Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él. Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.
Mészöly Ágnes író, költő pedagógus, a Nemzetközi Pető Intézetben szerzett konduktori diplomát. A kétezres évek elején kezdett írással foglalkozni, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ kommunikáció szaka és a MÚOSZ újságíróiskolája után írta meg első, Sünimanó című meseregényét. Néhány évig az irodalmi tevékenységgel párhuzamosan dolgozott konduktorként és fejlesztő pedagógusként is. Pestszentlőrincen él férjével és négy gyerekével. Főként meséket, ifjúsági regényeket ír, ritkábban online újságokba vagy nyomtatott periodikákba.
Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma
Amikor pedig Mária és Márta bemennek a házba, látják, hogy Jakab és Tádé már mindent felhozott, ami a széderesti vacsorához szükségeltetik, a konyhában már a tüzet is meggyújtották, vizet hordtak be, s az emeleten berendezték a termet asztallal s székekkel. Megmosakodnak hát, ahogy illik, s nekilátnak az ételek elkészítéséhez, ahogyan azt szüleiktől s azok az ő szüleiktől tanulták, s ahogy az Írás elrendeli.
Jakab és Tádé pedig fáradtan letelepednek a házfal árnyékába, s meghagyják a leányoknak, hogy egy ideig ne zavarják őket, mert igen elfáradtak a sok cipekedésben.
Mária vizet tölt egy tálba, kiviszi a tálat az udvarra, hogy a napvilágnál dolgozhasson, s a tálban megmossa a salátát úgy, hogy egyenként leválasztja a törzsekről a leveleket, s minden levelet megvizsgál a színéről és a fonákjáról is, mielőtt a vízbe rakná őket, s lefújogatja róluk a bogarakat és az egyéb csúszómászó állatokat meg a földet, aztán gyolcsruhára teszi a leveleket, hogy megszáradjanak, mielőtt megtölti őket keserűfűvel és tormával.
S miközben ezzel foglalatoskodik, folyamatosan szapulja azokat, akik a vacsorának valót beszerezték.
Márta a konyhából is jól hallja, amit beszél.
– Ez a saláta fonnyadtabb, mint egy vénasszony keze, a tojások között meg alig van makulátlan. Ráadásul egyik-másik akkora csak, mintha nem tyúk, hanem valami gerle tojta volna. Talán bizony nem volt pénzetek elég, hogy olyan dolgokat vegyetek, melyek méltók Jézus asztalához?
– Ugyan, asszony, miért perlekedsz velünk? – néz fel Jakab az árnyékból. – Mi pontosan úgy cselekedtünk, ahogy a Mester mondta nekünk: a városban találkoztunk a vízhordó emberrel, s csakugyan, az ő házához menve már össze voltak készítve a vacsora kellékei.
– De azt nem mondta Jézus, hogy vizsgáljuk meg a salátát meg a tojásokat, s egyenként döntsük el mindről, megfelelő-e – teszi hozzá sértetten Tádé.
– Ha nem is mondta, így kellett volna tennetek! – korholja tovább őket Mária. – Vagy azt hiszitek, elegendő, ha szó szerint követitek az ő utasításait, de nem figyeltek reá a lelketek minden rezdülésével? Hogy elég, ha úgy szeretitek őt, mint az életeteket? Hát nem figyelmeztetek a tanításaira, hogy aki őt akarja követni, annak jobban kell szeretni őt mindennél?
Erre már Jakab hangja is megkeményedik.
– Jézus nem véletlenül bízta ránk e feladatot – mondja, s felkel ültéből. – Ahogyan nem véletlenül választott épp minket tanítványaiul.
Márta pedig e szavak hallatán leteszi az asztalra a reszelőt és a meghámozott almát, amivel eddig foglalatoskodott, s a konyha ajtajába lép, hogy ha kell, békére intse a vitatkozókat. S közben észreveszi, hogy az ajtó mellett kívülről két egyhines edény áll, melyek színültig vannak borral.
Mária pedig közben elkészül a saláta tisztításával, s elindul visszafelé a konyhába, de Jakab, mikor a leány elhaladna mellette, elkapja a karját, és maga fele fordítja.
– Ha rád bízott volna bármit, leány, te is cselekedhettél volna belátásod szerint, s ha te is egy lennél a tizenkettő közül, talán elfogadnám a kioktatásodat. De akármennyire is kedvel téged a Mester, s akármennyire is gyönyörködik látásodban és hitedben, mégis mi vagyunk azok, akik körében ezt a vacsorát el fogja költeni, s a tizenkettő fog együtt ülni vele az asztalnál.
Mária villámló szemmel néz Jakabra, aztán kirántja magát a szorításából. Folytatja útját a konyha felé, ám közben oly szavak hagyják el száját Jakabot illetően, melyeket sem kedvesnek, sem illendőnek nem lehetne mondani. A férfi arca pedig elváltozik színében, elébb hófehér lesz, aztán vörösebb, mint a kemencében izzó parázs, s indulna Mária után a konyhába, de Márta elállja az útját.
– Ezt a két edény bort hoztátok a vacsorához? – mutat a fal tövébe, mintha semmit sem hallott volna az előzőkből.
– Igen. Talán nem felel meg a színe? Vagy ecetesnek találod? – néz rá villámló szemmel Jakab.
– A színe és az illata jobb sem lehetne, ám erősen kétlem, hogy elegendő lesz a vacsorához. Ez a két korsó itt nem lehet egyenként több egy-egy hinnél. Jól tudod, uram, hogy minden férfinek négy pohár bort kell elfogyasztani széder estéjén, s ez legalább három hin bort jelent akkor is, ha csupán tizenhárman ültök majd az asztalnál. Ezt magad is kiszámolhatod.
– Nem négy edény bort készített nekünk elő a ház gazdája? – szól közbe félig csukott szemmel Tádé, aki még mindig az árnyékban hűsöl. – Azt a két edényt én hoztam fel idáig, s azt hittem, nálad van a másik kettő.
Jakab most Tádéra néz. Tekintete fenyegetőbb, mint a keleti hegyekből érkező nyári szél, ami rosszkedvet és fejfájást hoz még azokra is, akik nem oly érzékenyek az ilyesmire, mint Lázár.
– Ugyan, uram, felszaporíthatjuk vízzel – mondja Márta, bár jól tudja, hogy a tanítványok közül sokan nem örülnének ennek.
– Méltatlan volna. Inkább visszamegyek a városba, és felhozom azt a másik két edényt – válaszol komoran Jakab.
– Tádé biztosan szívesen tart veled, hogy megosszátok a terhet – mosolyodik el Márta, lezárva így a vitát. A két tanítvány szedelőzködni kezd, s csakhamar elindulnak a város felé, ő maga pedig visszamegy a konyhába, s tovább reszeli az almát.
– Ugyan mi ütött beléd, húgom, hogy Jakabbal kötözködöl? – szól közben Máriához. – Hiszen jól tudjuk róla, hogy szeretné magát legelsőnek tekinteni a tanítványok között, rád pedig különösen féltékeny, s tegnap szégyentelennek mondott téged.
– A tizenkettőből egy sincs, aki néha ne fenekedne rám – mondja Mária lehajtott fejjel. – De nemcsak rám, egymásra is,
mert mindegyik az első szeretne lenni, olyanok ők, mint a gyerekek, akik fakardjaik hosszát méregetve választanak maguknak vezért.
Csak Tamás az, aki kineveti őket ilyenkor, s Júdás, aki oly nagyon kedvel téged.
– Oly nagyon kedvel? – kérdez vissza Márta, aztán utánakap az almának, ami kicsúszik kezéből, s majdnem a földre esik.
– Sokszor felemlegeti a nevedet, ha úton vagyunk. Ő ritkán goromba velem, ezért tegnap este igen fájt, hogy rosszfélének nevezett.
– Nekem is nehéz volt azt hallanom, s meg is feddtem szavaiért.
– Alaposan megfeddhetted, hiszen reggelig nem láttunk sem téged, sem őt – nevet fel Mária, aztán, mivel végzett a márorral, és a hagymát is felrakta a tűzre, nekilát, hogy megkeverje a pászkának valót.
Márta pedig nem tud mit válaszolni erre. Elkomorul és hirtelen harag önti el a szívét, s oly erővel kezdi törni a diót, hogy majdnem megreped a sárgaréz mozsár.
Jakab feladata semmi Júdáséhoz képest, s még azt sem tudta teljesíteni, mégis olyan kevélységgel beszél, mintha övé lenne Jézus után a legnagyobb dicsőség. Júdás pedig elemészti magát, de megteszi, amit rá mért az Úr.
Mária nem érti, mi bántja nővérét, de lerázza kezéről a lisztet, átöleli Márta asztal fölé görbülő vállait, s akkor sem engedi el, mikor Márta sóhajtva megtámaszkodik az asztal lapján, s akkor sem, mikor érzi, hogy nővére forró könnyei végigfutnak a karján, s belecseppennek a dióval teli mozsárba.
S mert jobb nem jut eszébe, dúdolni kezdi a dalt, amit még anyjuk énekelt nekik Magdalában esténként, s ami arról szól, hogy hiába jön az éjszaka sötétje, a nap minden reggel felbukkan kelet felől, s Mártának lassan elapadnak a könnyei, és kibontja magát Mária öleléséből, ő is elkezd énekelni, s közben összekeveri a diót az almával.
Mire Jakab és Tádé visszaér a két edény borral, már feldíszítve áll az asztal, rajta a tálak és a fényesre törölt serlegek. Márta és Mária a ház előtti ligetben üldögél, s várják, hogy az úton megjelenjen a Mester tanítványaival és azokkal, kiket még méltónak ítél rá, hogy elfogyasszák vele a széderesti vacsorát, s együtt dicsérjék az Urat, aki rabságra veti, aztán megszabadítja az ő népét.
