Finy Petra: Majd kivirágzol

Majd kivirágzol, hiába hiszed,

Hogy te képtelen vagy még egyszer kinyílni:

Száraz sorsodba az fakaszt vizet,

Amit elevennek nem is lehet hinni.

Lesz sötéted, s az melléd települ,

Árnyék lesz a párnád, árnyék a kabátod,

És így nappal sem félsz majd egyedül,

Mert tudod, a semmi is hozhat virágot.

A sötétbe néha fényt hajítasz,

Elvetni, hátha majd szikraszárba szökken,

Életre robban, mint furcsa írmag,

Színcsóváját látva az ész csak ledöbben.

S egyik sugár hozza a másikat,

Ha már szín, akkor legyen jó kövérfényű,

Vagy nem is, inkább csillogó ficak,

A tudat kozmoszán csillaggazos rézsű.

Ha kivirágzol, abban oly élet,

Annyi tündöklés lesz, és irdatlan erő,

Hogy felragyog az űrig, s temérdek

Hit bújik nyomában a lelkekből elő.