Ferenc József császár és Erzsébet (Sisi) egyetlen fiának, Rudolf trónörökösnek a történetét számtalan módon feldolgozták már, és ezt meséli el az újonnan megnyílt Magyar Állami Operaház legújabb bemutatója is, ezúttal balett formájában. Az előadás zenéjét Liszt Ferenc műveiből válogatva John Lanchbery írta, a koreográfia Sir Kenneth MacMillan munkája.
Mayerling: Tanykpayeva Aliya és Timofeev Dmitry - Fotó: Nagy Attila
A brit koreográfus 1978-ban, a The Royal Ballet társulatával állította először színpadra az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének életét. Mint minden művében, MacMillan a Mayerling esetében is a szereplők személyes drámáját törekedett érzékeltetni: „A valóságot akartam a színpadra vinni, nem azokat a darabokat, amiket a 1940-es és 50-es években láttam… Azoknak a daraboknak nem volt kapcsolatuk a valós emberi érzésekkel, az igazi emberi viselkedéssel. Az a balett nem volt több, mint egy átlátszó üvegablak.
Azt akartam, hogy a közönséget mélyen megérintse a karakterek sorsa.”
Az 1858. augusztus 21-én született Rudolf sorsa igazából már a kezdet kezdetén megpecsételődött. A családban - Habsburg- és Wittelsbach-ágon is - gyakoriak voltak a mentális betegségek, a nemesi genetikai állomány időzített bombaként ketyegett, a kisgyerekkori lelki traumák pedig végképp elvették a lehetőségét annak, hogy bármikor is kiegyensúlyozott és boldog lehessen. A trón várományosaként apja és nagyanyja, Zsófia főhercegné is úgy látta jónak, ha már egészen pici korától kezdődően a birodalom majdani szolgálatára trenírozzák. Ennek első lépése az volt, hogy nevelésének irányítását kivették az anyós által túlontúl érzelgősnek és lázadónak titulált, még csupán 20 éves Erzsébet kezéből, aki ezt olyannyira zokon vette, hogy látványosan és évekre kivonult a császári udvar, és ezzel együtt gyermekei és férje életéből.
Ferec József, Gizella és Rudolf
Rudolf 6 éves volt, amikor Leopold Gondrecourt gróf, a schleswig-holsteini háborúban győzelmes ütközeteket vívó „vasdandár” gondjaira bízták. A kőkemény nevelési elveket valló gróf elkeserítőnek találta a kisfiú fizikai és lelki alkatát egyaránt, így azért, hogy kissé megacélosítsa, erősebbé és bátrabbá tegye, sajátos programot dolgozott ki: az éjszaka kellős közepén hol pisztolylövésekkel, hol jeges vízzel ébresztette fel álmából, vagy épp hóban-fagyban gyakorlatoztatta órákon át, de olyan is előfordult, hogy éjnek évadján magára hagyta a lainzini állatkertben a gyereket, azzal ijesztgetve, hogy jön vaddisznó. Az eleve túlérzékeny és beteges Rudolf alig egy év alatt kész idegroncs lett, és bár Ferenc József és Zsófia tisztában volt a kiképzés kegyetlenségeivel, nem találtak benne semmi kivetnivalót. Erzsébet viszont, miután egy év elteltével újra találkozott a fiúval és szembesült állapotával, korlátlan hatalmat követelt a gyermekeivel kapcsolatos döntéseket illetően, és ultimátumot adott férjének. Azt ugyan nem mondta, mi lesz, ha kérését nem teljesítik, de Ferenc József valószínűleg felkészült a legrosszabbra, így engedett feleségének és a gyerekek nagykorúságukig Erzsébet fennhatósága alá kerültek, aki azért továbbra is inkább csak távolról figyelte életüket.
Az ünnepi tévéműsor egyik visszatérő nagy klasszikusa az 1950-es években Romy Schneider főszereplésével készült Sisi-trilógia, december 26-án pedig debütál a Magyarországon már életében is hatalmas népszerűségnek örvendő Erzsébet királyné életéről szóló új Netflix-sorozat. Ebből az alkalomból összeszedtünk öt olyan könyvet, melyek mind más-más szemszögből mutatják be a tragikus sorsú királyné életét.
A még mindig csak 7 éves Rudolf számára igazi békeidők jöttek új nevelőjének, Joseph Latour von Thurmburg gróf kinevezésével. Bár Gondrecourt-hoz hasonlóan Latournak sem volt ilyen irányú tapasztalata, elődjével ellentétben nagyon nagy figyelmet fordított a tanári kar összeállítására és a Monarchia nemzeti sokszínűségét is reprezentáló, zömében polgári származású, hivatásos pedagógusokat vont be a trónörökös nevelésébe.
„…Jobban tudott magyarul még az öreg József főhercegnél is, pedig az minden káromkodást ismert, amelyet valaha a huszárságnál kitaláltak. Rudolf Jókai Mórtól tanult meg magyarul, ugyanezért az összes hajóskifejezéseket tudta, amelyeket a régi Komáromban használtak.” Krúdy Gyula: Jókai barátja, a boldogtalan Rudolf királyfi
Rudolfról hamar kiderült, hogy intelligens, gyors észjárású és határozottan szabad gondolkodású, aki viszolygással figyeli az abszolutista rendszereket, nagyon érdeklődik a polgárság iránt, toleráns a kisebbségekkel és csodálattal figyeli a franciák köztársaságát, a természet, elsősorban madarak iránti rajongásáról nem is beszélve.
A liberális szellemiségű, népfelség elvét valló, az arisztokráciát és az egyházat nyíltan kritizáló fiatal trónörökös, ahogy nőtt, úgy lett egyre kellemetlenebb jelenség a Burg konzervatív köreiben. Félve attól, hogy a liberális egyenlőségesdi végérvényesen megfertőzi a gyereket, Ferenc József határozottan megtiltotta, hogy Rudolf egyetemi tanulmányokba kezdjen, de abba azért belement, hogy kicsit utazzon és vadászgasson a nagyvilágban, amiről jó pár könyvet, útirajzot is írt. Tudományos érdeklődésének tán legnagyobb hatású eredménye az a rengeteg ornitológiai írás, amit útjai során készített, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című, németül és magyarul is megjelenő természetrajzi és néprajzi sorozat - a magyar kiadás szerkesztője Jókai Mór volt -, itt nemcsak a szerkesztőbizottság elnöki tisztségét töltötte be, de íróként is részt vett a munkában. A Bécsi-erdő valamint a Duna ligeterdeiről szóló fejezeteket ő jegyzi.
Habsburg Rudolf
Remek íráskészségét napilapokban is kamatoztatta. A birodalom bel- és külpolitikai konzervativizmusát egyaránt ostorozó cikkeit főként álnéven írta, és mivel akkortájt a magyar sajtó szabadabbnak számított a bécsinél, a legkritikusabb írásait Falk Miksa Pester Lloyd című újságjában jelentette meg.
Az udvar, illetve a nagy német egység létrehozásának vágyától vezérelt német kancellár, Bismarck is erős fenntartásokkal figyelte Rudolf működését: liberális elképzeléseit fiatal korával még mentegetni tudta, a franciák iránti rajongása viszont már határozottan aggasztotta. Szókimondó viselkedésének az lett a vége, hogy teljesen elzárták előle a birodalmi ügyeket, protokolláris eseményeken ugyan kiállhatott mosolyogni és integetni, de megszólalási lehetőséget nem kapott, a nemzetközi kapcsolatok építésében más szerepet szántak neki.
A trónörökös szerelmi élete a kezdetektől mozgalmas és botrányos volt. Még 20 éves sem volt, amikor megkapta az ukázt: tessék megházasodni. Európa ez idő tájt szűkében volt eladósorban lévő római katolikus királylányokban, de hosszas keresgélés után végül meglett a tökéletesnek ígérkező befutó a belga uralkodó, II. Lipót kisebbik lányának személyében (aki különben anyai ágon József nádor unokája is volt). Az elvárásoknak megfelelően 1880 márciusában Rudolf meg is érkezett Brüsszelbe, hogy megkérje az akkor még csak 16 éves, és minden szempontból éretlen Stefánia kezét, amit meg is kapott. Csakhogy nem egyedül érkezett a városba, vele tartott aktuális szeretője, ami hamar ki is tudódott. Mikszáth Kálmán is beszámolt róla a Szegedi Naplóban, de félve a felségsértés vádjától, természetesen konkrétumok nélkül:
„...A csipkeországi királykisasszony majd fölverte hangos sírásával a rezidenciát.
A királyfi pedig elutazott a szép szirénnel napkelet felé és azt gondolta magában: »ahogy lesz, úgy lesz… Találok én még különb partit is.«
A népeknek azonban jó orruk van… megtudták ezt a cifra kalandot, mely szájról szájra járt most a Csipkeországban, s elkezdték rebesgetni, hogy a házasságból nem lesz semmi.
És nem gondolták meg, hogy a királyfiaknak nem okvetlenül szükséges erkölcsösöknek lenni.”
A nyilvánvaló sértés ellenére Lipót tartotta a szavát és bő egy évvel később meg is tartották Bécsben a királyi esküvőt, majd pedig Prágába költöztek. Dacára annak, hogy érdekből köttetett, házasságuk első pár éve kifejezetten boldog volt, majd pedig a közös gyermek, Erzsébet Mária is megérkezett.
Rudolf és Stefánia
Politikai mellőzöttsége azonban egyre nyugtalanabbá tette a trónörököst, és idővel a családi idill is repedezni kezdett. Kicsapongó életének hozománya lett élete végéig tartó betegsége - amit Stefánia is elkapott tőle, ezért nem lehetett több gyereke -, valamint a fájdalmak enyhítésére használt morfiumtól való függőség. Az 1880-as évek nemzetközi kapcsolatainak alakulása elkeserítően hatott a trónörökösre. Az orosz cárral, valamint a német császárra kötött szövetségek a nemzetiségek békés egymás mellett élésének biztosítása helyett pontosan azokat a nagyhatalmi törekvéseket támogatták, amiktől Rudolf mindig is ódzkodott, véleményét pedig egyre kevésbé rejtette véka alá. A trónörököst ekkor már erősen foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, több alkalmi szeretőjének is bedobta a közös halál ötletét, de egyikük sem lelkesedett az ötletért.
Kapcsolta Maria von Vetsera bárókisasszonnyal 1888 tavaszán kezdődött, Rudolf unokatestvére és bizalmasa, Marie von Larisch grófnő hathatós támogatásával. A nyilvánosság előtt zajló viszonyról természetesen a császárnak is megvolt a maga véleménye, ami csak tovább rontotta eleve terhelt viszonyát fiával.
Maria von Vetsera
Az utolsó nagy vitára pár héttel azelőtt került sor, hogy 1889. január 30-án holtan találták volna Rudolfot és Maria von Vetserát a mayerlingi vadászkastályban. A halálesetet követően szinte azonnal egymásnak teljesen ellentmondó hírek keltek szárnyra, hol kétségbeesett szerelmi drámát, hol balesetet, elfajult féltékenységi jelenetet vagy éppen politikai merényletet vélve felfedezni az ügy hátterében. Rendőri nyomozás nem volt, a tragédia nyomait a legnagyobb diszkrécióval szinte azonnal semmissé tették, a kastélyt pedig pár éven belül apátsággá alakították. Trónörökös halálát követően Ferenc József előtt soha többé nem lehetett megemlíteni még csak Rudolf nevét sem, Erzsébet pedig élete végéig gyászban járt. Legendák sora kötődik nevéhez, melyek gyártásában Krúdy Gyula volt a legaktívabb, aki számos írásában boncolgatja vagy épp szövi tovább a herceg misztériumát. Csupán találgatni lehet, mi is történt valójában, de az biztos, hogy a trónörökös sokkal izgalmasabb személyiség volt annál, mintsem hogy csakis tragikus halála miatt emlékezzünk rá. Arról nem is beszélve, hogy trónra lépve milyen irányokba vihette volna el az Osztrák-Magyar Monarchia 20. századi történetét.
„Ígéret volt csak, de olyan ígéret, a melynek beváltásától új, jobb korszak hasadását vártuk.
Annyi megértését, rokonszenvet és jóakaratot láttunk benne dolgaink iránt, hogy lehetetlen volt azt nem hinni, hogy olyan viszony lesz közte és köztünk, a milyen talán Mátyás király óta nem volt.” Vasárnapi Ujság 1908. október 18.
Bemutató: 2022. március 14.
