Száz éve az életünk része az Agatha Christie-krimi

Száz éve az életünk része az Agatha Christie-krimi

Száz éve már, hogy Agatha Christie kitörölhetetlenül a mindenkori popkultúra része lett – akkor jelent meg ugyanis az első krimije, amely nemcsak egy hallatlanul sikeres írói pálya első könyve volt, de egy komplett univerzum első építőkockája is, amelyre aztán adaptációk egész sora épült. Az Entertainment Weekly nagy cikkben vizsgálta meg a Christie-jelenséget, mi pedig kigyűjtöttük a legérdekesebb megállapításokat.

Könyves Magazin | 2020. október 20. |
  • Az Agatha Christie-krimi receptje viszonylag könnyen összefoglalható: szép helyszínek, elegáns emberek, borzalmas bűncselekmények, sötét titkok. Már ezt alkalmazta első könyvében is – ez volt A titokzatos stylesi eset, ami pont száz éve jelent meg.
  • 1976-ban bekövetkezett haláláig évente két könyvet jelentetett meg, Agatha Christie eladott könyveinek példányszáma milliárdos számra rúg. (Erről bővebben itt írtunk.)
  • Ő büszkélkedhet a legrégebb óta futó színdarabbal is, Az egérfogót 1952 óta játsszák, és márciusban is csak a koronavírus-járvány miatt függesztették fel az előadást.
  • Az első olyan filmet, amely egy Christie-könyvön alapult, 1928-ban mutatták be (The Passing of Mr. Quin). Természetesen ez még némafilm volt. Minden idők egyik legsikeresebb Agatha Christie-adaptációja a Gyilkosság az Orient-expresszen (az 1974-es változat); a főszereplőt, Albert Finney-t Oscarra jelölték Hercule Poirot megformálásáért. Rajta kívül még négy színész alakította a belga detektívet (Charles Laughton, Peter Ustinov, David Suchet és Kenneth Branagh). A legújabb adaptációban, a Halál a Níluson című filmben megint Branagh alakítja Poirot-t, és ő is rendezi a filmet, amelyet várhatóan télen mutatnak be.
  • Utóbbi meg is nevezte azt a három AC-krimit, amit vétek lenne kihagyni, ezek a következők: Halál a Níluson, Gyilkosság a paplakban, Paddington 16.50.
  • Christie krimijeire jellemző, hogy míg pazar környezetben játszódnak, érezni némi osztálytudatos kárörömöt is: a gyönyörű arisztokraták módszeresen kicsinálják egymást, miközben a korábban lenézett, vagy alkalmatlannak vélt személy megoldja a bűnügyet. A lovaggá ütött író szocialista lett volna? Nem egészen, adja meg a cikk a választ, hiszen aki nagyon akar, talál olyan elemeket a könyveiben, amelyek ma már sokak számára sértőnek hathatnak. (Nem véletlen az sem, hogy az egyik leghíresebb regénye világszerte új címmel jelenik meg.)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Agatha Christie egy norvég krimiből inspirálódott?

Abban valószínűleg nincs vita, hogy Agatha Christie mind a mai napig az egyik legnépszerűbb krimiszerző a világon, egy friss felfedezés szerint ugyanakkor egyik krimije ötletét egy norvég szerzőtől kölcsönözhette.

...

Agatha Christie minden idők legtöbb könyvet eladott szerzője

Agatha Christie egymilliárd példányt adott el a könyveiből angol nyelvterületen és egymilliárdot a nemzetközi színtéren. Ezzel pedig ő lett a történelem legtöbb könyvet eladott bestsellerszerzője!

...

10 tény, amelyet minden Agatha Christie-rajongónak ismernie kell

Agatha Christie az a szerző, akinek nemcsak a krimijeit, de az életét is elég jól ismerik a rajongók, de talán nekik is érdekes lehet az a tíz pont, amelyben a Southern Living nyomán összeszedtünk érdekességet róla.

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Folytatjuk nagy őszi könyvajánlónkat.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Olvass!
...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

Hírek
...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer