„Te vagy a pokol Országos Onkológiai Intézet, te magad vagy a halálra ítélés, a kegyetlenség, az embertelenség” – jelentkezett be Szentesi Éva a hivatalos közösségi oldalain kedden. Az esti könyvbemutató ennek ellenére nem maradt el: az olvasók megtöltötték a MOMkult színháztermét, és hosszú percekig nem hagyott alább a taps, amikor a szerző helyet foglalt a pódiumon Fábián Tamás mellett.
Kemény harcokkal és szép beteljesülésekkel teli útja során rengetegen követték, és a szívükbe zárták Szentesit: sokan már akkor vele voltak, amikor tíz évvel ezelőtt legyőzte a rákot, és megírta első könyvét.
De mi történik, ha kilenc tünetmentes év után újra szembe kell nézni ugyanazzal a betegséggel?
Hogyan lehet az életbe kapaszkodni, amikor folyamatosan ott jár az ember nyomában a halál? Ezekkel a kérdésekkel vet számot az új kötet, a Míg a halál nem választ, amely a korábbiaknál még őszintébb és személyesebb.
„Ez egy vidám este lesz”
Kezdésként egy részletet hallhattunk Gryllus Dorka előadásában: az anya egy sporttáskába pakolja a ruháit, és elköltözik, az apa a fürdőszobában sír, „olyan a zokogása, mintha kívülről dobolnának a falon”.
„Innentől az egész világ ellenség” – jelenti ki az elbeszélő, aki végignézi, ahogy az egykor élettel teli házuk fokozatosan romlásnak indul, később pedig egyedül felköltözik a nagyvárosba, de nem tudja maga mögött hagyni azt a pillanatot, amikor a gyerekkori béke egyszer csak darabokra tört.
Ez egy vidám este lesz” – szögezte le Szentesi, mielőtt még felocsúdtunk volna a részletből.
Fábián Tamás „hogy vagy?”-kérdésének azonban mégis egész másfajta súlya volt ezen a napon, és Szentesi nem is tagadta, hogy kemény órák állnak mögötte. Elmesélte, hogy ugyanaz megtörtént, mint amikor évekkel ezelőtt elküldték az onkológiáról: a csontjában ugyanaz a daganat, az orvos szemében ugyanaz a lemondás.
Megyünk tovább!
Feladásról azonban szó sincs: már megvan a következő lépés, a következő orvos. „Megyünk tovább, és csináljuk a dolgunk” – mondta Szentesi. Fábián Tamás hangot adott annak, ami bizonyára sokunk fejében motoszkált: 1000-ből 999 ember valószínűleg azt mondta volna, hogy inkább hagyja ezt az estét a fenébe.
Nem tudom, minek kellett volna történnie ahhoz, hogy én ne üljek ide erre a székre” – vágta rá a szerző.
Számára a túlélés egyik legfontosabb eszköze az írás, és az, ahogy a szövegeinek köszönhetően hatással van az emberekre.
Bár előző regényét (itt írtunk róla) egy korszak lezárásának szánta, rá kellett jönnie, hogy a ráknak nincsen vége. „A szerelemről akartam írni, az élet csodájáról” – fogalmazott, és annak ellenére, hogy a betegség azóta visszatért, ezek a témák is legalább annyira fontos szerepet kaptak a beszélgetésben.
Ha nem lenne ez a férfi mellettem, akkor nem lennék ennyire boldog és teljes” – mondta a szerző korábban a Margó Könyvek podcastben.
A párja, akit a beavatott olvasók csak „a férfiként” ismernek, nagyon erős támogató közegként van jelen Szentesi életében, még akkor is, ha a rák kétségkívül teljesen átrajzolja a párkapcsolatuk működését. Ennek ellenére a szerző hangsúlyozta, rengeteg szépség van az életükben.
„Nekem könnyebb, mert nem nekem kell végignéznem, hogy a szerelmemnek mennyire fáj” – mondta, de rögtön hozzátette azt is, hogy amikor éppen hatnak a fájdalomcsillapítók, végre lehet újra azon veszekedni, hogy bepisil a kutya.
Az anya könyve is lett
„Ezt nem lehetett máshogy elmondani” – vélte Szentesi, amikor Fábián utalt rá, hogy ezúttal egyes szám első személyben, valóban kendőzetlen őszinteséggel meséli el a vele történteket. Persze így sem lehetett benne minden, hiszen azt nem bírná el az olvasó – ráadásul a legnagyobb borzalmakat az emlékezet jótékony működése ki is törli.
Egyedül anyám érintése enyhíti a fájdalmat” – hangzott el a következő felolvasott részletben, amelyből sokat megtudhattunk a könyvben kulcsszerepet betöltő anyafiguráról.
Szentesi elmondása szerint minden nőiséggel kapcsolatos tapasztalatát az anyjától hozta, és bár a vele szemben érzett harag talán sohasem oldódhat fel teljesen, mégis ő volt az, aki ápolta, amikor a legközelebb került a halálhoz.
„Nagyon erős tükrei voltunk egymásnak” – fogalmazott a szerző, aki végül, mint azt sokan tudják, Covidban vesztette el az édesanyját, miután ő is átesett egy daganatos betegségen.
Az egészségügyi dolgozóknak is szól
„Lehet, hogy tőlem halljátok először, de mindenki meg fog halni” – mondta Szentesi, aki szerint bár nem úgy lettünk nevelve, hogy ezekről a dolgokról beszélni kell, mégis rengeteget segíthet, ha nem tabusítjuk többé a nehéz témákat. Az Ezt senki nem mondta! podcastben is mesélt arról korábban, hogy mennyi mindent tanult a rák által, de nem tagadta, hogy valószínűleg kiváltaná az „aranyjegyet”, ha lenne lehetősége teljesen ismeretlen, de egészséges maradni.
A beszélgetés végéhez közeledve Fábián a könyvben név szerint említett egészségügyi dolgozókról is szót ejtett, hiszen fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy bár Szentesi az előző rendszer hangos kritikusa volt, nagyon hálásan gondol a kórházi dolgozókra, sőt a sokat emlegetett Bodoky professzor még bevezetőt is írt a kötethez.
Fontos, hogy tudj belekapaszkodni az orvosodba” – mondta a szerző.
„Ez a rendszer csak azért tudott működni, mert volt benne Bodoky professzor meg Mari főnővér” – tette hozzá.
„Az életünk csodálatos” – zárta ez estet Szentesi Éva, aki most költözött „a férfivel” vidékre, ahol megtalálta a régóta keresett békét. A közönség hosszú percekig tapsolt – még sokáig szeretnénk együtt sírni-nevetni Szentesivel.
Színpadfotók: Horn Anna
