.konyves.

Az olvasók döntik el, hogyan folytatódjon Mészöly Ágnes új regénye

A koronavírus miatti karantén rengeteg új helyzetet eredményezett, amelyekre mindenki másképp reagál. Mészöly Ágnes a kényszerű szobafogságot írásra használja, igaz, ebben társai lesznek az olvasók is.

(Kép forrása)

Csepp címmel új ifjúsági regényt ír Mészöly Ágnes (Szabadlábon, Darwin-játszma, Hanga és Várkony-sorozat), viszont ezt nem egyedül teszi: társszerzői lesznek az olvasók, akik fejezetről fejezetre eldönthetik, hogyan bonyolódjon a cselekmény.

Minden fejezet az Tilos az Á Könyvek Facebook-oldalán jelenik meg először, ezek mindegyike két (vagy esetleg több) választási lehetőséggel ér véget, az olvasók pedig szavazhatnak. Az első fejezet már elérhető, ami alapján úgy tűnik, egy disztópikus történetbe csöppentünk, a nyitójelenet helyszíne pedig a Szent Manukáról elnevezett lelencintézet, ahol az egyik hetedikes gyerek esélyei a boldogulásra váratlanul elég gyatrán festenek.

A teljes részletet ITT is el tudjátok olvasni. Szavazni péntekig lehet a Facebookon, Mészöly Ágnes pedig az eredmény alapján folytatja majd a történetet.