Finy Petra: Majd kivirágzol
Majd kivirágzol, hiába hiszed,
Hogy te képtelen vagy még egyszer kinyílni:
Száraz sorsodba az fakaszt vizet,
Amit elevennek nem is lehet hinni.
Lesz sötéted, s az melléd települ,
Árnyék lesz a párnád, árnyék a kabátod,
És így nappal sem félsz majd egyedül,
Mert tudod, a semmi is hozhat virágot.
A sötétbe néha fényt hajítasz,
Elvetni, hátha majd szikraszárba szökken,
Életre robban, mint furcsa írmag,
Színcsóváját látva az ész csak ledöbben.
S egyik sugár hozza a másikat,
Ha már szín, akkor legyen jó kövérfényű,
Vagy nem is, inkább csillogó ficak,
A tudat kozmoszán csillaggazos rézsű.
Ha kivirágzol, abban oly élet,
Annyi tündöklés lesz, és irdatlan erő,
Hogy felragyog az űrig, s temérdek
Hit bújik nyomában a lelkekből elő.