A kötet egy nárcisztikus, egoista férfi életén keresztül mutatja be, hogy mi történt azokkal a zsidó árvákkal, akik a második világháború során veszítették el a szüleiket. 1945 után Magyarországon is maradtak még olyan szervezetek, amik a gyerekek megsegítésével foglalkoztak, az egyik ilyen tábor a Szeged melletti Deszken működött, a Gerliczy-kastélyban, ahol nemcsak ellátták, ruházták, hanem tanították is a gyerekeket. Ezenkívül a szervezetek abban is segítettek az árváknak, hogy később a még angol fennhatóság alatt álló Palesztínába vándorolhassanak - persze ez egyáltalán nem ment olyan könnyen. 1948-ban ezeket a táborokat az állam bezárta arra hivatkozva, hogy nincs rájuk szükség.

A szerző túlélőket és a deszki intézmény egykori lakóit is felkereste a kutatómunkája során, és ekkor az is kiderült, hogy a gyerekek nem beszéltek arról, hogy a rehabilitáló tábor előtt mi történt velük. Lugosit az érdekelte, milyen következményei vannak ennek a hallgatásnak a gyerekek nemzedékében, illetve az ő leszármazottaik életében, így a regény első fele még Deszken játszódik, a második felében pedig a főszereplőt már kötődési problémákkal élő, felnőtt férfiként látjuk. A szerző szerint egyaránt fontos, hogy a túlélők kezeljék magukban azt, hogy mi történt velük, a leszármazottaknak pedig ki kell deríteniük és meg kell érteniük a felmenőik történeteit, hogy mi tette őket azzá, akik. A regényben így kiemelt szerepet kap a főhős lánya, akivel ellentmondásos a viszonyuk, Lugosi szerint a megbocsátás az, amivel az ilyen távolságok áthidalhatók.

A bemutatóról szóló beszámolónkat itt olvashatod, a beszélgetést meghallgathatod itt vagy Spotifyon.