Vannak olyan könyvek, amik után elveszettnek érzi magát az ember; amikor az utolsó oldalt elolvastuk, egyszerre ébred bennünk megkönnyebbülés és gyötrő kíváncsiság. Hasonló élmény a legutóbbi hét könyve is, Jorge Barón Biza önéletrajzi ihletésű regénye, A sivatag és a magja (olvass bele itt). A történet egy sok éve húzódó válás traumatikus eseményével indul, amikor egy férfi sósavval önti arcon feleségét, akire ezután másfél évtizednyi műtét és gyötrődés vár. A regény középpontjában a pár gyereke, Mario áll, aki szülei politikai öröksége és saját elveszettsége között csapong, miközben Olaszország különböző furcsa alakjaitól próbálja ellesni a múlt túléléséhez szükséges apátiát.
A kötet megannyi érdekes témát tárgyal, mint például traumafeldolgozást, a test társadalmi megítélését, politikai örökséget, az elvágyódást és elidegenedést vagy éppen a sors kilátástalanságát. A könyv hangulatában és stílusában is egyedi – az argentin irodalom egy kortárs klasszikusa lett az évek alatt –, viszont rengeteg hasonló regényt találunk még a dél-amerikai térségben. Ebből ajánlunk most ötöt.
Mariana Enriquez: Ágyban dohányozni veszélyes
Szintén az argentin irodalomból érkezik Mariana Enriquez, aki a horror- és thriller irodalom egyik legjobb kortárs írója, írásaiban mesterien keveri a társadalmi felelősségvállalás kérdéseit, a latin-amerikai történelem sajátosságait, illetve a horror egyszerre groteszk és szimbolikus elemeit. Első magyarul megjelent könyve az Ágyban dohányozni veszélyes remek belépő a kortárs latin-amerikai irodalomba, továbbá izgalmas párhuzamokat mutat Jorge Barón Biza kötetében megjelenő testábrázolásokhoz.
Az említett novellásgyűjteményben az átkok, babonák és szellemek mellett a kannibalizmusra is képes rajongók, az elnyomott, furcsa szexuális vágyak és a nyomornegyedekből eltűnt gyerekek démonai is megtalálhatóak – igazi csemege a horror- és a szépirodalmi olvasóknak egyaránt.
Evelio Rosero: Hadseregek
Latin-Amerika különösen híres a politikai rezsimjeiről, főleg az erőszakos, sokszor katonai és civil összetűzésekbe torkolló rendszerek és diktatúrák gyakorisága miatt. A sivatag és a magja egyik központi eleme a politika, ugyanis a főszereplő mindkét szülője meghatározó politikai szereplők volt, sorsuk pedig meghatározta gyerekük életét is. Evelio Rosero kolumbiai szerző Hadseregek című kötete is hasonló tematikával dolgozik, itt egy polgárháborús összecsapás közepébe kerülünk, ahol látszólag a normális élet és az erőszak feltűnés nélkül váltja egymást. A kötet lírai nyelven és őszintén megírt regény a szisztematikus erőszakról és a politika romboló hatásáról.
Akárcsak Jorge Barón Biza főszereplője, úgy itt is mindent csak megöröklünk, mintha a társadalom és a föld már kezdetektől fogva magában hordozná a szenvedést.
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
A kiábrándult cinizmus és az ösztönszerű élni akarás egy olyan paradox helyzet, ami gyakran előfordul a latin-amerikai irodalomban, mintha az egyes karakterek egyszerre lennének képesek a hősi halálra és a magányos remeteségre. Mario Vargas Llosa első regényében is hasonló gondolatokkal találkozunk. Az Ottlik Géza Iskola a határon perui változata egy katonaiskolában játszódik, ahol egy gyilkosság teljesen felborítja a tekintélyelvű intézmény hierarchikus rendszerét. A jó hírnevet örző felettesek és az igazságért küzdő hadnagy bikaviadalán túl viszont egy szinte gyerekekből álló belső társadalom rajzolódik ki a háttérben, csínytevésekkel, kihágásokkal és erőszakos összetűzésekkel.
A központi kérdés pedig hasonló, mint a hét könyvében: mit tehetünk akkor, ha már előre megrajzolták a sorsunkat, és egy csepet sem kérünk belőle?
Mario Bellatin: Szépségszalon
Hol a határ egészség és betegség között? A betegség csak a normális és megszokott hiánya? Hasonló kérdésekkel találkozunk Jorge Barón Biza és Mario Bellatin köteteiben, utóbbi ugyan egy fokkal feljebb emeli a lécet, a savmarta arc helyett egy gyógyíthatatlan betegséget helyez a közzépontba. A Szépségszalon egy névtelen városban játszódik, ahol a történet elbeszélője, az egykori fodrász átalakítja a stúdióját, hogy a járványban szenvedő beteg elfekvőjeként szolgálhasson.
A dekoratív falak között, amelyek egykor a szépség és gyönyör megteremtését szolgálták, a helyet lassan ellepik az ápolásra szoruló betegek, hogy egy váratlan, de mégis előre érzett pillanatban átlépjenek a halál birodalmába.
A lírai érzékenységgel megírt regény egyben szembenézés is a sokszor idealizált test változásaival, a halál feldolgozásával és a kirekesztettséggel (olvass bele itt).
Juan Rulfo: Pedro Páramo
Egy férfi azért érkezik egy isten háta mögötti kisvárosba, hogy megtalálja az apját, akit Pedro Páramónak hívnak. Így indul a mágikus realizmus alapjait lefektető mexikói író, Juan Rulfo klasszikus regénye, amelyben a múlt és jelen, valóság és álom felbonhatatlanul összefonódik. És akárcsak Jorge Baron Biza esetében, itt is valójában az apa árnyékában mozgunk, kutatva az összes kapaszkodó után, ami kiutat tud mutatni belőle.
Mindkét karakter tudatosan merül el a múltban, hogy felfedve az apa hibáit és gyengeségeit egy olyan pontot találjon, ahol képes szembenézni az apjával, és azon keresztül saját férfiasságával és társadalmi szerepével.
Nem mellesleg nemrég készült filmes feldolgozás a Pedro Páramóból, illetve egy újrakiadást is kapott.
Fotó: jorgebaronbiza.com.ar / Jorge Barón Biza szerzői oldala
