L. Ritók Nóra (forrás: Tea Kiadó)
L. Ritók Nóra és harminchárom munkatársa az EU viszonylatában is különlegesen hátrányos helyzetűnek számító Észak-Alföldi térség (Berettyóújfalu és környéke) húsz, mélyszegénységben élő településén végez immár egy évtizede pedagógiai, művészeti és szociális munkát. A hajdanában mindennapos alkotó tevékenységet végző grafikusművész olyan embernek vallja magát, akinél az élet, a munka és a hobbi szerencsés és a munkabírást végsőkig próbára tevő módon egybeesik. L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország című könyvének bemutatóját a Katona József Színházban tartották, a szerzőt és a kötet szerkesztőjét, Kele Fodor Ákost, Gyárfás Dorka újságíró kérdezte.
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország
Tea Kiadó, 320 oldal, 2017, 3990 Ft
A mélyszegénységben élő, elsősorban roma gyerekek között végzett vizuális nevelési tevékenység közepette, mintegy lépésről lépésre fedezett fel L. Ritók Nóra egy probléma-komplexumot: a gyerekek konfliktusai kapcsán eljutott a szülőkhöz, az iskolai gondok kezelése lehetetlen volt a szegregátum feltérképezése nélkül, ehhez pedig szükségessé vált az intézményi és szakpolitikai kérdésekkel való foglalkozás. Végül meg kellett hoznia a döntést, hogy milyen tevékenységi kört tesz dominánssá életében, és L. Ritók Nóra a pedagógiai és szociális munkát választotta. Grafikákat mostanában elsősorban feltöltődésként és ventillációs tevékenységként készít.
Az immár országos, sőt nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkező Igazgyöngy Alapítvány dinamikusan működő branddé vált, amelynek nem csupán alapítója, vezetője, hanem arca is L. Ritók Nóra lett. Jelenlegi feladatai között kiemelkedő fontosságúnak tartja, hogy a segítők hálózata számára egyre komolyabb szerephez jussanak munkatársai, akik között immár az alapítványi munkába egyre aktívabban bekapcsolódó roma kollégák is vannak.Kele Fodor Ákos hangsúlyozta, hogy szabad kezet kapott szerkesztői munkájához: közel ezer oldalnyi blogbejegyzést kutattak fel az internet bugyraiban, hogy aztán szigorú válogatás, újraírás után elkészüljön a mintegy háromszáz oldalnyi anyag, mely szociofotókat, Ritók-grafikákat és az igazgyöngyös gyerekek rajzait is tartalmazza. A szerkesztés fő elve az ellenpontozás volt: pl. a felemelő, örömteli megoldásokat elmesélő történeteket hozzák józan ellensúlyba a megdöbbentő szociofotók. Szerző és szerkesztő számára nagyon fontos befogadói elv volt, hogy az olvasó egyszerre kapjon megrázó, személyes történeteket és minél árnyaltabb, tárgyszerű problématérképet. A kötet, miközben hitelesen feltárja a XXI. századi Magyarországon ijesztő méretekben és mélységben pusztító nyomor képeit, nem engedi az olvasót egyfajta szegénységpornóban kéjelegni, de azt sem teszi lehetővé, hogy totálisan tárgyiasítódjon a problémakör. Szerző és szerkesztő keserű tapasztalataik alapján egybehangzóan állítják, hogy semmiféle reményt nem fűznek ahhoz, hogy munkájuk nyomán a politikai hatalom rádöbbenjen társadalmi felelősségére vagy a hivatalos intézményrendszer kitörjön a problémákat elhazudó, a kormányzatnak való megfelelési kényszeréből. Célközönségüknek a szociálisan érzékeny civil olvasókat, a reménybeli későbbi politikusokat tekintik, illetve nagy örömükre szolgál, hogy az igazgyöngyösök módszertani tudása, esettanulmányaik, konferenciáik a közép- és felsőoktatás bizonyos rétegeiben élénk érdeklődést váltanak ki.
L. Ritók Nóra azt is feladatának tekinti, hogy a civil támogatás, adományozás, segítségnyújtás kultúráját fejlessze, ennek érdekében immár az Átlátszó.hu-n speciális szocioblogot is vezet. Hangsúlyozza, hogy a segítségnyújtás csak úgy hatékony, ha nem esik a kegyet gyakorlás és a hála elvárásának csapdájába. A mélyszegénységben élők világának megismerése, önérvényesítési és közösségépítési kompetenciáik támogatása vezethet csak hosszú távú eredményekre. Ez utóbbiakra pedig mindnyájunknak szüksége van: iszonyatos távolságot kell áthidalnunk a mélyszegénység és saját világunk között.
A kötet olvastán egyszerre érzékelhetjük az igazgyöngyös gyerekek bámulatosan gazdag és felkavaró képzeletvilágát, a toldi roma közösség fellendülő önszerveződését, a szegregátumból egy párizsi egyetemre eljutó fiatal sikertörténetét, valamint a szociális, kulturális kilátástalanság, az örökölt tehetetlenség, a látható Magyarország érzéketlenségének iszonyúan monoton tragédiáit. Ritkán vehetünk kezünkbe olyan könyvet, amelynek ennyire óriási volna a tétje: ha sürgősen meg nem tanuljuk a megismerés, kommunikáció és életvezetés kölcsönösségét, ha nem tesszük láthatóvá és élhetővé a kötet Magyarországát, akkor elveszítjük hazánkat, embertársainkat és önmagunkat.
Szarka Judit
