Mucha Dorka: Kedd délelőtt [HÁLÓZATOK HETE]

Mucha Dorka: Kedd délelőtt [HÁLÓZATOK HETE]

Elkezdődött a Hálózatok Hete, amely a hálózatoknak a mindennapi életünkre és a művészetekre gyakorolt hatását járja körül. A Ludwig Múzeummal közösen szervezett online eseménysorozatunk keretében kortárs írókat kértünk fel, hogy írjanak a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon látható egy-egy műtárgyból kiindulva novellát vagy verset. Olvassátok el Mucha Dorka írását, amely a Fake News című alkotáshoz készült!

(A sorozatban eddig Bartók Imre írása jelent meg, azt ITT tudjátok elolvasni.)

Könyves Magazin | 2021. május 26. |

Mucha Dorka: Kedd délelőtt

Erre, erre, üdvözlöm itt nálunk, a Hibrid Hadviselés Minisztériumában! Ha nem gond, akkor nem mutatkoznék be, hogy a későbbiekben ebből ne legyen probléma, de ha nagyon zavarja, akkor nyugodtan hívjon Lorenzónak, az állítólag illik hozzám és azért egy fokkal éppen jobb, mint a Juan Carlos, vagy ki tudja, mindegy is. 

Nem, köszönöm, nagyon kedves, de én nem tudhatom az Ön nevét, elég, ha megmondja, hogy milyen ügyben jött, akkor elkísérem a megfelelő emeletre, ahol majd egy másik kolléga fogja kísérgetni. Igen, sajnos ez egy ilyen műfaj, az elején kicsit csapong az ember a szekciók között, ami ugye itt emeletek közöttet is jelent, de hát egy igazán komoly, biztos alapokon álló, könnyen terjedő hírhez kell ez a körültekintés. Igen, mi igényesek vagyunk, odafigyelünk erre, pláne a Nagy 2021-es Vakcina-ügy óta minden idióta elkezdett források után kutatni a neten, azóta nehezebb egy kicsit minden, de nyilván, mi ezzel is megbirkózunk. 

Hálózatok hete

A Ludwig Múzeum és a Könyves Magazin szervezésében május 25-30. között kerül megrendezésre a Hálózatok Hete. Az online programsorozat a múzeum BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításhoz kapcsolódva, különféle témák mentén térképezi fel a hálózatok jelenlétét hétköznapjainkban.

Programok

május 25. kedd, 19:00 - Tudomány és művészet (Barabási Albert-László, Készman József kurátor)

május 26. szerda, 19:00 - Hírek és hálózatok (Barabási Albert-László, Karafiáth Balázs memetikus)

május 27. csütörtök, 19:00 - Gasztronómia és hálózatok  (Barabási Albert-László, Cserna-Szabó András író, Mautner Zsófia gasztroblogger)

május 28. péntek, 19:00 - Művészet és hálózatok (Barabási Albert-László, Készman József kurátor, Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész)

május 29. szombat, 19:00 - Irodalom, életmű és hálózat (Simon Márton költő, szerkesztő, Szolláth Dávid irodalomtörténész)

május 30. vasárnap

19:00 - Nyelv, költészet és hálózatok (Deres Kornélia költő, Závada Péter költő, drámaíró)

20:00 - Barabási Albert-László egy napja

Facebook-esemény ITT. 

No, de akkor térjünk csak vissza a napi beosztáshoz. Nekem mára fel van írva egy paleo diétás kliens, egy gyúrós fehérjeporos kontent is, ezek ugye az egészségügyisekhez mennek a negyedik emeletre, és van még egy basic oltástagadós álhír valamilyen keresztény felhanggal. Ez utóbbival, ha bízik bennem és meg akarja magát kímélni egy csomó fölösleges liftezéstől, akkor a hetedik emeleten kezdene a tudomány szekciónál, onnan az egyik kollégával együtt menne az egészségügyisekhez és majd csak a legvégén merészkedne be az alagsorba a keresztény kontent miatt a vallásügyre, mert ott aztán el lehet cseszni akármennyi időt. Ó, jaj. Hogy nem ezek miatt jött?

Esztike, kérlek, megnéznéd, hogy jó beosztást kaptam mára? Igen? Ne haragudjon, meg tudná mondani, telefonon vagy emailben jelentkezett be? Persze, én sem bízom az emailekben, én is inkább telefonon szeretek ügyet intézni, még ha nálunk a C-épületben le is hallgatnak ugye a kollégák. Szóval csak tegnap jelentkezett be? Akkor nem is lesz rajta a listán, akkor megtenné, hogy mesél arról, hogy milyen ügyben jött? Hátha tudok segíteni. Gondolom, sürgős. Áhá, szóval még nincs konkrét elképzelése, nem volt még nálunk, első megrendelés. Akkor így a kezdőknek szóló csomagot kapja majd. Igen, ez a Konkvisztádor-szint, későbbi megrendeléseivel fog majd átkerülni a magasabb szintekre, ahol már bizonyos kedvezmények is járnak. Igen, persze, a szintlépés az nem csak a megrendelőtől függ, hanem a közvéleménytől is, a koronavírus alatt például olyan jól kidolgozott álhírek kezdtek terjedni, hogy több kliensünk is hirtelen el tudta érni az Emperor-szintet. Bizony, bizony, ott már bejátszhat egy kis állami támogatás, ilyen-olyan tenderek.

Na, de most gyorsan, nagy vonalakban kicsit eligazítom, de át fogom egy picivel később küldeni oda szembe, az A-épületbe, ahol egy ügynökkel együtt fogják kidolgozni a teljes anyagot, belövik a célcsoportot, a lehetséges buborékokat, politikai vagy vallásos csoportokat, digitális platformokat, választhat magának arcokat, hírességeket az ügy mellé, attól függően, hogy mennyit szán a dologra. 

-

Hogy mondja? Hogy maga művészettel kapcsolatos álhírt szeretne? Ja, hogy csak legyen hozzá képi anyag. Kép, mém vagy videó? Természetesen mindegyik megoldható, bár a videó durván feláras, ugye ott sokkal több manipulációra van szükség, de ezt majd a technikai osztály fogja megmondani. Persze, semmi sem megoldhatatlan. Ha mindezeket tisztázták és megbeszélték, az ügynökkel együtt jönnek ide vissza hozzánk és ellenőriztetik a hírt a különböző osztályokkal. Hogy mondja? Igen, tudom, az ügynök kicsit durván hangzik, de nem kell tőlük félni, legtöbbjük marketingasszisztens volt. Nem, először én is azt hittem, de a bölcsészek itt ülnek nálunk, a mi épületünkben. Szakemberek? Mindenki szakember. Ja, hogy úgy, igen, a már elkészült anyaggal legutoljára majd a Szkeptikusok Társaságához mennek. Ők rögtön gyártanak egy ellenhírt és cáfolatot, és akkor már rögtön sokkal könnyebben és gyorsabban terjeszthetővé válhat az Ön által rendelt hír. Mert ugye, itt erről van szó. Itt mi tulajdonképpen híreket gyártunk. Igen, ez tényleg egy szép feladat. Hivatás! Mi így hívjuk. Persze, van, hogy kicsúszik a kezünkből, vagy kicsit elszabadul, de ehhez nekünk már sok közünk nincs. 

Nem mondjuk ki, hogy hamisak, inkább szeretünk úgy fogalmazni, hogy alternatívak. Mások. Ma ugye mindenki abban hisz, amiben akar. Ugye? Ezt még a nagyapáink is tudják, és ez az egyetlen dolog, amibe ma már nem is lehet belekötni. Meg ugye a sivatagban sincs tábla, mely óva intene, hogy ne egyél követ. Szóval mi csak a hírt gyártjuk, aztán elengedjük. Elengedjük, mint egy mesterművet, bizony, mint mondjuk egy festő. Igen, némelyik tényleg műalkotás. Köszönöm, a kollégáim nevében is, jólesik, igazán. Remélem, nem fog bennünk és a szolgáltatásban csalódni. Persze, később is állok rendelkezésére, várom vissza! Legyen, persze, maradjunk a Lorenzónál.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az adatvizualizáció a gyönyörködtetésen túl gondolkodásra késztet

Hogyan lesz a tudományból művészet, mikor válik esztétikai élménnyé egy adathalmaz, és hány síkja van egy vizualizációnak? Ezek a kérdések is felvetődtek abban a videóban, amelyet a Hálózatok Hete keretében készített a Könyves Magazin és a Ludwig Múzeum.

...

Rejtett mintázatok: Az adatvizualizáció az új piszoár?

A hálózatkutatás látványos vizualizációi új kihívások elé állították azokat, akik tudomány és művészet határait próbálják feltérképezni. Fellapoztuk a BarabásiLab: Rejtett mintázatok című kiállításhoz kiadott albumot. 

...

Bartók Imre: Tractatus [HÁLÓZATOK HETE]

A Hálózatok Hetére kortárs írókat kérünk fel, hogy írjanak a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon látható egy-egy műtárgyból kiindulva novellát vagy verset. Olvassátok el Bartók Imre írását, amely az Ízek című alkotáshoz készült.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

Kiemeltek
...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (3. rész)

Ismerd meg azokat vers- és prózaírókat, akik részt vesznek az idei pályázaton!

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.