A V-2 ballisztikus rakéta az elrettentés eszközeként írta be magát a történelembe, de a második világháború kimenetelére – idő és erőforrás hiányában – már nem igazán lehetett hatással.
Vajon miként jellemzi a civilizációnkat, hogy az első, ember alkotta eszköz, amely kilépett az űrbe, egy katonai, ráadásul megtorlásra szánt tömegpusztító fegyver volt?
Pedig a rakétakutatások kezdetben nem hadi célokat szolgáltak: 1927-ben egy csapat álmodozó mérnökhallgató – élükön Wernher von Braunnal – meg volt róla győződve, hogy számukra nem jelenthet határt még a csillagos ég sem. Az általuk életre hívott Űrutazási Társaságnak a kísérleti rakétaprogramját sajátította ki az 1930-as években a fegyverkezési lázban égő Németország. Így is még számos kudarccal teli év kellett, mire az első rakéták hullani kezdtek Belgium, Anglia, Hollandia és Franciaország földjére. A két legfőbb célpont Antwerpen és London volt. Előbbinél az amerikai utánpótlás elvágása vezette a németeket, utóbbinál a terror.
Két egykori jóbarát lehetetlen helyzetbe sodródik, miközben rájuk nehezedik a történelem: akaratukon kívül válnak kémekké egy ellenséges országban, ahol a világ sorsáról döntenek. Háború vagy béke? A válasz korántsem olyan egyértelmű. Robert Harris feszült thrillerje magával ragadóan vegyíti a fikciót és a történelmi tényeket.
Tovább olvasokBár az az ezeregyszáz rakéta, amely valóban célba is talált a fellőtt több mint háromezerből, nem sok vizet zavart a háború alakulásában, azért egyikünk sem szívesen tartózkodott volna a becsapódás körzetében. A mai átlagember – már ha szerencsés – nincs tisztában vele, milyen pusztítással jár egy rakétatalálat: Harris regényében mintha egyenesen minket kapna telibe a háromszoros hangsebességgel lecsapó, „csendes gyilkos”. Nincsen figyelmeztetés, hanghatás vagy légiriadó, csak a mérhetetlen pusztítás. Sorban állsz a deptfordi Woolworth áruházban a háborús időszakban fehér hollónak számító vasedényért, és váratlanul rád omlik az épület. Abban a pillanatban százhatvanan halnak szörnyet körülötted a romok alatt vagy a robbanás lökéshulláma következtében, és te szerencsésnek mondhatod magad, hogy ez tudatosodhat benned, mert azt jelenti: élsz. Képzeld el, hogy ez bárhol és bármikor megtörténhet! A V-2 támadások több mint kétezer-hétszáz ember halálát okozták, és további hatezer-ötszázan súlyosan megsérültek miattuk. A második világháború százmilliós emberveszteségéhez képest elenyésző szám, ám Harris – miközben személyes tragédiákat fest föl – tesz róla, hogy másképp gondoljuk.
Mert áldozatból egyetlen ember is sok.
A Woolworth áruház V-2 rakétatalálat után
A fiatal Kay Caton-Walsh repülőhadnagy a szeretőjével együtt túlélője egy, a Woolworth áruházhoz hasonló, londoni rakétatámadásnak. Ez is közrejátszik abban, hogy részt vegyen a WAAF, a Női Kisegítő Légierő V-2 ellen hadrendbe állított új egységében. Meg persze az is, hogy a belgiumi kiküldetés talán némi rálátást biztosíthat kaotikus szerelmi életére. Mechelenben azonban többet talál, mint gondolta: a matematikát mint fegyvert, és egy új romantikus kapcsolat ígéretét.
1938: Németország bekebelezte Ausztriát. Most a Szudétavidék következik. Hitler háborúra készül, míg az angolok, Chamberlain miniszterelnök vezetésével, a békéért dolgoznak. A helyzet pattanásig feszült, és úgy tűnik, semmi sem tudja visszatartani Európát egy újabb háborútól. Olvass bele a könyvbe!
Tovább olvasokRudi Graf mérnök minden álma, hogy az általa épített rakétával az emberiség egyszer elérje a Holdat. Ehelyett abban kénytelen segédkezni, hogy a nácik halált szórjanak az ellenségeikre. Miközben a vesztét érző német vezetés embertelen iramot diktál a rakétaindításoknál, a kiforratlan technika szaporodó meghibásodásai az ifjú mérnök fejére vonják az SS haragját.
Kilövésre készen
Harris két, egymással szemben álló főhősét a V-2 röppályája köti össze: a férfi az indításán, a nő az elhárításán ügyködik, és bár ismeretlenül is a másik elpusztítására törnek, valójában nem ellenségei egymásnak.
Olyan korban születtek, amely mindenféle, rajtuk kívül álló ok miatt szétválasztja az embereket.
Graf meghasonlott lélek, akit felemészt a bűntudat, de a lelkiismeret-furdalását elnyomja a túlélés kényszere. Caton-Walshnak pedig – hiába van a Női Királyi Légierőnek patinás múltja – meg kell küzdenie az érvényesülésért egy szűk látókörű férfivilágban.
A WAAF, a Női Kisegítő Légierő
Eközben a férfi szembesülni kénytelen egy önmagát felemésztő politikai rendszerrel, amely világnézete miatt százezreket áldoz fel és ránt magával. Graf tragédiája, hogy ő maga is többszörösen bűnrészes: nemcsak mint aki parancsra meghúzza a ravaszt, hanem a fegyver megalkotójaként is. Olyan, mintha a szerző Graf fiktív karakterébe vetítette volna bele a regényben is feltűnő valós történelmi személyiség, Wernher von Braun lelkiismeretét.
A rakétatudomány atyjának megítélése Harris könyvében erősen ambivalens, a történelmi ideológiák hullámlovasaként tűnik föl.
Wernher von Braun, az űrutazás és a rakétatudomány atyja, a Wehrmacht gyűrűjében
A V-2 éppoly feszült és olvasmányos, akárcsak a szerző korábbi, a müncheni békekonferenciáról szóló regénye. Caton-Walsh történetszálába vegyül egy kis kémhistória és csipetnyi romantika is, Graf szőrmentén az ellenállással ismerkedik.
Harris vitathatatlan erénye, hogy a történelmi tények és a technikai adatok sűrűjében sem téveszti szem elől a lényeget: az embert.
A regény köszönetnyilvánításában szerepel, hogy a rakétakutatás többe került a németeknek, mint a Manhattan Projekt az Egyesült Államoknak: „bármely hadban álló ország forrásainak messze a legnagyobb mérvű elpazarlása volt egy mérhetetlenül költekező háborúban”. Ugyanakkor nekik köszönhető, hogy az ember végül csak kilépett az űrbe. A világháború lezárását követően mind az amerikaiak, mind az oroszok hadizsákmányként tekintettek a rakétatechnikára. A német „know-how” felhasználásával juthatott el az első műhold és ember szovjet részről az atmoszférán túlra. Az Amerikában otthonra lelő von Braun révén pedig az első ember a Holdra. A rakétakutatás a nőket sem engedte messze magától. Az űrutazás alapja ugyanis a matematika, a rengeteg számítást pedig a számítástechnika hajnalán még manuálisan kellett elvégezni. A NASA űrprogramjának lelkét akkoriban egy afro-amerikai nőkből álló matematikus csapat alkotta. Erről szól Margot Lee Shetterly azonos című regényéből adaptált, három Oscar-díjra jelölt A számolás joga. Még szerencse, hogy a tudomány az ember felett áll: teljesen közömbös számára a bőrszín és a nem.
