Michel Houellebecq interjú közben elalszik

.:Benedek:. | 2010. november 11. |

Beszámoltunk róla, hogy új könyve ismét botrányt keltett, megírtuk, hogy ennek ellenére végre megnyerte a Goncourt-díjat, most pedig azért foglalkozunk Michel Houellebecqkel, mert egy korábbi interjúban roppant szórakoztató információkat találtunk napjaink legismertebb francia írójáról. Szeptember közepén a Paris Review Culture Diaries rovatában Nelly Kaprielian újságíró mesélte el Houllebecqkel való kalandos találkozását, amikor Párizsban interjút próbált készíteni a szerzővel.

Az írásból betekintést nyerhetünk egy Párizsban élő, Mad Men-függő kritikus mindennapjaiba is, de ami ennél fontosabb, hogy Houellebecqről kiderül, hogy amikor Párizsban tartózkodik, nem a Ritz-ben vagy a Meurice-ben száll meg, hanem luxushotel helyett egy sima szállodalánc egyik tagját választja. Szobájában rendetlenség uralkodik, este hatkor a pizsama még mindig a bevetetlen ágyon hever, az elektromos fogkefe az asztalon töltődik, és már nyitva az első üveg pezsgő. Houllebecq arca mélyen barázdált, egyfolytában cigarettázik, szemei kimerültséget tükröznek.

Később az étteremben már az aznapi harmadik üveg italt is elfogyasztják, aztán egyszercsak Houllebecq a vacsora közben elalszik az asztalnál. Egy pincér segítségével lehet csak felkelteni és taxiba tenni, nagyjából akkor tér magához. Kaprielian megdöbben, hogy őt nem ütötte ki annyira az alkohol, mint az írót, aki mindezt azzal magyarázza, hogy az irodalmi fogadásokon könnyen hozzá lehet szokni a piáláshoz.

A szálloda előtt még elszívnak néhány cigit, Houllebecq pedig arról beszél, hogy már nem bírja annyira az italt, mint fiatalkorában, és már amúgy is annyira öregnek érzi magát, hogy lehet, a La carte et le territoire (A térkép és a felségterület) lesz az utolsó regénye.


Iggy Pop néhány dalát Houellebecq szövegei alapján írta, elmondása szerint az Egy sziget lehetősége volt az egyetlen könyv, ami az utóbbi tíz évben tetszett neki
 

Nelly Kaprielian ott volt, amikor Houellebecq átvette a Goncourt-t.

És itt van a Paris Review nagyszerű szeptemberi interjúja is Houellebecqkel.


 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.