Vay Blanka: Komoly hagyománya van annak, hogy az emberek titokban boldogtalanok

Vay Blanka: Komoly hagyománya van annak, hogy az emberek titokban boldogtalanok

Az egykori politikus és környezetvédő aktivista Vay Blanka 36 éves házas férfiként ismerte fel, hogy nőként szeretne élni. „Ha minden félelemtől és aggodalomtól szabadon választhatna, holnap hogy kelne fel, férfiként vagy nőként?” - idézi fel a sorsdöntő kérdést Saját ketrec című könyvében, ami idén a top50-es listánkra is felkerült (ITT beleolvashatsz). A részben önéletrajzi, részben esszéisztikus fejezeteket is tartalmazó kötetben lendületes, közvetlen stílusban veszi számba nemcsak a tranzíció testi, lelki, közösségi stációit, terheit és megkönnyebbüléseit, hanem körbejárja a nemi szerepek, elvárások és privilégiumok ellentmondásait, előnyeit és hátrányait is. Interjúnkban beszéltünk híres rokonokról, transz sportolókról, a szoknya szimbolikájáról, valamint a transzfóbia és a transzkritika közötti különbségekről is.

Fotó: Polina Georgescu

Sándor Anna | 2021. december 21. |
vay blanka
Saját ketrec
Európa Könyvkiadó, 2021, 488 oldal
-

Vay Sándor gróf író, újságíró és talán az első magyar transznemű, akit név szerint ismerünk, a családod tagja volt. Hogyan maradt fenn az alakja a családi legendáriumban? Kötődsz hozzá a hasonló élethelyzet miatt?

Amennyire tudom, oldalági rokon. A családomnak van olyan része, ami büszke a nemesi ősökre, engem sosem érintett meg különösebben. Nem hallottam róla a családi történetekben, de nem azért, mert ciki, hanem mert nem is tudták okvetlenül, hogy van ott egy különlegesség. Korábban olvastam dolgait, még mielőtt érintettnek éreztem volna magam transzneműként, és nem szerettem, nekem túl modoros, körülményes. Amikor kiderült a transznemű sorsközösség, akkor megint elővettem, elolvastam Rakovszky Zsuzsa VS című könyvét is, és rendkívül idegesített, hogy mennyire jól hozta a Vay Sándor-i stílust.

A Saját ketrec viszont egyáltalán nem modoros, hanem őszintén beszélsz benne például a visszatérő halálvágyról, ami az életed folyamán kísért téged, míg szembe nem tudtál nézni a női önmagaddal. Úgy tűnik, a társadalmunk jobban tolerálja, ha valaki halálvággyal és boldogtalanul éli le az életét, mint ha felvállal valamit, ami nem feltétlenül illeszkedik a többség elképzeléseibe a normákról.

Távoli párhuzam, de sokszor eszembe jut, amit Greta Thunberg mondott, hogy a szülők azt állítják, hogy a gyerekeik a legfontosabbak számukra, miközben az orruk előtt pusztítják el a jövőjüket. És hasonló a helyzet, amikor megveszik a gyereknek az elektromos gitárt, de elvárják tőle, hogy megfeleljen a hagyományos és nem neki való nemi szerepeknek. Komoly hagyománya van annak, hogy az emberek titokban boldogtalanok. Tartsunk ki egy párkapcsolatban, akkor is, ha nem vagyunk benne boldogok. A férfiak akkor is legyenek férfiasak, ha belerokkannak. Ha rendszerszinten szakítani akarunk ezekkel a szokásokkal, akkor biztosan nagyon át kell építeni az egész társadalmat, az elvárásainkat, és megértem azokat, akik ettől megijednek.

-

(Forrás: Vay Blanka)

Már nyolc éve Berlinben élsz, van valamennyi összehasonlítási alapod. Transzneműként milyen ott és milyen Budapesten?

Korábban viszonylag magabiztosan mondtam erre a kérdésre, hogy annyira nem más. De most, hogy elkezdték komolyan tolni Magyarországon az LMBT-ellenes uszítást, több minden óvatosságra int. Régebben kifejezetten tudatosan teszteltem a helyzeteket, kíváncsi voltam, hogy mit szólnak az emberek, mostanra viszont nincs az orromra írva a transzneműség. Úgyhogy nem igazán tudom megmondani már, milyen most Magyarországon transzneműnek lenni.

Könyvedet még a homo- és transzfób pedofiltörvény előtt lezártad. A törvény ismeretében vagy a nemváltoztatásról szóló népszavazás tudatában változtatnál rajta?

Nem akarom félévente átírni. Abból azért kiderül, hogy én mikor, milyen körülmények között szereztem a tapasztalataimat, és ha választhatok egy további kétségbeesésre okot adó információcsomag és egy reménykeltő információcsomag között, akkor én az utóbbit fogom preferálni. A Szabadnem blogon viszek egy sorozatot, ami nagyon rossz körülmények között jól sikerült transzelőbújásokat mutat be, és viszonylag nagy számú olyan példa van, hogy vidéki katolikus közösségben előbújik valaki transzként és elfogadják. Például hogy egy transz srác és egy ciszheteró lány az egyházközségből összeházasodik és a helyiek elmennek az esküvőjükre. Vannak ilyenek, és iszonyú fontos, hogy ezekről is tudjunk, hogy ne essünk az indokoltnál jobban kétségbe. Egy csomóan azért nem merik kidugni a fejüket az ürgelyukból, mert nem látnak maguk előtt bátorításra alkalmas példát. Pedig olyanok is vannak.

A Saját ketrecben a történeted mellett elég kritikus, esszéisztikus fejtegetéseket is olvashatunk nők és férfiak megítéléséről, társadalmi és biológiai nemekről, az ezekkel járó társadalmi privilégiumokról és korlátokról, valamint dilemmákról. Kaptál ezekre visszajelzést cisz férfiaktól?

Az biztos, hogy nekik az egész befogadása, a témával való érintkezés kétszáz okból sokkal nehezebb, sokkal provokatívabb. Ha valaki férfiként nincs kibékülve a saját nemi szerepeivel, a saját szexualitásával, akkor ez iszonyatosan zsigerien nem oké neki. A férfiak nem értik, bele sem gondolnak, miért lehet jó nőnek lenni. A nők tudják, és persze azt is, hogy miért nem jó. És a nők számára ebben a tranzícióban ott van az is, hogy valaki a privilegizált oldalról csatlakozik hozzájuk. A férfiaknál ennek nincs megfelelője. Tehát a visszajelzéseket tekintve olyan 5:1 a nők és férfiak aránya, és ezek a férfiak, talán egy kivételével, mind melegek.

Ez azért érdekes, és erre utalsz is a könyvben, mert a homoszexuális polgárjogi mozgalom indulásától van egy markáns elutasítás a melegek részéről a transzneműek felé. Ez most hol tart? Jó, hogy vannak meleg olvasók, de létezik még szembenállás?

Klasszikus probléma, hogy 

aki valamilyen szinten elfogadást nyert a társadalomban, annak könnyen beindulhatnak a reflexei, hogy akiben inkább ballasztot lát a mentőcsónakban, azt kirakja.

És ez ott van Magyarországon is. Őszintén nem akarok mindenkit rögtön transzfóbiával vádolni, akinek vannak kritikái a transzaktivizmus vagy transzjogok kapcsán, hiszen ezeknek a kritikáknak nem kis része jogos, és én is osztom. Vagy nem jogos, de lehet róla beszélni. De ha megnézzük, hogy kik azok a magukat baloldalinak tekintő, transzneműséggel kapcsolatban kritikus emberek, akkor felül vannak reprezentálva köztük a homoszexuálisok. Szerintem ez komoly emberi gyengeség, különösen, hogy ha valaki magát baloldalinak tekinti. Ha valaki következetesen tapos lefele, akkor legalább ne hangoztassa, hogy neki fontos a szolidaritás, a társadalmi igazságosság, meg a nyomorult helyzetben lévő kisebbségek, ne csináljon úgy, mintha baloldali lenne. Gondolok itt például Kiss Noémire, a Partizánra vagy Ungár Péterre és a lapjaira.
Egyébként nagyon vicces-tragikus az a helyzet, hogy a transzneműeknek azért kell kaparniuk, hogy a valamennyire elfogadott buzi kategóriába felküzdjék magukat a baloldalon. Hogy elvtársak, ne lőjetek: mi is buzik vagyunk! De hát ez a helyzet.

Amikor azt mondod, hogy transzfób, mit értesz alatta? Ez már csak azért is ide vág, mert a könyvedet is egy kis értelmező szótárral kezded, hogy melyik fogalmat hogyan használod.

A transzfóbiát általában nehezebb észrevenni, mert nem vagyunk benne annyira gyakorlottak, mint a rasszizmus vagy a homofóbia felismerésében.
A legegyszerűbb egy teszt: ültessük át a hallottakat transz és cisz (női) kontextusról homoszexuális-heteró vagy roma-magyar kontextusra. És ha olyan állításokat kapunk, mint például nem kéne a melegeket, romákat beengedni a többségi társadalom által használt mosdókba és öltözőkbe, mert veszélyesek lehetnek; nincs bajom a melegekkel, csak a gyerekeket féltem a buzilobbitól; megszűntek a biztonságos terek, amióta bemehetnek oda a roma/leszbikus nők; a roma aktivizmus valójában egy magyarellenes támadás, és a romák szerepeltetése láthatatlanná teszi a magyarokat - akkor ez transzfóbia. Ezek a kirekesztő, démonizáló uszítások a transzneműekkel szemben a baloldalon is teljesen elfogadottak, miközben ugyanazokat az állításokat egy kisebbséggel arrébb biztos nem tolerálnánk. Ez nagyon nincs rendben.
A másik indikátor az empátia hiánya. Mert lehet kritizálni dolgokat a transz aktivizmus háza táján, én is teszem. De mindannyian ismerjük, amikor valaki úgy kritizál, vagy éppen szíd, hogy közben tényleg nem ellened, hanem érted haragszik. De amikor valaki úgy támad, hogy teljes mértékben ignorálja, hogy a transzneműek nem egy elvont, elméleti csoport, nem egy másik ideológiai iskola képviselői, hanem többnyire a családjuk által is kirekesztett, mélyen a képességeik alatt dolgozó, prekariátusban élő, kiszolgáltatott és ezerszer megrugdosott emberek, akik ellen most már nemcsak ezek a transzfób feministák uszítanak, hanem a kormány is, például egy, a választási kampány közepébe tett népszavazással - nos akkor ez transzfóbia. Ráadásul gyakran teljesen mániákus prioritásválasztással.

Mire gondolsz?

Amikor valaki a nők egyenjogúságával kapcsolatban kiemelkedő problémának tekinti a transzneműek létezését, a transzneműek szükségleteit, akkor vagy egyáltalán nincs kapcsolatban a valósággal, vagy a transzfóbia motiválja. És általában az utóbbi a reálisabb.

A Harry Potter íróját, J. K. Rowlingot vádolták ezzel.

Nem vagyok Rowling-szakértő, de ha valaki a transzneműek biztonságos élethez való szükségleteiről nehéz, dilemmás tényezőként beszél, ami okozhat kellemetlen helyzeteket, akkor igaza van. Ha valaki erről egy nőellenes visszacsapás részeként beszél, akkor transzfób. Van egy ismerősöm, aki meglehetősen okos feminista ügyekben, és ő mondta nekem, hogy ne várja tőle senki, hogy elismerje, hogy a ciszneműek privilegizált helyzetben vannak a transzneműekhez képest. Két eset lehetséges: az egyik, hogy nem tudja, hogy mit jelent a privilégium, ami kizárt, mert ilyesmikből doktorál. Vagy annyira megvezetik az indulatai, hogy nem látja be, hány ponton jelent hátrányt például, hogy nekem Vay Márton igazolvánnyal kell boldogulnom. Amikor valakinek a gondolkodását ennyire súlyosan deformálják az indulatai, akkor az szerintem transzfóbia.

Vay Blankának egyetlen kérdést kellett megválaszolnia, de az egész élete múlt rajta
Vay Blankának egyetlen kérdést kellett megválaszolnia, de az egész élete múlt rajta

Miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát? Vay Blanka a Saját ketrecben elmeséli. Mutatunk egy részt belőle!

Tovább olvasok

A kritikák kapcsán érdekel, hogy mit gondolsz a transznemű sportolók kérdéséről. Te is írsz róla, hogy a hormonkezelés hatására átalakul az izomzat. A kritikusok viszont azt mondják, hogy ez a test, ez a csontozat már kifejlődött férfinak, és még hormonterápiával sem tud olyanná válni, mint egy nőé.

Ebben a problémában semmi új nincsen. Eddig is kétszáz olyan helyzet volt, amikor bizonyos emberek nagy valószínűséggel komoly előnyben voltak bizonyos sportokban másokkal szemben. Ha valakinek van pénze jobb felszerelésre, jobb doppingra, akkor  előnyben lesz, vagy például a fekete sportolóknak egy csomó sportban behozhatatlan előnyük van. Mindezt megtanultuk kezelni. Amikor véget ért a szegregáció és a fekete sportolók indulhattak együtt a fehérekkel, lezajlottak ugyanezek a viták, hogy ez így nem fair, de ha ma visszanézzük, akkor elég viccesen néznek ki. A másik, hogy ahol a transzneműség maradandó előnyt jelent, tehát ahol egy hosszan tartó hormonterápia sem tünteti el, azokokban a sportágakban amúgy is súlykategóriák vannak. Tehát mindegy, ki transz, ki nem, mert a 85 kilósok indulnak egymás ellen, és nem egy 85 kilós transz nő fog indulni az 50 kilós cisz nővel szemben.
És ez jó példa a transzfóbia és a transzkritikusság közti különbségre.

Olyan emberekkel szívesen beszélgetnék erről, akiket nem indulatok vezetnek, hanem veszik az időt, fáradságot, hogy átgondoljuk közösen pro és kontra a helyzetet, lássuk az árnyalatokat.

És ha valaki mást fog gondolni, akkor könnyen lehet, hogy nem transzfóbiának, hanem legitimnek fogom tudni tartani a véleményét. Biztos vannak dolgok, amiket én sem tudok, még azt is el tudom képzelni, hogy egy ilyen alapos beszélgetés után kénytelen legyek megváltoztatni a véleményem. Egyébként szerintem a sport kérdésében most nincsenek nagy gondok. Kicsik biztos. 

El tudsz képzelni egy olyan listát, amiben kategorizálják, hogy ezekben a sportokban oké a transzneműek indulása, azokban a sportokban viszont ne induljanak, mert azoknál maradandóak a különbségek?

Talán és elvileg és elméletileg igen. De adódna rögtön a kérdés: a transzneműekre bevezettünk egy ilyen szabályozást, de nem vezetünk be a feketékre, nem vezetünk be a fiatal, és ezért sokkal hajlékonyabb tornászokra, és így tovább. Illetve: a transzneműség egyes sportokban nem előnyt, hanem hátrányt jelent. Akkor azokban nem akadályozzuk őket, hanem előnyt adunk nekik?
Szóval nagyon nehéz.
Azt viszont transzfóbiának kell, hogy tekintsem, amikor a tizenhét éve fennálló szabályozásnak megfelelve tizenhét év után először egy transznemű nő, Laurel Hubbard el tud indulni a súlyemelésben, majd egy darab érvényes kísérlet nélkül ki is esik, azt nőellenes csapásként kommunikáljuk. Erre azt mondani, hogy a nők már a saját sportjukban sem tudnak a férfiak elől hova bújni, hogy a férfiak már női ruhába bújva lehetetlenítik el a nők életét - mi más lenne, mint transzfóbia?

Ez az ügy azért is érdekes, mert olyan transz élsportolóból, akinek egyáltalán esélye van világversenyre kvalifikálnia magát, valószínűleg elég kevés van. Ellenben gyakrabban előfordulhat, hogy transznemű emberrel találkozhatunk hétköznapi helyzetekben. Sokat írtál arról, hogy mennyire nagy élmény volt neked felvenni a szoknyát - mit tud a szoknya a nadrághoz képest? Mi teszi különlegessé?

Ez egy csapda?

Nem, csak szerintem sokfelé el lehet indulni belőle. A szoknya olyan, mint egy szimbólum, nem?

Hát az. Itt szerintem jól kijön, hogy mennyire vagyok kénytelen én is a fennálló társadalmi szocializáció keretei között mozogni, gondolkodni. Ebben a társadalomban szocializálódtam, ahol a szoknya egy női ruhadarab, tehát így és ezért fontos nekem is. Mivel a férfi oldalról jöttem, van egy nagyon demonstratív, erős határátlépés jellege, ennek minden izgalmával, örömével. Az, hogy az ember nemi szervei meg feneke alulról teljesen nyitottan elérhetővé válnak, ad egy gyengeség-, kiszolgáltatottság- és részemről bátorságérzést, hogy ezt így be merem vállalni. Aztán ez nyilván oda vezet, hogy nem tudok ugyanúgy törökülésben ülni bárhol, mint ahogy nadrágban. Tehát a szoknyával elfogadsz egy ilyen behatároltságot, cserébe, hogy jelen lehessen egy picit az életedben az a fajta, számodra fontos esztétikum vagy feminitás. És ezek aztán mind folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy milyen szerepben vagy, milyen keretek között létezel, és hogy ezzel kapcsolatban milyen döntést hoztál. És nyilván szó sincs arról, hogy azok a nők, akik hordanak vagy nem hordanak szoknyát, ugyanezeket mérlegelték. Én is sokkal kevesebbet hordok ma már szoknyát.
És például azt tudjuk, hogy a feminitás szakmailag általában alá van pontozva a maszkulinitáshoz képest, ami megint csak valami, amit a szoknyával kapcsolatban lehet vagy kell mérlegelni

Szakmailag?

Hogy mennyire tekintik az embert kompetensnek. Ugyanaz a pályázat, ugyanaz a szöveg más elbírálás alá esik férfi és női névvel, a femininebb nőket gyakrabban oktatják ki. És az egy csomó nőnek döntési helyzet, hogy kockáztassa-e, hogy a feminin megjelenése miatt esetleg lepontozzák, vagy a feminitás megítélését egy kicsit feljebb tornázza a környezetében azzal, hogy mutatja, feminin megjelenéssel is lehet az ember határozott, kompetens, vezető. Szerintem ez is benne van abban, amikor a szoknyáról beszélünk.

-

Írtál arról, hogyan élted meg, hogy a tested, az izomzatod átalakul a kezelések hatására. A tranzíciós folyamat során lelkileg éreztél hasonló változást, vagy inkább felszabadító volt és önmagadnak érezted magad?

Nem nagyon lehet szétszálazni, hogy milyen változás honnan jön. Megváltozott a hormonháztartásom, ez nyilván valamennyire más agyi területeket stimulál. Hogy emiatt éreztem magam máshogy, vagy amiatt, hogy elkezdtem alkalmazkodni az új szerephez, vagy azért, mert a társadalom kezdett el engem máshogy kezelni, az három teljesen különböző dolog. Alapvetően béke, nyugalom jelent meg bennem, ahhoz tudom hasonlítani, 

mint amikor megy a háttérben valami folyamatos zaj, és nem tűnik föl, csak amikor hirtelen véget ér.

Szoktam ezen töprengeni, és a Saját ketrecet olvasva is eszembe jutott, hogy vajon nem oldana-e meg sok kérdést a férfi-női viszonyokkal kapcsolatban, ha elsősorban emberként tekintenénk egymásra és saját magunkra? Vagy ez egy nagyon naiv feltételezés, mert annyira mélyen belénk gyökerezett az, hogy elsősorban férfiként és nőként gondolunk egymásra és saját magunkra, hogy ezt a keretrendszert kell igazságosabbá, élhetőbbé alakítanunk?

Szerintem felejtsük el, hogy ezeket a kereteket átugorjuk. Nagyon érdekes gondolatkísérlet, de körülbelül olyan közeli és reális megoldás, mint az ökoszisztémák összeomlására az űrkolóniák tervezése. Hogy a nők nagy részének erős a női identitása, a férfiak nagy részének erős a férfi identitása, elsősorban valószínűleg társadalmi szocializáció eredménye. De amíg ilyen erős összefüggésben van ezzel a két nagy kategóriával az, hogy kikhez vonzódunk, hogy kiktől kell nőként tartanunk, hogy kik kapnak jobb fizetést, hogy kik gondolják a környezetvédelmet buzisnak és az oltást és a maszkot fölöslegesnek, addig ezekre a kategóriákra a világ megértéséhez szükség van.
Most például az jutott még eszembe, hogy a transzneműekkel kapcsolatban szokták mondani, hogy a transzneműség elmossa a nőiesség határait, láthatatlanná teszi a nőket, és megnehezíti a nők nemi specifikus hátrányainak, elnyomásának kezelését. És ez részben hülyeség, részben sajnos nem hülyeség.

Arra, hogy miben hülyeség, te is hozol példát a könyvben, amikor listázod, hogy milyen férfi privilégiumokat adsz fel a tranzícióval. De mikor érvényes egy ilyen kritika?

A Fókatelep című fejezet egy queer-női-leszbikus-poli táborról szól. Ott egyre komolyabb a nyomás, hogy nyissuk ki a férfiként született nembinárisok felé is. Abban elég hosszú ideje nincsen vita, hogy azok a nembinárisok is jöjjenek nyugodtan, akik női szocializációval rendelkeznek, mert velük van egy lényeges közös nevező, pedig az is okozott sokak számára komoly gondot. Korábban lehetett mondani, hogy jó reggelt, csajok, most meg már nem, mert lesz ott valaki, aki úgy néz ki és úgy viselkedik mint a többi queer nő, de ezt, még a csoportnak szóló, általános megszólítást is rossz néven veszi. Mert ő nem nő, hanem személy, ember, nembináris. A résztvevőknek pedig fontos, hogy van egy védett hely, ahol szemben az év többi 51 hetével női közegben vannak, ahol beszélhetnek a csoportról mint lányokról, csajokról. Aminek nyelvileg már vége.
Viszont ha bejönnek a nembináris férfiak, akkor azonnal megjelenik a patriarchális társadalom és annak hatásai, tehát egy újabb szinten lenne vége. És ebben a táborban is sok olyan nő van, akit komolyan bántalmaztak a férfiak, vagy csak simán elegük van belőlük, és nekik azt mondani, hogy az ott nem férfi, hanem nembináris, miközben ugyanúgy pasi, csak piros körömlakkja van meg fölvett egy csinos nyári ruhát…  Én is a nyitás ellen voltam, de nagyon rosszul éreztem magam mind az egész vita miatt, mind a saját véleményem miatt. 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Vay Blankának egyetlen kérdést kellett megválaszolnia, de az egész élete múlt rajta

Miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát? Vay Blanka a Saját ketrecben elmeséli. Mutatunk egy részt belőle!

...
Általános cikkek

Egy transznemű harcos küzdelmei

...
Hírek

J. K. Rowlingot most az új könyve miatt nevezik transzfóbnak

Nem csitulnak a hullámok J. K. Rowling körül: most éppen új Robert Galbraith krimije miatt nevezik őt transzfóbnak. A legújabb Cormoran Strike-könyvben ugyanis a detektív egy olyan sorozatgyilkost próbál elkapni, aki férfi létére női ruhákban cserkészi be áldozatait. 

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Podcast

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

George Byron mindent megvalósított, amit egy romantikus költő ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a lírájáról és a botrányairól.

...
Nagy

Borbély András: Rafi Lajos verse lyukat üt a világon [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Borbély András költő, szerkesztő Rafi Lajos egyik versét választotta.

...
Nagy

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.

...
Nagy

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.

...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?

...
Kritika

A Bálnahullás letehetetlen thriller arról, mi van, ha véletlenül lenyel egy ámbráscet

Daniel Kraus Bálnahullás című thrillerében az óceán és egy ámbráscet gyomrának hátborzongató mélyén egy kamaszfiú küzd az életben maradásért, miközben végiggondolja apjához fűződő kapcsolatát is. Lélegzetelállítóan izgalmas könyv, melyben nemcsak az óceán, de a lélek mélységei is feltárulnak.

Szerzőink

...
Ott Anna

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

...
Vass Norbert

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

...
Kolozsi Orsolya

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

...

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

...

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

...

Ezt senki nem mondta – Dr. Benkovics Júlia: Mi történik a nőgyógyásszal, amikor terhes lesz?