A pedofília az emberiség egyik legelítélendőbb bűne. A gyermekek szexuális bántalmazása általában még a gyilkosságnál is nagyobb ellenérzést vált ki a társadalomban, hatása fizikai és mentális téren is hosszú távú lehet, gyakran pedig évekig felszínre sem kerül: az áldozatok önmagukat hibáztatják, az elkövetők pedig szabadon élik életüket. Nem csoda, hogy ez a téma az irodalomban is megjelenik, tükröt tartva egy olyan társadalomnak, ahol az Epstein-aktáktól kezdve a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi ügyig rendszeres és visszatérő probléma a gyerekeket érő szexuális abúzus.
Böszörményi Márton Fenevad című regénye egy pedofil szemszögéből közelít a témához, és többek között olyan kérdésekkel szembesít, hogy van-e kiút az erőszakból; meg lehet-e előzni a pedofíliát; és létezhet-e megbocsátás. A prózanyelvében is izgalmas elbeszélés nemcsak a témája miatt felkavaró olvasmány, hanem mert arra sarkall, hogy olvasóként mindig önmagunkkal nézzünk szembe (olvass bele!).
Hogyan lehet regényt írni a pedofiliáról?
Bele kell-e látnunk egy pedofil elméjébe, és jó eszköz-e erre a fikció? Kell-e egy könyvnek társadalmi felelősséget vállalnia? Ilyen kérdések óhatatlanul felmerülnek Böszörményi kötete kapcsán.
Az előző könyvekben is a félelem érdekelt, viszont itt az ember válik gonosszá. Az érdekelt, hogyan ismerhetjük meg a másik emberben a gonoszt”
– mesélte a szerző a kötet bemutatóján a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon. Az irodalom egyik legfontosabb képessége, hogy reflexiókat képes mutatni a valósággal szemben, árnyaltan képes megmutatni azt, amit sokszor csak fekete-fehéren látunk – és ez itt sincs másképp. Böszörményi a könyvbemutatón hosszasan kifejtette a gonoszság ontológiáját, viszont a regényben a gonosz egy sokkal összetettebb tényező, mint amit a büntetés-végrehajtásból és a morálfilozófiából ismerünk.
A Fenevad egy férfi életének mozzanatait dolgozza fel a trauma, a bűn és a büntetés fogalmain keresztül. A kötet bő 30-40 évet ölel fel, ebben pedig a főszereplő bántalmazásokkal és toxikus környezettel teli gyerekkora, a középszerűnek mondható, titkokkal teli felnőtt élete, és a pedofil bűncselekményeket követő börtönbüntetése is megjelenik.
A fejezetek a gyerekkor-felnőttkor-börtön struktúrát követik, hol szimbólumokon, hol áthallásokon, asszociációkon keresztül összekapcsolva a különböző idősíkokat.
A regény meglepő bátorsággal és lendülettel dolgozza fel a témát, nincs részletes karakterrajz, nagyregényekre jellemző környezetleírás és élettörténet, és mellékszereplőket is keveset találunk. Jól vegyíti a pszichológai esettanulmány, a napló és a thriller elemeit, a végeredmény pedig olyan, akár egy belső monológ, amelyben a felmentő és büntető elemek versenyt vívnak a lelkiismeretért.
Hol húzódik a határ bűnös és ember között? Van-e egyáltalán ilyen? Böszörményi Márton regényéből kiderül.
A bántalmazás bántalmazást szül
Természetesen nem Böszörményi Márton az első, aki szexualitásról, annak devianciáiról vagy pedofíliáról ír: ott van például a szintén pedofiliáról szóló Lolita, az erotikus hangvételű, szexuális szabadság kérdéséről szóló O története vagy a francia új regény híres szerzőjének, Alain Robbe-Grillet utolsó kötete, a tündérmeséket, a horrort és a pornográfiát vegyítő Érzelmes regény, csak hogy párat említsünk. Ezek mind a maguk nemében kirívó olvasmányok, amikben elsősorban a tabuk jelentik a történet fő magját.
De nem kevésbé fontos szempont az sem, hogy ezek a történetek miként helyezhetők el egy morális skálán, mit mutatnak meg az adott társadalom felfogásáról, és mennyire kezelik emberként a karaktereket.
Böszörményi kötetében a gonosz egy összetett, de kiszámítható jelenség. A történet főleg a gyerekkori traumát és a felnőttkori bűncselekményt állítja egymás mellé, így az olvasható ki, hogy a családon belüli erőszak, az apa hiánya, az extrém büntetések és általánosságban a szociális háló hiánya megelőlegezi a későbbi bűncselekményeket. A Fenevad főszereplőjét gyerekkorában rendszeresen verik, bezárják a gardróbba, megtiltják, hogy elhagyja a lakást, illetve egy ponton még cigarettacsikkekkel is megégeti a saját anyja büntetésből. Ezzel párhuzamosan (vagy pont ennek következtében) a főszereplőben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a kisebb gyerekek iránt, amit az anyja semmilyen módon nem tűr el. Segítségnyújtás (vagy -kérés) helyett viszont bántalmazza a gyereket.
A felnőttkor kezdetén a férfi egy fokkal visszafogottabbnak mutatkozik, családja, saját gyereke van, és bár nem kifejezetten sikeres az életben, hétköznapi életet él.
Csak idővel látjuk meg, hogy ezek a hétköznapok milyen sötét titkokat rejtegetnek.
Böszörményi nem fél a durva történetektől, de ezt már korábban is bizonyította. Két korábbi regényében is már megjelent az erőszak, a Meixner Józsefné apoteózisa a weird-irodalom világához kapcsolódva egyszerre volt testhorror és kísértettörténet, az Infected Monstrum pedig egy rejtélyes járványról szólt, ami a zombikaszabolás helyett inkább a terápiás csoportok klausztrofóbiáját mutatta meg. Viszont míg az előbbi kötetei inkább a játék és a szórakoztatás jegyében íródtak, úgy itt a fontos társadalmi kérdések motiválták a történet létrejöttét. Ahogyan az író a könyvbemutatón el is mesélte, a gyereke születése után kezdődött el benne a félelem, hogy a gyerekét egyszer szexuális abúzus érheti, ezért ásta bele magát a témába.
Ugyanitt az is elhangzott, hogy a regény eredeti címe az Ördög lett volna: ez a fajta megközelítés a kötet egészét jellemzi, a főszereplő az elbeszélés ideje alatt teljesen elveszíti az emberségét, a végére szó szerint szörnyegetté válik, akinek már sem ember, sem isten nem képes megbocsátani. Ez az emberi degradáció jól végigkövethető a szövegben, a traumatizált, deviáns vágyaktól vezérelt férfi eleinte csak menekülőutakat keres (amivel pótolni tudja a furcsa vágyait), de később gyerekeket molesztál, gyilkosságot követ el és lényegében egy veszélyes pszichopatává válik.
Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.
Elkerülhető az elkerülhetetlen?
A kötet legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátránya is. Egy pedofil fejében lenni egyszerre furcsa, nehéz és irodalmi szempontból hatalmas kihívás, ami egyben nagy társadalmi felelősséget is jelent. Ugyanakkor a pedofilok mégiscsak emberek, nem emberfeletti ördögök és szörnyek, azaz lehetőségük van a változásra, a döntésre, és felelősséggel bírnak a tetteikért.
Egy szörny ehhez képest a társadalmon és az emberi világon kívül áll, nem vonható felelősségre, nincs morális tudata vagy logikája, pusztán ösztönei vannak.
„én el fogom mondani magának a történetemet, nem akarja majd hallani, gyűlölni fogja, de hát tök mindegy, mert már úgyis gyűlöl, nem igaz, igen, és közben azt kívánja majd, hogy bárcsak abbahagynám, hogy bár ne lenne igaz, de már nem lesz visszaút, itt, ezen a ponton már kurvára nincs visszaút, mert én vagyok a történet, amit soha senki nem akart hallani…”
Böszörményi regénye tehát a szörny-ember dilemmával néz szembe, és az egyszerűbb megoldást választja. A Fenevad főszereplője egy végletekig rossz ember, aki ugyan gyerekkori traumái miatt valamennyi empátiát ébreszthet az olvasóban, a kötet mégis rengeteg ponton jelezi, hogy ez az ember maga az ördög: elrabol, megerőszakol, megöl és még bűntudatot sem érez.
A kötet végére pedig ez a hozzáállás teljesen elszabadul, az undor és a horror teljes kibontakozásában jelenik meg.
Ha csak a kötet háromnegyedét olvassuk, egy nagyon érdekes emberi probléma bomlik ki előttünk: hogy mennyire törékeny, kiszolgáltatott és reménytelen helyzetet jelent, ha egy hétköznapi emberben pedofil érzések ébrednek. A jelenlegi rendszerben valószínűleg kevéssé tud valaki segítségért folyamodni megbélyegzés, kiközösítés és megszégyenítés nélkül. A helyzet pedig érthető, a gyerekbántalmazás mindenen felül álló bűncselekmény.
De minden ember, akiben pedofil gondolatok ébrednek, vajon szükségszerűen bűnöző is?
Fotó: Farkas Marcell
