A magyar cím eleve kijelöli a bűncselekmény színhelyét, a berlini Haus Vaterland nevű szórakozóhelyet, ami nem is csak egy sima lebuj, mai fogalmainkkal sokkal inkább olyan, mint egy irdatlan szórakoztatóipari pláza, tele mulatókkal, éttermekkel, bárokkal, kocsmákkal. Az épület teherliftjében egy szép napon holtan találnak egy férfit, az egyik nagy alkoholcég szállítóját, ami már önmagában is eléggé kellemetlen lenne, a rejtélyt viszont fokozza, hogy az áldozatot szemlátomást vízbe fullasztották a liftben. Gereon Rath kapja meg az ügyet a gyilkosságiaktól, aki momentán eléggé szét van esve, az idejét ugyanis sokkal szívesebben töltené a Párizsból frissen hazaérkezett Charlotte Ritter társaságában, mint egy halott férfival. A vadászösztöne viszont nem hagyja cserben, még ha egy darabig eléggé egy helyben topog is a nyomozás.
Az áldozatok száma ráadásul hamarosan exponenciálisan nőni kezd, és a napnál is világosabb, hogy a berlini rendőröknek egy sorozatgyilkossal van dolguk. Az elkövetés módja mindig ugyanaz: az áldozat vízbe fullad a szárazföldön. A szálak Kelet-Poroszországba vezetnek, így Gereon Rath az összes fóbiáját legyőzve repülőre ül, miközben Charlotte Ritter felügyelőjelöltet a gyilkosságiak kikérik a női bűnügyi részlegről és bevetik egy fedett akcióban. A nőnek sincs könnyű dolga, de Rath van a nagyobb slamasztikában: nem elég, hogy a kisvárosi közeg eléggé összezár és kiveti magából az idegent, de a felügyelőnek már a legelső napján rá kell jönnie, hogy Kelet-Poroszország egy puskaporos hordó, aminek tényleg elég egyetlen szikra, hogy felrobbanjon. A terület a történelem során többször is gazdát cserélt, majd a versailles-i béke értelmében népszavazás döntött a hovatartozásról, így került ismét a Német Birodalomhoz – az országrész megközelítése ugyanakkor önmagában sem egyszerű, aki a szárazföldön szeretne belépni, csak egy lengyel területen átvezető korridoron teheti meg.
Az itteniek önérzetes emberek, és ezt Gereon Rath már az első este megtapasztalja, amikor a legnagyobb jóindulattal lengyelnek néz és nevez egy öregembert. Egy helyi siet a segítségére, aki így próbálja magyarázni a helyzetet: „Ez mazúriai volt (…), habár a mazúriai a lengyel egy bizonyos változata, de az itteniek büszkék rá, hogy poroszok, és nem érzik lengyelnek magukat. (…) Na, most már ismét teljes a béke. De azért azt a szót, hogy lengyel, a jövőben valamivel óvatosabban használja majd, különösen itt, Treuburgban, ahol az emberek nagyon büszkék arra, hogy az egész járásban csak két polgár szavazott Lengyelország mellett!”
Gereon Rath tehát ilyen körülmények között kezd nyomozni, de eleinte mindenhol falakba ütközik. A vidéket a helyi kiskirály, Gustav Wengler tartja a markában: ő gyártja azt az italt, amelynek szállítóját Berlinben holtan találták. Wengler gazdag és befolyásos ember, Rath viszont hamar rájön, hogy a helyi mini-oligarcha múltja egyáltalán nem makulátlan. És ami azt illeti, a jelene sem. A gyilkosságsorozathoz a kulcsot viszont a múltban kell keresni. Rath tehát miközben egy jelenbeli gyilkost üldöz, egy múltbéli haláleset körülményeit is újra kell vizsgálnia, ehhez viszont meg kell találnia a környező mocsárban tanyázó vadembert, aki indiánnak képzeli magát, a helyiek viszont csak kaubukként emlegetik.
A Halál a mulatóban annyiban mindenképp más az eddigi könyvekhez képest, hogy Kutscher fogta és az egyik legerősebb szálat áthelyezte egy isten háta mögötti keletporosz városba, ahol nincsenek flapperek meg mondén mulatók, és a mindennapokban a legnagyobb izgalmat egy helyi ünnepség vagy a kommunisták plakátjainak letépkedése jelenti. Viszont a történet még úgyis nagyon jól működik, hogy Kutscher az egész krimiképletből kivonta az egyik legizgalmasabb összetevőt, magát a bűnös várost, Berlint. Egyrészt az egész treuburgi helyszín nagyon jól megjeleníti a törékeny politikai egyensúlyt, ami hamarosan olyan mértékben felborul, hogy attól pár éven belül lángra lobban egész Európa.
Jellemző amúgy, hogy bár voltak figyelmeztető jelek (az egyik legerősebb például az 1932-es poroszországi államcsíny, amikor a porosz tartományi kormány helyébe egy birodalmi megbízott lépett, a közigazgatásban pedig tisztogatás kezdődött),
de sokan még akkor sem sejtették, hogy nagy baj lehet.
Az egyre agresszívebb nácikat is sokan egy olyan csoportosulásként kezelték, akikről a hétköznapokban egyszerűen jobb nem tudomást venni.
Rath például teljesen értelmetlennek tartja, hogy elmenjen szavazni, hiszen úgyis majd Hindenburg elnök dönti el, kiből lehet kancellár: „És talán jobb is ez így, hiszen az öreg sohasem fog kormányra engedni egy nácit, olyan mélyre azért nem süllyedhet. Az egyetlen dolog, amit Rath a választásoktól remélt, hogy a nácikra és a kommunistákra leadott szavaztok száma valamelyest csökkenni fog, és azzal együtt remélhetőleg az utcai összecsapások is ritkulnak majd.” Kutscher krimijeinek feszültségét részben a jelenlegi történelmi ismereteink adják, hiszen az utókor kényelmes pozíciójából pontosan tudjuk, mi lesz az egész politikai felfordulás végkimenetele. És bár a Halál a mulatóban című könyvben a politika csak háttér, és a hangsúly egyértelműen a nyomozáson van, Kutscher mégis nagyon finoman képes megmutatni a weimari köztársaság végnapjait. Ez egy rendkívül instabil és törékeny állapot: egyszerre van jelen benne az első világháború veresége feletti trauma és frusztráció, a gazdasági világválság utóhatásai, a roppant gazdagság és a mérhetetlen nyomor egymás mellett éléséből fakadó feszültség, a társadalmi elégedetlenség, ugyanakkor a túlélés mindent leuraló ösztöne.
Közben ez egy nagyon pezsgő időszak is volt, ami például a nők helyzetében is nagy változást hozott: Charlotte Ritter nagyon mélyről küzdötte fel magát felügyelőjelöltté, minden álma teljesült azzal, hogy rendőr lett. A nők helyét ugyanakkor éles vonallal jelölték ki a berlini rendőrségen belül, és legfeljebb családi ügyekkel, női bűnözőkkel vagy kiskorú elkövetőkkel foglalkozhattak – az üvegplafon nemhogy áttörhetetlen, Charlotte még egy karcolást sem tud ejteni rajta.
Kutscher szemlátomást élvezettel bolyong ebben a világban, sok szálon futtatja a történetet, közben tovább építgeti Gereon Rath és Charlotte Ritter karaktereit (utóbbinak már egy külön előzménykötetet is szentelt, ami egyelőre csak németül jelent meg), emlékezetes mellékalakokat villant fel, sztorizik, és persze a zsáner szabályainak megfelelően időről időre kicsit félrevisz. Nem mellesleg viszont megint írt egy olyan krimit, ami
minden szempontból nagyon rendben van.
Nem tudni, mennyi van még a Gereon Rath-sztoriban, és hogy vajon Kutscher ugyanúgy tudja-e, mikor engedi majd el a főszereplője kezét, mint ahogy Jo Nesbo eltervezte Harry Holéval, az mindenesetre biztos, hogy egy darabig még velünk marad. Németországban most jelent meg a nyolcadik kötet, aminek az egyik kulcshelyszíne a berlini olimpiai falu, és akkor még mindig csak 1936-ban járunk, szóval sanszos, hogy még egy darabig folytatódik a krimisorozat, ami azért jó hír, mert jelenleg messze kiemelkedik a mezőnyből.
