Sokan menekülnek a könyvek világába a depressziós időszakokban. Van, aki a napfényes strandkönyveket részesíti ilyenkor előnyben, mások képzelt világokba utaznak fantasy vagy sci-fi regényekkel. És van, aki kifejezetten lehangoló olvasmányokat választ.
Rabih Alameddine amerikai író is szomorú könyvekhez nyúl ilyenkor, és a Literary Hubra készített listát olyan lehangoló regényekről, amelyek véleménye szerint ki tudnak emelni a nehéz helyzetekből. Azt, hogy miért segítenek a depresszív könyvek kitalálni a sötétségből, James Baldwin szavaival világítja meg: „Azt hiszed, hogy a fájdalmad és a szívfájdalmad példátlan a világ történelmében, de aztán olvasni kezdesz.
A könyvek tanítottak meg arra, hogy azok a dolgok, amelyek a leginkább kínoztak, éppen azok voltak, amelyek összekötöttek minden élő és valaha élt emberrel.”
Öt könyvet ajánlunk ebben a szellemben.
Gerbrand Bakker: A borbély fia
A borbély fia fordulatos regény a gyászról, az újrakezdésről, a családi kapcsolatok és a vágy erejéről. Simon, a fiatal amszterdami fodrász az apjától örökölt szalonban dolgozik, semmi hajlandóságot nem mutatva arra, hogy kedvesnek tűnjön. Egyhangú élete egy csapásra megváltozik, amikor egy csoport szellemi fogyatékos gyerek úszásóráin kezd segédkezni anyjának, majd egy nap hajvágást kér tőle egy szalmaszőke író, aki történetesen egy fodrászról tervez regényt írni. A férfi Simon apjának történetére is kíváncsi, aki az akkor már várandós feleségét hátrahagyva felszállt egy Gran Canariára tartó repülőgépre, és soha nem tért vissza. Cornelis neve szerepel az 1977-es tenerifei repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak listáján – de mi van, ha mégsem halt meg?
Simon megszállottként veti bele magát a kutatásba, anyját és nagyapját is bevonva próbálja kibogozni a katasztrófa részleteit és feldolgozni végre az apja hiányát, miközben egyre szenvedélyesebben vágyakozik valaki után, aki képtelen viszonozni az érzéseit. A regénybe itt beleolvashatsz!
Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány
A kisregényben Hrabal elmeséli, hogyan változtat valakit a könyvpusztítás „emberiségellenes bűne” akaratán kívül kultúremberré. A regény hőse, Haňt'a egy zúzdában dolgozik. Harmincöt éve műszakról műszakra egy zajos hidraulikus préssel vegyes papírárut semmisít meg. Beleolvas a halálra ítélt papírokba, aztán csak ámul a rengeteg okosságon, szépségen, amit az emberi tudás és képzelet teremteni képes. Hrabalt egyébként erőteljesen foglalkoztatta az öngyilkosság mint filozófiai probléma: jól mutatja ezt, hogy a Túlságosan zajos magány főhőse, Hanta sokat elmélkedik Seneca öngyilkosságáról.
Hrabal egyik legsodróbb, legmélyebb és azóta is egyik legismertebb műve 1976-ban íródott.
Példázat az irodalom erejéről, a gondolat hatalmáról és elpusztíthatatlanságáról, végső soron a cenzúra örök kudarcáról.
A történetéből 1994-ben forgatott filmet az 1967-ben Franciaországba disszidált rendezőnő, Vera Cais.
Arnaud Dudek: Légy észnél
A regény főhőse a 32 éves Martin Leroy, akinek egy nap összeomlik az élete: barátnője elhagyja, munkahelyéről elbocsátják, és elveszít mindent, amit addig elért. Kivéve az energiáját. Így aztán egyik reggel úgy dönt, ideje jobb belátásra bírni egykori főnökét, és egy kalapáccsal a táskájában elindul a férfi lakására. Martin összefut egy bárban gyerekkori barátjával, és mindketten arra a következtetésre jutnak, hogy az életük nem valami rózsás, és hogy tenni kellene valamit.
A regényt, ami egy személyes és egyben egy generációs krízisről szól, 2012-ben a legjobb elsőkönyvesek Goncourt-díjára jelölték. Itt írtunk róla kritikát, itt beleolvashatsz, a szerzővel készült interjúnkat itt találod.
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
A boldogtalan házasságban élő Anna úgy dönt, hogy viszonyt kezd, mindent tönkretesz, sok embernek okoz fájdalmat, és végül öngyilkos lesz – így foglalja össze a regényt a LitHub cikkének szerzője. Anna magányáról olvasva könnyebben felismerjük a saját magányunkat. Tolsztoj egyik legfontosabb műve, amely egyszerre szól egy nő boldogságért folytatott küzdelméről és az egyént gúzsba kötő társadalmi elvárásokról.
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
Az 1986. április 26-ai reaktorbaleset következtében radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa bizonyos területeire és az Egyesült Államok keleti részére. A Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki május 4-ig. A Nobel-díjas, fehérorosz Szvetlana Alekszijevics két évtizeden át kutatta a témát. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük, az özvegyekkel, azokkal, akik az erőmű közelében éltek, és azokkal is, akiket kitelepítettek.
És hogy miért segíthet ez a lehangoló olvasmány?
A nukleáris katasztrófa kollektív rémálmáról olvashatunk, annak rettenetes következményeivel együtt: a megbetegedésektől a mutációkon át a kitelepítésekig. Bármennyire is szomorúak és borzalmasak ezek a történetek, más megvilágításba helyezik a problémáinkat. A könyvből HBO-sorozat is készült.
Az írónővel három éve interjúztunk is, amikor a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt: itt elolvashatod.
Nyitókép: Unsplash
(LitHub)
