L. Ritók Nóra: Ha egyéni sorsokon akarunk javítani, akkor a rendszer hibáit kell megoldani

L. Ritók Nóra: Ha egyéni sorsokon akarunk javítani, akkor a rendszer hibáit kell megoldani

Közel öt éve jelent meg L. Ritók Nóra könyve, a Láthatatlan Magyarország, amely a mélyszegénységben élő gyerekekkel folytatott munkája közben megírt blogbejegyzéseire, cikkeire épült (itt beleolvashatsz). Ezek a megrendítő és felkavaró írások az olvasót elviszi egy olyan világba, amelynek arcai az átlagemberek előtt nem látszódnak. Ezen a Magyarországon kiszolgáltatottság, harmadik világbeli szegénység, fűtetlen, kidőlt-bedőlt falú házak és gyakran éhezés van. A könyv a gettó falai mögé enged bepillantást. Nagyinterjú.

Képek: L. Ritók Nóra / Igazgyöngy Alapítvány

Ónody-Molnár Dóra | 2022. március 01. |
L. RITÓK NÓRA
Láthatatlan Magyarország
TEA, 2017, 320 oldal
-

Történt valami változás, elmozdulás a könyv megjelenése óta eltelt öt évben? Vagy a járvány csak rontott a helyzeten? 

Ma már sokan olvasnak bennünket az országban, és itt is, ahol dolgozunk. Ami az írásban leginkább változott, hogy én sokkal óvatosabb lettem a személyes történetek tekintetében. A könyvemben sok olyan esetet, konkrét élethelyzetet osztottam meg, akár fotóval, amiket ma – már csak az azóta megszigorított adatvédelmi szabályok miatt is – már nem tehetnék meg. De egyébként is óvatosabb lettem, mert a felismert családok körül könnyen konfliktusok gerjedtek, például több adomány érkezett hozzájuk, amit a szomszédok, a közösség nem viselt el. Megkeresték őket, minden kérésünk ellenére, aztán a találkozások nem úgy alakultak, ahogy elképzelték. 

Mert nem tudtak jól segíteni. Ők elmentek, mi meg maradtunk a cirkuszokkal.

Máskor stabilizálódott egy-egy család, és már nem tartotta vállalhatónak, amit korábban igen. És sajnos olyan is előfordult, hogy tisztességtelenül használták fel a sztorikat, például adománygyűjtésre. Közben persze tudom, hogy a világ a „storytelling” irányába halad. Ennek ellenére a blogomon az utóbbi időben a probléma képviselete körül forog a tartalom, és a rendszerkritikus írások dominálnak, bár ezek mögött is mindig vannak személyes történetek. Elkezdtem egy sorozatot a viszont.hu-n, amely gyerektörténeteket mutat be. Az Igazgyöngynek ennyi év után már nagy rálátása van a gyereksorsokra. A hangvételem tehát változott. 

A „storytelling” alkalmas annak a szenvedélynek a kifejezésére, ami a Láthatatlan Magyarország sorait áthatja. Ezen keresztül húzta be az olvasót arra a másik Magyarországra. Ezt a technikát elengedni nem jelent kockázatot? Hogy szárazabbá, „szakértősebbé” válnak az írások?

Igen, ezen mindig tipródik az ember. Az utóbbi időben elkezdtem figyelni arra is, hogy távol tartsam a politikát. A szakpolitikát nem, de a pártpolitikát igen. Az ügy képviselete a fontos, és ebben szeretném elkerülni, hogy bárki kisajátítsa, kihasználja. Az utóbbi egy-két évben kevesebb cikket írok, de aktívabb vagyok a Facebookon, ott osztok meg rövid, akár még történeteket is magukban foglaló írásokat, hogy ezekkel a posztokkal ébresszek gondolatokat. Így tudom közel hozni az egész problémát: a konkrét, tapintható gyereksorssal, a gyerek levelével, az órán történt sztorival. Ezt a vonalat is próbálom meghagyni, de a blog ma inkább a rendszerszintű hibákról és megoldáskeresésekről szól, és talán a szakembereknek is többet mond. De ha nem a kommunikációról beszélek, hanem visszatérve az eredeti kérdésre, hogy mi változott a családokkal, azt kell mondanom, hogy az utóbbi években a helyzet romlott. Az oktatási szegregáció elszabadulása fontos elem ebben a folyamatban. Erről a blogban is sokszor írok. A könyvemet is úgy fejeztem be, hogy egy eléggé elkeserítő harcnak a végén alulmaradtam. Nagyon egyedül maradtam a történetben. Nem tudtunk itt helyben semmit elérni azzal, hogy próbáltam egy deszegregációs együttműködést elindítani. Szerettem volna megváltoztatni az egyházi iskolák szerepvállalását. Nem sikerült. Ezt elég keserves megtapasztalni. Ez újabb és újabb moralizálásra ad okot. Aztán a helyzet amiatt is romlott, mert erősödött a fekete zónára alapozott túlélési stratégia. 

Az olvasók országa című tematikus sorozatunk könyvek segítségével igyekszik körbejárni a legaktuálisabb közéleti kérdéseket a választások előtt. Interjúk, podcastek, recenziók, beszámolók, beleolvasók sorával hozunk képbe, mert hisszük, hogy a széleskörű tájékozódás is segít építeni a társadalmunkat. A sorozat többi cikkét itt találod.

Mit kell érteni a fekete zónán? 

A fekete munka nagyon erősen jelen van. Az időszaki, alkalmi munkák tudnak annyi jövedelmet hozni, ami a közmunkabért kiegészíti. Mert megy a kettő együtt is. Óriási mennyiségű napot elengednek a közmunkából, így az emberek fizetés nélküli szabadságra mennek és ezalatt vállalnak mindenféle alkalmi munkát. Ezek azonban általában nem bejelentett állások. 

Újabban kiürülnek a települések, mert az emberek csak hétvégére jönnek haza, akkora távolságokra szegődnek el építkezésekre, mezőgazdasági munkákra. Az alkalmi munkák miatt tűnnek el a férfiak a faluból?

Igen, sok esetben Toldról, ahol az alapítványunk modellfejlesztése folyik (Alföld keleti része, 30 kilométerre a román határtól – szerk.) is dolgoznak dunántúli építkezéseken. Alvállalkozók alvállalkozóinál. Ők vannak az egész alján, elég változtatos napidíjjal, és annak a kockázatnak is ki vannak téve, hogy nem fizetik ki őket. 

Nem akartak sem szegénységpornót, sem érzéketlenséget
Nem akartak sem szegénységpornót, sem érzéketlenséget
Tovább olvasok

Ez általános?

Előfordul. De nem általános. Ha túl gyakran ismétlődik, hogy egy munkaszervező nem, vagy nem annyit fizet, mint amiben megállapodtak, akkor rossz híre lesz és egy idő múlva nem lesz embere. De a feketezóna nemcsak a feketemunkát jelenti. A szolgáltatáshiányos kistelepülések a fekete zóna nélkül már nem lennének élhetőek. Ahol nincs bolt, ott megjelenik a boltocskázás, ahol nincs dohánybolt, ott lesz illegális cigarettakereskedelem, ahol gyér a közlekedés, ott elindul a pénzért fuvarozás. Elképesztő, hogy mennyire beépültek ezek a tevékenységek a leszakadó települések életébe. Ez az uzsorának is a melegágya. De amíg a nagysága nem éri el az intézményrendszer ingerküszöbét, addig nem foglalkoznak vele. Mindenki tudja, mindenki elfogadja, ha nincs belőle nagyobb baj. Az is nagyon nehéz, hogyan lehet azt megmagyarázni, hogy „oké, azért senki sem szól, hogy illegálisan cigarettát árulsz, de a herbál már nem fér bele, oké, fuvarozz pénzért, de ha kislányokat viszel a kamionsorra, az már nem fér bele”. Nehéz a határvonalakat meghúzni, és megértetni is. Én is úgy indultam, azzal a naiv ábránddal, hogy kifehérítjük a túlélési stratégiákat, és a jogkövető magatartás lesz a minta. Már csak azért is, mert gyakran az a vád a leszakadókkal szemben, hogy nem jogkövetők. 

De hogy lehet jogkövető magatartást képviselni egy olyan rendszerben, amely maga sem jogkövető? 

A korrupcióra gondol?

Igen, a korrupció idáig is leér. Ebben is kudarcos nekifutásaim voltak. Állami beruházásnál dolgoztak a kapcsolatrendszerünkből, érthetetlen és gyanús dolgokat meséltek, de a szálak magasra értek, hiába jeleztem, nem indult el semmi. Máskor, amikor egy kompetenciafejlesztő programban nyilvánvaló hazugságra, korrupcióra bukkantunk, el tudtam érni, hogy utánanézzenek, ami abból állt, hogy megkérdezték a projektvezetőt, aki az adminisztrációért felelt, mi a helyzet. Ő beküldte a dokumentációt, ami természetesen rendben volt. A végén még nekem kellett volna bocsánatot kérnem, mert megrágalmaztam egy sikeres programot, miközben pontosan tudtuk, hogy a beírt tíz ember nem vett részt a tanfolyamon. Sokáig tudnám még sorolni a példákat. És erről beszélek, mikor azt mondom, a rendszer működése sem jogkövető. 

Ha már a közmunka képzési programjainál tartunk. Más települések terepmunkásai is beszámolnak arról, hogy töményen ömlenek a képzetlen, írni, olvasni nem tudó emberekre a mindenféle átképzési programok. Ezek a képzési lehetőségek hozzájárulnak az emberek munkaerőpiaci helyzetének javításához? Mennyire tudják ezek a képzések pótolni azt az el nem végzett munkát, amit a közoktatás hagy maga után azzal, hogy lényegében funkcionális analfabétán bocsájtja ki az általános iskola végén a fiatalokat? 

Ezt a témát többször is feszegettem a blogomban. Írás és olvasási alapkészségek híján teljesen felesleges „elméleti” oktatást tartani ezeknek az embereknek. Mi ezt pontosan látjuk, mert a gyerekekkel és a szüleikkel is dolgozunk. Azokkal a szülőkkel, akik szintén nem kaptak a közoktatásban elegendő tudást. Felnőttként ezeknek a készségeknek az elsajátítása nagyon nehéz. Nemrégiben számoltam végig, hogy a kapcsolatrendszerünkben lévő felnőttek, milyen, a közmunkaprogramhoz kapcsolt képzéseken vettek részt. Volt alapkompetencia-fejlesztő, állattenyésztő-, motorosfűrész-kezelő, targoncavezető-, informatikai, eladó-, kőműves- és dajkaképzés. Ha megnézem, mi történt az emberekkel ezek után, azt kell mondjam, semmilyen változást nem hoztak az életükben. Ma is ott vannak a közmunkán. Annyiban jártak jól, hogy ezekért a tanfolyamokért részvételi díjat fizettek, így aztán beültek és végighallgatták. Ezeknek a programoknak a mérése sem megfelelő, vagy legalábbis nem hiteles. Nem akarok általánosítani, biztosan van, ahol hatékonyak, de amikor van egy, általános iskolás korában SNI (sajátos nevelési igényű) fiatal, aki írni-olvasni alig tud, közepesre vizsgázik egy informatikai tanfolyam végén, miközben a digitális térben a kommunikációja kimerül a lájk küldésében, akkor az nyilvánvalóan nem volt egy tényleges vizsgáztatás. Vagy ott voltak az alapkompetenciák fejlesztését célzó képzések. (Ezek voltak hivatottak pótolni azt, amit az általános iskola nem tanított meg – a szerk.) Mire mentünk vele? Biztosan a módszertan sem volt megfelelő, hiszen nem gyerekekről volt szó, hanem felnőttekről, akiket motiválttá tenni ez iránt nem egyszerű. Mérte valaki valaha ezeknek a programoknak a valós hatásait? Vagy van olyan fiatalember a kapcsolatrendszerünkben, aki bevallása szerint úgy végzett el egy közmunkába ágyazott kőműves tanfolyamot, hogy soha nem rakott falat. Gondoljunk ebbe bele! Az emberek persze végigülik ezeket a képzéseket, mert pénzt kapnak érte, de semmilyen változást nem hoz az életükben. Csak egy papírt, amit valójában a jelenlétért kaptak meg.

Felnőtteknél nagyon nehéz alapkészségeket fejleszteni. Minden fejlesztésnek megvan a maga ideje. Amit 7-10 évesen könnyű lenne, nagyon nehéz később. Ezért mondom mindig, hogy az alsótagozatra kellene fókuszálnia a közoktatásnak.

Hogy ne kerüljenek már felsőbe sem olyan gyerekek, akiknek az írás-olvasás-szövegértés, számolás nem megy megfelelően. Most a szakiskolákban, a gyakorlati félévben 80 ezer forint ösztöndíjat kapnak havonta az államtól a gyerekek. De vajon változik ettől a helyzet? Vagy ez is marad fejlesztésben ott, ahol a közmunkához kapcsolt képzések, amit csak a pénz miatt ülnek végig? 

Olyan, mintha az állam szándékosan azt akarná, hogy ezek a fiatalok ne maradjanak bent a közoktatásban, ne végezzék el a szakképzést, ne érettségizzenek le. Mintha az állam azt akarná, hogy ezek a fiatalok örökre ragadjanak bele a közmunkába és ezekbe a sehova nem vezető közmunkás tanfolyamokba. 

Nagyon sajnálom, hogy a rendszer nem megy vissza a problémák gyökeréig. Ha az iskolarendszer esélykiegyenlítőbb lenne, ha nem körvonalazódnának a feketezónában túlélési stratégiák, nem veszítenék el a motivációt a tanulás iránt már általános iskolás korukban a gyerekek. Ezt pénzzel nem lehet visszaadni. Most hallok olyan próbálkozásról, ami „rész-szakmákat” ad, alapkészség-hiányos fiataloknak. De jól van ez így? A 21. században? Európában?

L. Ritók Nóra: Olyan ellentmondásokkal vádoljuk a mélyszegénységben élőket, amik minket is feszítenek

Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Olvass bele!

Tovább olvasok

Ebben nem kérik ki a véleményét a helyi állami szereplők? Az uniós források lehívásához minden településnek kötelező esélyegyenlőségi terveket és abból levezetett cselekvési terveket készíteni. Nincs esély ezeknek a programoknak a hiábavalóságára felhívni a pénzelosztásról döntő szereplők figyelmét?

Ebben is voltak már konfliktusaim. A HEP (Helyi Esélyegyenlőségi Program) a legtöbb helyen egy dokumentum, ami az asztalfióknak készül. Én találkoztam olyanokkal, amelyeket egy kaptafára készített el egy szakértő, csak az adatokat írta át. Véletlenül rosszul, ezért akadt meg rajta a szemem, mert az egyik település adatai maradtak benne egy másikéban. Senki sem vette észre, ebből is látszik, milyen gyakran forgathatják. Egy konferencián, ahol arról szólt egy előadás, hogy ezek milyen nagyszerűen működnek, szóltam, hogy szerintem nem. De az előadó, aki képviselte ezt a programot, visszautasította ezt a kritikát, mert szerint nem kellene egy negatív tapasztalatból ítéletet mondani. Ami jogos, de félek, nem egyetlen tapasztalat ez, különben nem tartanánk itt. 

Van persze, ahol a HEP-ek felülvizsgálatára időnként összehívják az érintett intézményeket. Voltam ilyenen is, és azt hiszem, ez mutatja legjobban, mennyire nem lehet így hatékony az egész. Ott vannak az óvodák, akik az önkormányzathoz tartoznak. Az iskolák, akik a tankerülethez. A gyámhivatal a járáshoz. A rendőrség a Belügyminisztériumhoz, stb. Az egyházak meg önálló életet élnek, ők nem kötelezhetők semmiféle együttműködésre, nem is érdekli őket az esélyegyenlőség. Mindenhol más a protokoll, mások az elvárások. Még adatokat sem szolgáltatnak egymásnak, mert a GDPR nem engedi. Hogy lehetne így összehangolni bármit? Nem csoda, hogy adminisztratív eszköz marad, ami látszólag kezeli az esélyegyenlőségi problémákat, valójában viszont nincs elmozdulás. 

És tessék. Megint a rendszerről beszélek. A rendszer hibáiban halmozódnak fel ezek a problémák. Az a dilemmám, ha az ember szakpolitikai hatást szeretne elérni, akkor erről kell írnom. Amióta az első könyvem megjelent, ez változott bennem. Én is az egyéni sorsokon szeretnék változtatni, de nem úgy, hogy adományokat gyűjtsek a sztorikkal, és ebből kezeljek helyzeteket.

Ahhoz szeretnék struktúrába állított tapasztalatokat adni, hogyan lehet rendszerszintű működésekkel csökkenteni a generációs szegénységet, a gyerekszegénységet.

Azért írok strukturális hibákról, hogy változtassunk a rendszeren. De erre ma nincs valós politikai szándék. A megoldások, amelyeket nyújtanak, a rendszert nem érintik, mindig mellette, pótlékként működnek. A pótlékok pedig mindig addig hatnak, amíg működnek, utána nem, nem hoznak tartós, beépült hatást. Az ellenzéknek meg sajnos csak akkor vagyunk érdekesek, amikor választások vannak. A rendszerben velünk kapcsolatban pedig csak a szakmai szálak működnek, például az egyetemekkel. Mondhatnám, hogy talán, mivel benne vagyunk a FeTe-ben, mint egyetlen nem egyházi szakmai megvalósító, itt is van egy szakmai kapcsolódás, ebben a reményben is vállaltuk el, hogy így is tudunk hatni. Talán az lesz az Igazgyöngy legnagyobb eredménye, ha a tapasztalatainkat le tudjuk majd írni, hogyha majd lesz egyszer politikai szándék a változtatásra, lehessen hová nyúlni. 

Ha lenne lehetősége átirányítani a közmunkaprogramos képzésekből pénzeket, hová tenné azokat? Hol hasznosulnának úgy, hogy akár már rövid távon is látható javulást hoznának ezeken a településeken? 

Egyértelműen az oktatásba irányítanám ezt a pénzt. A tanárhiányt, szakemberhiányt orvosolandó. Csoportbontási lehetőségeket adnék a szegregált iskoláknak. Más konstrukciót alakítanék ki: az ügy-központú problémakezelést ok-központúvá tenném. Ezt azt jelentené, hogy az oktatás mellé azt a szociális munkát is odatenném, ami nélkül a leamortizáló háttér nem kezelhető. Itt jön be a lakhatási szegénység kérdése és a foglalkoztatás is. Aki mobilizálható volt, az mobilis lett, az más kérdés, hogy köztük sokan a fekete zónában vannak. De jelentős például a nők hátránya, akik a gyerekeik miatt helyhez kötöttek. Nekik esélytelen munkát találniuk. Azt gondolom, hogy ha helyben be tudnánk indítani gazdaságélénkítő folyamatokat, akkor ezekben főleg a mezőgazdaságra, élelmiszerfeldolgozásra, kézművességre és a települési környezetre kellene fókuszálni. Ezeken a területeken betanítható munkára alkalmassá tudnánk tenni az embereket, ezalatt kivárnánk, hogy egy jó oktatási rendszer majd olyan fiatalokat bocsát ki, akik munkaerőpiaci szempontból már megfelelőek lesznek és ezért más életstratégiát tudnak majd választani. 

A példa pedig a gyerek előtt, az értékteremtő munkát végző szülőkkel ott lenne, megerősítésként. Ez azonban ma a legtöbb helyen nem azonos a közmunkával.

Egy civilszervezet nem tudja képviselni ezeknek az embereknek a politikai érdekeit. Megint abba a problémába ütközünk bele, hogy nincs valódi roma reprezentáció a politikai döntéshozatalban. Jól látom, hogy az Igazgyöngy emiatt is van egyedül? Ezért nincs kivel kooperálnia? 

Az intézményrendszerrel muszáj együttműködnünk. Az Igazgyöngy egyik alapfilozófiája, hogy nem támadunk, hanem együttműködést keresünk az intézményrendszerrel. Azt gondolom, mi helyileg itt jól beépültünk. Ezt alázattal kell kezelnem, megértenem a sokszor kényszerű helyzeteket, a kiégett szakembereket. Nekik is segítségre van szükségük, mert a rendszer, amiben dolgoznak, nem működik jól. A partneri viszony elérhető, ha senki sem a konfrontációra, hanem a megoldásra törekszik. Az emberek félnek, a megosztó politika átitat mindent. Ezért is vagyok óvatos: az ügyet kell képviselnem és csak a szakpolitikák mentén. A roma kérdésre térjünk egy kicsit vissza! Ebben is sokat változtam. Ma már a társadalmi leszakadás kérdését nem etnikai oldalról közelítem meg, hanem a szocializációs minták átörökítése és a rendszerhibák mentén. Egy konfliktus miatt én el is engedtem a roma érdekvédelem területét, bár addig harciasan kiálltam érte. Ez tavaly tavasszal történt.

Egy fiatal roma érdekvédelmi csoport nyilvános támadását, miszerint rasszista a kommunikációm, és a fehér gyarmatosító szerepébe képzelem magam, és kiszorítom a romákat az érdekvédelem területéről, már nem bírtam elviselni.

Azért volt ez az utolsó csepp, mert nekem nagyon sok konfliktusom volt már a rendszeren belül dolgozó roma vezetőkkel, akiknél például nem tudom megérteni, hogy miért nem emelnek szót az oktatási szegregáció ellen, akik a kormánnyal egyetértve bólogattak, hogy a gyöngyöspatai roma gyerekek oktatási szegregációja miatt megítélt kártérítés nem is úgy jogos, és ne is pénzben kapják azt meg. Aztán konfliktusaim voltak a korrupciós vonallal, ami leér a települési kisebbségi vezetőkhöz is. Ez pedig nem is veszélytelen történet. Megéltük azt is, hogy roma vonalon ellenünk próbálták lázítani a családokat, akikkel és akikért dolgozunk. Célzottan hergelték fel őket ellenem, hogy ellopjuk a pénzt, vagy például azért szervezünk tanodát, mert hülyének nézzük a gyerekeiket. Volt, hogy éppen csak el tudtuk kerülni az erőszakot.

Akiktől segítséget vártam, akiknek egy szavára ugrottam, ha megerősítés, kiállás kellett a romák mellett, magamra hagytak. Sőt, üdvözölték is a nekem támadó érdekvédőket. Nem azzal volt bajuk, hogy a terepen dolgozunk, hanem az, hogy erről nyíltan, a problémákat nem elkendőzve beszélek. Mert ők azt gondolják, csak a pozitív példák hatnak. A negatív jelenségekről meg hallgatni kell, mert az erősíti az előítéleteket. Már az is probléma volt, hogyan rajzolok a gyerekekkel, szerintük más roma nők sokkal jobban csinálják ezt. Valótlan vádakkal álltak elő, egy támadás-cunami indult el ellenem és akkor ezt mondtam: nincs több erőm. 

-

A terepen egyedül vagyunk. Igaza van a kérdésfelvetésben: kivel kapcsolódjunk össze? Épp ma mondtam a kollégáimnak, hogy ha ezt az egész integrációs kérdést nem éleznénk ki a roma identitásra, akkor sokkal könnyebb lenne. Szerintem nem a roma identitásból fakadnak a problémák, hanem a szegénységből átörökített szociális mintákból. Csak abban a pillanatban, amikor ezt roma kérdésként kezeljük, és megjelenik a roma érdekvédelem, akkor azonnal érezhető a hiánya annak, hogy nincs egy olyan réteg, amely tényleg képviselné őket, és össze tudna fogni egymással, és másokkal is. Talán egyszer lesz majd… idő kell ennek is. Nyilván dolgozom ezért én is, mert a gyerekeink nagy része roma, nem tudom átlépni ezt a problémát. De nekem soha nem volt kérdés, hogy ki roma és ki nem, hanem az a kérdés, szegény-e vagy nem szegény, milyen szocializációs mintákkal él, és hogyan lehet a problémákat rendszerszinten megoldani. 

Mik azok a problémák, amelyek még további generációkon átívelően fennmaradnak, ha nem lesz rendszerszintű változás? Az Igazgyöngy régóta terepen van, hosszú időt átölelően van rálátása arra, hogy volt-e, és ha igen, milyen irányú változás. Egy konkrét kérdés: kiépült-e vízszolgáltatás Toldon a romák lakta utcákban azóta, hogy ott dolgoznak? Vagy ugyanabban a harmadikvilágbeli szegénységben élnek az emberek, mint 2000-ben, amikor a munkát elkezdték?

A lakhatási szegénység egy kulcsfogalom. Azok a támogatások, amiket a kormány a családbarát politika nevében hangsúlyoz, nem érik el ezt a csoportot. A rendezetlen tulajdonviszonyok, az egymásra költöző generációk, a tudás híján nem karbantartott házak terén semmilyen változás nem történt. A lakhatási szegénység olyan miliőt ad, ami mindent meghatároz. A gyereknél is. Odamegy haza. Abban a térben történik minden, itt zajlik az életük, a zsigerileg beépülő hatásokkal. Vizet bevezetni? Esélytelen. A vizet 250 ezer forintért lehetne az udvarra bevezetni. De miből fizessék ki? 

Miért nem kínálja fel az állam, hogy a vizet minden magyar állampolgárnak biztosítja? 

Ez megint egy rendszerszintű probléma. Biztos vagyok abban, hogy lett volna pénz arra, hogy az állam élhetőbb lakásminőséget biztosítson az családoknak. De mondom: nagyon bonyolultak a lakásviszonyok, és túl azon, hogy ki kinek a házában él, a házakon óriási jelzálog van. A másik, ami iszonyatos: az eladósodás mértéke. Ezzel sem foglalkozik senki. A fogyasztói világ hatása óriási, a szegénységben is. Ha lenne egy erősebb banki kontroll, kinek adnak és kinek nem, az sokat segítene.

Azt gondoltam, hogy a 2008-as válság után ez a helyzet sokat javult. 

A bankoknak az az érdeke, hogy minél többen vegyenek fel hitelt. 

Még működnek a mikrokölcsönök kihelyezését nyújtó uzsorahitellel működő pénzintézetek? 

Mindenki próbálkozik ezzel. Legutóbb például egy telefonos szolgáltató cég ügynökei szállták meg a környéket, és beszélték rá készülékvásárlásra az embereket. Elképesztő volt látni. Volt, aki már másnap eladta az új készüléket ötezer forintért, és a nyakában meg egy olyan tartozás maradt, amiből soha az életében nem mászik ki. Ez a banki szféra céljai ellenére van, tehát van itt egy ellentmondás, amit szerintem fel kellene oldani. Ezek a kölcsönök a szegény rétegeket ott tartják a nyomorúságban. Ez egy olyan bilincs, ami miatt nem tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon. Amikor valakinek a fizetéséből 50 százalékot levon a behajtócég, akkor természetes, hogy az illető a fekete munkát keresi, mert ott a bért zsebbe kapja. Ha ezzel nem kezdünk valamit, akkor ezt a társadalmi réteget nem lehet legálisan foglalkoztatni. És a gyerek ebbe a miliőbe nő bele, ezt a mintát fogja tovább vinni. A szegregált oktatáson kívül ezt tartom még olyan problémának, amin ha nem változtatunk, akkor nem fogunk tudni javítani ennek az óriási tömegnek a helyzetén. 

Mi jelent önnek a sikerélményt? Miből tud erőt meríteni a következő nap elkezdéséhez? 

Mérjük az eredményeinket.

Kevesebb gyerek bukott az iskolában, amióta itt dolgozunk. A középiskolások között többen maradnak bent az oktatási rendszerben. Nincs annyi abortusz. Nincs annyi családból kiemeléses ügy. Kevesebb családnak volt rendőrségi konfliktusa. Az emberek kevesebbszer kerültek egymással konfliktusba, működik egy közösségi mag. Szívmelengető érzés, amikor látom, hogy egymást támogató kapcsolatok vannak. A régi konfliktusoknak, amikor egymásnak estek, nyoma sincs. Le tudnak ülni egymással beszélgetni, vannak kezdeményezések közöttük, amiket ők találtak ki. És erőt ad az is, hogy jók az egyetemi szakmai kapcsolataink. Olyan együttműködéseink vannak, amiben kurzusokat visznek az Igazgyöngy valamelyik területére. Ebben a hallgatókkal, elkötelezett tanárokkal tudunk hosszú távon együttműködni. Tudást kapunk tőlük, ami nálunk nincs meg, cserébe terepi tapasztalatokat adunk, ami ott hiányzik. És: nő a követőink száma. A társadalmi beágyazottságunk szélesedik. És nem politikai alapon. A vallásos, a konzervatív emberek is ott vannak mellettünk. Ha sikerül megértetni, hogy ez az ügy fontos, és sokat kell dolgozni azért, hogy élhetőbb országot teremtsünk, az sikerélmény. 

A második könyvet írja. Mennyire lesz más, mint a Láthatatlan Magyarország és mikorra várható a megjelenés? 

A megjelenést a könyvhétre tervezzük. A könyv inkább rendszerkritikus lesz. És többet tartalmaz majd az ezen a területen dolgozó értelmiségi ember vívódásaiból, moralizálgatásaiból. 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

L. Ritók Nóra: Olyan ellentmondásokkal vádoljuk a mélyszegénységben élőket, amik minket is feszítenek

Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Olvass bele!

...
Általános cikkek

Nem akartak sem szegénységpornót, sem érzéketlenséget

...
Beleolvasó

Futballország belerokkan a mélyszegénységbe

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről

A hét könyve
Kritika
Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult
...
Podcast

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

Podcastunkban a közéleti költészetről, a bal kézről jobbra átnevelt írásról és a közösségi médiáról is kérdezzük a Torkolatcsönd szerzőjét, Fehér Renátót.

...
Gyerekirodalom

Itt a Könyves nagy gyereknapi ajánlója! - 1. rész

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól, éppen ezért arra kértük a hazai gyerekkönyvkiadókat, hogy ezúttal ők ajánljanak olvasnivalót a kisebbeknek és a nagyobbaknak: van itt böngésző éppúgy, mint fantasyregény, de találtok sárkányos, kalandozós és fáraós mesét is. 1. rész.

Szerzőink

...
vl

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...
Forgách Kinga

Az internet egy random mémfolyammá redukálta az életünket

...
vl

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Az első hindiből fordított regény kapta a Nemzetközi Booker-díjat 2022-ben

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége 

...
Hírek

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...
Hírek

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

...
Hírek

Budapest környékén kószál egy medve

...
Szórakozás

A Top Gunon kívül is van repülős élet

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Veres Attila forgatókönyvében a hatalom dönti el, kinek lehet gyereke és kinek nem

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét