A Gyűrűk Urát 1936 és 1949 között írta J. R. R. Tolkien, az Oxfordi Egyetem filológia professzora, majd 1954–1955-ben jelent meg: generációk kedves olvasmánya lett, és erősen hatott a fantasy fejlődésére is. A népszerűségét jól illusztrálja, hogy a Beatles filmet akart belőle forgatni, amiben Paul McCartney lett volna Zsákos Frodó, Ringo Starr Csavardi Samu, Gandalfot George Harrison, Gollamot pedig John Lennon játszotta volna. Az amerikai hippik pedig például ‘Gandalf for president’ és ‘Frodo lives’ kitűzőket hordtak.
A vasfüggöny mögötti Magyarországra viszonylag későn jutott el Tolkien munkássága. 1975-ben A hobbit jelent meg Szobotka Tibor és Tótfalusi István fordításában A babó címmel, majd hat évvel később A Gyűrűk Ura, amit Réz Ádám, Göncz Árpád és Tandori Dezső ültetett át magyarra. (A posztumusz, angolul 1977-ben megjelenő A szilmarilok magyarul majd csak 1991-től olvasható Gálvölgyi Judit fordításában.)
“Még mindig vonz a titokzatos és hősi világa”
Az Új Tükör 1981. július-szeptemberi száma “a könyvkiadás háború utáni történetének talán legnagyobb sikerű bestsellereként” ír a könyvről. Tolkient becsületesnek, de ravasznak is nevezte, mert az író az előszóban ugyan leírja, hogy esze ágában sem volt valamilyen második világháborús allegóriát írni, viszont történelemként hivatkozik saját művére. Pedig a könyv, így az újságíró, valójában tündérmese, még akkor is, ha
“a germán, kelta regékből, középkori heraldikából összeturmixolt történet nem úgy mese, ahogy Ady értelmezte a műfajt.”
Az Esti Hirlap is 1981. szeptemberben számol be a regényről, és egy bájos hibával következetesen tüntékként emlegeti a tündéket. A lap szerint a könyv “hamisított tündérmese”. A szerző egyfelől azt írja, “olyanfajta könyv, amilyet gyerekkorunkban olvastunk vagy szerettünk volna olvasni, és felnőtteknek írva is szívesen fogadjuk, mert még mindig vonz a titokzatos és hősi világa.” Kicsit meg is dorgálja az írót: “mintha belehabarodott volna a szerző a saját világába, maga sem tudván már: valódi-e vagy sem, elkészítette a vidék térképét, a népek nyelvtanát, betűit, énekeit, családfáit, időrendi táblázatait. Oly komolyan, hogy az olvasó maga is hajlik hinni: valóság ez.” Majd ismét dicsérni kezdi, és külön kiemeli, hogy ennek a történetnek az igazi hősei bizony a békés polgárok (azaz a hobbitok).
A Magyar Ifjúság 1981-es, 39. száma egy rádióműsort szemléz, ami az angol mítoszokról szólt: Arthur királyról és a Tolkien teremtette mitikus világról. Kárpáti Andrea el is látogatott akkor Londonban egy Tolkien klubba, ami kapcsán a cikk megjegyzi: a regény sikere nyomán ott
“Tolkien-klubok alakultak, unalmas foglalkozású emberek keresik a Jó és Rossz hatalmas összecsapásában a kiutat a hétköznapok egyhangú világából”.
A Világ Ifjúsága 1985-ös 8. száma a fantasy kapcsán (és a Conan, a barbár apropóján) már arról cikkezik, hogy megállíthatatlanul törnek ránk a barbárok: “Jönnek a barbárok! S nyomukban már ott vannak a kremlinek, hobbitok, babók, törpék és óriások, az ember és állatvilág legkülönfélébb félelmetes és kedves szörnyei, akik Amerika után már Európa mozijainak, újságos standjainak, könyvüzleteinek, kiállítótermeinek, koncertszínpadainak jelentős részét is „megszállták” és uralják.”
A szerző az új irányzat fokozódó népszerűségét jósolta (és milyen igaza lett), és még ízlelgette a “Sword and Sorcery”, a “Fantasy” és a “Heroic Fantasy” kifejezéseket. Az elnagyolt fantasy-történeti áttekintés részeként megemlítette, hogy a csoda, az irracionalitás és a misztikum a felvilágosodás után a fasizálódó és a gazdasági válsággal küzdő harmincas években bukkant fel újra a mesékből a tömegkultúra termékeiben. Tolkient pedig a Fantasy-birodalom “legnagyobb alakjának” nevezte, aki a nyolcvanas években ismét egyre népszerűbb. Ennek oka szerinte a hetvenes években tapasztalható háborús fenyegetettség érzése, amikor “az emberek a mindennapok valóságából ismét szívesen menekülnek a fantasztikum világába”. (A cikk ezután a Conan és a barbárság sikerét elemzi, amiben az István, a király Koppánya és a heavy metal is előkerül, igazi csemege.)
Tündérek és törpék, ez kell az amerikaiaknak!
Tolkienről persze nem A Gyűrűk Ura megjelenésével egy időben kezdtek el cikkezni. A következő részlet szórakoztató példája, mennyire nem tudtak mit kezdeni az elvtársak azzal, hogy a tengerentúlon egy “mesekönyv” a bestseller. A Magyarország 1978-as 24. száma az amerikai könyvkiadási számok kapcsán szemlézi, hogy az Egyesült Államokban “az év 20 legjobb könyve listáján” 18 könyv ért el 100 ezernél nagyobb példányszámot. A “fiction osztályban” az első Tolkientől A szilmarilok lett, több mint egymillió eladott példánnyal, majd a cikkben ez következik, szigorúan három epés ponttal a mondat végén:
“Nem árt, ha az európai olvasóval közöljük: Tolkien könyve tündérekről, törpékről, erdei szellemekről stb. szól…”
Ennél is korábbról, 1973 júliusából való az a Magyar Ifjúságban (28. szám) megjelent interjú, amiben Jan Howard Findert, a Nyugat-Németországban élő amerikai kémiatanárt és “Tolkien-szakértőt” szólaltatták meg, miután előadást tartott az íróról a TIT Tudományos Fantasztikus Klubjában. Csodálatos szöveg két évvel azelőttről, hogy A hobbit/A babó megjelenik magyarul. Finder még “tudományos fantasztikus” műként hivatkozik A Gyűrűk Urára, amit azzal indokol, hogy Tolkien kitalált egy nyelvet, annak írást, majd a nyelvnek egy saját világot, annak térképeket rajzolt, és megírta az ott élő népek történelmét is.
Ez a műfaji bizonytalankodás egyébként máshol is visszaköszön, a Magyar Hírlap 1978. januárjában még a nonszenszirodalomba sorolja a A babót - ahova az Alice Csodaországban tartozik a mai napig.
Hiányzik belőle "korunk nagy témája: a szex"
A lapokban időről időre nyugati cikkek fordítása, szemléje is megjelent - nyilván gondosan válogatva. A The Daily Telegraph-ot 1978-as 18. számában a Magyarország idézte Népszerű műfaj: a fantasy címmel. Az eredeti szerző különösebben nem élvezhette A Gyűrűk Urát, mert ezt írta: “annyira bonyolult, hogy már unalmas”, aztán rácsodálkozott, hogy teljesen hiányzik belőle “korunk nagy témája: a szex”, és szerelemből is csak az eszményi és tiszta jelenik meg benne.
“Azt hittük volna, a mai fiatalok ragaszkodnak a szex mítoszához. Pedig éppen a fiatalok hirdették meg a fantasy diadalát, mit sem törődve a kritikusokkal. (...) A vietnami háború ellen tüntető amerikai egyetemisták trikóingén a felirat Tolkien regényének hőseit éltette.”
Hasonlóan vitriolosan írt Tolkienről a Newsweek újságírója is, akit az Interpress Magazin talált magyar közlésre méltónak az 1979-es 2. számában. Az újságíró szerint A szilmarilokat “egy spleenes angol írta”, A Gyűrűk Ura „történelem előtti sci-fi regény”, majd Anthony Burgesst idézi, aki szerint Tolkien „sokkal alaposabb munkával épített egy ellenvilágot, mint bárki más az irodalom történetében”. Ennek ellenére az újságíró elég lesújtó véleménnyel volt A szilmarilokról: “igazi nagy pop látványosság”, “hollywoodi ízű”, amire szerinte a Disney hatott, és aminek hatalmas sikere szerinte mégsem meglepő, hiszen akkor jelent meg, amikor a fiatalok sorban állnak, hogy láthassák a Csillagok háborúját és a Harmadik típusú találkozásokat.
Amikor Vekerdy Tamás Tolkienre hivatkozott
Aki egyértelműen védelmébe vette Tolkient, az például Vekerdy Tamás, aki az Élet és Tudomány Kalendáriumának 1979-es kiadásában írt arról, mennyire jól ráérzett Tolkien a mesék értékére, a bennük rejlő igazságra, és hogy Tolkien véleménye mennyire passzol ahhoz, amit Vekerdy szerint a gyerekeknek válaszolnunk kell, ha megkérdezik, igaz-e, amit a mese mond: “Tolkien azt mondja, hogy amikor a gyerek azt kérdezi tőlünk, hogy: igaz ez? - akkor tulajdonképpen azt mondja: »Ez jó! Szeretem ezt! De ez most is mind így van? Itt, ahogy így fekszem most az ágyban és te beszélsz, velem - biztonságban vagyok?« Mire a válasz:
»Az biztos, hogy nincsenek sárkányok Angliában manapság.«
Ez minden, amit a gyerek hallani akar! (...) A gyermeket a mese valóságánál sokkal inkább foglalkoztatja az a kérdés - és hamar el is dönti -, hogy melyik a jó oldal és melyik a rossz!”
(Kiemelt kép forrása: History Hustle)
