Michel Houellebecq, az egyik legjelenetősebb francia regényíró az anyakönyvi kivonatok szerint 1956. február 26-án, saját maga szerint viszont 1958-ban született a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén (mi most az előbbiekre támaszkodtunk). Houellebecq neve Magyarországon a provokatív, fiatalság- és szexmániás depressziós, francia, sznob értelmiségit jelenti, aki annyira kiégett, hogy konzervatívvá vált, írtuk korábbi cikkünkben.
A Kiábrándult Értelmiségi mémjét is adó, dohányzós kép tipikusan houellebecq-i: ő az egyik legmegosztóbb, perbe is fogott kortárs író, aki nem korrekt politikailag, akit sokan szexistának tartanak, akinek közéleti megnyilvánulásai a bosszantótól az érthetetlenig széles skálán mozognak. Az újságírók rémálma, aki utál interjút adni, és előfordult, hogy elaludt két kérdés között.
Korábban arról is írtunk, hogy regényeinek kritikai nézőpontjai, történetei és sebezhető karakterei minden minőségi hullámzásuk ellenére szerethetőek, a világuk pedig ismerős.
Történetei a kiégés társadalmában játszódnak, ami bár sokáig disztópikusnak tűnt, mára általános élménnyé vált.
Tótfalusi Ágnes, Michel Houellebecq műveinek „magyar hangja” 25 éve fordítja az író műveit. Az évforduló alkalmából mesélt az íróhoz fűződő viszonyáról, kedvenc és legkevésbé kedvelt regényeiről és arról, hogy miért pozitívabb a legutóbbi kötete, a Megsemmisülni, mint az eddigiek.
Több mint 80 regényt fordított eddig magyarra. Hol foglal helyet Houellebecq a fordítói életművében?
Bizonyos szempontból ő a legfontosabb, mert tőle fordítottam a legtöbbet, és én alakítottam ki a magyar szerzői nyelvét.
Nagyon jó író, de nem őt tartom a legjobb írónak azok közül, akiknek a szövegét fordítottam.
A legnagyobb élvezetet Mathias Énard Iránytű című regényének fordítása szerezte nekem, nagyon szerettem a gyönyörű, szövevényes mondatait, és persze ott van Stendhal, de ezt fölösleges is említenem.
Hogyan mutatná be Houellebecq-et?
2012-ben találkoztam vele, amikor a Könyvfesztivál díszvendége volt.
Ő nagyon más, mint az a kép, amit a világnak mutat magáról: kedves, érzékeny és tapintatos ember.
Nagyon magának való, nem szeret beszélni. Általában én tolmácsoltam az interjúk során, és az igaz, hogy ha valakit nem kedvel, annak nem válaszol, vagy alig. Velem kedves volt.
Melyik volt az a regény, amivel Houellebecq ismert lett Franciaországban, és melyikkel robbant be itthon?
Franciaországban az 1998-ban megjelent Elemi részecskékkel (bár már az 1994-ben megjelent A harcmező kiterjesztése is nagyot szólt), és később Magyarországon is – ez volt az első regénye, amit lefordítottam. A harcmező kiterjesztése mellett Houellebecq első regényeként tekint az 1991-ben megjelent Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel című esszéjére is.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást az író szövegeinek fordításakor?
Egyszerűnek tűnnek a szövegei, nincsenek nagyon bonyolult mondatai – leszámítva a tájleírásokat, mert azok klasszikusak és szépségesek –, de az egyszerű szövegeket mindig nehezebb fordítani. A majdnem mindig tőmondatokban fogalmazó George Simenon szövegeit például pokoli nehéz jól átadni. Houellebecq nyersnek tűnő mondatait nehéz úgy lefordítani, hogy ne legyen nagyon darabos a szöveg, de mostanra sikerült megbirkóznom velük.
25 éve fordítja a regényeit, az író teljes munkásságát átlátja. Miben változott Houellebecq az idők során, és mi az, amiben nem?
Nem mondhatnám, hogy sokat változott, talán érzelmesebb lett. A legutóbbi könyve, a Megsemmisülni pozitívabb kicsengésű, mint a korábbiak – a főhős mellett ott van a szeretett nő –, és az egész kötet a szeretetről szól.
A látszat ellenére Houellebecq minden regénye a szeretetről szól.
A szövegei néha nyersnek tűnnek, és olykor vannak bennük üresjáratok. Az új regénye szövegét mívesebbnek érzem, hiába hosszú könyv, valahogy tömörebb. De összességében nem látok sok változást Houellebecq életművében. Ám mivel nagyon jó író, nem baj, hogy nem változik sokat.
Egy beszélgetésen is említette, hogy néha ráfért volna Houellebecq könyveire a szerkesztés.
Igen, néha nem olyan sikerültek a mondatai, és sok helyen nem ártott volna húzni a szövegből. De lehet, hogy ő már olyan nagy ember, hogy senki nem mer hozzányúlni a szövegeihez.
2023-ban fordította le Houellebecq 1991-ben írt esszékötetét, a Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel-t. Milyen volt találkozni a szerző régebbi szövegével?
Érdekes élmény volt. Ez egy nagyon klasszikus, szép szöveg, amiből átjön, hogy Houellebecq mennyire szereti Lovecraft műveit.
Egyébként az volt az érzésem, hogy részben Lovecraft ihlette a Megsemmisülni (rém)álomjeleneteit.
Houellebecq rendkívül megosztó író, többek között a szélsőjobbal való szimpatizálása, a nőkről való véleménye, a politikai korrektség kritikája miatt. A Megsemmisülniben például a legellenszenvesebb szereplő a liberális újságírónő. Kell egy fordítónak azonosulni a szerző nézeteivel?
Nem, semmivel sem kell azonosulni a fordítónak. Lehet, hogy nem pontos a párhuzam, de olyasmi ez, mint a method acting és a hagyományos színjátszás közötti különbség. Vagy teljesen egybeolvadsz a szerepeddel, átalakulsz a szereplőddé, vagy csak részben. Én nem szoktam belebújni a szerző bőrébe, muszáj távolságot tartanom, hogy ne viseljen meg a szöveg. Van, amikor ez nehezen sikerül, Jonathan Littell Jóakaratúak című regényének fordítása például nagyon megviselt, de Houellebecq furcsa húzásain legfeljebb csak bosszankodom. Egyébként a liberális újságírónő, Indy karaktere szerintem poén akart lenni.
Mennyire lehet ez egy provokatív szerep a szerzőtől?
Szerintem ez a „provokatív szerző” sokáig csak szerep volt, de mostanában úgy érzem, hogy már nem egészen az. Mintha Houellebecq megcsontosodott volna, neheztelne, vagy meg lenne bántódva…
Az egyik legmegosztóbb téma az, ahogyan Houellebecq a nőkről ír. Gyakran nevezték szexistának, nőgyűlölőnek, a 40 feletti nők pedig megszűntek létezni a könyveiben. Történt ebben valamilyen változás az idők során?
A korábbi regényeiben sokkal több volt a szex, és sokkal naturálisabbak voltak a szexjelenetek. Én néha kicsit nevetségesnek és abszurdnak is éreztem őket. Ezen a téren nagy változást érzékelek, Houellebecq meglágyult, megszelídült.
A korábbi regényeiben, ha egy női szereplő betöltötte a negyvenedik évét, akkor vagy rákos lett, vagy meghalt egy terrortámadásban – mintha a nőknél a negyven év lenne a határ, annál azért ne nagyon legyenek idősebbek. A Megsemmisülniben ez már nem így van, Houellebecq nem ír olyan kegyetlenül a nőkről, mint régen. Sőt, a Megsemmisülni egyik kulcsjelenetében a főhős meghatottan megjegyzi magában: „Ó, milyen bátrak tudnak lenni a nők”. Tudom, hogy – főleg eleinte – sok női olvasót zavart Houellebecq nőábrázolása. Engem nem izgat, nem veszem magamra.
És azt sem szabad elfelejteni, hogy Houellebecq főhőseinek élete lényegében véget is ér, amikor a szeretett nő eltűnik mellőlük
– tehát Houellebecq nőgyűlölete inkább csak látszólagos.
Melyik könyvét kedveli a legkevésbé?
A Behódolást – hiába szólt az a legnagyobbat Magyarországon. Szerintem elég didaktikus, a vége pedig esetleges és összecsapott. Bár az a jelenet, amikor a főhős Istent keresve hosszan üldögél a rocamadouri templomban a Fekete Madonna előtt, de mégsem talál rá a hitére, nagyon szépen megírt, megrázó jelenet.
Van, aki szerint Houellebecq könyveit időrendben érdemes olvasni, ha meg akarjuk ismerni a munkásságát. Egyetért ön ezzel?
Inkább azt mondanám el, szerintem melyik az a könyv, amit mindenképpen érdemes elolvasni: az Elemi részecskék. Ha hármat kell mondanom, akkor A térkép és a táj című Goncourt-díjas regényt ajánlanám még, mert azon nagyon jól látszik, hogy milyen, amikor Houellebecq olyan regényt akar írni, ami megfelel az elvárásoknak. És nagyon szeretem a Szerotonint, az egy nagyon szép regény. Ha ötöt kellene mondanom, akkor az Egy sziget lehetősége lenne a következő, mert nagyon izgalmas, bár erre a regényre fért volna rá leginkább egy alapos húzás. Ötödiknek pedig a Lovecraftról írt kötetét ajánlanám, de ebben benne van az is, hogy én is nagyon szeretem Lovecraft műveit.
Nemrég újrafordította Stendhal Vörös és fekete című regényét. Miért épp most? Illetve, ha már a klasszikusokról beszélünk, tananyag lesz-e 200 év múlva Houellebecq az iskolákban?
A 21. Század Kiadó missziója, hogy újrafordíttat világirodalmi műveket – hetven évvel a szerző halála után lejárnak a szerzői jogok, és gyakran a fordítások is legalább hetvenévesek. A fordítások nyelve is elöregedhet, a másik gond pedig, hogy az internet megjelenése előtt a fordítók sok olyan információhoz nem juthattak hozzá, amelyek megkönnyíthették volna a fordítást. A kiadónak én ajánlottam a Vörös és feketét, mert – a Bovaryné mellett – a kedvenc francia regényem, meg azért is, mert ráfért a regényre egy új fordítás.
Ami pedig a tananyag-kérdést illeti: Houellebecq szerintem több szempontból is jelentős író. Nemcsak jó író, hanem a brandépítő író iskolapéldája is. Mivel a kortárs, és gyakran csak a franciákat érintő témákra reflektál, nem biztos, hogy az életműve örökre fennmarad – kit fog érdekelni 200 év múlva a francia elnökválasztás? De, amit az öregedésről, a szerelemről, a meghalásról ír, azzal rászolgált, hogy tananyag legyen.
Fontos tudni még, hogy
Houellebecq legalább annyira költőnek, mint írónak tartja magát, sokkal büszkébb a verseire, mint a regényeire
– és szerintem is nagyon szépek a versei. Egyszer a kiadója csak úgy tudta rávenni, hogy elmenjen egy hosszabb felolvasókörútra, hogy kiadta a legújabb verseskötetét. Magyarországon még nem jelentek meg versei, de úgy tudom, ez hamarosan változni fog.
Nyitókép: Tótfalusi Ágnes fotója - Valuska Gábor, Michel Houellebecq fotója - a szerző hivatalos honlapja
