Tavaly jelent meg a svéd Karin Smirnoff Jana Kippo-trilógiájának első része, az Elmentem az öcsémhez, nemrég pedig kijött a folytatás is, amit már év eleji világirodalmi ajánlónkba is beválogattunk. Az Elvittük anyát északra című noirban az író a rá jellemző összetéveszthetetlen stílusban meséli el, ahogy a főhős és testvére felkerekednek, hogy anyjuk hamvait végső nyughelyére vigyék.
Jana és ikeröccse anyjuk koporsójával az elhunyt végakaratának megfelelően egy zárt, északi, finn közösségbe, a zord és rideg Norrlandba indulnak. A település toxikus légköre és a szektaként működő szabadegyház úgy tűnik, magával rántja Öcsit, aki
a szigorú vallási keretektől, a puritán patriarchátustól és az ismeretlen rokonok között várja a múlt lezárásának lehetőségét.
Eközben Jana továbbra is a múlt sebeivel küszködve próbál kötődni, szeretni és szeretve lenni. Noha az anya hátrahagyott leveléből sok mélyre temetett titokra fény derül, a minták változatlanok, és úgy tűnik, az erőszak és a függések rendszere mindenhol egyforma.
Karin Smirnoff: Elvittük anyát északra (részlet)
Fordította Patat Bence
Egy
Telefonáltak az otthonból. Közölték hogy a muter állapota romlott. Nem is tudtam hogy beteg.
Amikor hívtak éppen ingerdalgrennél virrasztottam. A nyáron kezdett legyengülni. Vártuk hogy a hozzátartozók elbúcsúzzanak tőle. Messziről kellett jönniük. Az ország különböző részeiben éltek.
Sose jönnek már kérdezte. Elegem van az estékből meg az ünnepekből. Szent Iván-éj után szeretnék meghalni.
Már szeptember volt és ingerdalgren komolyan gondolta amit mondott.
Felváltva virrasztottunk mellette.
Nem volt autóm. Az otthon ahol a muter lakott bő tíz kilométerre volt gyalog túl sok időbe telt volna. Hívtam öcsit és angelikát is de egyikük sem vette fel. Göranbäckström és gunnargran mobilja ki volt kapcsolva.
A kelet-smalangeri útfenntartó társaság értekezletet tartott. Angelika egész héten sütött.
Hívtam a taxit.
Taxismalanger kérjük várjon.
Kérjük várjon de mire kérdeztem amikor taxianders végre felvette. Ennyire elfoglalt vagy szombat délután.
Lóversenyt nézek felelte.
El tudnál vinni tallbackenbe kérdeztem. A muter haldoklik.
Szomorú mondta. Rendeltél előre autót.
Nem mert nem tudtam hogy ma fog meghalni.
Akkor nem fog menni közölte. De sok sikert.
Egyedül john jutott eszembe. Megígérte hogy elvisz a traktorral.
Váltottam néhány szót az ápolónővel. Igyekezz vissza mondta. Tudod milyen nehéz szombaton helyettesítést szerezni.
A traktor régi volt. Az egyetlen hely pedig john előtt az ülésen. Karácsony óta nem találkoztunk. A fülke levegője befülledt. Kiült a pára az ablakra. John a kabátja ujjával törölte le az oldalsó ablaküveget.
Biztos nincs semmi mondta. Az idősek könnyen elkapnak fertőzéseket. Előrehajolt. A haja csiklandozta az arcomat. Megszokásból magamba szívtam az illatát.
Az illat füstölő és mirha illatával töltötte meg a traktor vezetőfülkéjét.
Azért hívtalak téged mert senki más nem vette fel. John kikanyarodott az enégyesre és az idősotthon felé vette az irányt.
Tartsd egy kicsit a kormányt mondta. Áthajolt fölöttem és előkotort egy hátizsákot. Kávét töltött egy termoszból és a kezembe nyomott egy bögrét.
Kezünk megdermedt a bögre és a kéz érintkezésekor.
A vágytól a traktor az út szélére húzódott.
John megállt egy parkolóban. Letette a bögréjét. Elvette az enyémet is és letette a lába közé.
Hiányoztál mondta.
Megfogadtam hogy soha többé nem megyek vissza hozzád mondtam. Megígérted hogy soha többet nem iszol én pedig megfogadtam hogy soha nem megyek vissza hozzád.
Megváltoztam mondta.
Nem fog sikerülni neki.
Én is megváltoztam mondtam.
Pedig nem.
Szúrt a borostája.
Körmök fúródtak a bőrbe.
Utána. Miután felhúztuk a nadrágunkat és kifordultunk az enégyesre közelebb húzott magához. Fél kézzel engem ölelt fél kézzel meg a kormányt fogta mígnem aztán megálltunk az idősotthon bejáratánál.
Otthonosnak tűnt a muskátlikkal az ablakokban.
Innen senki nem jut ki élve.
Kettő
Már az előtérben megcsapott a szag.
A vizelet az instant krumplipüré és a fertőtlenítőszer éteri keveréke.
Az osztályon csend uralkodott. Az öregek már régen lefeküdtek.
A falakon otthonos tárgyak lógtak. Szerszámok és kocsikerekek hogy életet leheljenek a szenilis elmékbe. Egy ezernyolcszázkilencvennyolcban készült parasztbútoron bibliák és zsoltároskönyvek.
Egy nap én is itt fogok ülni és próbálom majd felidézni az életemet. Egy billy könyvespolcokkal ektorp kanapékkal robotgépekkel pezsgőkeverőkkel önsegítő könyvekkel és leifmannerström memoárjaival telepakolt társalgóban.
Kopogtam és beléptem.
Öcsi már odaért. Egy széken ült és a muter karját simogatta.
Én az ágy másik oldalára ültem. Még utoljára szerettem volna beszélni a muterral de támadt egy probléma. A muter nem vette volna jól ki magát. A siri furcsán hangzott volna. Az äiti külföldiül. Az anya szóba sem jött.
Szia mondtam végül hallasz.
Eszméletlen mondta öcsi. Miért jöttél ilyen későn.
Ingerdalgrennél virrasztottam amikor telefonáltak. Időbe telt ideérni.
Megkérdezte hogy jutottam oda és azt feleltem hogy taxival.
Megpróbáltam újra. Közelebb húzódtam a muterhoz és megfogtam a kezét.
Szia. Én vagyok.
Megmoccant. A stroke-os szeme megrebbent mintha erőlködne hogy kinyíljon.
A lelkész mondta. A kukkojärvi lelkész.
Öcsivel összenéztünk. A muternak sok lelkésszel volt dolga életében.
Maria mondta aztán.
Hän elää majd megismételte. Hän elää. Ez egy név kérdezte öcsi.
Nem tudom feleltem és emlékeztetőnek bepötyögtem a mobilomba hogy hännelä és kukjärvi.
Egy alkalmazott egy tálcán kávét tett le az asztalra. Nem sokkal később odajött az ápolónő.
Hogy van kérdezte és megemelte a takarót hogy megnézze a muter lábát.
Hagyja ezt mondtam. Egyáltalán nem számít milyen a színe.
Nemsokára vége mondta. Megsimogatta a muter lábát és újabb adag morfint adott neki. A morfin felgyorsítja a folyamatot de jobb mint a halálfélelem. Láttam embereket meghalni.
Fájdalomcsillapítással a halál csendesen következik be.
Előfordult hogy az ápolónő sem ért oda.
Mi baja kérdeztem.
Nem tudjuk biztosan felelte az ápolónő. Pár hete tüdőgyulladása volt. Azt hittük hogy felépül de aztán újra rosszabbodni kezdett az állapota. Néha egyszerűen csak elérkezik az idő.
A muter szaggatottan nyitott szájjal lélegzett. A műfogsorát kivették. Máshogy nézett ki. Mint ötzi.
Öcsi a takarót birizgálta. Az inge ujjába törölte a könnyeit és a taknyát.
Nem akarom hogy meghaljon mondta és tovább simogattaa muter bőrét.
Tessék mondtam és a kezébe nyomtam egy bögre kávét.
Mielőtt még megvádolnának hullagyalázással.
A szobában fojtogató volt a levegő. Kattogtak a radiátorok.
Felálltam. Ide-oda járkáltam hogy csillapítsam a galandférget ami elkezdett mozgolódni bennem.
Nem akartam gyászolni. De azt sem akartam hogy meghaljon.
Kezemet a muter homlokára tettem. Izzadt volt mintha lázas lenne. Megemeltem a takarót. Éreztem a bőre illatát. A gyerekkori luxszappant meg az istállószagot.
Megöleltük egymást valaha. Ültem az ölében. Odahajoltam a mellkasára és hallottam ahogy dobog a szíve a rowells ruha alatt. Megsimogatta a fejemet és beszélt hozzám.
Felálltam és kinyitottam a szellőzőablakot. Gyerekkoromat egy őszi estére cseréltem. Csak néhány falevél árválkodott a fákon.
Elhúzott egy autó.
A muter hörögve levegőt vett.
Így halnak meg az emberek kérdezte öcsi suttogva hogy a muter ne hallja.
Bólintottam. A test feladja. Szervenként. Nemsokára vége.
Nem olvasnál valamit kérdezte. Körbepillantottam a könyvet keresve. Nem láttam sem az asztalon sem a muter mellett.
A takaró alatt is megnéztem.
A halál annyira észrevétlenül következett be hogy majdnem lemaradtunk róla. Egy utolsó levegővétel és vége.
