Máris távozik a Harry Potter-sorozat egyik színésze

A második évadtól már más színész alakítja majd Ginny Weasley szerepét a Harry Potter-sorozatban.

sza | 2026. május 19. |

Máris megvan az első távozó színész a készülő Harry Potter-sorozatból. Előre nem látható körülmények miatt a Ginny Weasley szerepét alakító színésznek távoznia kellett, így a második évadtól már nem vesz részt a produkcióban.

A sorozat az idei év végén debütál majd, nemrég pedig a második évadot is berendelték, bár az már az elején tudható volt, hogy a sorozat készítői hosszú távra terveznek. 

J. K. ROWLING
Harry Potter és a bölcsek köve
Animus Kiadó, 2025, 335 oldal, Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Az új Harry Potter-feldolgozást még 2024-ben jelentette be az HBO, a várhatóan 7 évadra tervezett sorozat új színészekkel és készítőkkel vág neki a Varázsvilág életre keltésének. Korábban részletesen írtunk arról, mit lehet tudni eddig a sorozatról, illetve megmutattuk, hogy az új színészek mennyire hasonlítanak Daniel Radcliffe-ékre, itt mutattuk meg az előzetest, itt pedig arról írtunk, hogy szerintünk milyen, a korábbi filmekből kihagyott részleteket lenne érdemes megmutatni a könyvekből.

A második évadban viszont már Gracie Cochrane nem vesz részt.

Előre nem látható körülmények miatt Gracie meghozta azt a nehéz döntést, hogy az első évad után lemond Ginny Weasley szerepéről”

- tette közzé a színész családja egy közleményben, amiben azt is kiemelték, hogy a színész nagyon élvezte a forgatást, és hálás a sorozat készítőinek, hogy részese lehetett. Az HBO sok sikert kívánt a gyerekszínésznek a jövőre nézve és megköszönte a közös munkát. 

Ginny Weasley főleg a későbbi részekben válik fontos szereplővé: a második részben ő nyitja ki a Titkok kamráját, Tom Riddle hatására, később pedig Harry Potter barátnője és felesége lesz. 

(Deadline) 

Fotó: Gracie Cochrane / Instagram

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tovább zakatol a Roxfort Expressz, máris készül a Harry Potter-sorozat 2. évada!

Augusztusban forgatják a Titkok Kamráját.

...

A Harry Potter-filmek színésze szerint ez a legjobb film a sorozatban

Daniel Radcliffe egy podcastben mesélt arról melyik részeket szereti a leginkább. 

...

Fotókon az új Harry Potter-csapat: mennyire hasonlítanak az eredeti szereplőkre?

Előtte-utána fotókon a Harry Potter új és régi színészgárdája.

SZÓRAKOZÁS
...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

...

Új feldolgozást kap Agatha Christie ikonikus nyomozója

Hercule Poirot új köntösben. 

Hírek
...

Ők kapták 2026-ban a sci-fi és fantasy irodalom lergrangosabb díját

...

Kritizálta a filmet, most újrafordítja az Odüsszeiát – Emily Wilson bejelentése

...

„Egy időszak, amelyre nem szívesen emlékszem” – Szentesi Éva új novelláskötettel készül

...

Bak Róbert verseskötete Merítés-díjat nyert

...

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

...

Apja nem tudott írni-olvasni, ezért Dolly Parton könyvekkel változtatta meg gyerekek millióinak életét

A hét könyve
Kritika
Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.