“Három és fél perccel tűzhalála előtt Toppancs boldog kutyavigyorral vizelte le az Ergot-ház kerítésének gránitkő alapzatát. Az aranysárga húgysugár megtört a kora esti széltől kihűlt kvarckristályokon, komótosan lecsordogált a járda repedéseibe, onnét tovább az útpadka felé, majd felszívódott a csatorna ázott cigarettacsikkekkel pettyezett félhomályában” - kezdődik Sepsi László új regénye, amelynek első oldalain egy titokzatos robbanásban elpusztul a Höksringet alapító és irányító dinasztia. Uralmuk a városban fellelhető, hallucinogén gombára épített bizniszből táplálkozott, és miután ők kikerültek a képből, az életben maradt befolyásos családok és szabadúszó alvilági figurák egymás torkának esnek. Ezzel a küzdelemmel pedig amik igazán jól járnak, azok Höksring gombái.
A Termőtestek Sepsi negyedik regénye: az ifjúkori zsengét (Holt istenek kora) követően a laza és jó humorú urban fantasy Pinkyvel került fel sokak számára a hazai spekulatív irodalmi térképre (kritikánk itt), majd a fausti hangulatú Ördögcsapás jelent meg (amivel az év ifjúsági könyv írója lett a HUBBY-nál). Ezek mellett novelláit olvashattuk a Gabo science-fiction és fantasy antológiáiban, a Rossz beszéddel el is nyerte a 2020-as Zsoldos Péter-díjat novella kategóriában - ennek átadója a pandémia miatt az idei őszi Margón volt.
A Termőtestek igazi szkanderrel indít az író és köztem. A tét, hogy ki bírja jobban: ő az érzékszerveinket és zsigereinket facsaró, barokkosan dús hasonlatok halmozását vagy én, hogy hányféle képben bírom befogadni, hogy
Sepsi világában mennyire visszataszító a testben való létezés.
Mindezt persze oldja valamelyest a humor, de az is velejéig fekete. Ez az egymásnak feszülés olvasóként lehet rém szórakoztató és fárasztó is, de ahogy haladunk előre, úgy tűnik el a regény egyre nyomasztóbb miliőjében.
Höksring városát emberöltők óta az alapító Ergot család tartja kézben, a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével irányítja a kizárólag itt honos hallucinogén gomba termesztését és terjesztését. Miután egy robbanás elpusztítja a békésen vacsorázó Ergot családot és otthonukat, felbolydul a helyi alvilág. Olvass bele Sepsi László új regényébe!
Mert Sepsi városa sokszorosan nyomasztó. A Taxisofőr vagy a régi film noirok szereplői jutnak eszembe, amint az éjszakai fényreklámok közt elhajtva a városukat pöcegödörhöz hasonlítják, ahonnan ki kéne mosni a szennyet. Ennek egyik oldala, hogy a Termőtestek az alvilágba vezet: drogosok, prostik, maffiózók, pénzbehajtók, bérgyilkosok, dílerek, korrupt rendőrök és még korruptabb politikusok között járunk. Ráadásul ebben a közegben az emberi kapcsolatok is romlottak vagy legalábbis sérültek. A kiábrándult és kíméletlen viszonyok közt az érdek nélküli segítség ritka, és könnyen megbosszulja magát.
Nincs is igazán főszereplőnk, illetve mire kibontakozik, már késő mindenki más számára. A történetbe a különböző szemszögeken keresztül lépünk be, és ugyan a figurák zöme visszatérő, az eseményeket formáló súlyuk teljesen változó. Mondhatnánk, hogy ha belépsz Höksringbe, hagyd magad mögött minden előfeltevésed, ezekkel a szereplőkkel ugyanis ritkán történik az, amire számítanál. Mit tesz például a robbanást túlélő egyetlen családtag az Ergot-klánból? Mit lép a kis díler és a csaja, miután felkeresi őket a pszichopata pénzbehajtó? Meddig képes lépést tartani az eseményekkel a megerőszakolt bolti eladólány? És mi lesz a szerepe a gombafüggő aranyifjúnak? Ha láttál/olvastál elég gengsztersztorit, ezekre a kérdésekre lehet valamilyen, leginkább klisékből kiinduló válaszod - amit rögtön ki is dobhatsz, amikor elkezded olvasni a könyvet. Mindezzel viszont a Termőtestek még mindig nem lenne több egy a sablonokat ügyesen mozgató gengszterregénynél. A plusz, ami érdekessé és hátborzongatóvá teszi, a gomba.
Mi lehet a közös egy írásképtelen író és egy gombadrogból felépített város hatalmi harcaiban? Mi történik akkor, ha elengedjük az emberközpontú, humanista nézőpontot? És van-e bármi értelme a műfaji kategóriáknak? Bartók Imre Lovak a folyóban (ami a hét könyve volt nálunk) és Sepsi László Termőtestek (amibe itt beleolvashatsz) című regényéről a szerzőkkel Balajthy Ágnes irodalomtörténész, kritikus beszélgetett az őszi Margón. Fotó: Posztós János
Sepsi a margós könyvbemutatón mesélte el, hogy a Pinky után akart írni egy okkult gengszterregényt, amiben a várost irányító családok alkut kötnek egy démoni jelenléttel, de hogy az pontosan mi lesz és hogyan, még nem tudta. Abban bízva, hogy majd kialakul, elkezdte írni a könyvet, amiben az egyik jelenetben egy szereplő drogot porcióz. Sepsinek sem a fű, sem a kokain, sem a többi lehetőség nem tetszett, aztán egyszer csak eszébe jutott a gomba. Akkor egy évre félretette a kéziratot, hogy beleolvassa magát a gombák világába.
És a gombák behálózzák az egész könyvet. A város pincéiből felkúsznak a könyvtárakba és felemésztik a lapokat, megfelelő trágya nekik a holt hús épp úgy, mint az élő. A spóráik elúsznak a szemgolyóban, a spermában, és cselekményteremtőként bukkannak fel egy-egy fordulatban - a fonalaikkal pedig átszövik a regény nyelvezetét is a különféle szóképekben.
A gomba idegensége, élettani besorolhatatlansága (hogy se nem állat, se nem növény, hanem valami más), hogy még az sem egyértelmű, gombákról beszélünk-e, többes számban, vagy egyetlen hatalmas, a lényegét tekintve hálózatban létező élőlényről - szóval mindezek kiszakítanak az emberközpontú szemszögből.
Sepsi gondosan figyelt arra, hogy a gombát megfossza minden ösztönösen hozzá társított antropomorf vonástól, és ez sikerül is neki.
És miközben a gomba ennyire meghatározó erő Höksringben és a regényben is, a fajok közötti kommunikáció lehetetlensége fojtogató. Szimbiotikus egymásra utaltságuk, amiben az ember segít szaporodni a gombának, a gomba pedig segít elviselni a létezés gyötrelmét, puszta illúziónak bizonyul. (Apropó, a Pinky után ez Sepsi második könyve, amiben a tudatmódosító szer, a drog ennyire fontos szerepet tölt be.) A címben szereplő termőtest pedig egyre többféle módon értemezhető, hogy mire, kire is vonatkozik tulajdonképpen.
A szereplők feszültsége fokozatosan még úgy is átragad ránk, hogy egyikükkel sem lehet igazán azonosulni vagy megszeretni őket, sokan is vannak, ráadásul a legtöbben szkeccsek, típusok maradnak. És bár ez a szorongás, az ember kiszolgáltatottsága a változó környezeti-természeti feltételeknek meghívná a címkét, Sepsi regénye nem klímafikció - bár egyértelműen olvasható olyan aktuális és rokon kérdések mentén, mint az antropocentrikusság elvesztése. Szerencsére a Termőtestek teljesen mentes mindenféle didaktikusságtól, direkt áthallástól egy olyan helyzet leírásában, amikor az ember azzal szembesül, hogy nem az ő érdekei a dominánsak, hogy az ő nézőpontjából értelmezhetetlen és irányíthatatlan a világ. Ami számára a horror maga.
