Meghalt Scherer Péter

Május 19-én, délelőtt meghalt Scherer Péter színész – tette közzé a Nézőművészeti Kft. Facebook-oldalán.

A Jászai Mari-díjas magyar színészt az elmúlt évtizedekben rengeteg filmben, sorozatban és színpadi előadásban lehetett látni, mint például a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten, az Argo, a Kincsem, a Mellékhatás, játszott többek között a Mester és Margarita, a Sirály és a Mario és a varázsló színpadi feldolgozásaiban. Szinkronszínészként is aktív volt.

Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán, 1987-ben építőmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, közben 1984 és 1994 között az Arvisura Színházi Társulat tagja volt. Színművész oklevelét 1995-ben szerezte meg a Magyar Színészkamara jóvoltából. 1995 és 1997 között szabadfoglalkozású volt, 1997-ben a Bárka Színház alapító tagja volt. 2002-től a Krétakör Színház színészeként dolgozott, 2009-től pedig a Nézőművészeti Kft. tagjaként folytatta. 

Színészként rengeteg klasszikus szerepet vállalt, játszott Shakespeare, Szophoklész, Pirandello, Tolsztoj és Moliére drámákban, mellette pedig számos kortársban is részt vett, mint például Garaczi László Mizantróp, Egressy Zoltán Kék, kék, kék és Tasnádi István A fajok eredete. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozott, feldolgozta például Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényét és Német Ákos Müller táncosai című darabját.

Legtöbben filmes szerepei miatt ismerik. Első játékfilmje a Sztracsatella volt 1996-ban, majd Jancsó Miklós 1999-es Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című filmje tette igazán híressé, ezt követően pedig sokféle filmben szerepet kapott, gyakran feltűnt a mozivásznon.

Az évek alatt szerepelt például Krúdy Gyula-feldolgozásban, az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél című filmben, A mohácsi vészben, a Kontrollban, az Argo első és második részében, a Magyar Vándorban, a Papírkutyákban és a Made in Hungária című alkotásban is. De még számos filmet lehetne említeni, amiben emlékezetes alakítást nyújtott. 

A film- és tévészerepek mellett szinkronszínészként is dolgozott, sokszínűsége és tehetsége ebben a formában is megmutatkozott. Hangját adta többek között A galaxis őrzői, a Borat, a Narnia Krónikái, a Monthy Python Repülő Cirkusza, a Blöff és az Eredet egy-egy karakterének, de emlékezet szinkronmunkája volt még például az Egy kupac kufli mesélőjeként nyújtott alakítása is.

Emelett rádió- és hangjátékokat is készített, részt vett Péterfy Gergely A vadászgörény, Krasznahorkai László Rombolás és bánat az ég alatt, Fehér Béla Fültől fülig és Cserna Szabó András–Darida Benedek Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan rádiós feldolgozásaiban és számos más kötet adaptálásában. 

Munkáját több elismeréssel is kitüntették az évek alatt, 1999-ben a legjobb férfi alakításért megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2009-ben a Jászai Mari-díjat és 2020-ban a Karinthy-gyűrűt is.

Scherer Péter 64 éves volt. Kedd este 21 órakor virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtérben, de kérik a sajtó távolmaradását.

Fotó: Nézőművészeti Kft. / Facebook

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Budapest története a te történeted is! - A Budapest Nagyregényről már Scherer Péter hentesétől is hallhatsz

Budapest 150 éves évfordulója alkalmából a főváros lakói együtt megírhatják a Budapest Nagyregényt.

...

Udvaros Dorottya, Máté Gábor és Scherer Péter is kortárs irodalmat olvas fel - neked

...

Meghalt Udo Kier német színészlegenda, aki Bódy Gáborral és Lars von Trierrel is dolgozott együtt

A színész 81 éves volt. 

Hírek
...

Most az egyszer címmel új Nádas Péter-könyv jön

...

Szentségtörés? Megújultak a Roxfort-házak címerei

...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

...

Nyáry Krisztián: A diszlexia fejlődési eltérés, nem pedig társadalmi státusz

...

Ők kapták 2026-ban a sci-fi és fantasy irodalom lergrangosabb díját

...

Kritizálta a filmet, most újrafordítja az Odüsszeiát – Emily Wilson bejelentése

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

Kiemeltek
...

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Narine Abgarjan önéletrajzi ihletésű regényében a gyerekek képesek olyan világot teremteni maguknak, ahol a kemény valóság kívül marad. 

...

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

...

Bakó Sára: Mindannyiunknak kell idén elengednie olyan könyvet, amiért fájni fog a szíve

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj előzsűrijének tagjait, ezúttal Bakó Sárát.