Salman Rushdie-t pénteken a színpadon késeltek meg az előtt, hogy felszólalt volna a szólásszabadságról egy száműzetésben élő művészeknek szervezett rendezvényen, a New York állambeli Chautauquában. Rushdie negyedik, A sátáni versek című könyve megjelenése után, 1989-ban az iráni Homeini ajatolllah fatvát, azaz vallásos halálos ítéletet hirdetett az íróra, akinek jelenleg is hárommillió dolláros vérdíj van a fején.
Atwood felidézte, amikor egy 1992-es jótékonysági eseményen vett részt, a PEN elnökeként rábízták a feladatot, hogy mutassa be a közönségnek a titokban Kanadába utaztatott, majd a biztonságiak által színpadra csempészett szerzőt. Szerinte akkor is ki kellett állni mellette, ahogy most is.
Atwood arra is kitér, hogy Rushdie 1981-ben, második regényével, az Éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi életbe, amely abban az évben elnyerte a Booker-díjat. Rusdie szövegének „leleményessége, terjedelme, történelmi mélysége és verbális ügyessége lélegzetelállító volt, és ajtót nyitott az írók következő generációi előtt.” Olyanok előtt, akik korábban úgy érezhették, hogy identitásuk vagy témájuk kizárja őket az angol nyelvű irodalomból. Atwood szerint „rengeteg író és olvasó tartozik neki régóta nagy adóssággal” és most újabb adósággot halmoztak fel.
„Régóta védte a művészi kifejezés szabadságát minden ellenféllel szemben; most, még ha fel is épül sérüléséből, ennek mártírja lesz.
A meggyilkolt, megkínzott, bebörtönzött és üldözött írók jövőbeli emlékművén Rushdie nagy szerepet fog kapni.” Az író megtámadásával „ismét bebizonyosodott, hogy a mai világban bárhol bármi megtörténhet. Az amerikai demokrácia olyan veszélyben van, mint még soha: egy író elleni merényletkísérlet csak egy újabb tünet.” (Ezzel kapcsolatos aggodalmairól egyébként maga Rushdie is beszélt két héttel a támadása előtt, a német Stern magazinnak adott interjúban.) Atwood pedig azt is kifejtette, miért könnyű az elnyomó rezsimek számára az írókat céltáblaként használni:
„Kétségtelen, hogy ez a támadás azért irányult ellene, mert negyedik regényét, A sátáni verseket (...) eszközként használták egy távoli ország politikai hatalmi harcában. Amikor a rezsim nyomás alatt van, egy kis könyvégetés népszerű és figyelemelterelést eredményez.
Az íróknak nincs hadseregük. Nincsenek dollármilliárdjaik. Nincsenek foglyul ejtett szavazótáboruk. Ezért olcsó bűnbakok. Könnyű őket hibáztatni.”
Salman Rushdie-t pénteken támadták meg a New York állambeli Chautauqua Intézetben. Már a színpadon volt, és épp a szólásszabadságról beszélt volna egy száműzetésben élő művészeknek szervezett rendezvényen. A Booker-díjas író elleni támadás az egész irodalmi életet sokkolta.
Tovább olvasokEmlékeztet, hogy Rushdie a fenyegetések dacára is gyakran felszólalt a szólásszabadság mellett, ami „egykor egy ásításra késztető liberális közhely volt, mára viszont egy égető, sürgős ügy”. Arra is kitér, hogy a szólásszabadság védelme nem vonatkozik a rágalmazásra, a hazugságokra, és a bizonyított tényekkel való szembemenésre, amelyeket viszont büntetnie kellene a törvénynek.
Atwood ezzel zárja írását:
„Rushdie nem akart a szólásszabadság hőse lenni, de most már az. Az írók, bárhol legyenek is – kivéve ha állami firkászok, vagy agymosott robotok – köszönettel tartoznak neki.”
