A Kedves című regényt először 2007-ben vehették kézbe magyarul az olvasók M. Nagy Miklós fordításában és a Novella Kiadó gondozásában, húsz évvel az eredeti kiadás után. A Nobel-díjas, 2019-ben elhunyt Toni Morrison kötete, amely a Guardian nemrég készített listája szerint is a második legjobb könyv a világon, nemrég új magyar kiadást kapott a Helikon Kiadó jóvoltából.
A valós eseményeken alapuló, letaglózó történet nemcsak nyugtalanító kísértethistória, hanem fájdalmas utazás is a történelem sötét időszakába, a rabszolgaság kegyetlen mindennapjaiba. A trauma és az emlékezet ábrázolása, a történelmi és a gótikus regény ötvözése miatt
a regény kulcsfontosságú szöveg a rabszolgaság máig tartó hatásának megértésében, és világszerte óriási hatást gyakorolt írók nemzedékeire.
Ben Okri amerikai-nigériai szerző szerint a regény újrarendezte az amerikai irodalmi térképet, Margaret Atwood pedig így fogalmazott The New York Times-nak írt recenziójában: „Ha bármilyen kétség merült volna fel azzal kapcsolatban, hogy ő a saját nemzedéke, vagy bármely más generáció kiemelkedő amerikai regényírója, A Kedves minden kétséget eloszlat… Hátborzongató mű.”
Szerkesztőből Nobel-díjas író
Toni Morrison Chloe Ardelia Wofford néven született 1931-ben egy ohiói munkáscsaládban. A Random House kiadónál dolgozott – ő volt az első fekete női szerkesztő a szépirodalmi részlegen. Afroamerikai szerzők egész generációja köszönheti neki a felemelkedést: ő szerkesztette többek között Angela Davis és Gayl Jones könyveit, de Muhammad Ali önéletrajzát is.
Első regénye, a Nagyonkék, 1970-ben jelent meg: főszereplője egy fekete kislány, aki azért imádkozik, hogy kék szeme legyen; az apja megerőszakolja, és teherbe ejti. (A könyv többször is tiltólistára került, ez a szerzőnek eléggé rosszul esett.)
A Sula (1973), a Salamon-ének (1977) – ami Barack Obama egyik kedvenc könyve –, majd az 1981-es Tar Baby után A Kedves (1987) hozta meg számára az igazi áttörést. Toni Morrison a kötettel a következő évben Pulitzer-díjat nyert, és a regényből film is készült Oprah Winfrey és Danny Glover főszereplésével.
Morrison 1993-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, a Svéd Akadémia indoklása szerint „látnoki erejű és költői szépségű regényeiben az amerikai valóság egyik lényeges metszetét kelti életre”. Akkor így reagált a díjra: „Sosem akartam versenyezni másokkal. Soha fel sem merült bennem. (…)
Én csak saját magammal versenyzek, a saját mércémmel: hogyan lehetnék jobb a következő alkalommal, hogyan dolgozhatnék jól.”
Mi az, ami a halálnál is rosszabb?
A Kedves történetét egy megtörtént eset ihlette: Margaret Garner egy szökött rabszolga volt, aki inkább megölte gyermekét, minthogy visszakerüljön a szolgaságba.
De mi visz rá egy anyát arra, hogy megölje a kétéves gyermekét?
A válasz borzalmas és egyszerű: nem akarja számára azt az életet, ami elől ő maga megszökött.
A polgárháború vége után, az úgynevezett „rekonstrukció” időszakában járunk, amikor a feketék ellen rengeteg indokolatlan erőszakot követtek el. Számos történet és hang fonódik össze ebben a regényben, de a központi szerepet Sethe tölti be, egy harmincas évei közepén járó nő, aki 18 évvel ezelőtt megszökött az Édes Otthon nevű farmról, ahová rabszolgaként született. Lányával, Denverrel él egy házban a város szélén, és állandóan kísérti egy csecsemő szelleme – a lányáé, akit ő maga ölt meg, amikor üldözői eljöttek érte és a gyerekeiért.
A gyász, a trauma és a kétség folyton a nyomában jár, és amikor egy régi ismerős, Paul D. feltűnik a farmról, a múlt sebei feltépődnek. Visszaemlékezésekből megismerjük Sethe rettenetes múltját: a kegyetlen bánásmódot, a szökését, férje elvesztését – és megtudjuk, mi az, amit a halálnál is rosszabb jövőnek gondolt a gyerekei számára. A rabszolgákat nem embernek, hanem vagyontárgynak tekintették, a családokat szétszakították, az ellenszegülést és a szökési kísérleteket kegyetlen kínzásokkal torolták meg.
Ahogy Margaret Atwood írta a The New York Times-ban: „Ez egy olyan világ, amelyben az emberek hirtelen eltűnnek, és soha többé nem látják őket, nem baleset, titkos művelet vagy terrorizmus miatt, hanem a mindennapi jogi politika részeként…”
A regényben megjelenik egy titokzatos fiatal nő, Beloved (a Kedves), aki mintha a meggyilkolt lány megtestesült szelleme volna. Különös, birtokló kapcsolatot alakít ki a nővel, aki elhanyagolja a munkáját, Denvert és saját magát is.
Az „elhallgatott” történelem
Morrison regénye a feketék traumatikus tapasztalataira hívja fel a figyelmet, arra, amit nem hallgattak meg, és ami eltér a korábban bemutatott narratíváktól.
„A szerző számot akart vetni azokkal a fekete tapasztalatokkal, amelyeket a fehér történészek és regényírók figyelmen kívül hagytak vagy elégtelenül ábrázoltak, és ami még ennél is jelentősebb: ehhez pontosan azoknak a tapasztalatoknak a szempontjaival kellett szembenéznie, amelyek elzárták az emlékezetet, elviselhetetlenné tették az emlékezést, és
az emlékeket kifejezhetetlenné, szó szerint kimondhatatlanná tették”
– írta Jane Miller a The London Review of Books-nak 1987-ben.
Magyar olvasóként persze nehéz közel kerülni a témához, hiszen a rabszolgatartást csak a történelemkönyvekből ismerjük, az egy földrajzilag és kulturálisan is távoli jelenség. Nincs „kulturális szótárunk” ahhoz a viszonyrendszerhez, ami az Egyesült Államokban kialakult és átalakult a témával kapcsolatban. Ráadásul Morrison prózája szorosan kötődik az afroamerikai szóbeli hagyományhoz, a spirituálékhoz, a bibliai retorikához és külön réteget képez a rabszolgák „dialektusa”.
Ettől még a regény okozhat álmatlan éjszakákat.
Margaret Atwood arról is írt a kritikájában, hogy a regényben úgy éljük át az amerikai rabszolgaságot, ahogyan azt azok élték át, akik a kereskedelem tárgyai voltak. „A rabszolgaságot úgy is bemutatják nekünk, mint annak a példáját, hogy a legtöbb ember hogyan viselkedik, ha abszolút hatalmat kap mások felett” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Morrison ügyel arra, hogy ne ábrázolja az összes fehéret szörnyűnek, az összes feketét pedig csodálatosnak.
Töredezettség és tudatfolyam: a trauma ábrázolása
Morrison szakít a hagyományos rabszolga-elbeszélések lineáris, kronologikus formájával. A múltat és a jelent egymásba fonja, egymást felváltó újrajátszások és nézőpontok sorozatát kapja az olvasó.
Nem a külső történések, hanem a lélektani következmények felől mutatja be a rabszolgák élményeit:
mivel jár lelkileg az, ha valaki rabszolgasorban él, és van-e esélye arra, hogy ezt feldolgozza?
A regény szerkezete körkörösen halad, a flashbackek, a visszaemlékezések során egyre közelebb jutunk a gyerekgyilkossághoz, ami a múltbeli történetfolyam csúcspontja. A jelen történetszála akkor teljesedik ki, amikor a közösség asszonyai összegyűlnek, hogy rituálisan űzzék ki Kedvest a házból, Sethe pedig már nem tudja megkülönböztetni a múltat és a jövőt.
Gyakori a nézőpontváltás, több szemszögből ismerjük meg az eseményeket: Sethe, Denver és Kedves is kap monológokat, az egyik fejezetben pedig egy olyan tudatba merülhetünk alá, amely egyszerre egyéni és kollektív, a megölt gyerek hangja egybeolvad a rabszolgákat szállító hajókon odaveszett millió áldozat hangjával.
Sötétség, bezártság, testek és zsúfoltság egy forró, levegőtlen térben – a szerző ezt a hagyományos írásjelek és az időrend elhagyásával jeleníti meg.
A tengeren való átkelés traumáját nem lehet hagyományos formában elbeszélni, mert a nyelv nem tudja visszaadni ezt a tapasztalatot,
a történetet, amit eddig nem meséltek el. A Kedves ezáltal már nemcsak egy család vagy közösség traumájának lesz tanúja, hanem az amerikai történelem egyik meghatározó aspektusának is.
A gótikus regény, a mágikus realizmus és a történelmi regény ötvözése
Morrison egyszerre merít a nyugati irodalmi és az afroamerikai hagyományból. A rabszolgaság nyers valóságát gótikus horror és mágikus realista elemekkel vegyítette, új szintre emelte a történelmi trauma irodalmi feldolgozását. (Ilyesmi történik Gabriel García Márquez Száz év magány vagy Isabel Allende Kísértetház című regényeiben is.)
A Kedves számos, más földrészek traumatörténeteit feldolgozó posztkoloniális regény mintapéldájává vált, ahol
a mágikus realizmus a gyarmatosító, tekintélyelvű attitűd megkérdőjelezésére szolgáló eszköz,
egyfajta alternatív nézőpont a „hivatalos” valóság- és történelemértelmezésekkel szemben.
Kinek a története számít?
A regény nemcsak a rabszolgaságról és annak utóéletéről szóló diskurzushoz járult hozzá, hanem az afroamerikai irodalom későbbi nemzedékeinek íróit és kutatóit is befolyásolta. Ezzel kapcsolatban Ben Okri Booker-díjas regényét, a The Famished Roadot említik (magyarul nem jelent meg), de Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene, Michael Ondaatje: Anil és a csontváz, illetve Wole Soyinka regényeit említik (de azt gondolom, egy new weird regénysorozat, N. K. Jemisin A megtört föld-trilógiája is több ponton őrzi A Kedves hatását).
A Kedves megjelenése óta közel 40 év telt el, de mai napig a történelmi és az irodalmi diskurzus része, és napirenden tartja a közbeszédben a kanonizáció és a cenzúra, a rabszolgaság és a trauma kérdéseit. A regény máig aktívan formálja azt a vitát, hogy
kinek a története számít, és mi kerülhet be a világirodalmi kánonba.
Nyitókép: Michael Lionstar, Womensprize.com
![„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/46655/fe_580_320_a_no_hetszer_winterson_2.png)
