"Honnan jött ez az ember, Barack Obama?" - teszi fel a kérdést José Saramago, a 86 éves Nobel-díjas író blogjában. Ez a kérdés foglalkoztatja az egész világot. "Nem azt kérdezem, hol született, kik a szülei, milyen tanulmányokat végzett, miket tervezett saját maga és családja számára. Mindezt többé-kevésbé tudni lehet" - írja Saramago. "Amikor azt kérdezem, honnan jött Obama, zavart megdöbbenésemnek adok hangot: ebben a minden szempontból cinikus, kétségbeejtően sötét, borzalmas időszakban, amelyben élünk, hogyan születhetett egy ember (egy férfi, de lehetne nő is), aki felemeli a hangját, hogy értékekről, személyes és kollektív felelősségről, a munka tiszteletéről és elődeink emlékéről beszéljen. (...) Ezekre a fogalmakra, melyek valaha egy jobb, emberséges társadalom építőköveit képezték, a hatalmasságok hosszú időn keresztül megvetéssel tekintettek, még azok is, akik mától (higgyék el) sürgősen köpönyeget váltanak, és vele együtt skandálják majd: 'Én is, én is'. (...) A világ lehet jobb, mint amilyenben látszólag élni ítéltettünk. Obama valójában azt mondja nekünk, hogy más világ is lehetséges. Sokan hosszú ideje mondjuk ezt. Talán itt az ideje, hogy megegyezzünk a hogyanban. Hogy nekilássunk."
Barack Obama minden gesztusa szimbolikus, tudni kell róla, milyen zenét hallgat, mit olvas, milyen filmeket néz, melyek a kedvenc festményei. A francia Le Figaro szerint az Amerikai Egyesült Államok új elnökének eklektikus ízléséből annyit már sejteni lehet, hogy olyan személyiség, aki kötődik afroamerikai gyökereihez, és igazán szereti az irodalmat. Sehova nem megy az iPodja nélkül, zenei ízlése változatos, szereti a rock'n'rollt, a jazzt, a hiphopot, az abszolút idol számára Stevie Wonder, olvasható egy júniusi interjúban a Rolling Stone magazinban. Az angol The Telegraph szerint Obama kedvenc festménye a sokat sejtető című "A remény" George Frederic Wattstól (1817-1904).
George Frederic Watts: A remény
Végre olyan elnöke lett Amerikának, sóhajtanak fel sokan megkönnyebbülve, aki szeret olvasni. A New York Times kritikusa, Michiko Kakutani Obama interjúi alapján összesítette, milyen könyvek tették Obamát azzá, aki.
Barack Obama Facebook oldaláról tudni lehet, hogy kedvenc könyvei közül elsőként a Salamon-éneket említi (magyarul a Magvetőnél jelent meg 1986-ban Molnár Katalin fordításában) Toni Morrisontól, az 1993-ban Nobel-díjat kapott afroamerikai írónőtől. Az 1977-ben megjelent regény az Egyesült Államokba hurcolt fekete nép eredetéről, identitáskereséséről és a rabszolgaságról mesél egy lüktető bolyongás történetén keresztül. Kamaszként az ismert fekete szerzők (James Baldwin, Langston Hugues, Ralph Ellison, Richard Wright, W.E.B. Du Bois) műveit falta, majd - az egyetemen, jogi tanulmányai közben - Nietzsche és Szent Ágoston írásaihoz fordult. Minden könyv inspirálta, mindenhonnan merített valamit.
Néhány a világlátását meghatározó művek közül: a Moby Dick Herman Melville-től; Shakespeare tragédiái; az 1000 oldalas Martin Luther King-életrajz (Parting the Waters Taylor Branch-től); a Gilead az amerikai Marilynne Robinsontól, amely egy lelkészcsalád története az amerikai polgárháború idejéből; az esszéíró, költő, unitárius lelkész Ralph Waldo Emerson esszéi, aki a transzcendentalista mozgalom vezetője volt a XIX. század elején; Abraham Lincoln írásai; Lessingtől Az arany jegyzetfüzet; Gandhi visszaemlékezései. Na és természetesen a Biblia.
Martin Luther King
A költészet, az irodalom felé tett szimbolikus gesztus Barack Obama beiktatási ünnepségén is kiemelt fontosságot nyert: miután az új elnök letette esküjét és elmondta beiktatási beszédét, Elizabeth Alexander költő, az afroamerikai irodalom szakértője elszavalta ez alkalomra írott versét. Az amerikai elnöki beiktatási szertartások történetében nem először fordult elő, de nem is túl gyakran, hogy költőt kérjenek fel a részvételre. Kennedy 1961-es beiktatásán Robert Frost szavalta a "The Gift Outright" című megható költeményét, 1977-ben James Dickey mondta el a "The Strength of Fields" című versét Jimmy Carter beiktatási ünnepségén, 1993-ban a fekete költőnő, Maya Angelou szavalt Bill Clinton elnöki eskütételénél, 1997-es újraválasztásakor pedig Clinton Miller Williamst kérte fel. Elizabeth Alexander felkérése természetesen nem maradhatott visszhang nélkül, a TV5.org Stephen Youngot, a Költészet Alapítvány (Poetry Foundation) elnökét idézi: "Az, hogy egy költőt kér fel a beiktatási szertartásra, Obama elnök szellemi nyitottságát szimbolizálja olyan gondolatok, eszmék felé, amelyek nem feltétlenül mindennaposak ebben az országban." Young hozzáteszi: "Elizabeth Alexander hosszú ideje magyarázza, hogy a költészet a nyelv pontos használatát jelenti, valamit, ami hiányzott kormányzatunk elmúlt éveiből." A költőnő, akit nemrég tüntettek ki munkásságáért, amely "hozzájárul az amerikai társadalom faji kapcsolatainak javulásához", elismerte a feladat nehézségét. "A versnek feladata van. Egy különleges történelmi pillanatot kell felidéznie" - mondja Alexander.
Az amerikai költők lelkesedését Obama iránt azonban nem csupán ez az egyetlen gesztus, Alexander felkérése magyarázza: novemberben, néhány nappal győzelme után a megválasztott elnök kezében egy antillai költő, Derek Walcott verseskötetét látták. Alexander szerint "a költők el sem akarták hinni, hogy néhány nappal megválasztása után időt szakított olyan versek olvasására, melyeket a világ egy bizonyos területének egyik legnagyobb költője írt. Ami annyit jelent, hogy nincs felfogásában semmi nacionalizmus a legfontosabb műalkotásokat illetően".
Kép forrása itt
Obama megemlítette azt is, hogy költői esteket rendezne a Fehér Házban. A művészek talán nem reménytelenül bíznak abban, hogy ez az érdeklődés előnyt jelent majd a művészet számára, miközben az Egyesült Államok azon ritka nyugati államok egyike, amelyiknek nincs kulturális minisztere. Alexander felkérése kapcsán mindenesetre több helyen feltették a kérdést, vajon újra találkozik-e költészet és politika. Egy dolog mindenesetre bizonyos: a költészet történetében ritkán hall, sőt hallgat egy időben ennyi ember a világon egy új verset.
Gyönyörű képek a beiktatásról a Big Picture-ön.