
– Foglalj helyet! – mondja James.
Zach leül a kanapéra. A szülei a fotelekben ülnek, és közrefogják. Emiatt egy kicsit olyan érzése támad, mintha csapdába esett volna.
– Ma este beszéltem az irodalomtanároddal – kezdi a férfi. – Anyádnak dolgoznia kellett.
– De aztán én is odamentem – jegyzi meg Pamela, és jelentőségteljes pillantást vet a férjére. – Tehát mindketten beszéltünk vele.
– Mr. Crutcher érdekes ember – folytatja az apa.
Zach hallgat. Nem kapcsolódik be.
– Nagyon jót beszélgettünk a dolgozatodról. Megmutatta az értékelőtáblázatot, és felhívtam a figyelmét néhány dologra, ami elkerülte a figyelmét. A megjegyzéseim többségével egyetértett.
Szünetet tart, lehetőséget adva az anyának, hogy felvegye a fonalat.
– Én csak pár mondatot váltottam vele, de hajlamosnak mutatkozott arra, hogy átértékelje a dolgozatodról alkotott véleményét – mondja a nő. – Úgy láttam, elismeri, hogy még a tanárok is tévedhetnek.
Crutcher beismerte, hogy tévedett? Kizárt. De a szülei kétségtelenül ezt gondolják.
– Mindent összevetve szerintem sikerült megállapodnunk – folytatja az apja. – A jegyedet nem hajlandó megváltoztatni, mivel már kiosztotta a dolgozatokat, de hajlandó új feladatot adni neked, ami valójában pluszkreditet jelent. Így ötös alára javíthatsz, és a többi diák nem fogja igazságtalannak érezni.
Más szóval Crutcher nemet mondott. Nem meglepő annak tudatában, hogy mennyire gyűlöli Zachet. Pedig a tanárok mindig is kedvelték. Ő az egyetlen kivétel.
És még soha életében nem kapott négyest, se fölét, se alát.
– Úgy gondoljuk, ez a lehető legjobb megoldás – foglalja össze az anyja. – Az átlagod nem változik, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell.
A gyerek bólint, és komoly marad az arca, pedig legszívesebben egy jót mosolyogna az anyja szavain. A szülei nagyon szerették volna rávenni az irodalomtanárt, hogy adjon jobb jegyet, de nem jártak sikerrel, és ezt nem akarják beismerni.
A kudarc egy illúzió is lehet.
Ez is apa mondásai közé tartozik, amelyeket ő wardizmusnak hív.
Zach egész életében ezeket hallgatta. A többségük hülyeség.
Mind a ketten Zachet nézik, és ő rájön, arra várnak, hogy megszólaljon.
– Köszönöm – mondja végül.
– Szívesen – feleli az anyja. – Tudod, hogy ránk mindig számíthatsz. Mindenben segítünk.
Naná. Bármit megtennének azért, hogy a fiuk bejusson az ország legjobb egyetemeinek egyikére. Ezúttal azonban nem akarta, hogy segítsenek neki. Nem akarta, hogy beszéljenek a tanárával, és megkérjék arra, hogy adjon jobb jegyet. A négyes fölé nem olyan nagy ügy. Nem a félévi jegye, csak egy dolgozat.
Ó, mondták, majd mi elintézzük.
És úgy intézték el, hogy neki kell pluszfeladatot csinálnia, nem nekik. Ráadásul ezek után Crutcher valószínűleg még jobban utálja.
Remek!
– Azt is közölte, hogy mi lesz az a pluszfeladat? – kérdezi Zach.
– Nem – feleli az apja. – Elgondolkodik rajta, és felteszem, majd elmondja neked.
– Ha mégsem, akkor szólj nekünk! – mondja az anyja.
Zach bólint. Ja, majd nyilván szólni fogok.
– És nézzük át együtt azt a dolgozatot, mielőtt leadod! – teszi hozzá az apja.
Újabb bólintás. Nincs az az isten.
Az apja telefonja rezeg. Előveszi a zsebéből, odabiccent a feleségének, azután kimegy.
– Vacsoráztál már? – kérdezi az anyja.
Nyolc óra. Nyilván evett. Egyedül, mint általában.
– Igen – feleli.
– Helyes. – Pamela elmosolyodik, és megpaskolja Zach térdét. – Azt hiszem, egyelőre végeztünk. Tájékoztass bennünket a fejleményekről!
– Jó.
A fiú kimegy a nappaliból, és elhalad az apja mellett a folyosón, aki kiabál valakivel a telefonban, de oda se figyel. Már régen leszokott a hallgatózásról. Az apja beszélgetései jó ideje unalmassá váltak.
Miután felér a szobájába, megnézi, hogy Lucas elérhető-e még, de már nem. Megnéz még néhány embert, de senkit sem talál, ezért folytatja a leckeírást. Nehezen tud összpontosítani, mert az jár a fejében, hogy vajon mi lesz az a pluszfeladat, és Crutcher mennyi időt ad rá.
Bár még korán van, elálmosodik. Olyan érzése támad, mintha egy pingponglabda lenne a játszmában, amelyet a szülei és az irodalomtanár játszanak egymással.
Előveszi a telefonját, és ráír a barátjára, Courtney-ra:
Szívok a szüleim miatt.
Egy perc múlva jön a válasz:
Nem újság.
Kimaradhattak volna ebből! – írja Zach.
A tininyomorodtól nem leszel egyedi.
Courtney megint a Dawson és a haverok régi részeit nézi. Mindig ezt csinálja betépve.
Zach nem válaszol. Ha folytatná a beszélgetést, a barátja azt írná a szüleire, hogy „az őseid”, és akkor ki is hajítaná a telefonját az ablakon.
Lefekszik az ágyára, és felbámul a modern, aszimmetrikus mennyezeti lámpára, amelyet az anyja választott a szobájába. Gyűlöli. A bútorokat, a szőnyeget és a falakat is gyűlöli. Mindegyik szürke, csak különböző árnyalatú, és ahányszor belép a szobájába, úgy érzi, mintha egy lehangoló felhőben járkálna.
Már csak két év. Egész pontosan huszonkét hónap. Utána kikerül a Belmontból, elköltözik ebből a házból, és egyetemre megy. Pillanatnyilag az is mindegy, hogy melyikre.
Fogd be a szád, és mosolyogj!
Ez nem apa mondása, hanem a belmonti diákoké. Az összes gyerek ismeri. Ez kell a túléléshez.
