Linda Scott az Oxford University Entrepreneurship and Innovation programjának DP World professzor emeritája, többek között a Global Business Coalition for Women's Economic Empowerment főtanácsadója, akit a Prospect (Egyesült Királyság) korunk huszonöt legjelentősebb globális gondolkodója közé sorolt 2015-ben. Scott nemzetközi vállalatoknál, ügynökségeknél, nemzeti kormányoknál és globális civil szervezeteknél készít elő és felügyel olyan projekteket, amelyek a nők nagyobb részvételét teszik lehetővé a világgazdaságban.
Linda Scott: Dupla X – Számoljunk a nőkkel! (Részlet)
Fordította N. Kiss Zsuzsa
Első fejezet
A dupla X gazdaság
Míg Accra kivilágítatlan utcáin vitt az autó, vadul vert a szívem. Az elsuhanó jeleneteket felindultan kommentálta a sofőr.
Hajléktalan kamasz lányok százai derengtek elő a homályból. Némelyik félmeztelenül, vödörből mosakodott a nyílt utcán, nem lévén hova elvonulnia. Mások egymás hegyén-hátán aludtak. – A falvakból rajzanak ide – mondta a sofőr. – Mert különben a szüleik eladják őket olyan férfiaknak, akiket nem is ismernek, feleségnek, akit nappal dolgoztatnak, mint a barmot, éjjel meg szexre kényszerítenek. A lányok a városba szöknek, azt hiszik, menedék.
Sok lánynak domborodott a hasa, soknál volt kisgyermek. A nemi erőszak mindennapos a falvakban, mondta a sofőr, de ezeken az utcákon úgyszintén. – Egy teljes nemzedékünk nő fel születésétől fogva az utcán – fakadt ki. – Sosem tudják meg, mi a családi, közösségi összetartás. Honnan tanulhatnának különbséget tenni jó és rossz között? Mivé lesz Ghána, amikor felnőnek ezek a gyerekek?
Mint mondta, a legszerencsésebb lányok a piacon kapnak munkát, a vásárlók kosarait cipelik a fejükön egyensúlyozva, ám sokuk prostitúcióra kényszerül. Van, akire ősi rémálom szakad: a rabszolga-kereskedelem prédája lesz, amely Nyugat-Afrikából irányul a világot behálózó bűnszervezetekhez.
A szállodám halljába lépve úgy éreztem, mintha egy másik dimenzióból tértem volna vissza. Hosszú ideje végeztem már terepmunkát szegények között a világ minden táján, de felzaklatóbb tapasztalatban sosem volt még részem, mint ezen az első ghánai estén.
Délután érkeztem. Célunk az volt, hogy oxfordi csapatommal elindítsunk egy ígéretes programot, amelynek révén a mezőgazdasági régiókban a lányokat az iskolapadban tarthatjuk, és nem morzsolódnak le. Pofonegyszerű program volt amúgy – ingyenes tisztasági betét –, egy próbát okvetlenül megért.
Ha a lányok elvégezhették a középiskolát, már bizonyítottan gazdasági fellendülést eredményezett a szegény országokban
– megmutatkozott, hogy a képzett nők a munkaerő-kínálatban nem csak a létszámot növelik, a minőségét is emelik. Az iskolázott lányok később vállalják első gyermeküket, ezért kevesebb gyermeket szülnek, fékezve a túlnépesedést. Másképp is nevelik gyermekeiket, ragaszkodnak iskoláztatásukhoz, helyes táplálásukhoz, megfelelő egészségügyi ellátásukhoz. Ezek az anyák parancsolnak megálljt az Afrikát béklyózó pusztító, öröklődő szegénységnek.
Ám ezen az estén a taxisofőröm felnyitotta a szemem, hogy mi történik, ha a lányokat az iskolából kipenderítő hatalmak világgá is kergetik őket. A kétségbeesetten menekülő lányok szörnyű sorsa nemzedékekre szólóan jelent veszélyt és okoz szenvedést az egész régió számára. Tisztában voltam vele, hogy ez a romboló erő az egész világon végigsöpör, átterjeszti az erőszakot, az instabilitást más országokra is – lévén az emberkereskedelem a nemzetközi bűnözés egyik legjövedelmezőbb ága. Az akkor este átéltek egyszer s mindenkorra megváltoztatták munkámhoz való viszonyulásomat. Az érzés, hogy tennem kell valamit, azóta is eleven bennem.
Valószerűtlennek tűnik, de igaz, hogy a nők gazdasági egyenjogúsítása nem egyet megszüntetne a világot szipolyozó fő bajokból, és elősegítené az általános jólétet: könyvem érvelésének ez a leglényege. Nem csak az accrai sötét utcákról, más helyszínekről is tudósítani fogok. Megosztom afrikai falvakban, ázsiai nyomornegyedekben, londoni üléstermekben, az Egyesült Államok egyetemein szerzett személyes élményeimet. Bemutatom, hogy ugyanaz a cinkos kirekesztés van jelen mindenütt, mindig negatív eredménnyel.
2005 óta addig sosem látott adatbőség világít rá: a gazdasági egyenlőtlenség sajátos mintája rajzolódik ki minden nemzet női populációjánál, és azonos mechanizmusok betonozzák be a hátrányokat. A nők gazdasági érvényesülését nemcsak a munkában és a bérezésben korlátozzák, hanem ezeken túlmenően a tulajdonjogban, a tőke, a hitel és a piac vonatkozásában is. Az ilyen gazdasági akadályok, valamint a nőket általánosságban szorongató kulturális korlátok – szűk mobilitás, a reproduktív egészség sérülékenysége, a nemi erőszak állandó fenyegetése – folytán keletkezik a nők sajátságos árnyékgazdasága: ezt nevezem dupla X gazdaságnak.
Ha a globális közösség ledöntené a nők előtt magasodó gazdasági gátakat, a béke és a jólét páratlan korszaka köszönthetne ránk. Az elmúlt évtizedben elindult egy mozgalom, amelyet éppen ez a szándék vezet: a gátak ledöntése. A nők esélyteremtése mozgalom nem számlálhat még sokakat a soraiban, de máris globális kapcsolatokkal rendelkezik, a világ legbefolyásosabb intézményei közül mind több lép partnerségre vele: kormányok, nemzetközi ügynökségek, neves alapítványok, jótékonysági világszervezetek, vallási szervezetek, nemzetközi vállalatok.
A kezdetektől részt veszek a nők esélyteremtésének mozgalmában. Szerepem eleinte a kutatás volt, kísérletezés a nők pénzügyi autonómiáját előmozdító ötletekkel. Agrárrégiókban tevékenykedtem, főleg Afrikában. Kipróbáltam a saját koncepcióimat, és másokét is, közvetlen kapcsolatot teremtve a különböző országok eltérő körülmények között élő női lakosságával. Évente konferenciát szerveztem a nők gazdasági egyenjogúsításával foglalkozó kutatóknak The Power Shift Forum for Women in the World Economy (Fórum a női befolyás megváltoztatásáért a világgazdaságban) címmel, hogy az ügyért munkálkodók kicserélhessék ismereteiket. 2015 óta másra helyezem a fő hangsúlyt. Bár továbbra is végzek kutatásokat távoli régiókban, a világ fővárosaiban is részt veszek a globális reformokról szóló politikai eszmecseréken.
Gyakorta elkeserítők a tapasztalataim. A nemzetek pénzügyminiszterei, akik a világgazdaságot irányítják, amolyan nőegyletként kezelik a nők érdekében szót emelőket. Az APEC (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) vagy a G20 rendez olykor „nők hetét”, vagy „akciócsoportot” indít, esetleg egy fél mondatot is betesznek a nőkről a közleményeikbe, de a terveikben már nem hajlandók állampolgáraik felének speciális igényeivel számolni.
Nem vesznek tudomást arról, hogy a nők kizárása árt a gazdasági teljesítménynek, sem arról, hogy a nők bevonása a nemzeti költségvetésbe meghozná az általuk lélekszakadva hajszolt növekedést.
A dupla X gazdaságot partvonalra szorítják puszta előítéletből.
Ezért szólítom meg az olvasókat a mozgalom nevében. Könyvemmel szószólókat, aktivistákat, gondolkodókat akarok toborozni, akik a nők gazdaságba való bevonásának ügye mellé állnak. Konkrét, logikus, hatásos fellépést javaslok. Mindenkihez szólok, nemi identitástól, rassztól, származástól függetlenül. Mindegy, hogy gyárban, irodában, farmon, otthon vagy online dolgozik. Amikor könyvemben azt írom, „így és így kellene tennünk”, „leszűrhetjük ezt és ezt”, a többes számot mindnyájunkra értem.
Miért csak most tanulmányozzuk a dupla X gazdaságot? Ez idáig két akadálya volt ennek: az adatok hiánya és a piaci folyamatok egyoldalú szemlélete. A gazdasági mérések a pénzmozgásra összpontosítanak, ám a nők közreműködéséért a gazdaságban, amilyen például a háztartási munka vagy a mezőgazdasági termelés, sokszor nem jár fizetség. Az adatfelvételkor ráadásul a szokásos legkisebb egység a háztartás, amelynek jövedelmét, a nők keresményét is beleértve, a férfi családfőnek szokás tulajdonítani. Már pusztán ebből a két okból is elsiklottunk többnyire a nők gazdasági tevékenysége felett.
Tovább ront a helyzeten, hogy intézményesen, az egyetemek, a kormányzatok révén általában nem történt nemek szerinti adatgyűjtés, adatelemzés, és a szegény országok egyébként is szűkösen szolgáltattak adatokat, kiváltképpen a társadalmi nemek tekintetében. A hetvenes évek nőmozgalmai idején a tudományos életben nagyon kevés volt még a nő, ezért a tudományterületek nem vették őket igazán komolyan. Az elmúlt ötven év során a női tudósok létszáma és rangja egyaránt nőtt, és diszciplínák egész sorát – például a történettudományt, az antropológiát, a pszichológiát, a szociobiológiát, a régészetet, az orvostudományt és az élettani tudományokat – alakította át egyetlen egyszerű kérdés: Hát a nők? Van azonban néhány terület, ahová a változó szellemiségnek ez a hulláma még nem ért el: ezek egyike a gazdaságtudomány. Mindeközben a mérvadó genderadatok hiánya miatt a nők helyzetét módszeresen elemezni, ittjét másholjával vagy akár mostját azelőttjével összevetni nem lehetett.
A legfőbb baj azonban a mélységes lenézés, amellyel a közgazdák a nőket illetik: ez tartja vissza őket a kérdés napirendre tűzésétől. A nemzetgazdaságok fogaskerekeinek mozgatói az egyetemek gazdasági tanszékeinek doktori iskoláin kapnak képzést; ott azt a felfogást sajátítják el, hogy a gazdaság elfogulatlan mechanizmus, magasan a nemi megkülönböztetés és a hasonló ügyek szintje fölött. Az egyetemeken oktatják a közgazdászokat arra, hogy a nőket mint osztályt lenézzék, semmibe vegyék.
