Kollár-Klemencz László és a Jókai-bableves: március 15-i programok a PIM-ben

Kollár-Klemencz László és a Jókai-bableves: március 15-i programok a PIM-ben

Március 15-én egésznapos, ingyenes programmal vár a PIM – mutatjuk, mire lesz érdemes elmenni. 

ta | 2026. március 12. |

Vasárnap, március 15-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum egésznapos programsorozattal tiszteleg a márciusi ifjak és a forradalom emléke előtt. Lesznek múzeumpedagógiai foglalkozások, felolvasószínház és a közel 200 éves nyomdagép is életre kel.

A PIM tájékoztatása szerint a Költő lenni vagy nem lenni című állandó Petőfi-kiállításon megtekinthetjük a Pilvax kávéház asztalát és Jókai Mór kokárdáját, Az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz című időszaki tárlat pedig Jókai Mór szellemiségét idézi meg, valamint az író A kőszívű ember fiai című regényével is foglalkozik.

Továbbá Novokrescsenszkov Tamás vándornyomdász, betűszedő segítségével életre kel Landerer és Heckenast nyomdagépe; az érdeklődők kinyomtathatják a Gundel Károly által lejegyzett Jókai-bableves receptjét Jókai Mór arcképével.

-

Délután Petrik Andrea színésznő felolvasószínháza következik: Darvas Kristóf zongorakíséretében 1848-ban írt hírek és publicisztikák csendülnek fel, tudósítások és lelkesítő beszédek, többek között Kossuth, Petőfi, Jókai és Wesselényi és szövegei.

A PIM kertjében álló Petőfi-szobornál 12 órától megemlékezést és koszorúzást tartanak: itt ünnepi beszédet mond Kollár-Klemencz László zenész, író, valamint Szalay Fatima, az amor fati formáció alapítója énekel.

A rendezvényre online regisztrálni kell, részletek itt

Fotók: A PIM sajtóirodája

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Petőfi Sándorról, a tojásspekulánsokról és Vorosilov marsallról szóltak a hírek 1948. március 15-én

Kik, mit és hogyan írtak az újságokba a szabadságharc százéves évfordulóján?

...

Több méteres Jókait helyeztek el Budapest szívében

Így akár mindennap találkozhatunk az íróval Budapesten.

...

Jókai Mór kevésbé ismert regényének hőse valóban létezett: ismerd meg Ráby Mátyást!

Ki volt Ráby, Jókai rabja? címmel nyílik kiállítás Szentendrén, a regénybeli alak életének helyszínén. 

TAVASZI MARGÓ
...

Pion István: Onnantól már nem félek, hogy meg tudom nevezni, mi történt

Első regényében egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel. 

...

Vajna Ádám: Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom

Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Terék Anna: A háborúban nincs jó és rossz oldal

Fel lehet-e dolgozni a traumákat? Mit okoz a családban a hallgatás?

...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

Hírek
...

Jön Fekete Ádám autofikciós regénye

...

„A nyelvészet Esterházy Pétere volt” – eltemették Nádasdy Ádámot

...

J. K. Rowling és a Magyar Péter-képregény nyerte a márciust a Bookline-on

...

Könyvet írt a Kárpátokról a BBC Magyarország-szakértő tudósítója, Nick Thorpe

...

Tokió és a magány: film készült Kavakami Mieko melankolikus történetéből

...

Nádas Péter: Nem várok durva ébredést, de valamilyen ébredést biztos

Listák&könyvek
...

Kinek a felelőssége, ha a kultúránk merénylőket termel? – 5 könyvet ajánlunk A merénylők fénykorához

...

A Grincs, az értelmezhetetlen és a letisztult – 5 emlékezetes Üvöltő szelek-borító

...

A tudomány vagy a szerelem fontosabb? Öt regényt ajánlunk Jodi Picoult első kötete mellé

Kiemeltek
...

Réz Anna: A technológiai fejlődés parentifikálja a gyerekeinket

Hogyan csúszik ki az irányítás a kezünkből szülőként a kütyühasználatot illetően? Réz Anna írása.

...

Kinek a felelőssége, ha a kultúránk merénylőket termel? – 5 könyvet ajánlunk A merénylők fénykorához

Ki a hibás, ha mind ugyanazt a toxikus társadalmat építjük? 5 könyvet ajánlunk a hét könyve mellé!

...

Romantasy, gimis szerelem és K-pop – 10 könyv, amit ne hagyj ki a bookvibeZ fesztiválon!

Megérkezett az első bookvibeZ fesztivál! Mutatjuk, mit olvass, ha nem akarsz lemaradni!