„Pszichológus, aki mély tisztelettel tekint az emberek különbözőségeire. Mind a jó élet, mind a megfelelő segítség másképp néz ki attól függően, hogy kik vagyunk” – olvasható Solveig Roepstorff honlapján. A dán terapeuta és biodiverzitásaktivista Klímapszichológia című könyvével érkezik a Futurotheca fesztiválra, ahol a klímaváltozás érzelmi hatásairól és cselekvési lehetőségeinkről tart előadást. Ismerd meg a szerzőt!
Test és lélek
Solveig Roepstorff 2005-ben végzett pszichológusként, emellett relációs biológiai traumaterapeuta: régóta érdekli, hogy a mentális állapotunk miként kapcsolódik a testünkhöz, az idegrendszerünkhöz, a biokémiánkhoz. Az életben felmerülő problémákhoz mindig holisztikus szemlélettel közelít: sohasem vonja ki a képletből a fizikai tüneteket sem. „Nem hiszem, hogy minden emberi szenvedés megszüntethető” – fogalmaz weboldalán, ahol hangsúlyozza, hogy a hétköznapok igenis lehetnek nehezek.
Nagyon hisz ugyanakkor a jelenlét és a kapcsolódás erejében, és igyekszik biztonságos teret létrehozni ehhez a kliensei számára.
A klímaváltozás sokak számára rémisztő jelenségével Roepstorff évek óta aktívan foglalkozik: tagja a Climate Psychology Alliance hálózatnak, ahol a világ minden tájáról származó terapeutákkal és kutatókkal együtt vizsgálja és dolgozza ki, hogy a pszichológia hogyan járulhat hozzá a klímaválság kezeléséhez és enyhítéséhez.
A változás pillanata
Solveig Roepstorff személyes „zöld fordulatát” 2018 hosszú, forró nyara után élte meg, amikor is intenzív szorongás lett úrrá rajta a környezetében tapasztalt éghajlati változások miatt. „Lassanként nyugtalanság fogott el, amely egy-egy pillanatra kifejezett kellemetlen érzésként szúrt belém, és kezdtem olyan dolgokat észrevenni, amelyekre korábban nem is gondoltam. Például, hogy a nyaralónk körül az első években tömegesen röpködő zengőlegyekből, méhekből és éjszakai lepkékből már nincsen annyi, hogy az zavaró lenne.
A kertünk biológiai sokfélesége megváltozott és szegényebbé vált” – meséli a felismerésről.
„A csontszáraz kertünkben már nem tudtam olyan távol tartani magamtól az éghajlatváltozással kapcsolatos ismereteket, hogy semmi közöm ne legyen hozzá” – teszi hozzá. Ekkor döntött úgy, hogy elmerül a klímapszichológiában, és a gyászt, a kellemetlen érzéseket megkönnyebbülésbe és cselekvésbe próbálja fordítani.
De mit is jelent pontosan a klímapszichológia?
A klímapszichológia 2009 körül alakult ki az Egyesült Királyságban. Részint abból indult ki, hogy megértsük, miért nem teszünk lépéseket a klímaválsággal kapcsolatban, részint pedig abból, hogy a pszichológia segítségével megfelelő válaszokat keressünk. Ahogy Roepstorff írja a honlapján, a tudományterület alapfeltevése, „hogy az emberi viselkedés okozta a klímaválságot, és nekünk is felelősségünk van annak csökkentésében és kezelésében”.
Sok emberen elhatalmasodhat ugyanakkor a tehetetlenség miatt érzett frusztráció – ami egyébként teljesen normális reakció.
A szerző éppen ezért nem szereti a jelenséggel kapcsolatban a szorongás szót használni, hiszen itt nagyon is valós fenyegetésről van szó, ellentétben számos hétköznapi aggodalmunkkal. Nem azért kell tehát dolgozni, hogy ezek a kellemetlen érzések eltűnjenek, hanem azon, hogy közös erővel tettekbe fordítsuk őket.
Mit tehetünk?
A Klímapszichológia lapjain Solveig Roepstorff felsorakoztatja azokat a jellemző viselkedésmintákat, amelyeket az éghajlatváltozással kapcsolatos hírek váltanak ki belőlünk, és megmutatja, hogyan csinálhatnánk jobban. Optimista megközelítésének hála végre tényleg magunk mögött hagyhatjuk a negatív gondolatokat, illetve a bénultságot, és aktív közösségként, együttes erővel dolgozhatunk egy zöldebb jövőért.
Döntéshozóknak, tudatos állampolgároknak, szülőknek és pedagógusoknak is inspiráló lehet ez a kötet, nem érdemes kihagyni.
Mondanunk sem kell, hogy Roepstorff nagy természetjáró: Instagram-oldalán szebbnél szebb fotókat oszt meg, melyekhez mindig járul néhány sor a biodiverzitásról, az idegrendszer szabályozásáról, a nyugalom fontosságáról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Annak érdekében, hogy a világ bosszúságai és igazságtalanságai ellenére is megtartsam a lábam alatt a talajt, és finoman lélegezzek, feltekerem a kapcsolatteremtés hangját. Emberekkel, növényekkel, fákkal, állatokkal, a teliholddal, és micsoda öröm ez…” – írja egy bejegyzésében.
A dán szerző Az optimista klímapszichológus címmel tart előadást 13:15-kor, 13:45-kor kerekasztal-beszélgetésben vesz részt (Mit tesz az egónk az ököszisztémával?) Reidar Müller geológus, Bart István klímapolitikai szakértő, Gálhidy László erdő programvezető és Molnár Csaba biológus, tudományos újságíró társaságában, 15:15-kor pedig Litkai Gergely beszélget vele a könyvéről. Jegyek itt, részletes program itt.
A Futurotheca főtámogatója az Erste, mert ha ismered önmagad és a világot, könnyebb hinni a jövődben. Higgy magadban! Az Erste már hisz benned.
Fotó: Maria Sattrup