Hamarosan megjelenik Szendrői Csaba (alias dr. Csendrői Szabi) új aforizma gyűjteménye, A dolgok és amik a mögöttem lévő dolgok mögött vannak című kötet. Ennek apropóján beszélgettünk többek között olyan kérdésekről, hogy vajon feltétlenül szükséges-e, hogy az ember, ha poéta, része legyen a kortárs irodalmi kánonnak; valamint hogy mi a szerepe a versnek a 21. századi Magyarországon; és hogyan tesz rá valakit a dafke Petőfi ellenérzés a rímfaragó pályára.
Petőfivel szembeni ellenérzésedből született meg benned a költő. Mi az, ami ennyire triggerelt téged benne?
A kötelező irodalomsága biztosan, illetve az egyszerűsége, ami a nagyszerűsége is egyesek szerint. Úgy éreztem, túlságosan kézenfekvően ír. Persze, ahogy öregszem, és olvastam tőle már mást is, ez a pökhendiség eltűnt belőlem, de azt továbbra is tartom, hogy annál az egyszerű versénél, amit akkor olvastunk az iskolában, sok mindenki más tud jobbat írni. A tanár ki is adta nekem a feladatot, hogy akkor bizonyítsak. Én meg azonnal le akartam tudni a feladatot, úgyhogy elhatároztam: az első dolog, amit meglátok, arról fogok írni.
Így született meg a versem a fogasról.
Nem lett egy remek darab, arra viszont kiváló volt, hogy rájöjjek: engem kifejezetten szórakoztat az írás folyamata, tetszik, hogy ott van az a fehér lap, amire szavakat rakok, formázom, és onnantól kezdve az ott van.
Ez az az érzés, ami miatt azóta is írok. Középiskola óta veszem ezt komolyabban, részben azért, mert olyan barátaim voltak, akik szintén így álltak hozzá. Illetve dráma-filmszakos iskolába jártam, ott volt ennek kultúrája, írtunk irodalmi folyóiratot is. Amikor elkezdtem zenélni, akkor ez meg pláne kapóra jött: ha már verseket írok, akkor adja magát, hogy saját dalaink is legyenek. Ha ez nem lett volna, akkor valószínűleg nem kezdünk el saját számokat írni 15 évesen.
Az iskolában tanulunk fogalmazást, azaz prózát írni, de verset nem. A magyarórák részévé lehetne, vagy kellene szerinted tenni a versírást is?
Talán a rímek az oka, hogy kerülik az oktatásban, illetve a formai követelmények miatt is szélsőségesebb művészi formának tűnhet a vers, mint mondjuk egy esszé. De ez nem igaz, csupán egy rossz beidegződés. Olyan szempontból a vers sokkal érdekesebb műfaj, hogy végtelenül le kell egyszerűsíteni a gondolkodásmódodat hozzá, ideális esetben az összes felesleges sallangot le kell róla szedni. Viszont ha tudsz verset írni, akkor ezt a tapasztalatot sok minden másba is át tudod vinni.
Verset vagy dalszöveget könnyebb írni?
Nálam attól függ, épp milyen hangulatban vagyok. Mindkettő tud szenvedős lenni, de könnyű és magától értetődő is. Elakadni könnyen lehet egy verssel, illetve befejezni mostanában nekem már egyre nehezebb. Régen jobban hidegen hagyott, mit fognak hozzá szólni,
ám ahogy öregszem, már nem csak magamnak, de sok mindenki másnak is jobban meg akarok felelni.
Hol látod ma a költészet helyét, szerepét?
Én eleve egy kívülálló vagyok, nem tartom magamat a hazai kortárs költészeti kánon részének, és nem is kívánkozok bele. Van olyan tervem, hogy a következő kötetem előtt újra elkezdek publikálni irodalmi folyóiratokba, de az elmúlt években nem vágytam ebben a közegbe. Nem mintha bármi bajom lenne vele, de jól elvoltam a magam világában, a zenekarommal.
A versírás és a dalszövegírás nálam egy összefonódó villamosvonal: hol találkoznak, hol nem. Egy csomó versemből dalszöveg lesz, és van olyan dalszövegem, amiből végül mégis inkább vers.
Azt a világot azonban nem tudom ma elképzelni, ahol a költőnek akkora presztízse van, hogy abból meg tud élni.
Ezzel együtt mindig azt érzem, hogy reneszánsza van a költészetnek, de ez olyan régóta konstans érzésem, hogy inkább az a valószínű, hogy nincs.
Én talán egy trójai faló vagyok: átmenet az igazán komolyan vehető kortárs költészet és kvázi ponyva, vagy pop közt. A zenénk is ilyen: vannak slágereink, amik nem ültetnek le, csak lehet rájuk ugrálni, hogy be lehessen vinni köztük a mélyebb ütéseket. Ez persze azt is garantálja, hogy a megalkotásuk közben mi is tudjunk ilyenek és olyanok is lenni. Ahogy ez a valóságban is így van.
A költészetem is olyan, hogy mivel nem tartozom bele a sokak számára nehéz, vagy túl mély és bonyolult kortárs költői kánonba, így sok mindenki rajtam keresztül találkozik aztán olyanokkal, akik viszont beletartoznak. A verseim pont annyira bonyolultak, hogy azok számára, akik még csak barátkoznak a műfajjal, kapudrogként tudjon működni. Persze azért remélem, imitt-amott sikerül kilépnem ezekből a keretekből.
Mesélsz az alteregódról, Dr. Csendrői Szabiról, akinek a nevében publikáltad a legújabb köteteted? Ki ő, és mi hívta életre?
Ha valaki komoly dolgokról beszél, akkor utána nehéz felvállalnia, hogy tulajdonképpen egy idióta. Ezt a kettőt én sem tudtam összeegyeztetni: az egyik pillanatban a halálról éneklek, a másikban meg szóvicceket mondok. Bár ez utóbbiról már próbálok leszokni, nem vagyok benne biztos, hogy ez még negyven felett is vállalható.
Dr. Csendrői egy szelep… egy nagyon jól álló szelep, szóval még az is lehet, hogy valójában egészen fordítva kellett volna felépítenem az egész pályámat, és rá nagyobb figyelmet helyezni, és kevesebbet a versekre. Csak hát ez nem kívánságműsor volt, így alakult. Neki az a feladata, hogy
minden, amit a Szendrői nem feltétlenül akar felvállalni vagy leírni, de szórakoztató, azt meg lehet oldani rajta keresztül.
Nehezen esik komolyan venni magadat?
Nagyon. Pedig feladatom lenne ebben az életszakaszban. Helyére kellene tennem, hogy ki vagyok én, mivé nőttem ki magam. De még nincs konklúzióm. Azt sem tudom, hogyan maradhat valaki önmaga élete végéig, amikor folyamatosan változik minden, a hozzáállása a világhoz, önmagához. Még nem tudom erre a választ, de jó lenne, ha meg tudna maradni a bohémabb oldalam is. Van rajtam nyomás, hogy Szendrői által jó lenne nagy dolgokat csinálni, de ezen talán nem is kellene feszülni.
Képzeld, én látok egy párhuzamot az aforizma gyűjteményed és a tetoválásaid között.
Van is! A bal karomon komoly dolgok vannak, a jobbon pedig a hülyeségek.
Nyilatkoztad korábban, hogy dolgozol egy regényen is. Ezzel hogy állsz?
Egyre inkább kezdem elengedni. Pedig az ötletek, amik a fejemben vannak, elég jók, csak valakinek meg kéne írni. Lusta vagyok igazi íróvá válni.
Szeretnék hús-vér író lenni, Gepetto!
Egyébként úgy írok ilyesmiket, hogy van egy kitalált író a fejemben, a novelláskötetemet, aminek már megvan az első harminc oldala, valójában ő írja. Az a címe, hogy Három én. Vele íratom meg, de közben én vagyok a narrátor, aki az ő vergődését meséli. Tehát van egy író, akinek a fejében van egy író, aki írja a novellát.
A tavaly nyári koncertszezonotokat meghiúsította, hogy hirtelen kórházba kerültél trombózissal. Most viszont itt állunk egy új nyár küszöbén, ráadásul egy új kormány égisze alatt. Van benned remény, hogy ránk köszönt egy sokkal jobb éra, akár a kultúra támogatása terén is?
Kell egy kis idő, amíg a változás érezhető lesz, a rendszereknek, a pénzosztó szervezeteknek is át kell alakulnia. Szerintem a Nemzeti Kulturális Alapot meg kellene tartani szervezetileg és technikailag, mert alapvetően egy jól kiépített rendszer, de persze le kell cserélni a döntéshozókat. Ha a pénzosztásnak meglenne a megfelelő mechanizmusa, akkor azon keresztül ténylegesen el lehetne látni a kultúra különféle területeit.
Ehhez idő kell, de én abszolút bizakodó vagyok. Az viszont látszik a jegyeladásokból, hogy mindenki kivár, a legtöbben most ezen spórolnak, amíg kiderül, mi a bánat lesz. Ezt ki kell bekkelni.
Azt érzem, hogy nagyon-nagyon jól akarja csinálni ezt most mindenki.
Remélem, nem csap át túlbuzgóságba, mert az is tud veszélyes lenni.
Te indítottad útjára az Olvasni szabad mozgalmat. Hogy látod, milyen ma a kapcsolata az embereknek a könyvekkel? Valóban eltávolodtunk az olvasástól a képernyők miatt?
A múltkor tartottam egy ilyen programot, amin összesen négyen voltak, szóval azért azt nem mondanám, hogy az én aurám bevonzza a fiatalokat. Bele kell rakni a munkát, de abszolút érdemes csinálni. Klassz lenne, ha lehetne ezzel a programmal pályázni, és ha akár egy országos mozgalommá is kinőné magát. De azért ott van a fiatalok tartalomfogyasztási szokása is mint nehezítő tényező: hogyan lehet őket egy órára leültetni úgy, hogy hárommásodperces impulzusokból áll össze az, ami számukra az inputot jelenti? Nem egyszerű feladat.
Úgy képzelem, hogy
lesz egy olyan rétege a fiataloknak, akik csak azért se fognak a TikTokon lógni, és nem a mesterséges intelligenciával akarnak megoldani mindent.
Az emberi természetükből fakadóan pedig fel fog bennük merülni az igény, hogy közösségben csináljanak valamit.
Te milyen könyveket olvasol? Mi alapján választasz?
Megkérdezem a nálam okosabb ismerőseimet, hogy mit ajánlanak. Vagy bemegyek a kiadómba, és onnan összeszedek pár könyvet, mostanában főleg novellásköteteket. Jobban esik rövidebb volumenű műveket olvasni. Rájöttem, hogy az embernek magára, a saját személyiségéhez kell szabni az irodalmat is. Ahogy minden munkára van egy megfelelő ember, minden irodalmi formátumra is van egy megfelelő olvasó. Legfeljebb kicsit dolgozniuk kell az embereknek is magukon, hogy megtalálják ezt.
