A Büszkeség és balítélet nem lányregény, hanem az előítéletesség kritikája[Az Austen-projekt]

A Büszkeség és balítélet nem lányregény, hanem az előítéletesség kritikája[Az Austen-projekt]

Új podcast-sorozatot indítunk, amelyben arra vagyunk kíváncsiak, mitől működnek még ma is Jane Austen regényei. A kétszáz évvel ezelőtt élt szerző könyveinek bérelt helyük van az irodalmi adaptációk között (tavaly mutatták be például az új Emmát, Anya Taylor-Joy-jal a címszerepben), kötetei az angolszász kánon részei, sokan azonban még mindig lányregényként tekintenek Austen műveire. Holott azok tele vannak társadalomkritikával és humorral: a szerző finom szarkazmussal, de sosem bántóan mutat rá az örök emberi gyengeségekre, hősei így lesznek időtállóak és örök kedvencek. Sorozatunk első részében a Büszkeség és balítéletet vesézzük ki, amely - ahogy rögtön az elején el is hangzik - igazából nem más, mint lecke az előítéletességből.

Könyves Magazin | 2021. július 16. |

Ha megkérnénk az embereket, nevezzenek meg egy Jane Austen-művet, jó eséllyel a Büszkeség és balítéletet említenék. Habár Austennek nem ez volt az első nyomtatásban megjelent regénye, de a mai napig ez az egyik legismertebb és legnépszerűbb. Első benyomások volt az eredeti címe, és a felszínesség, az előítéletesség, a kósza és csalóka impressziók nagyon is fontos témái a kötetnek. Bár látszólag a nagy házasságbiznisz körül forog a legtöbb szereplő minden gondolata, a Büszkeség és balítélet mégsem egy romantikus sztori, hanem sok szempontból egy nagyon is realista történet. "Elizabeth Bennettel Jane Austen megteremtette a modern nő prototípusát – azt, akinek véleménye, saját gondolatai vannak" - hangzik el a beszélgetés egy adott pontján, és tény, hogy Austen íróként ezzel is le mert térni arról az útról, amelyet a kor kijelölt volna a számára.

Ha még nem olvastad a regényt vagy épp most kaptál kedvet az újraolvasáshoz, ITT adunk hozzá néhány tematikus támpontot. ITT pedig kiválogattunk néhány igazán emlékezetes és jellemző mondatot a regényből.

Hallgasd meg: PodbeanApple PodcastSpotifyGoogle Podcast

A sorozat további részeit itt tudod meghallgatni: 

Mitől olyan izgalmas még ma is Jane Austen [Az Austen-projekt]

A Meggyőző érvek egy romantikus bosszú krónikája [Az Austen-projekt]

Az austeni univerzumban Emma az egyetlen hősnő, akinek ténylegesen van hatalma [Az Austen-projekt]

Az Értelem és érzelem az ellentétek regénye [Az Austen-projekt]

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]

Jane Austen zseniálisan végigtrollkodja A klastrom titkát [Az Austen-projekt]

Ha még több cikket olvasnál Austenről, ezeket ajánljuk: 

Austen hősnőjének pusztán szórakozás, ami másnak az élet maga [Az Austen-projekt]

Emma olyan hősnő, akit Austenen kívül kezdetben senki sem kedvelt [Az Austen-projekt]

A klastrom titka hősei köztünk vannak a mai napig [Az Austen-projekt]

Austen megmutatta, milyen egyenlőtlennek lenni az egyenlők között

A regény, ami Nabokovot, Rowlingot és Scorsese-t is megihlette [Az Austen-projekt]

Jane Austen neve nélkül jelent meg az eredeti Értelem és érzelem [Az Austen-projekt]

Az Értelem és érzelemben egy megszegett ígéret messzemenő következményekkel jár

Már Austen hősei is tudták, hogy ami kellemes, az nem mindig illendő [Az Austen-projekt]

Jane Austen örök, és ezt új podcastsorozatunkban bizonyítjuk

Mire vágyik Mrs. Bennett? [Az Austen-projekt]

„Minden könyvtár jó könyvtár, feltéve, hogy egyetlen Jane Austen kötet sincs benne” [zsebró]

Mostantól bárki megszállhat Jane Austen testvérének egykori otthonában

Jane Austen és a penicillin

Jane Austen-adaptációk kezdőknek és haladóknak

Botrányhős grófról mintázta Austen Mr. Darcyt?

Lejátszási listát készítettek Jane Austen kedvenc dalaiból

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Így olvasd a Büszkeség és balítéletet! [Az Austen-projekt]

Miért olyan fontos a házasság a Büszkeség és balítéletben, vajon mi volt az oka annak, hogy Jane Austen pontosan beárazta a szereplőit, és hogyan jelennek meg az előítéletek a regényben? Az Austen-projektben a kétszáz éve élt író regényeinek titkait kutatjuk, a podcast előtt pedig adunk néhány tematikus támpontot az (újra)olvasáshoz.

...

Mire vágyik Mrs. Bennett? [Az Austen-projekt]

Hamarosan új podcast-sorozatot indítunk a Könyvesen, Az Austen-projektet, amely arra vállalkozik, hogy bemutassa: a kétszáz éve élt Jane Austen művei nem romantikus lányregények, hanem sokrétegű, rengeteg humorral és társadalomkritikával átitatott művek. Kedvcsinálónak mutatunk tíz idézetet Büszkeség és balítéletből!

...

Jane Austen örök, és ezt új podcastsorozatunkban bizonyítjuk

Új podcast-sorozatot indít Ruff Orsolya és Szeder Kata – ez Az Austen-projekt, amelyben hat hónap alatt hat regényt – Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, A mansfieldi kastély, Emma, A klastrom titka, Meggyőző érvek – beszélnek meg, és remélhetőleg hozzák meg a kedvet az (újra)olvasáshoz.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
SZÓRAKOZÁS
...

Cserhalmi György visszatér a színpadra

Őszinte visszatekintés lesz az emberi élet törékenységére és humorára.

...

A gyászoló Benedict Cumberbatch-et egy varjú kísérti Max Porter könyvének adaptációjában

Erős, pörgős előzetes érkezett A bánat egy tollas állathoz.

...

Így még sosem hallottad a Harry Pottert: 200 színész és egy zenekar kelti életre a történetet

Nagyon izgalmas hangoskönyv készült.

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A pszichológus, aki szembenéz a klímaváltozás hatásaival: Solveig Roepstorff a Futurotheca fesztiválon!

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól