De ki az a Jack Ketchum?
Jack Ketchum, azaz eredeti nevén Dallas William Mayr (1949-2018), itthon kevésbé, hazájában annál inkább ismert és elismert horrorszerző. Négyszer is bezsebelte a horrorirodalom legrangosabbjának tartott Bram Stoker-díjat, és további három jelölést is a magáénak tudhat. Az Egyesült Államokon kívüli nagyobb nemzetközi sikert azonban ötödik regénye, A szomszéd lány hozta meg számára – igaz, viszonylag későn. A legtöbb helyen ugyanis csak a filmadaptáció érkezése környékén jelent meg az amúgy a nyolcvanas évek eleje óta aktív író híressé/hírhedté vált regénye. Ebbe a 2007-es magyar kiadás is beletartozik (Láva kiadó), amit ritkasága miatt egy jó ideje már csak irreális áron lehetett beszerezni a másodlagos piacon (vagy csak illegális forrásból). Az Agave új kiadásának köszönhetően most azonban még szélesebb réteghez juthat el Ketchum megrázó regénye, ezzel együtt pedig elindulhat egy itthon méltatlanul elhanyagolt életmű feldolgozása is.
Mielőtt megírta volna A szomszéd lányt, Ketchum írt maine-i kannibálokról (Off Season), halálossá váló játékokról (Hide and Seek), egy háborús flachback után vérengzésbe kezdő veteránról (Cover) és vonzó, de gyilkos istennőkről is (She Wakes). Elmondása szerint ezeket a regényeit a teljesen fikciós jellegük miatt kevésbé vették komolyan, de A szomszéd lánynál megváltozott a helyzet. A történet ugyanis egy valóságos gyerekkínzásról szól.
„Olyan mértékű kínzásról, hogy írás közben végül is azt a döntést hoztam, finomítok néhány részleten, amik megtörtént, sőt, néhányat ki is hagyok. Még így is eléggé feszegeti a határokat”
írja a szerző a regény keletkezéseinek körülményeiről. A szomszéd lány részben életrajzi hatásokból is táplálkozik. Pár évvel azután, hogy Ketchum először találkozott az inspirációs forrásként szolgáló gyilkossági üggyel, elvesztette az édesanyját. A szülőházába visszatérve, az újra felszínre törő emlékek mellé folyamatosan befurakodott az a csontos női arc, akit az ügyről szóló egyik könyvben látott, és végül úgy döntött, hogy egy regényben feldolgozza az esetet – de a saját gyermekkori emlékeivel megcsavarva.
A Sylvia Likens-gyilkosság
A könyvben látott arc tulajdonosa Gertrude Baniszewski volt, aki 1965-ben a szomszédságban lakó gyerekek közreműködésével halálra kínozta a 16 éves Sylvia Likenst. Sylvia a húgával, Jenny-vel csak pár hónapot töltött átmeneti szállásadójuknál, de a körülmények igen hamar rosszra, majd pedig felfoghatatlanul tragikusra fordultak. A Likens szülők vándorkarneválokon dolgoztak kereskedőkként, 1965 júliusában pedig mielőtt továbbálltak volna Indianapolisból, két gyermeküket a családdal semmiféle rokoni kapcsolatban nem álló, hétgyerekes Gertrude-ra bízták.
A rossz anyagi és egészségi körülmények közt tengődő Gertrude-nak persze jól is jött a heti 20 dollár, amit a lányok felügyelete után kapott. Már ameddig a csekkek nem késtek. A késések miatt érzett frusztrációját a lányokon, főleg Sylvián töltötte ki. A verések egyre durvábbá váltak, minden kis apróságért, gyakran hazugságokon alapuló vádakért is büntetést kaptak a testvérek. És ahogy az lenni szokott, az egyre eszkalálódó erőszakot már nem lehetett megállítani. Gertrude a saját gyermekeit és a szomszédból odatévedőket is felhatalmazta, hogy kínozhatják Sylviát, mígnem a szünet nélküli extrém abúzusnak kitett lány 1965. október 26-án belehalt a traumákba.
Az amerikai rendőrség a mai napig az egyik legkegyetlenebb kínzási és gyilkossági ügynek tartja az esetet.
Ahogy korábban idéztük a szerzőt, néhány részletet túl durvának ítélt, még egy horrorregényhez mérten is. Aki mégis szeretné jobban megismerni, hogy milyen külső és belső folyamatok vehetnek rá egy többgyermekes családanyát arra, hogy bestiális kegyetlenséggel és könyörtelen kitartással tegyen ki egy ártatlan lányt ilyen mértékű szenvedésnek, azok angolul itt, magyarul összefoglalva pedig itt tájékozódhatnak részletesebben az ügyről. Aki pedig mozgóképeken keresztül ismerkedne meg az esettel, azoknak külön érdekesség lehet, hogy Sylvia Likens ügye 2007-ben két filmen is megjelent. A valódi történetet egy hagyományosabb dráma keretein belül feldolgozó, a Sundance Filmfesztiválon bemutatott, de hivatalosan tévéfilmként számontartott An American Crime: Bűnök (Elliot Page, Catherine Keener főszereplésével, valamint Evan Peters és James Franco felbukkanásával) – és Ketchum regényének a „torture porn” hullám csúcsán készült adaptációja.
A szomszéd lány
Ketchum a történetet szinte csak apróságaiban változtatta meg. Az író gyerekkora miatt az évszám 1958, a helyszín pedig külvárosi környékre került. Meg és Susan Laughlin autóbalesetben elvesztik szüleiket, gyámjuk pedig nagynénjük lesz. A háromgyerekes, alkoholista Ruth a környékbeli suhancok pótmamájaként is funkcionál. Időnként ellátja őket cigivel, sörrel, miközben „az élet nagy dolgaira” tanítja őket. A nővérek érkezése persze megborítja azt az idillikusnak közel sem nevezhető állapotot, amit eddig hellyel-közzel, de sikerült megtartania. A lejtőn pedig minden értelemben és mindenkinek csak lefelé vezet az út.
A sztori Meg egyik kínzójának, Davidnek a visszaemlékezésében elevenedik meg a lapokon. Ez a szubjektív nézőpont még immerzívebbé és szörnyűbbé teszi a borzalom képeit. Ahogy David kezdeti vágyakozó távolságtartása a kényszer hatására cselekvő bántalmazóvá teszi a fiút, egyszersmind rávilágít arra is, hogy a kínzásban résztvevő gyerekek szintén áldozatok. Egy meggyötört, bomlott mentális állapotú anyafigura áldozatai, aki múltbéli sérelmeiből és irigységéből fakadó frusztrációját tölti ki a lányokon, majd adja tovább ezt a mintát szintén problémás vérszerinti és fogadott gyerekeinek. A tömegpszichózis pedig szabadjára engedi a földi poklot: a hatalmat képviselő Ruth legitimálja otthonában az erőszakot, amit a felhatalmazottak pedig elfogadnak, sőt, játéknak fognak fel.
„A durvaság hétköznapi, megszokott jelenség lett. Meg ottléte olyan passzív módon volt ránk hatással, akár egy trófea – a klubhelyiségünk legfőbb díszeként szolgált. (…) Meg csak állt, vagy ült ott, megkötözve, csendben, s a legtöbbször nem kérdeztünk tőle semmit. Aztán valakinek támadt egy ötlete – valami új módszer, hogy mit csináljunk vele –, és kipróbáltuk. (…) Úgy látszott, Ruth magával és különféle testi bajaival van elfoglalva, furcsának és távolinak tűnt. Mivel főképp ő táplálta Megre irányuló figyelmünk tüzét, nélküle próbálkozásaink egyre ritkultak, és mind erőtlenebbé váltak.”
Bár Ketchum egy-két rövid mondattal érzékelteti, hogy mi vezethetett ahhoz, hogy Ruth egyre inkább kivetkőzik emberi mivoltából, meg sem kísérli megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Egyszerű, de hatásos prózával kelti életre a borzalmakat: a példátlan kegyetlenség érzékeltetésére nem ódzkodik néhány brutális esemény részleteibe menő taglalásától sem, de az olcsó hatásvadászatot is elkerüli azzal, hogy a legdurvább kínzási módszerek leírásától inkább elfordul. Amikor A szomszéd lány igazán beindul, nehéz, megterhelő, lélekölő olvasmány, ami még a legedzettebb horrorrajongókat is képes megingatni.
Mert a köztudottan valós szenvedés bármilyen megjelenítése mindig szörnyűbb a legbrutálisabb fikciónál.
![Tóth Réka Ágnes és Simon Márton: Megtanultuk, hogyan legyünk igazi csapat [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/43356/fe_580_320_esnm_simon_toth_1180_600.jpg)