Toni Morrison sosem akart másokkal versenyezni - csak saját magával

Az irodalmi élet egy emberként gyászolja a hétfőn 88 éves korában elhunyt Toni Morrisont. Az internetes megemlékezések csak megerősítik, amit már eddig is sejteni lehetett: Morrison írók generációira volt kitörölhetetlen hatással, és könyvei révén valószínűleg ez így lesz még jó darabig.

Toni Morrison eredetileg Chloe Ardelia Wofford néven született 1931-ben Ohióban, egy munkáscsaládban. 12 évesen áttért a katolikus vallásra, ekkor választotta Szent Antal után az Anthony nevet, majd váltott később Tonira, amikor úgy találta, hogy sokan rosszul ejtik a Chloét. 1992-ben azt nyilatkozta, megbánta a névváltoztatást, azt, hogy az első regénye, a Nagyonkék, Toni Morrison név alatt jelent meg, és valójában Chloe Anthony Woffordnak tekinti magát.

Sokat kellett még várni azonban, hogy Morrison maga is publikáljon, hosszú évekig ugyanis mások könyveit szerkesztette a Random House kiadónál, ahol ő lett az első fekete női szerkesztő a szépirodalmi részlegen. Afroamerikai szerzők egy egészen új generációja köszönheti neki a felemelkedést: Morrison ebben az időben olyan írók köteteit szerkesztette, mint Angela Davis vagy Gayl Jones (akit Morrison fedezett fel), de ő szerkesztette Muhammad Ali önéletrajzát is. Angela Davis szenzációs szerkesztőnek nevezte, aki rendkívül mód odafigyelt a részletekre, ugyanakkor nem akarta a saját elképzeléseit ráerőszakolni a műre. Folyamatosan kérdéseket tett fel neki, hogy stimulálja a képzeletét – arra kérte, hogy másképp emlékezzen. A kapcsolatukat ez a szerkesztői munka alapozta meg, és később ez változott át barátsággá.

Toni Morrison és fiai

Morrison házassága ekkora már tönkrement, egyedül nevelte két fiát, és legközelebbi barátai a kollégái közül kerültek ki. „Szingli nők gyerekekkel” – utólag így jellemezte ezt a korszakot. Ezek a nők a saját életükben egy olyan hálózatot alakítottak ki, melyben szükség esetén egymásra tudtak támaszkodni, ez a támogatás pedig egyszerre volt gyakorlati és intellektuális.

Ebben az időszakban született a Nagyonkék is: hajnalban kelt, hogy írni tudjon, és hogy milyen körülmények között született a mű, azt talán némiképp megvilágítja mindaz, amit halála után a török író, Elif Shafak a Guardian hasábjain felidézett. Shafak itt elmesélte, hogy a közelmúltban egy londoni eseményen egy fiatal szudáni anya feltette a kezét és azt mondta, szeretne írni, de három kisgyerek nevelése mellett nehezen tud rá időt szakítani. Shafak erre azt mondta neki: „Gondoljon Toni Morrisonra. Emlékezzen, mit mondott. Lesznek napok, amikor nem tudunk írni, és ezzel nincs is baj. Más napokon sokkal produktívabbak leszünk. Néha éjszaka fogunk dolgozni, néha nappal. Ki fogjuk hasítani magunknak azokat a kis zsebkendőnyi tereket, ahogy sok más nő is teszi. Csak bizonyos háttérrel rendelkező, privilegizált szerzők büszkélkedhetnek pontos időbeosztással. Mi, többiek küszködünk, néha kudarcot vallunk, néha sikerrel járunk. Morrison mutatta meg nekünk, hogy így írunk.”

Megmentette az életemet - írta Toni Morrisonról Marlon James

Ahogy a halála után most Ben Okri is megállapította, Morrison nem kezdett későn írni, viszont íróként sokkal később lépett színre, mint mások, ami miatt a kívülállónak az a benyomása is támadhatott, hogy kész íróként debütált. Harminckilenc éves volt, amikor megjelent első regénye, a Nagyonkék, amely – megint csak Ben Okri szerint – újrarendezte az amerikai irodalmi térképet. Az ohiói Lorainben (Morrison szülőhelyén) játszódó regény hőse egy fekete kislány, aki azért imádkozik, hogy kék szeme legyen és akinek az élete egy ponton tragikus fordulatot vesz. A Nagyonkékkel mintha egy gát szakadt volna át, és a következő években sorra jöttek a regények, a Sula (1973), a Salamon-ének (1977), a Tar Baby (1981 – magyarul nem jelent meg) és A kedves (1987). Összesen tizenegy regénye jelent meg (magyarul legutóbb az Engedjétek hozzám jelent meg), de írt gyerekkönyvet, színdarabot, esszét, librettót és tényirodalmat is. Évekig tanított is, bár ezzel kapcsolatban azt mondta, ha tanít, akkor nem szokott írni. A tanítás ugyanis arról szól, hogy az ember szétszed dolgokat, míg az írás pont arról, hogy összerakja őket.

Toni Morrison was a national treasure, as good a storyteller, as captivating, in person as she was on the page. Her writing was a beautiful, meaningful challenge to our conscience and our moral imagination. What a gift to breathe the same air as her, if only for a while. pic.twitter.com/JG7Jgu4p9t

— Barack Obama (@BarackObama) 2019. augusztus 6.

A sikerek, az adaptációk, a televíziós megjelenések az évek folyamán valóságos irodalmi hírességgé avatták. Miután 1993-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, azt nyilatkozta: „Sosem akartam versenyezni másokkal. Soha fel sem merült bennem. (…) Én csak saját magammal versenyzek, a saját mércémmel. Hogyan lehetnék jobb a következő alkalommal, hogyan dolgozhatnék jól.”

Az összeállításhoz a The Cut, a The Guardian és a The New Yorker cikkeit használtuk fel.