Rainbow Rowell regényében egyszerre követhetjük hőseink jelenlegi életét és kapunk darabkákat a múltjukból. Shiloh és Cary gimis barátjuk, Mikey esküvőjén találkoznak újra 15 év után. A középiskolában elválaszthatatlan hármas évek óta nem látta egymást, ami miatt egyformán várt és rettegett ez a találkozás. A gimiben titokban szerelmesek voltak egymásba, ezt azonban a kamaszos bénázások és szorongások egy furcsa barátsággá szorították. Shiloh időközben férjhez ment, szült két gyereket, majd el is vált. Most 33 évesen újra egyedülálló és ismét az édesanyjával él. Cary tengerészgyalogosnak állt, ahogy egész életében tervezte. Az esküvőn végre összeszedik a bátorságukat egy lassúzásra, ami sokkal messzebbre vezet.
Rainbow Rowell: Lassúzás (részlet)
Egy
2006. január
Ahogy megérkezett a meghívó az esküvőre, Shiloh azonnal igennel válaszolt, mert úgy érezte, ott a helye.
Mikey az egyik legrégebbi barátja, de az első esküvőjére nem tudott elmenni, mert akkoriban nem engedhette meg magának, hogy elutazzon Rhode Islandre. (Ez azóta sem változott.)
Ezúttal azonban a környékről választotta az aráját, aki egy-két évvel alattuk járt a gimiben. Itt, Omahában házasodnak, az utca végén, így ezt már kár lenne kihagyni. Különben is, mindenki ott lesz, aki számít, már csak azért is, mert Mikey-t mindenki imádja.
Shiloh sosem tudta megfejteni, mivel éri ezt el, és hogyan ragaszkodhat ennyire az emberekhez.
Bejelölte hát az igent a válaszkártyán, és odaírta mellé, hogy: Alig várom!
Egy héttel a nagy esemény előtt kiárusításon vett egy sötétbordó, virágmintás ruhát mély dekoltázzsal, melynek ugyan térd alatt érőnek kellett volna lennie, ám neki csak a térdéig ért. Az ujja kicsit rövid volt, de majd felvesz rá egy farmerdzsekit. (Egyáltalán fel lehet venni farmerdzsekit esküvőre? Egy második esküvőre? Talán nem lesz gond, majd rátűz egy rózsaszín selyemvirágot a mellrészre.)
Az esküvő arra a péntekre esett, amikor Ryan volt a soros. A készülődéssel megvárta, hogy a volt férje elvigye a gyerekeket, mert nem akarta, hogy kisminkelve és magas sarkúban lássa. Nem akarta, hogy feltűnjön neki, mennyire megerőlteti magát.
Tisztában volt vele, hogy a nők többsége direkt kirittyenti magát az exének, hogy lássa, mit veszített, de ő inkább azt szerette volna, ha Ryan többé nem is gondolna rá. Higgye csak azt, hogy a volt neje veszített többet a válással. Gondolja azt, hogy ezért hagyja el magát.
Végül is egy harminchárom éves, elvált nő két hat év alatti gyerekkel ugyan miért ne hagyhatná el magát?
Ryan késett, holott előre figyelmeztette: programja van aznap este, de hamar rájött, hogy nem kellett volna megosztani vele ezt az információt.
A gyerekek máris belefáradtak a várakozásba. Éhesek és hisztisek voltak, mire végre megérkezett az apjuk, aki úgy lépett be a nappaliba, mintha Shiloh invitálta volna.
– Éhesek – közölte a férfival.
– Akkor miért nem etetted meg őket, Shy?
– Azért, mert úgy volt, hogy elviszed őket vacsorázni – emlékeztette Shiloh. Aztán pedig… Már nem is figyelt Ryanre, mert ismerte a reakcióit. Pontosan ugyanazokat a dolgokat sorolja, amiket majd az elkövetkező tizenöt évben is hallgatni fog tőle, amíg közösen nevelik a gyerekeiket. Vajon hányszor olvassa még a fejére a bűneit, hogy milyen hibákat követett el és miben tévedett közös életük során?
Így utólag szinte komikusnak tűnt, mennyire elcseszte az egészet, főleg ha eszébe jutott, hogy egykor milyen büszke volt döntéshozói képességeire.
Tinédzserkorában még nagyon jó volt ebben, képes volt okos döntéseket hozni, és élvezte, hogy egyáltalán adódik erre alkalma. Jó érzés volt választani, ez mindig erőt adott neki.
Ha valaki többesélyes helyzetbe került és nem tudott dönteni, vagy őrlődött két lehetőség között, Shiloh imádott közbelépni, és megoldani a dilemmát. Úgy érezte, a világ gyorsabban pörög, és minden egyértelműbb lesz, ha ő veszi kézbe a dolgokat.
Ám ha most beszélhetne a tinédzserkori énjével, figyelmeztetné, hogy döntést hozni nem is annyira jó dolog, mert mi van, ha nem megfelelően választ az ember.
Ryan végre elment a gyerekekkel, Shiloh pedig sietve letépte új ruhájáról az árengedmény céduláját. Kisminkelte magát, és feltűzte a haját, aztán lábujjhegyre állva felhúzta vádliján a csizma szárát. Tudta, hogy a szertartásról lekésik, de a lagzira még odaérhet. Azt kár lenne kihagyni, hiszen mindenki ott lesz.
Kettő
A lagzit az ifjúsági birkózóklub második emeletének bérelhető termében tartották. Ültetéses vacsora volt, kis névtáblákkal az asztalokon. Minden jel arra utalt, hogy puccos esemény vár a meghívottakra.
– Shiloh! – szólította meg valaki, ahogy belépett az előtérbe. – Már azt hittük, nem is jössz!
Becky volt az, akivel egykor együtt dolgoztak a középiskolai újságon. Elválaszthatatlanok voltak akkoriban – egyszer szórakozásból együtt nyúltak le egy forgalomterelő jelzőbóját –, és néha még mostanában is beszélgettek egymással. Facebookon is ismerősök voltak, bár Shiloh szinte sosem használta ezt a közösségi oldalt.
– Hát, itt vagyok – felelte Shiloh, és magára erőltetett egy mosolyt. Valami azt súgta neki, hogy sok dolgot kell még magára erőltetnie az este folyamán.
– A mi asztalunknál ülsz – folytatta Becky. – Olyan ez az egész, mint egy gimis szerkesztőségi találkozó! Mindenki itt van. Jut eszembe… Eredetileg a mi asztalunknál ültél volna, de azt hittük, nem jössz, ezért odaadtuk a helyedet Aaron Kingnek. Emlékszel rá? Másodéves volt akkoriban...
– Igen, emlékszem rá, és oda ülök, ahova mondjátok.
– De akkor is gyere majd át hozzánk, hiszen mindenki a mi asztalunknál lesz!
– Senki sem tud nemet mondani Mikey-nak – gondolkodott hangosan Shiloh.
– Annyira igazad van! Egyébként jobb ha tudod, hogy bár sokan reménykedtek, nem lesz ingyenpia – nevetett Becky.
Shiloh követte őt a terembe, igyekezett csak előrenézni, direkt nem körbepillantani a helyiségben, ismerősök után kutatva. Aki azt szeretné, hogy felismerjem, annak be kell tolakodnia a látóterembe, gondolta.
Elértek az asztalhoz, ahol már ott ült Becky férje és Tanya is.
Ó, te jó ég! Shiloh évek óta nem találkozott Tanyával! És a férje… Igen, őt is ismerte.
– Helló! Szia, Nia!
És Ronny! Shiloh régen ki nem állhatta, de azért most őt is megölelte. Úristen, mennyi ember a múltból! Abból a rövid korszakból… (Annak idején persze csöppet sem tűnt rövidnek).
Mindenki ismerte Shiloh-t, és mindenki emlékezett rá. Ezek az emberek most ették a salátát, és közben nem győztek szabadkozni, amiért odaadták a helyét másnak, de ő ezt tényleg nem vette rossz néven. Majd később idehúz egy széket, gondolta. Jó újra találkozni a régi szép idők tanúival, nyugtázta magában.
Végül is érthető, hogy ő nem jött el, hiszen Virginiában él, legalábbis Shiloh-nak ez az utolsó információja róla. Talán később valaki majd felhozza a témát...
Hát persze hogy nincs itt! Hiszen a haditengerészetnél szolgál, és bizonyára most is valahol az óceánon hajózik.
Talán nem is jár sűrűn haza. Mintha egyszer ezt hallotta volna…
Ő ugyan nem jött el, de mások igen, szóval akár jól is érezheti magát. Jó lesz a régi ismerőseivel tölteni egy kis időt. Legalább örülhet valaminek...
Shiloh nem akart ott ácsorogni a barátai mellett, amíg a salátájukat ették, ezért megszorongatta néhányuk vállát, aztán átmasírozott a tömegen a sarokban álló asztalhoz, ahová eredetileg Aaron Kinget száműzték volna. (Őszintén szólva nem emlékezett rá, kicsoda ő.) Csak egy pár ült ott, üres székek vették körbe őket.
– Nem gond, ha csatlakozom? – kérdezte.
Az ismeretlenek hellyel kínálták, és bemutatkoztak. Kiderült, hogy Mikey nagynénje és nagybátyja ül ott, és bevallották, hogy már elették előle az összes előételnek kínált kalácskát.
– Minden elfogyott – sajnálkozott a nagybácsi. – Azt hittük, az egész asztal a miénk.
A nagynéni zavartan nevetgélt.
– A tortádat is megettük volna...
– Szívesen odaadom – vágott a szavába Shiloh, és helyet foglalt. Egy gyertya trónolt a tányérján fehér üvegtartóban, amelybe a Mike & Janine, 2006. január 20-át gravírozták.
Shiloh felvette és megszagolta, levendulaillata volt. Aztán, mivel már tudta, tiszta a levegő, mert ő nincs itt, mégis körbenézett.
Az asztalokat a fogadóterem végében terítették meg, a másik oldalon táncteret alakítottak ki. A sarokban, a reflektorok fényében diszkógömb csillogott. Shiloh már három-négy esküvőn vett részt ugyanitt, de most találta a legszebbnek a helyszínt. Valaki az egész berendezést karácsonyi fényekbe borította, a székeket tüllel díszítették.
Érthetetlen módon mindig is szerette az esküvőket. Ahogy azt is, hogy az emberek ilyen alkalmakkor a legszebb ruháikba öltöztek. Szerette a különleges hangulatot, a virágokat, a köszönőajándékokat és a kis zacskós cukrozott mandulát.
Szemügyre vette azokat a vendégeket is, akikre már alig emlékezett a gimiből, és megállapította, hogy mindannyian meghíztak, és idősebbnek látszanak, így vagy úgy megviselte őket az élet.
Mikey New York-i művész barátait könnyű volt kiszúrni, ugyanis kitűntek a népes társaságból, például egy nő élénksárga, szűk ruhában, vagy egy férfi fekete trapéznadrágban és platformtalpú csizmában.
Valaha Shiloh is nagyon sok energiát fektetett abba, hogy az öltözékével kitűnjön a tömegből, de mostanság ez már nem érdekelte. Amúgy se érhetett volna fel soha ezekhez az emberekhez. Mellettük slamposnak, szedett-vetettnek érezte magát, mint most is, pedig évek óta nem fordított annyi figyelmet a külsejére, mint ezen a napon.
Mikey-t keresgélte a tömegben. Bocsánatot akart kérni, amiért lekéste a szertartást. Bár ő talán észre se vette, bizonyára mással volt elfoglalva.
Valaki Shiloh közelében a villájával megkocogtatta a borospoharát, mire mindenki utánozta, mert egyre türelmetlenebbül várták, hogy a vőlegény és a menyasszony megcsókolják egymást. Shiloh követte a tekintetüket, és akkor a legdíszesebb asztalnál hullámos, szőke hajával és széles, bolondos mosolyával megpillantotta Mikey-t. Fehér öltönyt viselt, és nyilvánvaló volt, hogy Janine ül mellette a menyasszonyi ruhájában. Körülöttük sápadtzöld szaténban a koszorúslányok, valamint a násznagyok foglaltak helyet. És Cary.
Cary!
Shiloh összekulcsolta a kezét az ölében.
Cary a násznagy! Hát persze… persze… egyértelmű! Mégiscsak eljött!
Ki nem hagyta volna ezt az eseményt!
Három
Amióta megkapta Mikey meghívóját, Shiloh kábé ezerszer elképzelte már ezt a pillanatot, pedig fogalma sem volt, hogyan is néz ki most Cary.
Nem volt fenn a Facebookon, és nem lehetett megtalálni Google-kereséssel sem.
Ennek ellenére lelki szemei előtt gyakran megjelent mint középiskolás srác, furcsamód mindig a katonai kiképzős egyenruhájában, pedig azóta már összefutottak egyszer az ötéves évfolyam-találkozójukon. Akkor Cary elvegyült a régi barátok gyűrűjében, és aznap alig szóltak egymáshoz. Talán azért, mert Shiloh magával vitte Ryant is, akivel akkor már egy éve házasok voltak. (Caryt persze nem hívták meg az esküvőjükre.)
Shiloh már hónapok óta újra és újra lejátszotta magában a jelenetet, hogy majd találkoznak Mikey esküvőjén, de sejtette, hogy neki sokkal többet jelent ez az egész, mint Carynek. Ő minden bizonnyal nem rágta magát folyamatosan azon, hogy összefutnak-e, és miatta biztosan nem vett új ruhát.
A férfi most – legalábbis távolról – kifejezetten jól nézett ki. Sokkal összeszedettebbnek tűnt a többieknél, és nem látszott annyira megviseltnek. Lebarnult, és a haját még mindig rövidre vágatta.
Felé fordult, mintha megérezte volna, hogy Shiloh figyeli.
A szemkontaktushoz túlságosan távol álltak egymástól, ahhoz viszont elég közel, hogy viszonozza az integetését.
Bár Shiloh nem volt biztos benne, hogy valóban felismerte, önkéntelenül elmosolyodott. Aztán észrevette, hogy Cary még mindig őt figyeli, majd feláll, a menyasszony és a vőlegény mögé lép, súg valamit Mikey-nak, és a koszorúslányok székei mögött átpréselve magát, elindul felé.
Megigazgatta a farmerdzsekijét, és hirtelen nem is értette, miért ezt vette fel.
Cary mélykék öltönyt viselt – az emberek bizonyára már nem bérelnek szmokingot egy esküvőre –, és mivel tényleg az asztala felé tartott, Shiloh felállt, de rögtön eszébe jutott, hogy hölgy létére talán nem kellett volna. Csakhogy már furcsa lett volna visszaülni... Megint megigazította a dzsekijét.
Cary pillantása azt üzente: jövök.
Fotó: Rainbow Rowell honlapja
